Az együttműködés valódi ereje a közös értékteremtésben rejlik

Az Art is Business Díj idén is számos jó példával mutatja meg, hogyan találkozhat az üzlet és a művészet. A díjazottak kilétére 2025. december 10-ig még várni kell, addig azonban a zsűritagok osztják meg tapasztalataikat és benyomásaikat a pályázatokról. Juhász Dóra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kommunikációs igazgatója arról mesél, mi tesz egy vállalati-művészeti együttműködést igazán értékteremtővé, és hogyan formálhatja a jövő generáció szemléletét, hogy a kreativitás és az üzlet kéz a kézben járjon.

Milyennek találta az idei pályázatokat?

Minden évben óriási kíváncsisággal várom a pályázati anyagokat. Mindig egyfajta tükörként tekintek rájuk: mindegyik friss lenyomata annak, hogy épp’ miként gondolkodik a hazai forprofit szektor és a művészeti szcéna az együttműködés lehetséges irányairól. A kezdetektől a zsűri tagja vagyok, azt is figyelem, hogy kirajzolódik-e egyfajta fejlődés, tendencia a kollaborációkban: milyen típusú, profilú, műfajú együttműködések száma nő/csökken; változik-e a projektek komplexitása; illetve kiemelkedik-e jó példákkal egy-egy szektor, művészeti ág? Idén is eltérő karakterű pályázatok érkeztek, és ez így van jól. A zsűrizés során érdekes látni nemcsak azt, hogy milyen projekteket nyújtanak be, hanem azt is, hogy a pályázati anyag hogyan épül fel, mennyire képes a jelentkező elmesélni vállalása történetét, hogyan válik az együttműködés valóban a vállalati kultúra és a brandnarratíva részévé. Ez sok esetben az elköteleződés mélységét, valódiságát is megmutatja. 

Juhász Dóra az Art is Business kulturális kommunikációt középpontba helyező Connections eseményén Salgó Andrással, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetőjével és Fehér Lajossal, a Synergy marketing és értékesítési vezetőjével (fotó: Pixolar Photography)

Mennyire fontos ön szerint, hogy egy vállalati–művészeti együttműködés nem csupán „támogatás”, hanem közös értékteremtés is legyen?

Abszolút fontos. A bizalom, a hitelesség és a fenntarthatóság szempontjából is. Mert mit is látunk? A kommunikációs szakmában – hazai és nemzetközi színtéren egyaránt – már jó ideje zajlik a hullámokban felizzó, inspiráló és összetett párbeszéd (jó-jó, lássuk be, olykor inkább vita) arról, hogy mitől válik egy cég, egy márka hitelessé, önazonossá ebben az őrült reklámzajban. Kérdés az is, hogy a „purpose”, vagyis a küldetés egyfajta társadalmi szerepvállalásként, vagy a márka alapvető „létokaként” értelmezhető-e. Arról is érdemes beszélni, hogy hol és miért billenhet át egyfajta „purpose-washingba” és mindez hogyan viszonyul a márkanarratívákhoz, illetve a misszió és vízió vállalati logikájához. Anélkül, hogy – esztéta végzettségű szakemberként – teljesen elmerülnék ebben a nagyon izgalmas kérdéskörben, kimondható, hogy a legkisebb közös többszörös mégiscsak a márka érzelmi identitása, esszenciája, és mindenekelőtt a köré épülő, a márkaértékekhez élmény alapon is kötődni vágyó, lojális közösség. Akikért felelősek vagyunk, akár művészeti szervezet márkáját építjük, akár nagyvállalatét. Felelősek akkor is – sőt akkor különösen –, amikor együttműködő partnereket választunk.

Egy egyszeri támogatás adott esetben fontos mentőöv lehet, mégis inkább gesztus, mint a vállalás. Valódi értékközösség esetében érdemi, egymást erősítő, stratégiai építkezés, transzparens, (ön)kritikus, közös gondolkodás, folyamatos fejlesztés és fejlődés kezdődhet el. Olyan kapcsolat, amelyben az üzleti szereplő és a művész/kulturális szervezet nemcsak biztonságban érzi magát, de inspirációt ad és kap, miközben közel azonos súllyal és elkötelezettséggel van jelen. Könnyű ez? Egyáltalán nem. Hiszen folyamatos párbeszédet igényel, olykor eltérő logika mentén működő szervezetek összehangolását. Mégis ez teremthet erős alapokat és biztosíthat fenntartható, tervezhető keretrendszereket. Mondanom sem kell, ez nem hierarchikus, aszimmetrikus viszonyt feltételez, hanem kölcsönösségen alapuló, egyenrangú partnerséget.

