by Gyürke Kata 2023. Nov 16.

„Arra törekszünk, hogy a munkánkat a lehető legszélesebb körben elérhetővé tegyük”

– Interjú Antje Hundhausennel, a Deutsche Telekom művészeti gyűjteményének vezetőjével

A Telekom 2010-ben kezdte el építeni vállalati gyűjteményét, amely kifejezetten a kortárs kelet- és délkelet-európai művészetre összpontosít. Antje Hundhausen, a gyűjtemény vezetője, a kezdetektől részt vesz a folyamatban, és aktívan alakítja a Telekom Művészeti Gyűjteményét (Art Collection Telekom). A szakember az Art is Business által szervezett Vállalati gyűjtemények a XXI. században itthon és külföldön elnevezésű konferencia alkalmából adott interjút lapunknak.

Miért fontos az ön számára, hogy részt vegyen a budapesti konferencián? 

Mindig is lenyűgözött Budapest pezsgő kulturális élete. 2020 elején, amikor meglátogattuk a Budapesti Ludwig Múzeumot, lehetőségünk nyílt megismerkedni Fabényi Júliával, a múzeum igazgatójával. Lenyűgözött a személyisége, a karizmája, a tudása, valamint kiemelkedő alkotómunkája. A látogatás alkalmával megállapodtunk egy, az Art Collection Telekom művein alapuló kiállítás létrehozásában. Nagyszabású elképzelés körvonalazódott, azonban, mint az emlékezetes, mindössze néhány nappal az Egyensúlyban című kiállítás megnyitása előtt bezárták az országot a Covid-19-járvány miatt. Szívbe markoló volt. Hiszen mindent gondosan előkészítettünk, és nagyon örültünk ennek partneri kapcsolatnak. Annak ellenére, hogy hozzám hasonlóan sok művész sem tudott részt venni a megnyitón, végül megnyílt a kiállítás. 

A mostani konferencián való részvételem új lehetőségeket kínál. Kiváló platformot jelent a fejlesztéseink bemutatására, és jó alkalom arra, hogy jövőbeli irányokról beszélgessünk. Számomra ez a találkozó egyfajta vigaszt is nyújt, emellett jó lehetőségeket rejt telekomos kolléganőmnek, Margret Fischernek is. Németországban működő szervezetként beláttuk, hogy a kommunikáció legjobb módja gyakran a művészeti-kulturális területen rejlik. Azt is tudjuk, hogy az Art is Business a legmagasabb színvonalon vesz részt a szakmai kommunikációban.  

Végül a Ludwig Múzeum kiállítása digitális formában is elérhetővé vált. Gyakran alkalmazzák ezt a módszert?

A kezdetektől kiemelt hangsúlyt fektettünk erre a megközelítésre, és ez még inkább így történt a járvány idején. A Covid-19 számunkra, a Telekom számára olyan példa nélküli esemény volt, amely katalizátorként működött. Ennek eredményeként számos innovatív formát fejlesztettünk ki, amelyek közelebb vittek a valósághoz. Ezek a hibrid hozzáférési módszerek túlnyúlnak a kortárs művészet területén, magukban foglalják a nagy léptékű vásárok és konferenciák tervezését, a vizuális élmények újragondolását és egyéb formátumokat is. A digitalizációnak köszönhetően bemutathattuk és megmutathattuk, hogy mi minden lehetséges ma már, és hogy a közönség bármelyik online platformunkhoz képes kapcsolódni. A technológiai fejlődés tehát lehetővé tette az egyik legfontosabb célunk elérését, mely szerint a gyűjteményünket a szélesebb közönségréteg számára is elérhetővé akarjuk tenni. Elkötelezettek vagyunk a művészet demokratikus hozzáférése mellett, hogy ne csak a privilegizált kevesekhez jusson el. Emellett szilárdan hisszük, hogy a művészet kulcsszerepet játszik az oktatásban, és ezt nagyon komolyan vesszük. A társadalom minden rétegével össze akarjuk kapcsolni a művészetet, függetlenül attól, hogy ki honnan jött. 

Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

Mit jelent a kortárs művészet a Telekom számára?

A művészet alapvető pillére a Telekom társadalmi felelősségvállalásának. Szemben a legtöbb gyűjtő nyugati irányultságával, a Telekom szélesebb művészeti perspektívát támogat. Elkötelezettek vagyunk a Kelet- és Délkelet-Európából származó művészet sokoldalú narratívája és perspektívája mellett, ezáltal ösztönözve egy mélyebb társadalmi diskurzust, amely túlmutat a felszínes esztétikán. Ebben a keretben a művészet a magas szintű kommunikáció kifinomult csatornájává válik. A művészet különleges kommunikációs forma, olyan nyelv, amely kifejezi a régió társadalmi dinamikáját. A Telekom mély felelősséget érez a demokrácia támogatása iránt, és ez fontos globális kérdés is. Elkötelezettek vagyunk tehát, hogy a művészet közvetítésén keresztül nyitottan, átláthatóan és aktívan részt vegyünk a társadalmi kommunikációban.

Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

Gyűjteményüket hogyan helyezné el a nagy nemzetközi vállalati gyűjtemények között?

Sajátos fókuszával Kelet- és Délkelet-Európa kortárs művészetére, az Art Collection Telekom egyedi pozíciót foglal el, amely megkülönbözteti a más vállalati művészeti gyűjteményektől. Annak ellenére, hogy viszonylag fiatal gyűjteményről van szó, mára több mint 300 műalkotást őrzünk 80 művésztől, és elkötelezettek vagyunk a múzeumokkal való együttműködések területén. Míg a gyűjtemény otthonaként a vállalat bonni központja és annak utcafrontján kialakított galériája szolgál, addig az Art Collection Telekom messze van attól, hogy egyetlen helyhez lenne kötve. Célja, hogy ezeket a műveket Európa-szerte és azon túl is bemutassa, és lehetőséget teremtsen a művészeknek, hogy megismertessék magukat, hogy globális szinten is láthatóvá váljanak. A vállalat társadalmi felelősségvállalásának részeként indult el a projekt, de mára a gyűjtemény rangos intézmények és múzeumok elismerését vívta ki, kulturális jelentősége, befolyása növekszik. 

Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

Ráadásul mindez organikusan alakult így, bármiféle nyomás vagy befolyás nélkül, a gyűjtemény egyszerűen beolvadt a társadalom szövetébe. A folyamat középpontjában a művészek, kiállítók, intézmények és az elhivatott kurátorok iránti mély bizalom áll, akik fáradhatatlanul támogatják ezt a rendkívüli utat.

A technológia és a tudomány szerepe is jelentős a gyűjteményben. Mire helyezné a hangsúlyt ebben a tekintetben?

Az Art Collection Telekom különböző művészeti ágakat ölel fel, beleértve a festészetet, a fotográfiát és a szobrászatot is. Bár minden médium számára nyitva áll, a gyűjtemény a közelmúltban a mesterséges intelligencia és a művészek számára készült új eszközök birodalmában mélyedt el, amely izgalmas változást jelez a fókuszában. Például megszereztünk egy műalkotást Refik Anadol vizionárius török művésztől, aki mesterségesintelligencia-alapú gépi hallucinációiról (Machine Hallucinations) híres. A Berlini Art Weeken bemutattuk Agnieszkia Polska briliáns alkotását, az Ezeréves tervet (The Thousand-Year Plan). Ő jó példa azokra az művészekre, akikkel hosszú távra elköteleztük magunkat. 2011-ben egy tőle vásárolt videómunka volt a gyűjtemény első darabja. Az évek során már tizenkét művét őrizzük. 2017-ben Agnieszkia Polska széles körű elismerést szerzett, amikor elnyerte a Nationalgalerie Díjat. Ez a sikertörténet emblematikusan jelképezi a Telekom elkötelezettségét a feltörekvő tehetségek gondozásában. 

Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

A művek egyszerű megvásárlásán túl is támogatjuk a művészeket; mentorálást vállalunk és elősegítjük az intézményekkel való együttműködéseket. Éppen ezért az Art Collection Telekom támogatta Agnieszka Polska Ezeréves terv című munkájának előállítását is, a művész varsói, Modern Művészetek Múzeumában lezajlott kiállításához. Példaértékű a Telekom elkötelezettsége az interdiszciplináris művészet iránt is, jó példa erre az Ars Electronicaval való együttműködésben létrejött ArtScience Residency programunk. Ez a kezdeményezés a művészet és a tudomány összeolvadását segíti elő, az általunk támogatott régiókban. Emellett, a kurátoraink sokat utaznak, intézményeket és műtermeket látogatnak, hogy új művészeket fedezzenek fel. A tehetségkutatás folyamatos, mert ez áll az Art Collection Telekom művészeti fejlődésének középpontjában. 

Milyen felelősséggel jár és milyen lehetőséget rejt magában a kollekció?

A hozzáférhetőség kulcsfontosságú számunkra. Arra törekszünk, hogy a munkánkat a lehető legszélesebb körben elérhetővé tegyük. Inspirálni akarjuk a fiatalabb generációt, miközben összekapcsoljuk a művészetet és az oktatást. Fő célunk a múzeumok felfedezésére való ösztönzés. Eltökéltek vagyunk oktatási programjaink iránt, ideértve a fiatal művészetkedvelők számára kialakított kezdeményezéseket is, amelyek lehetővé teszik a diákok és az iskolák számára, hogy a bonni központban meglátogassák az Art Collection Telekom gyűjteményét. A kiállításokhoz kapcsolódó együttműködések olyan digitális művészeti oktatási programok kialakítására irányulnak, amelyek gyakran iskolákkal és egyetemekkel való partnerség révén valósulnak meg.

Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)Egyensúlyban, 2020 (fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum)

Forradalmi megközelítéseket alkalmazunk, hogy szélesebb közönséget neveljünk ki. A Telekom még Electronic Beats koncerteket és hasonló rendezvényeket is szervez, amikor csak lehetséges, mint például a budapesti Ludwig Múzeumban. Emellett felfedezzük a divatot, a meditációt és egyebeket, hogy megfeleljünk a közönség elvárásainak. A művészetet integráló és befogadó médiumnak tekintjük, ahogyan számos műalkotásra is jellemző, hogy minden érzékszervet megmozgat, speciális hangrendszereket és videóinstallációkat használ, hogy valóban magával ragadó élményt hozzon létre.

Ha megkérdezhetem, melyik művészeti ág vagy a munka melyik része áll a legközelebb a szívéhez?

Nincs kedvenc művészeti ágam vagy művészem. A változatosságot és a sokféleséget kedvelem. Kíváncsi természetű vagyok, és nagy örömöt találok a kurátori folyamatokban. Egy kiállítás összeállítása a történetmeséléshez hasonlít, minden egyes darabja hozzájárul az átfogó narratívához. Vegyük például a Ludwig Múzeum-beli Egyensúlyban című kiállítást, amely a pandémia idején az élet törékenységével szembeni ellenállás témája körül forgott. Az egyes műalkotások kiválasztásától az átfogó narratíva kidolgozásáig terjedő kurátori folyamat tartalmas, mély élményt jelentett, amit igazán nagyra értékelek.

Lásd még:

Variációk gyűjtésre

Jegybanki gyűjtemények a világban


Hol tartunk 2023-ban a vállalati gyűjtemények építése terén?

A corporate art a profit társadalmi-kulturális célú visszaforgatásának egyik formája

Vállalati gyűjtés Magyarországon

Állandó kiállítás a Kempinskiben– a Kempinski Hotel Corvinus gyűjteménye

A világ legjelentősebb vállalati gyűjteményei a bankszektorban

Corporate Art – a kultúrába fektetnek

„Ha a gyűjtők összefognak, művészeti projektek megvalósítását segíthetik”

Lehetséges műtárgyak nélkül is élni, csak velük jobb

Nyitókép: Antje Hundhausen (fotó: Deutsche Telekom)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!