„Az üzlet is művészet, nem csupán teljesítmény”
by Hardi Judit 2026. Jan 14.

„Az üzlet is művészet, nem csupán teljesítmény”

– Beszélgetés Sulciová Silviával, az Art is Business Díj Vállalati kulturális projekt kategóriájának támogatójával

Az egyetem elvégzése után röviddel vezetői székbe került. Huszonnégy évig nemzetközi felsővezetőként a bankszektorban és az olajiparban, majd egy magyar kkv elnökségében, több országban élve, közel negyven nemzet képviselőjével dolgozott. Holdingszintről működtetett szervezeteket kollégáival karöltve, oldotta meg nagyvállalatok rendszerszintű kihívásait: rendbe tett folyamatokat, leányvállalatokat, ösztönözte a hatékonyság és a szervezeti kultúra javulását. 

Amióta irányt váltott, befektetésekkel foglalkozik, és saját tanácsadó márkáját építi. Vezetők és vállalkozók alkimistája, ami annyit tesz, hogy kihozza a legjobbat más (cég)vezetőkből és csapataikból. Teszi mindezt vezetői és üzleti tanácsadóként, önismereti mentorként, executive coachként. A hozzá fordulókat sokrétűen támogatja: a karrierjükre, vállalkozásukra, vezetői és üzleti kihívásaikra fókuszálva. Olyan emberekkel szeret együtt dolgozni, akik a tudatos fejlődés útján haladnak. Nemcsak a forprofit szektor szereplőit mentorálja, de elkötelezett művészetpártolóként legutóbb az Art is Business Perspektíva Mentorprogramjában is részt vett.

Összeszedett, elhivatott, alapos, lelkiismeretes és a világra nyitott. Két és fél évtized felsővezetés után ma olyan üzletasszony, aki már nem fél megmutatni az érzékeny oldalát sem – legutóbb éppen a Nem oké kampány nyitóeseményén. Első szóra állt az iskolai zaklatás ellen indított kezdeményezés mellé szponzorként. Támogatása nem meglepő, lapunknak adott korábbi interjújában is kiemelte: a művészet mellett a gyerekek támogatása a szívügye. Szívesen adja nem csak anyagi forrásait, de idejét, energiáját is jó ügyekhez.

Sulciová Silvia (fotó: Emmer László)Sulciová Silvia (fotó: Emmer László)

„A művészet számomra az inspiráció forrása – mondja. – Ezt látom üzletembereken, vállalati vezetőkön is: amikor napközben üzleti rendezvényeken, konferenciákon ülnek, nem tudnak kikapcsolni, a telefonjukat nyomkodják, intézik a munkájukat, üzenetekre, e-mailekre válaszolnak. A Tokaj Art Wine Galériában rendezett Leadership is art, do it smart eseményeimen azonban másképp viselkednek. Nyilván az is segít, hogy a programsorozatot munkaidő után tartjuk, de a környezet is hat rájuk: a kortárs galéria csodás művei között beszélgetni egészen különleges élmény. Nem utolsósorban pedig nagyon izgalmas kérdéseket feszegetünk. Engem már nem érdekel a felszín. Csak olyan vezetői, vállalkozói, üzleti és önismereti témákat, kihívásokat boncolgatunk, amelykkel újraértelmezhetjük a korábbi megoldásokat, tanulóleckéket. Ehhez őszinteség, nyitottság szükséges, és a lelkükben is mélyre kell ásnunk.” 

Az eseményeken Silvia beszélgetőpartnere minden alkalommal más sikeres vezető, vállalkozó, akinek a véleménye, életútja az adott témában kifejezetten releváns. „Fontos, hogy vendégeink nem előadást vagy párbeszédet hallgatni jönnek – eseményeink interaktívak, a hallgatóság is megosztja a többiekkel a tapasztalatait, megéléseit, kérdéseit és véleményét. Itt olyan közösséghez tartozhatnak, ahol megvitathatják a siker árnyoldalait, a buktatók, kudarcok leckéinek fontos tanulságait, a tudatosság és az önismeret jelentőségét”. 

