Az újrahasznosítás művésze

Sinkovics Ede művészetét az egész világon ismerik, sőt elismerik, Tajvantól és Kínától az Amerikai Egyesült Államokig és Firenzéig. Méltó is az elismerésre, mert olyan ritka, egyedi képzőművész, aki alkotói módszerét a környezetvédelem jegyében dolgozta ki, az újrahasznosítás elvére alapozva.

Igen, jól olvasták: hulladékból teremt műremeket, és az eredmény mellbevágó.

A környezetszennyezés korában élünk, nagy szükség van arra, hogy valaki szembesítsen minket a ténnyel: ha nem teszünk sürgősen valamit, minden szépséget elönt a szemét.

Sőt általában mindent.

A folyamat tulajdonképpen már meg is kezdődött: ezért mutat nekünk Sinkovics Ede PET-palackokból polipot, parafadugókból női mellszobrot, gumiabroncsokból elefántot, cigicsikkekből Lincoln-portrét, mert maholnap már tényleg ezekből az anyagokból kell dolgoznia minden képzőművésznek – nem lesz más.

Abraham Lincoln cigarettacsikkekből (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)

De magukat az alkotásokat is „újrahasznosítja”, remake-eli: az ismert mű, mondjuk Botticellitől a Vénusz születése óceánból kihalászott műanyaghulladékból felépítve, vagy egy cigarettacsikkekből újrateremtett Arcimboldo-kép (ebben van egy kis csavar, hiszen Giuseppe Arcimboldo a XVI. században gyümölcsökből és zöldségekből rakta össze a portrékat, amiket aztán vászonra festett – ki tudja, hányadik remake tehát Sinkovics Ede parafrázisa?) mindennél jobban jellemzi a mámorosan fogyasztó és pazarló kort, amiben élünk és pusztítjuk a bolygót. Szerbiai útján értük el az egyébként bácstopolyai születésű alkotót néhány aktuális kérdéssel.

Fotó: Gala Derroisne (New Jersey)

– Hogyan befolyásolta, befolyásolja a koronavírus-járvány a nemzetközi képzőművészeti életet?

– A számok nem hazudnak soha. Utánajártam kicsit az adatoknak, összegeknek. Az Art Basel és a svájci UBS bank 800 galéria körében végzett felmérést, 60 országból, ezek bevételük több mint egyharmadától estek el tavaly, főleg a nagy művészeti vásárok elmaradása miatt, ellenben a viszonteladók még többet veszítettek. A vásárokon legfőképp az új generációk bemutatása maradt el, a stabil, ismert, befutott művészek alkotásait most is könnyebb eladni, új neveket viszont nem sikerült integrálni. Vannak galeristák, akik ezzel szemben pozitívnak látják ezt az időszakot, ők úgy gondolkodnak, hogy visszatérhettek a komoly vásárlókhoz, több idejük van a lezárások miatt. És a vásárlónak is több ideje jut a művészetre. A bejáratott, nagy nevek természetesen továbbra is kelendőek. Az online piacon a járvány előtt körülbelül a műalkotások tíz százalékát adták el. Most kénytelenségből ugyan, de megjelentek az online platformok, és megjelent az NFT is (egyesek próbálják hitelesített nyomát is adni az NFT-eladásoknak, egy csapat például megszerezte Banksy egyik képét, és elégették a forráskód eladása előtt, a kódot pedig elárverezték). Az aukciókon sajnos az egyötödére csökkent a forgalom az előző évekhez képest, a globális műtárgypiacon pedig, aminek a forgalma 64 milliárd dollárt tesz ki évente, a járvány előtt a forgalom 10%-a zajlott online, a járvány alatt viszont csak az első negyedévben 37%-ra ugrott ez az arány.

Covid-járulékos elefánt (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)

– Elmaradtak kiállítások, rendezvények, találkozók, de születtek új megoldások a régiek helyett?

– Az online kiállítást nem most találták ki, egyes nagy múzeumok már régóta elérhetőek így, de az eredeti tárgyat szemlélni nem ugyanaz, mint „képernyőn látni”. A komoly gyűjtők kicsit fetisiszták is, a megszerzett műtárgyat fizikailag akarják birtokolni. Az online felület nem mindig segíti elő a valós tárgyak megvásárlását, bár tőlem vásárolnak így is, de jobban szeretik élőben megnézni, érezni a műtárgyat a maga valóságában, teljességében. A személyes találkozás, a kézfogások nagyon fontosak, de lássuk be: ez mégis a tárgyak világa. Remek, hogy létezik az online háttér, sőt a vevő már el is tudja helyezni az általa kívánt, elképzelt térben a képeket egyes segédprogramokkal, láthatja, hogyan fog mutatni ott, ahova szánja – de ez is a valós világba vezet vissza.

– Működik az egyes képzőművészeknél látható online tárlat?

– Az online felület mindig elérhető. A marketing, a reklámipar fő vonulata már jó ideje az online térre koncentrál, hiszen a tévét sem nézzük folyamatosan, nincs is tele kulturális műsorokkal, magyar kulturális tévécsatorna például egyáltalán nincs. Az online tárlat látogatott, de nem képként nézik az emberek, hanem információként egykép digitális ábrázolásaként. A valóság ennél sokkal változatosabb…

Szappanszobor (fotó: Duda Szabolcs/artportal.hu)

– A művei nagyon rövid ideig élnek, ez nem okoz-e lelki tusát? Hiszen a művész alapvetően az örökkévalóságnak dolgozik.

