„Az egyik fő vonal most a munka mellett az életemben, hogy reményt adok másoknak”

„(...) Idén öt különböző elismerésben részesültem, de ezektől nemhogy elszálltam volna, hanem egyre alázatosabbá váltam. Nem az egóm erősödött, hanem a felelősségérzetem. Igyekszem arra használni ezeket a lehetőségeket, hogy olyan ismertséget szerezzek, olyan kapcsolatrendszert építhessek ki, ami által még inkább át tudom adni az általam jónak, fontosnak ítélt gondolkodásmódot. Én az az influenszer szeretnék lenni, aki nem attól influenszer, hogy hülyeséget beszél. Én emberi értékeket szeretnék átörökíteni az új generációra, és úgy általában ennek a világnak” – mondta Gazsi Zoltán a nemrég kapott Példakép díja kapcsán.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tanulható az, hogy valaki jó vezetővé váljon, az ügyvezető röviden az egyik kedvenc zenekara, a Hiperkarma szavaival válszolt: „A Hiperkarma énekli Amondo című számában: »Beleszületek, beletanulok«. Valahogy ez a lényeg. Részben született készségek, szocializáció és tanulás kombinációja ez. Számít az, hogy fiatalon valaki mennyire közösségi ember. Én ilyen voltam. Battonyán éltem tizennégy éves koromig, és azt vettem észre, hogy amikor összeverődtünk a srácokkal az árokparton és kitaláltuk, hogy mit játsszunk, csúzlizás legyen, vagy menjünk békát fogni, vagy focizzunk, akkor sokszor engem követtek a többiek. Ez mindenképpen egy erős indítás lehet, ha érzed magadon, hogy te inkább egy visszahúzódó típus lennél, vagy egy közösség vezető emberévé tudsz válni. Persze az évek során ez sokat alakulhat, negatív tapasztalatok elnyomhatják a közösségvezetői szerepet. De ha a fejlődési folyamatod során a téged ért hatások inkább megerősítenek, ahogy a szüleidtől kapott támogatás, visszajelzés is, akkor nagyobb eséllyel leszel vezető, mintha azzal jön az apukád vagy az anyukád, hogy fiam, te erre sem vagy alkalmas, még töriből is megbuktál, majd kukásember lesz belőled. A sokféle hatás összességében tud szépen lassan felemelni, ezáltal egyre inkább azt érzed, hogy benned van a vezetői készség.”

Az interjúban arra is kitért, hogy mit tehet valaki azért, hogy jobb vezetővé válhasson. „Ha már valakiben megfogalmazódik az igény, hogy ő szeretne jobb vezető lenni, az már önmagában egy nagyon jó jel, de ez gyakran nem tudatosul. Jönnek a feladatok, belesodródsz dolgokba. Ha megvan a belső motivációd, és meg akarod oldani a problémákat, akkor figyelsz, gyűjtöd a tudást, tapasztalatot. És közben fejlődsz. Az nálam később tudatosult, hogy szeretném jobban vezetni az embereket, hogy alattam fejlődjenek, és közben ne égjenek ki. Az nem baj, ha elrontod, mert ha nyitott vagy a visszajelzésekre, folyamatosan tudsz korrigálni, önismereted erősödik. A probléma szerintem nem azzal van, hogy sok vezető azon gondolkodik, hogy hogyan legyen jobb, de ez nem sikerül neki – hanem azzal, hogy nem is gondolkodnak ilyesmin, hanem azt hiszik, hogy minden pont úgy jó, ahogy van, és ebből származnak a gondok. Az ilyen vezető a kritikus kollégákat gyakran elüldözi maga mellől, a hatalommámorban egyre inkább elszigetelődik, eltávolodik embereitől, és elveszíti valóságérzetét.”

Gazsi Zoltánt öt évvel ezelőtt vastagbélrákkal diagnosztizáltak. Azóta átesett négy műtéten, harminckét kemoterápiás kezelésen, betegségét pedig munkatársai előtt sem titkolta. (...) Azon dolgozom, hogy a transzparencia igen magas fokát érjük el, őszintén kommunikáljunk, kifejezzük érzéseinket, mert bizalmi légkör nélkül nem lehet hatékonyan dolgozni: a gyökérek megoldása helyett gyakran árnyékra vetődünk. A kollégáknak az elmúlt tizenhat évben szerintem én soha nem hazudtam. Nyilván van olyan, amit nem mondhatok el, de hogyha rákérdeznek, akkor azt válaszolom: sajnos erről nem beszélhetek. Nem volt kérdés az sem, hogy megosztom velük, amikor daganatos betegséget diagnosztizáltak nálam. (...) A tizenhat évből négy év volt a betegséggel terhelt időszak, a nagyobb rész nem. Szeretném, ha nem úgy emlékeznének rám, hogy én voltam az a rákos cégvezető. Amikor beszélek a betegségemről, nem azért teszem, hogy sajnáljanak, hú, szegény Zoli. Én boldog ember vagyok, van szerető feleségem, négy gyerekem, két unokám, sok igaz barátom, kedves kollégám, bejártam a világot. Nincs már semmi a bakancslistámon. Azért osztom meg a történetemet, hogy mások megelőzzék azt, ami nekem nem sikerült. Tudatosabban egyenek, igyanak, dolgozzanak belső harmóniájuk megteremtésén, és folyamatosan menjenek el a szűrésekre.”

