
Adventi művészeti vásár a Van Esély Alapítvány javára
– Kossuth- és Munkácsy-díjas művészek és autodidakta alkotók együtt segítik a hajléktalan embereket az előrelépésben.
A Van Esély Alapítvány művészeti vásárán Bánki Ákos, Krajcsovics Éva, Kovács Johanna, Szilágyi Lenke, Mózes Katalin, Mohácsi András és még sok más művész festményeire, nyomataira és fotográfiáira, valamint a FISE iparművészeinek ékszereire licitálhatnak az érdeklődők.
Az idén 25 éves alapítvány hajléktalan embereknek, családoknak segít – a szokásostól eltérő módon. Azért dolgoznak, hogy az otthontalanul élők hatékonyan küzdhessenek saját sorsuk jobbra fordulásáért, és esélyük legyen kitörni a hajléktalanságból.
Az otthontalan emberek mentorral dolgoznak együtt, és mindenkit azzal segítenek, amire a továbblépéshez valóban szüksége van. Támogatják őket a tanulásban, szakmaszerzésben, munkaeszköz beszerzésében, bármilyen esélyteremtő beruházás lebonyolításában, és a megrázó életút feldolgozásában is.
Az alapítványon keresztül az érintettek legtöbbször munkát találnak, javul az önértékelésük, életminőségük. Gyakori, hogy a szállóról bérelt szobába, lakásba költöznek. Óriási mobilizáló erő, ha a legkiszolgáltatottabb emberek megélik, hogy ismeretlenek állnak melléjük. Ha hiszünk bennük, ők is újra hinni kezdenek önmagukban – vallják az alapítvány munkatársai.
A kiállítást szervező önkéntesek csapata
Művészeti Jótékonysági Vásár 2025
A kezdeményezésben részt vevő alkotók: Bánki Ákos, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Blahó Borbála, Csóka Liza, Domonyi Betti, Elek Ágnes, Erdős Juci, Farkas Mária, Fazekas Mária, Fazekas Veronika, Fejér-Székely Anna, G. Horváth Boglárka, Gecser Vilma, Gordon Eszter, Győri Blanka, Győri Bori, Halmos-Végh Bori, Hauer Henni, Hegyes Sándor, Horváth Krisztina, Horváth Roland, Horváth-Papp Zsuzsanna, Hunya Márta, Jónás Péter, Kaszics Bálint, Klebercz Kriszta, Kókai-Szabó Anna, Kovács Johanna, Krajcsovics Éva, Král Lili, Kuzmann Eszter, László Klára, Litvin Natasa, Mátéfi Dalma, Millok Tamás, Milutinovits Panka, Mohácsi András, Molnár Gyöngyi, Molnár Veres Szabina, Mózes Katalin, Nagy Fanni, Dr. Nagy Helga Gabriella, Paál Zsuzsanna, Paizs László, Papp László, Pusztai Péter, Radnóti Virág, Raffo Márk, Rejka Erika, Ruskó Sándor, Schmidt Csilla, Schneider Angelika, Seres Hanna, Szabó Imola Julianna, Szabó Kisanna, Szabó K. Mirka, Szász Lilla, Szert-Szabó Dorottya, Szilágyi Judit, Szilágyi Lenke, Sziráki Lili, Szirmai Mónika Lilit, Teiter Sára, Vetlényi Zsolt, Varga Gábor Ákos, Vincze Márton.
A Van Esély Alapítvány kicsi, de hatékony. Bevétele szinte kizárólag adományokból és a felajánlott adó 1 százalékokból származik. A művészeti vásáron befolyó összeget a részt vevő művészek teljes egészében az alapítvány javára ajánlották fel.
Mózes Katalin: Úton című alkotására is lehet majd licitálni
Hogyan lehet licitálni?
A művekre a Van Esély weboldaláról indulva, vagy közvetlenül az alapítvány Facebook-oldalán, a művek fotói mellett, kommentben licitálhatunk. A közösségi oldalt nem használók a kép címét, az alkotó nevét és a maximális összeget feltüntetve tehetnek ajánlatot a vanesely@vanesely.hu e-mail-címre küldött levélben.
Minden forint, amit a vásárlók a műalkotásokra költenek, duplán hoz hasznot: a vevők különleges tárgyakhoz juthatnak hozzá, miközben segítenek valakinek, aki ma még otthontalan.
Klebercz Kriszta: Kutya című alkotása is kalapács alá kerül
Az aukció 2025. december 9-én, 19:00-kor zárul. A műveket december 10–12. között lehet átvenni Budapesten, a XIII. kerületben.
A művek december 6-án, egy este erejéig élőben is megtekinthetők, a FISE Galéria pop-up kiállításán.
A pop-up eseményen közreműködnek: Breitner Péter, a Van Esély Alapítvány elnöke; Fazekas Ildikó dizájn- és művészetmenedzser, a FISE vezetőségi tagja; Mascher Róbert DLA, formatervező, a FISE elnöke; Farkas Mária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, autodidakta művész; Nuszer Andor Dénes brácsán, Bakos Evelin pedig csellón játszik majd.
Pop-up kiállítás
Időpont: 2025. dec. 6. szombat, 17:00
Helyszín: FISE Galéria, 1054 Budapest Kálmán I. u. 16.
További információ és licitálás ITT.
Nyitókép: Montázs a licitre bocsátott alkotásokból (a nyitókép és a cikkben szereplő képek forrása: Van Esély Alapítvány)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!





