Az állam kultúrafinanszírozó szerepe 

Az olasz kultúra minden bizonnyal az egyik, ha nem a leggazdagabb a világon. Hogyan gondoskodik az olasz állam ennek az örökségnek a megőrzéséről és továbbadásáról? Az olasz állami kulturális finanszírozás sajátosságairól Anna Mignosát, az Università degli Studi di Catania egyetem docensét, az Erasmus University Rotterdam adjunktusát kérdeztük.

UNESCO-világörökségi helyszínek tucatjai, történelmi városközpontok, világhírű múzeumok és élő művészeti hagyományok teszik Olaszországot kulturális nagyhatalommá. A gazdagság azonban nemcsak dicsőség, hanem kötelezettség is: a műemlékek karbantartása, a művészeti élet támogatása, az intézmények működtetése és megújítása összetett feladat. Mindez olyan kérdéseket vet fel, mint az állami szerepvállalás mértéke, a források elosztása, a magánszektor bevonásának lehetőségei. A kultúrpolitika alakítása ma is egyensúlykeresés a múlt védelme és a kortárs kreativitás támogatása között.

Olaszországban a kormányzat négy szintje – az állam, a régiók (regioni), a tartományok (province) és a helyi önkormányzatok – osztozik a kulturális felelősségen, bár a legfontosabb közigazgatási és törvényhozási funkciók továbbra is az államhoz tartoznak. A régiók közül néhánynak, többek között Szicíliának különleges státusa van, melynek értelmében nagyobb autonómiával és eltérő szervezetigazgatással rendelkeznek. 

A Tevere folyó Rómában, háttérben a Szent Péter Bazilika (forrás: Pixabay)

„Az erősen centralizált modellben a minisztérium jelentős befolyást gyakorol helyi szervein (soprintendenze) keresztül. Például az önkormányzati múzeumok önálló döntéseket hozhatnak, de olyan kérdésekben, mint mondjuk egy műtárgy restaurálása, már az állam helyi szervéhez kell fordulniuk. Tehát voltaképpen az autonómia hiánya jellemzi a rendszert, ami az elmúlt évtizedben egyfajta decentralizációs folyamaton ment keresztül többek között egy, a Dario Franceschini, volt kulturális miniszter nevét viselő reform révén. 

A 2014-es Franceschini-reform fordulópontot jelentett Olaszország kulturális gyakorlatában: korábban az állami intézmények – köztük az Uffizi is – még kisebb beszerzések esetén is a Kulturális Minisztérium jóváhagyására szorultak. Szóval, azzal, hogy állami kulturális intézményeket szélesebb döntési jogkörrel ruházott fel, így nagyobb autonómiát kaptak, hatalmas változást hozott a mindennapi működésükben, felgyorsította az operatív folyamatokat. Ugyanakkor természetesen a minisztérium általános szabályainak ugyanúgy meg kell felelniük, sosem lehetnek teljesen önállóak” – magyarázta Anna Mignosa.

Az Uffizi Képtár (forrás: Pixabay)

Mennyit fordít az állam kultúrára?

Az Európa Tanács Kulturális Bizottsága adatelemző platformja, a Compendium legutóbbi rendelkezésre álló adatai szerint 2020-ban az olasz állam egy főre jutó kulturális költése 135 eurót tett ki, ami a GDP-nek 0,49, a teljes állami költéseknek pedig 0,85 százaléka volt. Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy 2023-ban az Európai Unió tagállamai átlagosan a teljes kormányzati költések 1 százalékát szánták kulturális szolgáltatásokra (ebbe az állami rádió és könyvkiadás nem tartozik bele). Míg az állami büdzséből a kulturális szolgáltatásokra arányaiban legtöbbet szánó országok több mint 2 százalékot fordítottak kultúrára – Málta (2,6 százalék), Észtország (2,2 százalék) és Magyarország (2,1 százalék) –, addig Olaszország 0,6 százalékkal nemcsak hogy lényegesen alulmaradt, de Ciprus és Görögország (0,4 százalék) után a legalacsonyabb arányban költött kulturális szolgáltatásokra az egész Unióban. 

Az ötven évvel ezelőtt létrehozott Kulturális Minisztérium (Ministero della Cultura) a kulturális örökség területére szánja messze a legnagyobb összeget, ami 2020-ban megközelítőleg 1,888 milliárd euróra rúgott. Ezt a turizmus követte (ami 2019 és 2021 között még a minisztérium alá tartozott) 811, majd az előadóművészetek 553 millió euróval, míg a kortárs képzőművészetre és építészetre mindössze 29 millió eurót szántak. „A minisztériumhoz tartozó Nemzeti Előadó-művészeti Alap (Fondo Nazionale per lo Spettacolo dal Vivo, röviden FNSV) keretének túlnyomó többségét lírai-szimfonikus alapítványoknak ítélik, így a kortárs kreativitás támogatása háttérbe szorul”  – mondta Anna Mignosa. 

Milánói dóm (forrás: Pixabay)

Prioritások

„Az olasz állam a legnagyobb hangsúlyt változatlanul a kulturális örökségre helyezi, erre szánják a legtöbb erőforrást, energiát és figyelmet. Emellett – részben ennek ellensúlyozására – olyan új programokat és kezdeményezéseket is elindítottak, amelyek az előadó-művészet és a kortárs képzőművészet támogatására fókuszálnak” – folytatta Mignosa. Az FNSV 2023-ban már 1 millió 443 ezer 208 eurót szánt a kortárs zenei és szerzői (musica contemporanea e d’autore) fesztiválok támogatására. Erre példa a minisztérium képzőművészeti célkitűzése, a PAC (Piano per l’Arte Contemporanea) is, amelynek 2001 óta célja, hogy növelje az olasz közgyűjteményekben a kortárs olasz és nemzetközi alkotások számát. 