A szakember cégvezetési módszereiről is beszélt: „Az egyik népszerűvé vált LinkedIn posztomban kifejtettem, hogy szerintem a cégvezetésben ugyanolyan finom módszereket kell alkalmazni, mint a patchwork családok működtetésében, ahol gyakran kusza erőviszonyok vannak, többszereplős a játék egy válás nélküli családdal összehasonlítva. Ha saját vagy nevelt fiad hibázik, másképp cselekedsz? Kivel vagy keményebb? Ha nem tartanak be szabályokat, kitagadod őket? Aki hatalommal rendelkezik, túl könnyen nyúl hatalmi módszerekhez. Megteheti, hogy levonja a dolgozói bónuszt, visszaveszi a céges autót, egy sor dolgot tud tenni a beosztottjával szemben, ami mind arról szól, hogy ő az erősebb ember, ő határozza mega szabályokat. A lényeges kérdés, hogy a büntetések elérik-e a céljukat. Én a belső motivációra, a pozitív spirálra építek. »Aki megengedheti, az mind megengedi« – énekli a Hiperkarma. Én nem ilyen vagyok. Nálunk nincs ügyvezetői parkoló: lehetne, ha kérném, hogy építsék meg, tetővel, hogy ne ázzak meg az esőben – holnapra ott állna. De nem akarok ilyet. Pedig valamelyik nap legalább tíz percig kóvályogtam, míg szabad helyet találtam. Én azt látom, az én működésmódom hat a menedzsmentre is, és az leszivárog a szervezetbe is. És persze ők is hatnak rám, a végeredményt pedig a fogyasztók élvezhetik.”

Gazsi Zoltán (fotó: Harangozó Dávid)

Gazsi Zoltán munkatársai nemcsak cégvezetőként, hanem magánemberként is példaképet látnak benne. Arra a kérdésre, hogy mennyire tekinti missziónak azt, hogy másoknak is meséljen a rákról és az ezzel való megküzdésről, a vezető azt válaszolta, hogy abszolút annak tekinti: „Az egyik fő vonal most a munka mellett az életemben, hogy reményt adok másoknak. Vigyázok arra, hogy nem szeretnék szakértőként feltűnni, mert az én történetem, az az én történetem – másé eltérhet ettől. És azt sem mondom, hogy meggyógyultam, de az én történetemmel most tünetmentesnek lenni is szép eredmény, és motiváló mások számára. Mindenkit arra biztatok, hogy vegye körbe magát jó sztorikkal, és közben keresse a saját útját. Attól óvva intek minden érintettet, hogy a károgókat hallva magát ostorozza: saját magának köszönheti a betegséget, mert nem tett meg valamit, stresszelt és a többi. Ez nem visz előre. Viszont amit én magam rossznak gondolok, azzal érdemes foglalkozni, a rossz szokásokat felülírni.Ha valaki megkeres egy kérdéssel, mindig elküldöm azt a kis videót, amit a kórházban készítettem – a lányaim énekeltek, én gitároztam, az egészből sugárzik az a bizalom és remény, hogy sok mindenből fel lehet épülni. Tény, hogy sok mindenre szükség van a túléléshez. Kell hozzá a profi sebész, az onkológus, a nővérek, a megfelelő terápia, mozgás, egészséges étkezés, életösztön, a támogató család, a barátok, a kollégák – és ha minden összeáll, akkor meg lehet hekkelni a statisztikai átlagot. A Gauss-görbének nemcsak középső, de szélső értékei is vannak, abból a jó oldalt kell megcélozni. Én sok energiát tettem abba, hogy megértsem a betegségemet, sokat olvastam róla, kutakodtam utána.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Lásd még:

„A világgal van a baj, ha én ezzel kitűnhetek a tömegből” – Interjú az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetőjével, Gazsi Zoltánnal, aki idén elnyerte az Art is Business Díjat Felelős vállalati vezető kategóriában

„Ha nem vársz semmit cserébe, akkor kapod a legtöbbet”

„Ha a felnőtt jól van, a gyerek is jól van” – A Blum program

Művészettel a rákbetegek gyógyításáért

Nyitókép: Gazsi Zoltán (fotó: Bielik István)