Az én sztorim a művészettel

Bár mindig is vonzott a művészet, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy karriert építsek belőle. Ez vezetett rá arra, hogy megtanuljam máshogyan becsatornázni a kreativitásomat és az alkotó energiáimat. Így lettem az [eureka] társalapítója és vízióért felelős vezetője.

Egy vallomással kezdem, ugyanis még a közeli körömben sem sokan tudják rólam: művésznek készültem. Igaz, volt egy B tervem az életre, de azért a szívem az iparművészet felé húzott. Olyannyira, hogy a gimnázium után két helyre jelentkeztem. Elsőként az akkori Iparművészeti Főiskola (azóta már Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) fotográfia szakára, második helyen pedig éles váltással a Budapesti Gazdasági Főiskolára – ez volt az a bizonyos B terv. A művészetire végül nem vettek fel, a második felvételi kört, ahol rajzolni kellett, elbuktam. Így üzletember lett belőlem.

Első hallásra sokan megütköznek ezen a két választáson, és nem látják a párhuzamot, ami számomra egyértelmű. Nem szeretek ugyanis megállni, egy helyben topogni, ezért léptem tovább: ha elsőre nem sikerül így, akkor sikerül majd máshogy. A kreativitásom és az alkotási vágyam nem tűnt el, csak becsatornáztam a vállalkozásomba.

Fotó: Fézler Georgina

Egy másik vallomással folytatom: a művészet talán az egyetlen dolog az életemben, ami soha nem „kér” tőlem semmit, mindig csak ad. Kikapcsol, feltölt és összeköt másokkal. Az új otthonomban, Berlinben is ez adja a kapcsolódási pontot, és ezen keresztül építem a kapcsolati hálómat. Új barátokra, üzleti partnerekre és támogató szakmai közösségre leltem általa.

Számomra egy kiállítás vagy performansz mindig izgalmas utazás, amely során tanulok valamit, amit a magánéletemben és a munkám során is kamatoztatok. Ahhoz, hogy a művészetet „megértsem”, fókuszáltan kell figyelnem, a tudatommal is a jelenben kell lennem, és képesnek kell lennem befogadni, amit üzen. Ezek olyan képességek, amiket vezetőként érdemes fejleszteni. Nagyon sokat köszönhetek tehát a művészetnek és kifejezetten a popkultúrának. Inspirációt, motivációt és lökést adott nekem az üzletben, a munkámban és az emberi kapcsolataimban.

„A magaskultúra a társadalom öntudata” – írta Roger Scruton filózofus, és ha ezt veszem kiindulási pontnak, akkor a popkultúra pedig számomra a társadalom érzelme. A popkultúra az üzletemben olyan, mint a szerkezetkész ház. Ez jelentette az alapot, amikor 2014-ben a társammal megalapítottuk az [eureka]-t, később keretezte mindazt, amit csináltam, csináltunk.

Egy csapatépítő programmal indultunk. Ezt majd egy évig terveztük Korcsmáros András színész, író, rendező barátommal, és a segítségével becsempésztük a színházat a munkahelyi közegbe. Nem volt „hangos siker”, viszont rendkívül hatásos volt. Olyan energiákat láttam felszabadulni az ügyfeleinknél, amit a zsákban futás és a lufikon való ugrálás soha nem lenne képes elérni. Létrehoztunk egy világot, elmeséltünk egy történetet, és ők a részeseivé váltak. Nem passzív szemlélőként, nem befogadóként, hanem élő, hús-vér részeként a narratívának. Nézőből szereplővé váltak, a humor tárgyából a humor megtestesítőjévé, miközben mindvégig megmaradtak annak, amik voltak. Egyszerűen csak átmásztak azon a bizonyos falon arra a másfél órára, anélkül, hogy akadályokat görgettünk volna eléjük. Felszabadult személyiségek, valódi önreflexiók, szórakozás és tanulás, mindez egy kifigurázott, modern Agatha Christie-világba csomagolva, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig … nos, ő is jutalmat kap a végén, úgyhogy a moralitás kap egy fricskát, de hát a történet nem attól jó, hogy idealizált, hanem mert elgondolkodtat.