Lát-e generációs különbséget abban, hogy miként közelítenek a fiatal alkotók és a nagyvállalatok a partnerséghez?

Nem gondolom, hogy ez generációs kérdés lenne. Néhány hete egy tervezőhallgatónk a MOME-n megosztotta velünk (és milyen jó, hogy így tett!), hogy szorongással tölti el a minden irányból rá nehezedő hatalmas nyomás, miszerint minél előbb profi brandet, énmárkát kell(ene) építenie, tartalmat kell(ene) gyártania... Ehhez az én korosztályom tagjai és az előttem járók is tudnak kapcsolódni. Mert ugyan tudjuk, mi a szakmai víziónk, értékajánlatunk, mégis, olykor nehéznek érezzük célcsoportokra szabottan megfogalmazni azt – közösségünk és potenciális partnerek számára. Szeretnénk megmutatni a munkáinkat, eredményeinket, mégis bénító a célzott tartalomgyártás, a „látszódás” kényszere… Az érzés – ahogyan az a LinkedInen megosztott posztomra érkezett reakciókból is kiderült [a poszt ITT olvasható – a szerk.] – egyáltalán nem generációs, még csak nem is lokális.

Juhász Dóra (fotó: Lakos Máté)

A MOME kommunikációs igazgatójaként elmondhatatlanul fontosnak tartom, hogy a leendő tervezők, alkotók már az egyetemi éveik alatt is minél több információt és tudást kapjanak arról, hogyan kapcsolódhatnak majd a forprofit világhoz, milyen módon építhetnek vállalkozást, karriert, szakmai énmárkát. Ez azonban elsősorban szemléletformálás, a lehetőségek teljes palettájának megmutatása, nem robotikusan végrehajtandó „to-do list”. A saját ritmus és egyensúly megtalálása ebben (is) kulcsfontosságú, és kihat arra is, milyen együttműködésekben találjuk meg önmagunkat, kikkel alakítunk win-win kollaborációkat. A MOME alumniközösségében és partnerkörében is rengeteg jó példát látok [A MOME Business Community-ről bővebben ITT olvashat – a szerk.]. Szeretném hinni, hogy felnő(tt) egy olyan generáció, aki ennek az – igazán széles – eszköztárnak a birtokában, ugyanakkor önreflexíven és sokkal nagyobb tudatossággal lép majd a pályára, akár alkotói, akár vállalati oldalon. Ennek része a cég- és énmárkát építő önismeret, a folyamatos fejlődés igénye és a párbeszédre való készség, nyitottság is.

Milyen tanulságot visz magával ebből az évből? Mit ad önnek a zsűrizési folyamat szakmailag, emberileg?

A fantasztikus, nagyon eltérő területekről érkező zsűritársakkal beszélgetve visszatérő gondolatunk, hogy mennyire meghatározó az együttműködések, támogatói szándék megszületésekor a személyes drive, az egyéni motiváció. Az, hogy valaki – legyen cégvezető, CSR-koordinátor vagy társulati menedzser – a szívügyének tekint egy projektet, elhivatottan tesz a megvalósulásáért, és nagykövetévé válik a szűkebb és a tágabb közösségben is. Ennek ereje egyszerűen felbecsülhetetlen. Ilyen szempontból egyértelmű a párhuzam: mi, zsűritagok a példaértékű, új perspektívát teremtő művészeti–vállalati együttműködések nagykövetei is vagyunk. Fontos feladat – szívügyünk ez.

Nyitókép: Juhász Dóra (fotó: Nikolett  Schreiber)

Lásd még:

A kísérletező, provokatív megközelítések visznek előre – Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője mesél a 2025-ös Art is Business Díj zsűrizéséről

„A valódi együttműködés nem pusztán pénzadomány, hanem közös történet” – Hóbor Helga, a Nemzeti Táncszínház kommunikációs és értékesítési vezetője az Art is Business Díj pályázatairól, a kreativitás erejéről és az értékalapú gondolkodás fontosságáról.

Lépjünk ki a megszokott mederből! – Misetics Mátyás kulturális stratéga, a MITTE Communications kreatív igazgatója, az Art is Business Díj zsűritagja mesélt az idei pályázatokról és a zsűrizés tapasztalatairól.

A fenntartható kultúra prioritás – Átadtuk a 2024-es Art is Business Díjakat