Augusztus 1-ig jelentkezhetnek a fiatal alkotók az Országos Diákfilmszemlére
A nevezéseket az idén is általános iskolás, középiskolás és fiatal filmes kategóriában várják.
A Polifilm Műhely Alapítvány és az Aranytíz Kultúrház harmincadik alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét augusztus 21. és 27. között az Aranytíz Kultúrházban.
A húsz percnél rövidebb alkotások előzsűri nélkül kerülnek be a szemle programjába, leadási határidejük augusztus 21-e. Az ennél hosszabb filmek közül előzsűri válogat, leadási határidejük augusztus 1-je. A vetítések után naponta – a szakmai zsűri vezetésével – nyilvános konzultációt tartanak az alkotók és az érdeklődők számára. Az arra érdemes alkotásokat a zsűri véleménye szerint díjazzák.
A diákfilmszemlét harminc éve Merza Gábor független filmes, Papp László médiatanár és Szőke András filmrendező hozta létre azzal a céllal, hogy a fiatal filmeseknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak: az általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek saját korosztályi környezetükben mutathatják be legújabb filmes munkáikat a nagy nyilvánosság és a szakmai közönség előtt. Nevezési díj nincs, a szemle ingyenesen látogatható.
A nevezési lapokat augusztus 1-ig a 30. Országos Diákfilmszemlének otthont adó Aranytíz Kultúrház címére várják.
További információ ITT.
-------------
Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.
A nyitókép forrása az Országos Diákfilmszemle weboldala
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!