by Szele Tamás 2021. márc 08.

Akadálymentes nézők

A mai magyar körülményekhez képest a Pesti Magyar Színház tette a legtöbbet az akadálymentesítésért. Ilyen szempontból a Broadway sem áll sokkal jobban.

Tulajdonképpen az egész úgy kezdődött, még a legfrissebb járványügyi intézkedések előtt, hogy felötlött a kérdés: mit lehet művelni egy színházban akkor, amikor sem próbát, sem előadást nem szabad tartani? A gyakorlatias elme azt mondaná: el kell végezni a karbantartási munkákat, csak az elmúlt év alatt valószínűleg már minden ilyen jellegű feladat teljesült.

És ha a kényszerszünetben mindenhol meg lehetne oldani az akadálymentesítést? Hiszen ha a járvány után mindenki könnyebben meg tudná közelíteni az előadásokat, aki eddig akadályoztatva volt a műélvezetben, a színházak forgalma is megnőne, a nézők is jól járnának – klasszikus win-win helyzet alakulhatna ki.

De nem oldották-e már meg mindenhol ezt a kérdést? Járjunk utána!

A helyzet nem egyszerű, ugyanis valamennyire minden előadóhelyen megoldották ezt, annyira legalább, amennyire a törvény előírja. A legtöbb helyen azért a minimumnál komolyabb mértékben is foglalkoztak a kérdéssel, viszont az kétségtelen, hogy a legalaposabb munkát a Pesti Magyar Színház (PMSZ) végezte. Erről később, egyelőre gondolkodjunk azon, mi is az az akadálymentesítés.

Nem annyi, hogy felszerelnek néhány rámpát. Nagyon nem. A kerekesszékesek számára alapvetően a lépcsőlift a megoldás, a vakok és csökkentlátók számára az audionarráció, a siketeknek a jelnyelvi tolmácsolás vagy a hallókészüléket támogató indukciós hurok. A mikrofonos jelerősítő, szintén a hallókészülékhez (ilyen a Phonak-rendszer), és ezen kívül létezik bizony még akadálymentesítés autisták számára is. Egyszóval, szerteágazó a feladat, és mindenhol foglalkoznak vele annyira, amennyire kell, de egyes helyeken annyira is, hogy haszna legyen.

Ne gondoljuk, hogy pusztán műszaki kérdéssel állunk szemben! Tudjuk, hogy a hallássérülés mértéke függvényében állítható kell, hogy legyen a készülék hangereje, a bemenő, kimenő jel, a jel-zaj viszony, ez tényleg elektronikai feladat. De az, hogy például a jeltolmács milyen elemeket emel ki hangsúlyosan a szövegből, hogyan teszi ugyanezt az audionarrátor, már mélyen emberi, sőt, talán megkockáztathatjuk: színházban művészi munka is. Amint televízióban pedig felelősség, nem is kicsi. A 2019 októberében rendezett „Akadálymentesítés az előadó-művészet területein II.” konferencián Szabó Sándor, az MTVA feliratozó szakértője kiemelte: „Ennek kapcsán érdemes elgondolkozni az audionarrátorok felelősségéről. Nem mindegy ugyanis, hogy – aktuális példát említsünk – hogyan interpretálják például egy választási eredményeket mutató táblázat adatait, mit emelnek ki, mit nem.”

Bizony nem mindegy, még ha nem is gondol mindenki ugyanarra. Ugyanott hangzott el, ugyanakkor, hogy „2020. szeptember 1-jétől az MTVA minden saját gyártású műsorát audionarrációval fogja ellátni, idővel pedig igyekeznek majd a többit is. Ez nemcsak a látássérült nézőknek lesz hasznos, de rengeteg idős embernek is, akik ugyan látnak, de nehezükre esik követni a műsorok sűrű cselekményét.” Ez csak részben valósul meg és csak időnként, de alapvető kérés lett volna, hogy ne az egyébként is narrált hírműsorokat tegyék ilyenné, hanem a késő délutáni műsorsáv más elemeit – fogalmazzunk úgy, van, amit lehet és van, amit nem. Zenés programokat kissé lehetetlen. Ezzel szemben az audionarráció egyik érdekes területe az, amit a Fővárosi Nagycirkusz művel. Azt hinnénk, a cirkuszt, amit majdnem teljes egészében vizuális művészeti ágnak gondolunk, lehetetlen narrálni, hiszen maximum a porondmester szövegét és az állatok hangját hallani – meg a zenebohócot talán. Hát nem így van, a Nagycirkuszban azzal próbálkoznak (amikor tehetik, most erre nincs lehetőség), hogy a látássérült vendégeket az előadás előtt fél órával beengedik a nézőtérre, bemutatják nekik az állatokat, megtapinthatják az elefántot, az eszközöket, amiket az artisták használnak, és rengeteg olyan információval látják el őket, amelyek a látó nézőkhöz sosem jutnak el, így afféle bennfentesekké válnak, és bizonyos szempontból teljesebb, komplexebb élményt is kapnak, mint látó társaik.