Ezekhez a beszélgetésekhez nyújt csodás helyszínt a Tokaj Art Wine Galéria, ahol a résztvevők teljesen átszellemülnek az estek során. Hatnak rájuk a képek, a fényvilág, a zene, a beszélgetések nyugalma és mélysége. „Éppen ez volt a célunk: olyan közösséget, eseménysorozatot szerettünk volna létrehozni, ahol találkozhat a művészet és az üzleti szemlélet, a jó bor pedig csak a ráadás. Boldog vagyok, hogy ez működik: a 2025 tavaszi első évad után ősszel új lendülettel folytattuk, minden eseményünk telt házzal zajlik. Meggyőződésem, hogy ebben a művészet is segít, hiszen anélkül az emberi lélek szegényebb lenne, az elmélyülés és a kapcsolódások pedig kevésbé értékesek.”

Sulciová Silvia 2026 első Leadership is art, do it smart eseményén a Tokaj Art Wine Galériában (forrás: Sulciová Silvia)Sulciová Silvia 2026 első Leadership is art, do it smart eseményén a Tokaj Art Wine Galériában (forrás: Sulciová Silvia)

Silvia üzletemberekkel, vezetőkkel, vállalkozókkal dolgozik. A kooperáció és a fejlesztésük, támogatásuk mögött több évtizednyi vezetői, üzleti tapasztalat áll, de munkája során önismereti, tudatossági eszköztárat is segítségül hív. Szervezet- és üzletfejlesztési, stratégiai kérdésekben, céges és vezetői dilemmákban, elakadásokban nyújt támogatást, felteszi a megfelelő kérdéseket, amelyekre válaszokat keresve ügyfelei megoldást találnak a kihívásaikra. 

„Tükröt tartok, elgondolkodtatok, elméket és szíveket nyitogatok – szoktam mondani. Külső szemlélőként egészen más, akár többféle nézőpontból látom a dolgokat, a kialakult helyzetet, s ez sokat segít, amikor egy-egy kihíváson dolgozunk valakivel, aki egyedül nem találja a megoldást, illetve a karrierje építéséhez, az üzleti szintlépéséhez szükséges eszközöket és teendőket. Úgy gondolom, mindannyiunknak szüksége van olyan objektív külső tükörre, amelybe nézve élesen, de szeretetteljesen látszódunk a korlátainkkal, elakadásainkkal, dilemmáinkkal együtt. Ezeket felismerve, fejlődve tudunk aztán haladni az utunkon, nagyot ugrani, esetleg újratervezni – ha az a cél. Ehhez szükséges az önismeret: időnként muszáj dolgokat újratanulnunk, mert az a megoldás, ami tegnap még működött, ma már nem biztos, hogy fog” – osztja meg tapasztalatát Silvia.

Elkötelezett művészetpártoló. Bármennyire elfoglalt, ha a kultúrára terelődik a szó, vég nélkül és lelkesen mesél. „A művészet megindít, hat ránk, mozgásba hozza a bal agyféltekét, fejleszti az üzleti kreativitást, az ember humánus oldalát, s ez végső soron alapvetően meghatározza, hogy hogyan vezetjük a cégünket, munkatársainkat. Aki az üzleti mutatók, számok világában éli az életét, annak lelki, inspirációs táplálékra is szüksége van. Utóbbi forrása a művészet. Cégvezetőként hálás vagyok azért, hogy ennek a kapcsolódásnak teremt platformot eseményeivel és szemléletével az Art is Business.

Sulciová Silvia részt vett az Art is Business Perspektíva Mentorprogramjában is, mentoráltja Ács Dominika (balra) fuvolaművész volt (fotó: Pixolar Photography)Sulciová Silvia részt vett az Art is Business Perspektíva Mentorprogramjában is, mentoráltja Ács Dominika (balra) fuvolaművész volt (fotó: Pixolar Photography)

