„A zene mindenben benne van”
– Beszélgetés Heiner Goebbels zeneszerző-rendezővel
Görög hagyomány folytatódik Magyarországon egy rangos nemzetközi színházi találkozó formájában: a 10. Színházi Olimpia ötvennyolc ország négyszáz társulatát fogadja az idén. A program 2023. június 24-én, Bartók Béla A csodálatos mandarin és Maurice Ravel Boléro című szerzeményeire készült táncművekkel zárul a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A rendezvényen Heiner Goebbels Európai Színházi díjas és nemzetközi Ibsen díjas német zeneszerző, színházi rendező Mindaz, ami történt és történhetne című rendhagyó performansza is látható június 8-án és 9-én a budapesti Tüskecsarnokban. A művésszel az előadások előtt készítettünk villáminterjút.
Mindaz, ami történt és történhetne (fotó: Thanasis Deligiannis)
Egyszer úgy fogalmazott, hogy a Színházi Olimpia jelentősége a program nemzetközi jellegében áll, és jócskán túlmutat a produkciók mögötti nyelvi és kulturális jellegzetességeken. Ön miben látja az idei fesztivál legnagyobb kihívásait?
Egyrészt a rendkívül gazdag programjában, másrészt abban a törekvésben, hogy egymástól eltérő esztétikai minőségekkel igyekszik bemutatni a különböző országok és kultúrák sokszínűségét. Sajnos jelenleg a nagy nyugati színházi hagyományok és a dominánssá vált klasszikus, narratív, a drámaiságot kifejező ábrázolásmódok az elterjedtek, az uralkodók. Még ha a történetek és a jelmezek különböznek is, ez mégiscsak az a színház, ahol a színészek megtanulták, hogy a színpadon „úgy kell tenniük, mintha”. De léteznek persze a vizuális művészetek által inspirált vagy a klasszikus módszerekkel, bevett gyakorlatokkal és a hagyományos időértelmezéssel szembemenő megoldások is, amikhez lehet nyúlni. Csak így lehet megkérdőjelezni a színház alapvetéseit.
A Mindaz, ami történt és történhetne részben a cseh szerző, Patrik Ouředník Europeana, A huszadik század rövid története című művén alapul, amelyben a jelenlegi politikai klímában érzékenynek számító kérdések is terítékre kerülnek. Művészemberként jellemző önre, hogy feszegeti a határokat?
Nem állítanám ezt magamról, ám ha mások így látják, nem ellenkezem. Amikor dolgozom, nem az a célom, hogy elmenjek a végsőkig, inkább csak szeretem saját magamat is meglepni munka közben.
Heiner Goebbels (fotó: Harald Hoffmann)
Hogyan lehet, ön hogyan tud Goebbels vezetéknévvel a nagy nyilvánosság előtt dolgozó alkotóként boldogulni [utalás Joseph Goebbelsre, a náci Németország propagandaminiszterére – K.M. ]?
Már iskolás koromban is, azaz jóval azelőtt, hogy zeneszerzőként kezdtem dolgozni, minden egyes nap szembesültem a Goebbels név hátborzongató történelmi jelentésével. Amióta művészként tevékenykedem, mindig igyekeztem egyértelművé tenni, hogy jók a szándékaim, és ennek a megjelenítésére törekszem a munkáimban is.
A Mindaz, ami történt és történhetne részben az improvizáció eszközeivel operál, valamint megengedik a közönségnek, hogy a szünetben körbejárja díszletet. Tudatosan akart valami szokatlant alkotni ezzel a produkcióval?
Soha korábban nem csináltam olyan művet, amiben kollaboratív improvizáció van. Az a megközelítés, amit ennél a darabnál alkalmazok, – ebben a programban rejlő sajátos – kihívás. Adott egy hierarchia nélküli együttműködés, egy különleges bánásmód, amivel a színpadon lévő tárgyakhoz és a színészekhez közelítünk. Ezekkel mind a projekt politikai témájára reagálunk; az első világháborúból kiindulva ipari és színházi kellékekkel arra teszünk kísérletet, hogy előbb felépítsük, aztán pedig dekonstruáljuk az egyetemes történelem részelemeit.
Mindaz, ami történt és történhetne (fotó: Thanasis Deligiannis)
Ahogy az amerikai költő-író, Gertrude Stein rámutat: a színházban számtalan réteg rejlik, amik nem csak a történetre korlátozódnak. Zeneszerzés közben nem csupán hangokat és magát a művet hozom létre, hanem igyekszem kapcsolatot teremteni a hallottak és a látottak között: mindezt egy olyan térben teszem, ahol a szavak, a fények és a mozdulatok is a segítségemre vannak. Úgy gondolom, a zene mindenben benne van.
Mindaz, ami történt és történhetne (fotó: Thanasis Deligiannis)
Heiner Goebbels az 1990-es évektől kezdve komponál és rendez egyedi és ünnepelt zenés színházi műveket, amelyeket a világ legjelentősebb fesztiváljain mutatnak be. Rebecca Robertson, a New York-i Park Avenue Armory alternatív művészeti intézmény igazgatója merész, magával ragadó és felejthetetlen élményt nyújtó vízióként jellemezte a produkciót annak 2018-as észak-amerikai premierjekor, és fölvette azt a 2019-es repertoárba is. |
Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.
Nyitókép: Heiner Goebbels (fotó: Harald Hoffmann)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