2024-ben a minisztérium bevezette a Kortárs Művészet Olasz Fővárosa (Capitale Italiana dell’Arte Contemporanea) kezdeményezést az európai uniós Európa Kulturális Fővárosa cím mintájára, melynek célja, hogy népszerűsítse és támogassa a kortárs művészetet az olasz városokban. A nyertes város – 2026-ban a szicíliai Gibellina – egymillió eurót kap a pályázatban ismertetett terv megvalósítására.

Gibellina (fotó/forrás: Antonio Sessa/Unsplash)

A magánszektor bevonása

Mivel az állami források mértéke véges, többféle eszközzel ösztönzik a magánszektort, hogy – közvetett módon – vegyen részt a kultúra finanszírozásában. Ezek közül az Art Bonus terjedt el a legszélesebb körben, mert könnyen átlátható. Lényege, hogy a kulturális örökség támogatásáért cserébe a kifizetett összeg 65 százalékának megfelelő adójóváírásra jogosít, ami természetes személyeknél és nonprofit szervezeteknél nem haladhatja meg az adóköteles jövedelem 15 százalékát, forprofit szervezeteknél pedig az éves bevétel 5 ezrelékét. 

A kulturális örökség támogatása irányulhat az állami javak fenntartására, védelmére és helyreállítására; az állami kulturális intézmények (például múzeumok, könyvtárak), operaházak (akár a milánói Scala), szimfonikus zenekarok, színházak, fesztiválok, táncművészeti társulatok és cirkuszok támogatására; új létesítmények építésére, valamint meglévő, állami intézmények vagy szervezetek tulajdonában álló létesítmények helyreállítására és fejlesztésére. Az Art Bonus transzparens, honlapján nemcsak a kulturális szervezetek listája érhető el, hanem az is, hogy mekkora támogatásban részesültek eddig, és mekkora összegre lenne szükségük; ugyanakkor vannak korlátai is, például csak regisztrált szervezetek lehetnek kedvezményezettek. 

A magánszemélyek közvetett módon lottószelvények vásárlásával is támogathatják a kultúrát: egy 1996-os törvény óta a lottójáték bevételeinek egy részét, amelyet a Kulturális Minisztérium költségvetésébe irányítanak, a kulturális örökség védelmére és fejlesztésére különítik el. Ennek keretében nagyjából hatszáz projektet indítottak el, többek között a római Pantheon templom és a firenzei Boboli-kert restaurálását. Ahogy a Compendium írja, a 2021-es költségvetési törvény arra az évre 23 millió euró, 2022-től 2035-ig évente 33 millió euró elkülönítését írta elő erre a célra.

A római Pantheon (fotó/forrás: Gabriella Clare Marino/Unsplash)

Mindemellett – a magyar adóegyszázalékhoz hasonlóan – az olasz adófizetőknek lehetőségük nyílik felajánlani személyi jövedelemadójuk öt ezrelékét egy regisztrált szervezetnek, ami lehet nonprofit, állami és önkormányzati kulturális intézmény is. Ilyen módon lehet támogatni akár a római Parco Archeologico del Colosseót is, amely a Colosseumnak és a Forum Romanumnak ad otthont.

Hibrid támogatás

Az állam sajátos módon, úgynevezett állami–magán partnerségek (partenariato pubblico-privato) révén is bevonja a magánszektort az államhoz tartozó, kulturális örökség részét képező terek és helyszínek menedzsmentjébe. Például az állami fennhatóságú Pompeji régészeti területén magánszervezetek tartanak foglalkozásokat gyerekeknek; felújítják a casertai királyi palota (egykori Bourbon-rezidencia) üvegházát. „A gyakorlatban gyakran előfordul, hogy az állam biztosítja a helyszínt, de nincs elég pénze vagy humán erőforrása a működtetéséhez, így egy magánszereplő vezeti azt. Ez eltér attól – ami a nyolcvanas évek végén kezdődött –, hogy az állami múzeumok, intézmények elkezdték kiszervezni külsős cégeknek az ajándékbolt vagy kávézó üzemeltetését” – pontosította Anna Mignosa. Ez is azt mutatja, hogy az állam a kulturális támogatások terén nem csupán a központosított forrásokra támaszkodik, hanem együttműködésre törekszik.

Az eredeti cikk a 2025 szeptemberében kiadott, Olaszország kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Az Enjoy Barocco (Élvezd a barokkot!) örökségvédelmi program egyik helyszíne Szicíliában (forrás: Siciliafan)

Lásd még:

Itália – a művészet otthona – Bemutattuk olasz lapszámunkat

A kultúrába fektető pénzintézet – Az Unipol-sztori

Kevés brand tudja úgy ötvözni a luxust a gondolatisággal, mint a Prada – A divatház nemcsak ruhakölteményeivel, de vállalati gyűjteményével is maradandót alkot

„Nyerő stratégia befektetni a kultúrába és a kreatív iparágakba” – Michele Coppola az Intesa Sanpaolóról

Világszínvonalú kulturálismenedzsment-képzés – Olasz belépő a művészeti szférába