Fotó: Fézler Georgina

Ez a tapasztalat pedig lendületet adott nekünk. És beszivárgott az életembe a kultúra egy újabb megtestesülése: a szervezeti kultúra. A munkahelyi közösség öntudata, ugyebár. Innentől kezdve zászlónkra tűztük a kiemelkedően teljesítő munkahelyi csapatok felépítésének támogatását, és olyan bizalomra és erősségekre épülő szervezetek építését, ahol a munkatársak a legtöbbet hozzák ki magukból. De mondhatnám egyszerűbben, úgy is: egyre több olyan munkahely jöjjön létre, ahol az emberek jól és szívesen dolgoznak együtt. Ehhez pedig nem félünk nonkonform eszközökhöz nyúlni. A játékhoz, a művészethez, a felszabadultsághoz, az átszellemüléshez, a valódi önreflexióhoz.

Ha azt gondoljuk, hogy a művészet sokszor a lázadás hangja volt a konformizmus és a gyökeret eresztett régi, rossz szokásokkal szemben, akkor ezt a szemléletet igenis be lehet vinni a szervezetekbe, hogy az ottani régi és rossz habitusokkal szembeszálljunk.

Ahogy máig dolgozunk, abban megjelenik tehát a popkultúra. Nem a legszofisztikáltabb szemléletmódot hozzuk, de nem is ez a cél. „Alacsony belépési küszöb” – szokta mondani egy kollégám (aki egyébként zseniális game designer), és milyen jól rátapintott a lényegre. A munkaüzemmód ugyanis többségében nem egy felszabadító állapot. Koncentráltak vagyunk, figyelmünk keretek közé szorított és elvárásokkal, felelősséggel terhelt. Ilyen állapotban bár be lehet fogadni a mély gondolatokat, de ellenállással is találkozunk. Azért visszük lejjebb a küszöböt, mert nem akarunk senkit kirekeszteni, mert a szervezet egészére szeretnénk hatni, megkülönböztetés nélkül. Öregre, fiatalra, nőre, férfira, görbe fülűre és pisze orrúra.

A tömegkultúra pedig olyan origót jelent, amelyről a többségnek van véleménye, tapasztalata és kapcsolódási pontja hozzá. A közös élmények közösséget is teremtenek, a közösség pedig maga a társadalom, amely a kultúráját is magában hordozza. Hozzunk létre tehát új közös élményeket, hassunk az érzelmekre, ezzel a szervezeti kultúrát is felvirágoztatjuk! Nem varázslat: ha jól érezzük magunkat abban, amit csinálunk, akkor az értelmet is könnyebben megtaláljuk benne, ezzel energizáltak, innovatívak és motiváltak leszünk.

Ezért dolgozunk együtt színészekkel. Mert a színház és filmművészet nyelvével szeretnénk megalapozni a közösségépítést. És ezért dolgozunk egyes projekteken képzőművészekkel és grafikusokkal, hogy az emberekhez ne pusztán az információs (kognitív) szinten értessük meg magunkat, hanem mélyebben kapcsolódhassunk. Ezért mixeljük össze a játékot, a művészetet és a tanulást. Mert a kreatív alkotás nyelvén motiváljuk az embereket arra, hogy figyeljenek magukra, egymásra és a közösségükre.

Ezért vannak jelen a Monthy Phyton, Agatha Christie, a hollywoodi szuperhősök, a viktoriánus folklór, a stand-up, Coppola és Scorsese, az abszurd és a konvencionális humor mindabban, amit csinálunk. Mert emberi közösségeket építünk, a mindenki által beszélt közös nyelvre, a közös kultúrára támaszkodva.

Végül pedig ezért tekintünk magunkra alkotóközösségként. Mert vannak köztünk színészek, írók, dizájnerek, játéktervezők, drámapedagógusok, imprószínészek, rendezők, fotelfilozófusok, olvasók, világot teremtők és kapcsolatokat építők. Mert mindannyian művészek vagyunk. Igen, te is.

(Észrevette, kedves Olvasó, hogy egyes számban kezdtem a történetem, míg a végére már csak a többes szám volt jelen? Ez nem véletlen, mert nekem ez a hitvallásom, a művészetem és az életem: értékes közösségeket teremteni, a „mi”-t létrehozni.)

Bódi Gabriella az [eureka] Consulting and Games szervezetfejlesztő cég társalapítója. Szabadidejében olyan ügyek mellett áll ki, mint a női–férfi esélyegyenlőség előremozdítása a munkahelyeken, valamint a sokszínű és befogadó vállalati kultúra kialakítása.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

A képeken Bódi Gabriella (fotó: Fézler Georgina)