A Rózsavölgyi Szalonban, 2018 (fotó: 168 Óra/Éder Vera)

Jó szándékban, látjuk, nincs hiány. És mennyi a foganatja?

Három színházzal sikerült felvennünk a kapcsolatot, egyikben sem mondható, hogy elhanyagolták volna az ügyet, bár minden intézmény más világ – és ne feledjük, a régi, sokszor százéves épületeket csak bizonyos szintig lehetséges átépíteni.

Az Örkény Színházban épp a múlt évadban építettek be egy mozgássérültliftet, így a nagyszínpad megközelíthető, de a stúdió lépcsői akadályt jelentenek, és ezen csak egy teljes átépítés segítene. A nagyszínház nézőterén van biztosított hely kerekesszékesek számára egyes sorok szélén, a stúdióban állandó nézőtér sincs, így ott erről nem beszélhetünk. Tartottak már narrált előadást, és van beépített indukciós hurok a hallássérültek számára, sőt feliratozást is ki tudnak vetíteni, de az csak az erkélyen elhelyezett ülőhelyekről látszik. Ehhez képest például a nagyváradi színházban alfanumerikus, a nagyszínpad fölé épített kijelzővel dolgoznak, csak nem okvetlenül a hallássérültek, hanem a kétnyelvű közönség kedvéért. Így a román nézők is élvezhetik a magyar nyelvű előadásokat és a magyar nézők is a román nyelvűeket, ez Budapesten az angol nyelvű feliratozás formájában jelenik meg. Érdekes módon a hallássérültek és látássérültek részéről az Örkény ritkán tapasztal igényt a segítségre, saját bevallásuk szerint.

A Katona József Színházban már 2012-ben beépítettek egy lépcsőliftet, ami a nagyszínpad nézőterére segíti a bejutást a mozgáskorlátozott nézők számára, illetve rámpák támogatják a közlekedést. Külön akadálymentesített illemhelyet alakítottak ki a nézőtér mellett. A Kamrában – adottságainál fogva – sajnos nincs lehetőség az ilyen jellegű akadálymentesítésre. Indukciós hurok viszont a hallássérült nézők rendelkezésére áll. Amennyiben előre egyeztetetten hallássérült csoport érkezik a színházba, feliratot biztosítanak részükre, illetve látássérült csoportok az előadás előtt lehetőséget kapnak színpad- és díszletbejárásra. Vakvezető kutyát tudnak fogadni. Voltak előadások, amiket audionarrációval követhetett előre egyeztetett alkalmakkor a közönség (ilyen volt például az Illaberek). De a műszaki-építészeti adottságok nem teszik lehetővé a további akadálymentesítést.

Jelnyelven tolmácsolt előadás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, 2013-ban (forrás: kulturszalon.hu)

Százéves vagy idősebb épületek átépítése bizony nagyon komoly nehézségekbe, hogy azt ne mondjuk, időnként lehetetlenségekbe ütközik.

De elérkeztünk oda, ahol a mai magyar körülményekhez képest a legtöbbet tették az ügyben: ez a Pesti Magyar Színház (PMSZ). Itt minden megvan, ami műszakilag lehetséges, és elmondhatjuk, hogy ilyen szempontból a Broadway sem áll sokkal jobban. Ami a legfontosabb: a színháznak van akadálymentesítési szakreferense. Ez sokat jelent. Minden előadás audionarrált, állandóan van élő audionarráció és műszaki háttér hozzá, rendszeresítették a Phonak mikrofon-jelerősítő okosrendszert a hallókészülékekhez, jeltolmácsolás jár minden előadáshoz, és ha lenne évad, akkor már lenne autista akadálymentesítés is. A kerekesszékes bejutás megoldott, de csak négy kocsi fér el a nézőtéri sorok mellett.