– Szerintem egy rövid életű alkotással sokkal nagyobb hatást lehet kelteni a nézőben, mintsem egy „hosszabb életű” művel. A rövid, hamar lejáró szavatosságú vonz, felpörget, megmozgat, míg a „stabil anyagból” készült „maradandó” munkával szemezhetünk unalomig. A kérészéletűnél tudjuk, hogy közel az elmúlása, és emiatt sokkal inkább megfigyeljük. A másikban is ott az elmúlás (anyagból van az is) de többszörösen becsomagolva. Talán inkább az „örökké ma”-t tisztelem. Nem tudom milyen az örökkévalóság, de a logika szerint, ahogy élünk és tevékenykedünk, az nem oda vezet.

Fotó: Duda Szabolcs/artportal.hu

– Aki ismeri, tudja, hogy az ön számára alapvető, meghatározó kérdés a környezetvédelem. Ebben változott valami az elmúlt másfél év folyamán?

– Szerbiában például az utóbbi időben komoly lázongások, tüntetések zajlottak, egyetemisták demonstráltak, tiltakoztak a lezárások ellen, azóta nem merik bevezetni a legszigorúbb óvintézkedéseket. Sajnos megjelentek az oltásellenesek, a vírustagadók – ne feledjük, Szerbiában a lakosság több mint 50%-a hisz az összeesküvés-elméletekben. Szerveződtek viszont ettől függetlenül helyi környezetvédő csoportok is, amelyek főleg a törpe vízi erőművek telepítése ellen tiltakoznak, lassan a fizikai szembeszegülésnél tartanak. De az is tény, hogy Belgrád gyakran vezette a légszennyezettségi világranglistát, olyan városokkal egy mezőnyben, mint a hírhedten belélegezhetetlen levegőjű Peking.

Szabadság-szobor hulladékból, New York, Central Park (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)

A szerb környezetvédők nemrég eljutottak odáig – az akcióban ellenzéki politikusok is részt vettek, bár nem pártjaikat képviselve – hogy elpusztították az egyik törpe vízi erőművet, Belgrádban többezres demonstráció zajlott ezek miatt. A környezetvédő csoportok helyszínről helyszínre járnak, minden környezetszennyező vállalkozáshoz eljutnak, de nem csak rombolnak, ültetnek is, például fenyőfákkal ültették be nemrég egy kőfejtő letarolt oldalát. Eljutottunk addig a pontig, hogy Szerbiában elkezdtek környezetvédelemmel foglalkozni, mert már jut idejük és pénzük erre az embereknek – igaz, így a mostani kormány miniszterelnök-asszonya fogalmazott. Valójában nem „ráérnek” Szerbia polgárai, hanem túlélni szeretnék a természetes környezet várható pusztulását.

Kendertermékek árusaként Zentán (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)

– Ugyancsak fontosnak találja az ipari kender felhasználásának terjesztését a mindennapi életben – ebben történt előrelépés mostanság?

– Történt, de talán korai lenne részletezni. Mindenesetre elindult egy kutatás szakemberek bevonásával az ipari kender építőipari felhasználásnak lehetőségéről.

– Abszurdnak tűnik a kérdés, de talán csak elsőre: lehet ipari kenderből maszkot előállítani?

– Nemcsak lehet, készítenek is, egy francia cég dolgozta ki a módját, nagyon egyszerű technológia kell hozzá. Kézzel merített papírt készítenek a kenderrostból, kukoricakeményítőből készül a zsinórja és így teljesen komposztálható, ráadásul nagyon olcsó. A Terracycle is indított egy programot a maszkok újrahasznosítására. Sőt, kendervászon maszkot is láttam már, rajta nyitható zsebbel, amibe cserélhető kenderpapír szűrőt tesznek, így maga a maszk tartós marad.

– Olaszországban tankönyvbe kerül az egyik képe, ami remek hír. Ez hogy alakult így?

– Felkért az olasz tankönyvkiadó, hogy járuljak hozzá a képem felhasználásához az általuk kiadott munkafüzetben, mely az általános iskolák hetedik osztálya számára készül – ez eredetileg a Botticelli-féle Vénusz születésének újrahasznosított óceáni hulladékokból álló parafrázisa. Az eredeti kép mellé helyezik a tankönyvben, összehasonlításként, és ezzel kapcsolatos nyelvtani, fogalmazási gyakorlatokat végezhetnek majd a tanulók. Komoly megtiszteltetésnek érzem, hogy pont egy firenzei cég talált meg, hiszen Botticelli ott született és élt.

The Dirt of Venus (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)

The Dirt of Venus (részlet)

The Dirt of Venus (részlet)

– Hogy látja, ha majd elmúlik, lecseng a világjárvány, megváltozik a világ a képzőművészek számára? És ha igen, mennyiben, miben?

– Globálisabban tudnék erre válaszolni, nem „csak” képzőművészként. Ha túl akarunk élni még egy ilyen válságot – mármint, ha egyáltalán sikerül túljutnunk a mostanin – szolidaritásra, környezetvédelemre lesz szükségünk. És az eddigitől eltérő világszemléletre. Nagyon megpiszkáltuk a természetet és válaszolt. Kiirtottunk mindent, ami biztosította a diverzitást, sokszínűséget, kezd minden ugyanolyan lenni. Ugyanolyan szürke. Valahol félreértette a nagyközönség a transzcendencia üzenetét, és mostanában a maga képére akarja formálni a világot. Az emberiség vakon „emberhívő” lett, magát helyezte a saját maga építette piramis csúcsára, és ha körülnéz a tetejéről – csak pusztulást lát. Ezen kell változtatni, de sürgősen.

Mrs. Tester (forrás: Sinkovics Ede Facebook-oldala)

Le kéne mászni arról a behemót szemétpiramisról, nagyon le kéne.

Amíg lehet.

Nyitókép: Sinkovics Ede (fotó: MTI)