Ahol a fa lelke életre kel

Maholányi Gabriella keramikustól hallottam először Onneláról. Mesélte, hogy él egy orosz nő Finnországban, aki a világ minden tájáról meghív alkotókat az általa megálmodott és működtetett művésztelepre, Onnelába, hogy inspirálódjanak, dolgozzanak, majd ott helyben mutassák be így készült műveiket. Az alkotás ideje alatt a koszt-kvártély biztosított, csak az utazási költségeket kell a művésznek állnia. Ez a mecénásszerep egyre ritkább a művészeti világban. Natalia Podkolzinát, a csodálatos Onnela birtok tulajdonosát kicsi gyerekként a nagymamája tanította a természet szeretetére, ő avatta be a misztériumába. A művészet pedig a természetben csak arra várt, hogy megszólítsák... és Natalia megszólította.

Gyerekkorában, mielőtt elkezdte az iskolát, a nagymamája vigyázott rá, és éjszakánként „kicsempészte” a házból, hogy láthassa a természetet. Megtanította azonosítani a csillagképeket, megismerni a csalogány énekét, érezni a virágok, kukoricatáblák és nyírfák illatát, hallani a patakok csobogását, megélni a felejthetetlen időt. Miután besötétedett, egy fákkal körülvett, csendes helyen nézték az égboltot. Natalia különös kötődést érzett a hatalmas fenyők társaságában  – ekkor tanulta meg megkülönböztetni a fafajokat is alakjuk alapján.

Ugyanebben az időben új házat építettek a szülei. Esténként, miután abbahagyták a munkát, Natalia  összeszedte a helyszínről a téglákat, bevitte a rét kerítése mögé, és elkezdte a saját házát építeni. Elég volt egyetlen sor tégla a boldogságához. A saját kis háza építésével kapcsolatos izgatottsága felkeltette a figyelmet és az aggodalmat a családjában. Szokatlan volt a viselkedése, hiszen az összes többi gyerek játszott, míg ő csak építgetett. De hogyan folytatódott a kis Natasa története? 

„Valójában továbbra is »táncolom a gyerekkori álmomat«. Tíz osztály elvégzése után szőrmeszakértőnek tanultam Moszkvában. Majd Karéliába, Sortavala városába, az egykori finn területre küldtek dolgozni. A Ladoga-tó öblében fekvő Karélia és a környék szokatlan szépsége első látásra elbűvölt”  – mondja Natalia Podkolzina.

Natalia Podkolzina

Milyen hosszú utat járt be, amíg a gyerekkori mesevilágot valóra tudta váltani? Hogyan talált rá Onnelára, ahol végre felépíthette a saját házát, és a művészetnek szentelhette az életét?

Huszonkilenc évvel ezelőtt Sortavalában megismerkedtem egy finn férfival, akibe beleszerettem, és aki elvitt Finnországba. Megmutatta nekem a természet varázslatát, hazája iránti szeretetét, civilizációja nagyszerűségét, és megtanított arra, hogy lássam egy fa belső szépségét. Hat hónapig tartó állandó lakhelykeresés után észrevettem az újságban egy hirdetést, miszerint eladó egy birtok, Onnela a neve, ami finnül szó szerint utópiát, átvitt értelemben boldog helyet, a „Paradicsom”-ot jelenti. A területen volt egy tanya, amely csődbe ment, ezért két részre osztották, és az egyiket meg tudtuk venni. Az épületek között volt egy több mint százéves ház, egykori udvarral és szántókkal. A ház annyira hideg volt, hogy megfagyott a vödrökben lévő víz. 

Még az első télen ástunk egy tómedret, és csodás volt látni, hogy azonnal megtelt vízzel, hiszen a környéken sok forrás buzog a föld alatt. Január volt, komoly fagyokkal, úgyhogy vásároltunk korcsolyát, és esténként a holdfényben siklottunk a tavacskán.  

Valahol a tudatalattim mélyén élt a vágy, hogy befejezzem annak a háznak az építését, amit hatévesen kezdtem el. Minden gyerekkori gondolatomat, elképzelésemet megbeszéltem a karéliai mesteremberekkel, akik megvalósították ezt a csodát: a ház egyedi, kézzel készült, nincs benne szög. Hatalmas boldogság egy faházban élni a természet közepén, ahol csodálatos a hangulat, kristálytiszta a levegő. Amikor beépítettük az ablakokat a házba, eszembe jutott a gyerekkori álmom, és sírva fakadtam. Innen kilátás nyílik minden irányba az érintetlen tájra. Nincsenek sem szomszédok, sem város a közelben. 