1964-ben épült az épület, így érthető, hogy könnyebb dolguk volt valamivel, mint a többi színháznak, de akkor is, annyira példaszerű a PMSZ esete, hogy az intézmény az Access4you akadálymentességet felmérő – hazai, de nemzetközileg is ismert – szervezet Arany fokozatú minősítését és az akadálymentességet tanúsító védjegyét is megkapta. Ez bizony világszinten is komoly elismerés.

Azonban most korántsem megszokott helyzet köszöntött ránk. Jelenleg hallássérült olvasóinknak azt tudnám ajánlani, hogy ha színházi élményre vágynak, a magyar Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének oldalát keressék fel – válogathatnak az előadásokból (bár nincs sok), köztük néhány audionarrált, tehát látássérültek számára is élvezhető.

Felvetődik még egy kardinális kérdés: támogatja az állam a színházak akadálymentesítését? Igen, támogatja. Eleinte, 2016 előtt évente 2,5 millió forintot fordítottak erre a célra, ez abban az évben nőtt 4,5 millióra, majd 2018-ban az NKA-n keresztül már 12 millió forintra emelkedett a támogatások összege, de a 2017/18-as évadban akadt olyan pályázat is ebben a tárgykörben, amit 10 milliós keretösszeggel írtak ki. Ennél frissebb adatok nem állnak rendelkezésre, de ezek pontos összegek – más kérdés, hogy mire futja belőlük. Mert ha nem elegendőek, bizony a színháznak kell kigazdálkodnia az árkülönbözetet a saját költségvetéséből.

Vonjunk mérleget távolról sem teljes áttekintésünk után!

Foglalkoznak a magyar előadó-művészet illetékesei az akadálymentesítés kérdésével?

Foglalkoznak, ez tagadhatatlan.

Mennyire foglalkoznak?

A Pesti Magyar Színházat kivéve pontosan annyira, amennyivel többet jelent a humanista jóindulat a közömbösségnél. Középkorúan megvakult vak ismerősömtől tudom, aki korábban is heti színházlátogató volt, hogy miután elveszítette a látását, hiába vett jegyet a sor közepére: a kutyája miatt a sor szélére ültették. Hiszen „úgyse látja”.

Az lehet. De hallja.

Több, sokkal több eredményt lehetne elérni, ha maguk az érintett szervezetek igényelnék a színházak és általában az előadó-művészet értékelhető élvezetét – ugyanis jó szándékban nem volna hiány.

Azért lehetőségben időnként igen.

De mindenképp: kérni kéne.

Talán megadatna nékik, mert sok akadálya nincs.

És ha elmúlik a zárlat, mindenki jól járna.

A színházak is, a közönség is.

Borítókép: Arany Bot Díj (forrás: aranybot.hu)

Az Arany Bot Díjat, a Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület alapította a mindennapi segítők elismeréseként. Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy vak és látássérült társainknak akár egy apró gesztus is rengeteget jelent. A díjat a Fehér Bot Napján, a látássérültek nemzetközi világnapján adják át. 2019-ben vállalati kategóriában a Pesti Magyar Színház kapta.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A mozgássérültek segítésére betanított kutyáknak pontosan olyan jogaik vannak, mint a vakvezető ebeknek, vagyis ők is korlátozás és szájkosár nélkül látogathatják a közforgalmi helyeket, a mozikat, színházakat is. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a nézőtársak egyike-másika allergiás lehet a kutyaszőrre, esetleg fél a kutyáktól. Célszerű, ha előre ki lehet választani, hogy a kutyával érkező hol üljön a nézőtéren, továbbá ha vannak akadálymentesen megközelíthető ülések, páholyok, ahol nagyobb hely jut akár a mozgássérült székének, akár a kutyának.

Kiképzett vakvezető kutya – ezúttal a színpadon, Bálint András partnereként az Úr és kutya című irodalmi esten, 2012-ben (fotó: Bálint Dániel)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mintegy 230 ezer mozgássérült, körülbelül 60 ezer vak és több mint 218 ezer látássérült ember él az országban. A lakosság 10 százalékát sújtják hallásproblémák, körülbelül 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren súlyosan nagyothallók. A súlyos belszervi sérültek száma megközelítőleg 60 ezer, a mentálisan sérülteké mintegy 70 ezer, az értelmi sérülteké 60 ezer körüli, és – becslések szerint – legalább 100 ezer autista honfitársunk van.

A 90 decibel Project nevű civil szerveződés kifejezetten kulturális intézmények, illetve projektek akadálymentesítésére jött létre. Tevékenységükről honlapjukon, valamint itt olvashatnak.