Mint mondja, vállalati felsővezetőként ő is a művészektől kapott inspirációt, lendületet, kikapcsolódást, ötleteket. Egy korábbi interjúban így mesélt erről az időszakról lapunknak: „Az egyetemi évek alatt a Bank Austriában dolgoztam Pozsony belvárosában, közvetlenül a hangversenyterem, a Reduta épülete mellett. Sokszor este hét után is bent voltam az irodában, s imádtam, hogy a nyitott ablakon át komolyzene duruzsol a fülembe. Amikor az egyetem után már Bécsben dolgoztam bankárként, a zene mellett a tánc kapott fontos helyet az életemben – rajongásig megszerettem a modern táncot és balettet, operát és komolyzenét, ma sem telhet el hét nélkülük. Csodálattal adózom mindenkinek, aki ilyen varázslatos hangokat képes a hangszeréből vagy a torkából előcsalogatni. Úgy sejtem, a tudatalattim vonzotta be a művészeteket, hogy szépséggel, lágysággal, érdekmentességgel kompenzálja a tudatban elsődleges szerepet betöltő üzleti érdekeket. Egy kép, egy előadás, egy koncert inspirál, lenyűgöz, elgondolkodtat. Másként láttatja a világot, az emberi érzéseket, áthidal távolságokat, tágítja a látásmódot, fejleszti a kreativitást, felszabadít. Utazás az időben és lelkekben – a sajátomban is.”

Silvia művészeket is mentorál.  „Az alkotókkal kapcsolódva érzékelem, hogy sokuk számára nem egyszerű jól képviselni magukat és az érdekeiket, amikor az anyagi részre terelődik a szó” – mondja, s kiemeli: fontosnak érezte, hogy csatlakozzon az Art is Business Perspektíva Mentorprogramjához is. „A műveket, művészeket el is kell tudni adni. Meggyőződésem, hogy a láthatóság, a tárgyalási készségek tudatos fejlesztése, a szponzorok bevonzásának képessége tanulható. Célom a mentoráltjaimat ezekben is támogatni. A mentorálás varázslatos dolog, kétirányú utca: a mentorált ugyanis visszahat, formálja mentorát, így én is sokat tanulok a művészi projektek megvalósítása és buktatói terén.” 

Oláh Ágnes, a Veolia Magyarország Zrt. marketingvezetője, Sulciová Silvia, Noah Steinberg, az Art is Business Díj Vállalati kulturális projekt kategóriájának győztes cége, a WING Zrt. vezérigazgatója és Balogh Máté András, az Art is Business elnöke a 2025-ös Art is Business díjátadón (fotó: Mohai Balázs)Oláh Ágnes, a Veolia Magyarország Zrt. marketingvezetője, Sulciová Silvia, Noah Steinberg, az Art is Business Díj Vállalati kulturális projekt kategóriájának győztes cége, a WING Zrt. vezérigazgatója és Balogh Máté András, az Art is Business elnöke a 2025-ös Art is Business díjátadón (fotó: Mohai Balázs)

Idén az Art is Business Díj-átadó rendezvény támogatói között is megtaláljuk a nevét. Hogy miért? „Fontosnak tartom, hogy megmutassuk a jó példával elöljáró vállalatokat és vezetőket, akik értik, hogy az értékteremtés, az alkalmazottak és vásárlók bevonzásának és megtartásának egyik alappillére ma már a művészek támogatása, nemes ügyek felkarolása. Vallom, hogy mi, az üzleti világ szereplői nem lennénk képesek szembenézni a mindennapi nehézségekkel, kihívásokkal lelki töltekezés nélkül – amit, mint már említettem, a művészet is megadhat számunkra” – összegzi Silvia.

A cikk először a 2025 decemberében kiadott nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Sulciová Silvia (fotó: Emmer László)

Lásd még:

„A művészetek és a gyermekek összeérnek a szívemben” – Interjú Sulciová Silviával

Vezetői szemlélet és művészet – Inspiráló esték a Tokaj Art Wine Galériában

Szemléletváltással a fenntartható művészeti pályáért – Az Art is Business Perspektíva Mentorprogram 2025 résztvevőinek tapasztalatai – I. rész

A WING Zrt. és a felelős építészet – Interjú Noah Steinberggel

Mecénások, vállalati támogatók és kulturális finanszírozás 2025-ben is – Hetedik alkalommal adtuk át az Art is Business Díjakat

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.

A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.

Megvásárolom a könyvet!