A kezdetektől a kert és a környezet építésére fordította energiáit. Konferencia- és előadótermet álmodott a faház falai közé, mellette tó épült, tanösvényt hozott létre. A művészeti projekt ötlete honnan jött?

Az alapötlet az volt, hogy hozzunk létre egy saját céget, ahol továbbtanulhatok, és megoszthatom a tapasztalataimat másokkal. 1996 óta működik a Karjalan Puutyökoulu, amely többek között esztergáló, fafaragó és intarziatechnikákon alapuló tanfolyamokat szervez. Oroszországban már jól ismertem a faművészetet. Sortavalában élve barátságban voltam Oroszország egyik köztiszteletben álló művészével, Kronid Gogolevvel, aki negyvenhat évesen kezdett fafaragásba, és a világ egyik leghíresebb mestereként tartják számon. A férjem Finnországban a bútorasztalosok céhének vezetője volt. Az ő hatására kezdtem el magam is aktívan famegmunkálással foglalkozni. Megtanultam a gépi faesztergálást, és 2005-ben első helyezést értem el Finnországban a legjobb esztergált munkák versenyén. Az a darabom jelenleg Olaszországban látható. Egyébként én vagyok az egyetlen nő Finnországban, aki ilyen sikert aratott ezen a téren. A szerelem és a kapcsolatom ugyan tíz éve véget ért, de egyedül is folytatom azt, amiről gyerekként álmodoztam. Segítségemre van gyönyörű szamojéd kutyám, Mishka.

Mishka

Miért indított olyan művészeti vállalkozást, ahol  ösztöndíjasok tanulhatnak és a tapasztalataikat is megoszthatják másokkal? 

Érdekelnek a kreatív emberek! Már korábban felmerült bennem az ötlet, hogy külföldi alkotókat hívjak meg egy táborba, de csak 2013-ban kezdtem vele aktívan foglalkozni. Az első fecskék Magyarországról érkeztek 2009-ben. Orfűi és pécsi művészek voltak. Egy hétig laktak nálunk, napközben dolgoztunk, esténként pedig a táj természeti adottságaival és lakóival ismerkedtünk. Elsősorban a fával foglalkozó kézművesekre és művészekre  figyeltem – a  galériám neve Soul of the Tree [A fa lelke] –, és úgy gondoltam, hogy a kicsi, mindössze hatmillió lakosú Finnországban külföldi művészek meghívásával megmutathatom más civilizációk kreativitását. Az elmúlt tíz évben Onnelát Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból, Írországból, Németországból, Észtországból, Litvániából, Ukrajnából, Fehéroroszországból, Kazahsztánból, Oroszországból, Moldovából és Baskíriából keresték fel művészek. 

Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt évtizedekben? 

Óriási élmény kreatív emberekkel kommunikálni, főként ha különböző kultúrák képviselőiként látogatnak el hozzám. Ez a sokszínű vendégkör azt eredményezte, hogy elkezdtek külföldi fafesztiválokra hívni bírónak, és megbízást kaptam faipari projektek megvalósítására is. 2019-ben egy nagy projektet hajtottak végre az olaszországi Biennóban, ahol a közel kéthetes Mostra Mercato fesztivált tartják évente, és amelyet hetente több mint kétszázezren látogatnak meg. 2020-ban meghívást kaptam a tokiói Arbor Dayre, de a koronavírus-járvány miatt nem lehetett elutazni.

Tematikus vagy szabadon választott alkotásokat vár az ösztöndíjasoktól?

Általában kijelölök egy témát, és azt kiajánlom a művészeknek. Ők elküldik nekem a vázlatokat, szakmailag ellenőrzöm, hogy megfelelnek-e a kiírásnak, majd küldök egy meghívót. Most épp egy fakézműves hetet szervezek, és körülbelül tíz országból hívok résztvevőket. A koronavírus és a háború miatt is rengeteg logisztikát kíván a közös munka, de igyekszem a velük egyeztetett menetrend szerint meghívni magamhoz a résztvevőket.

Volt-e olyan művész, aki Onnelának és személy szerint önnek köszönheti, hogy beindult a karrierje? 

