by artisbusiness.hu 2021. Mar 10.

Ahol a művész- és a forprofit világ találkozik

Az alkotók ne féljenek attól, hogy csorbul a művészetük, ha a megszokott sémáktól eltérő koncepcióban gondolkoznak, hanem bízzanak abban, hogy egy jól megválasztott szponzorációs együttműködés mindkét márkát erősíti!

Tavasszal indul a Art is Business 7M képzése, amelyen a résztvevők megismerkedhetnek a hét művészeti ág világával, működésével és a bennük rejlő lehetőségekkel. Ennek apropóján interjút közölt az InfoPont magazin Hóbor Helgával, a kurzus tánctéma-felelősével. 

Miről szól a 7M képzés?

A kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy rávilágítson arra, miért és milyen módon érdemes gondolkodni a művészeti élet és a forprofit szegmens szereplőinek az együttműködésben. A cél az, hogy a vállalati szcéna és a kulturális világ meglássa az egymásban rejlő kapcsolódási pontokat, ezáltal elinduljon egy mindkét fél számára értékes kapcsolat, kiemelkedően a szponzoráció és támogatás területén.

Magyarországon a tánc mint művészeti ágazat még nem találta meg a megfelelő utat a szponzorokhoz, mecénásokhoz. Mi az oka annak, hogy a támogatók nem látnak fantáziát a hazai táncelőadások, együttesek szponzorálásában?

Azt gondolom, hogy ez nemcsak a táncszakmát érintő kérdés, az egész művészeti szektorra ráférne egy szemléletváltás. Fontos, hogy ők is lássák magukban azt a lehetőséget, amit aztán a vállalati oldal szereplői is kombinálhatnak a saját brandjükkel. Az alkotók ne féljenek attól, hogy csorbul a művészetük, ha a megszokott sémáktól eltérő koncepcióban gondolkoznak, hanem bízzanak abban, hogy egy jól megválasztott szponzorációs együttműködés mindkét márkát erősíti. Szerencsére egyre több példa van arra, hogy mit lehet kihozni a kultúrából, gondolok itt a divat és a művészet fúziójaként létrejött Győri Balett és az olasz Calzedonia harisnya kampányára, vagy akár a Táncszínház és a salátákat forgalmazó Eisberg sikeres munkáira.

Milyen új szemlélet kialakítására van szükség, hogy a művészettámogatás ne kérdés, hanem válasz legyen a magyar cégek körében?

Először is, elengedhetetlen, hogy ismerjék és értsék a kulturális szegmenst. Jelenleg a legtöbb művészeti együttműködés személyes ismeretségeken, szubjektív döntéseken alapul, de én ennek is nagyon örülök. Azonban fontos lenne, hogy ez a folyamat tudatos legyen, az éves stratégia része és ne csak egy lelkes marketing kolléga saját kultúrharca. A 7M képzésben résztvevő oktatókat úgy választották ki, hogy nemcsak a saját világukat ismerik kiválóan, hanem a vállalati szakértők szemével is látják a lehetőségeket, és ezt a gyakorlati tudást át is tudják adni a hallgatóknak.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható

Kép: devecser.hu

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!