Igen, vannak ilyenek, ők többnyire finnek.

Ki támogatja a mecénást? A kulturális misszió nagyon sok pénzt emészt fel – van-e lehetősége befektetőket keresni és találni, ezáltal még több művésznek biztosítani a zavartalan alkotás lehetőségét?

A kulturális misszió valóban nagyon drága mulatság. A fiam támogat, aki Oroszországban él. 2021-ben meghívtam Marco Martalar olasz művészt, aki a finn oroszlánt készítette, és akkor kaptam először anyagi segítséget a regionális kulturális fejlesztő egyesülettől. Kínálnak együttműködési lehetőségeket, idén kaptam javaslatot egy közös – olasz, francia, szlovén és finn/Soul of the Tree – projektre, de nem volt megfelelő mód az Európai Uniótól érkező pénz fogadására. A projekt kezdeményezője egyébként az olasz Bienno volt.

Meséljen, kérem, a Puun Sielu [Wood Soul – Falélek] projektről, amelynek együttműködési hálózata Európán kívülre is kiterjedt, és iskolát is működtet [Wood Soul School – Falélek Iskola]! 



A Puun Sielu középpontja egy hagyományos karéliai stílusban épült rönkvár, amely önmagában is látványosság. Otthont ad egy galériának, ahol finn és nemzetközi faragóművészek munkái láthatók, és nemcsak gyönyörködni lehet bennük, hanem meg is vásárolhatók. Wood Soul tárlatunkon megismerhetik a fa életének minden szakaszát a növekedéstől a végső műalkotásig. Télen nagyrészt a kiállítás tervezésére és munkáira, valamint értékesítési projektekre koncentrálok. 

Az edukáció nagyon fontos része a munkámnak. A Wood Soul és iskolája a világunk sokszínűsége iránti szeretetről szól. Amikor tíz-tizenkét éves gyerekek jönnek az óráimra, gyakran mondják, hogy ők is szívesen megtanulnák, hogyan kell a fával bánni, és szeretnének olyan életet élni, mint én itt, Onnelában.

A fakastélyon és a galérián kívül is sok látnivaló és élmény várja a vendégeket a farmon. Van itt egy arborétum, több tucat különböző fafajjal: az összes értékes fából ültettem egyedeket. A levelek formáival és tónusaival szeretnék különleges hangulatot teremteni. A főépületet és a tanya karéliai stílusú kis udvari házait is gyönyörű virágágyások veszik körül, ezt a területet egyfajta titkos kertegyüttessé alakítottam. A látványt a nagy tó és a különböző nemzetiségű művészek faragványai teszik teljessé. Az alkotók közül sokan minden évben eljönnek látogatóba vagy dolgozni. 

A kastélyban és a melléképületekben is biztosítunk étkező- és kávézóhelyet. Felújítottam a régi pajtát, ahol kérésre találkozókat, bulikat is szervezünk. Onnela tizenhárom hektáros területének egy részén érintetlenül maradt a természet, de ott is lehet kaszált ösvényeken sétálni. Mozgalmasan töltik itt a napokat a látogatók, rengeteg programot kínálunk. Puun Sielu jól ismert turisztikai célpont, amelyet Finnország-szerte csodálnak.  

A művészet gyakran reflektál a minket körülvevő világ eseményeire – mennyire nyilvánul meg ez Onnelában? Engedi-e, hogy megjelenjen az aktuálpolitika?

A művészek gyorsan reagálnak a világ történéseire, én pedig maximálisan támogatom őket érzéseik, gondolataik, hangulataik kifejezésében.

A tevékenységei közül melyik áll a legközelebb a szívéhez: a mecénás, a zsűritag, a mentor, a tanár, vagy az arborétum gondozása, a konferenciák szervezése, a kiállítások létrehozása?

Egészében szeretem csinálni, élvezem a szimbiózist, az átjárhatóságot. Itt felépíthetem a saját világomat, megvalósíthatom önmagam. Nap mint nap gyönyörű dolgok vesznek körül: a művészet és a természet. Amikor megkérdezik tőlem, hogyan vagyok képes ennyi mindennel foglalkozni, őszintén azt válaszolom, hogy nem tudom. Nekem csak egyszerűen ez maga az élet.

Lásd még:

Ipari vadromantika, művészetbe ágyazva


A mű születésének folyamata
– A Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelep

A képek forrása: Puun Sielu (Wood Soul)