„Azért támogatom a fiatal tehetségeket, hogy ők ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint én”

Minden erejével a kutató biológusi pályára készült, de a sors másképp rendelte. Végül sikeres üzletember lett belőle, aki nem felejtette el, milyen sokat számít a támogatás egy tanulni vágyó fiatalnak.

Tudományos kutatóként kezdte a pályáját, aztán egy elég szokatlan fordulattal az üzleti világ irányába ment. Mesélje el, kérem, hogyan és miért lesz egy tehetséges molekuláris biológusból végül sikeres kereskedő?

1985-ben vettek föl a Szegedi Tudományegyetem biológus szakára, ahol molekuláris biológiai és biotechnológiai tanulmányokat folytattam, és már az egyetemi évek alatt híres kutatók mellett kezdtem  dolgozni a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. Nagyon érdekeltek a tudományos kutatások, azon belül is a rákos megbetegedések gyógyításával szerettem volna foglalkozni. A kutatásaimra külföldön is felfigyeltek, és 1989-ben meghívtak az Oxfordi Egyetemre tanulni. A vasfüggöny lebontása előtti időkben ez még nagy dolognak számított. Sajnos azonban anyagi okokból meghiúsult ez az ösztöndíj. 1990-ben megszereztem a diplomámat, de hiába nyertem el a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíját is, abból nem tudtam volna támogatni a nehéz anyagi körülmények között élő rokkantnyugdíjas szüleimet és eltartani saját magamat is. Ezért úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok a vállalkozói világban. Rossz érzés volt, hogy le kellett mondanom ezekről a lehetőségekről, és elhatároztam, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, támogatni fogom a fiatal tehetségeket, azért, hogy ők ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint én.

Mivel foglalkozott a tudományos karrier után?

Amikor belecsöppentem a kereskedelembe, autodidakta módon tanultam bele az üzleti életbe. Először egy családi vállalkozást hoztam létre, és tíz év kitartó munkája után eljutottam oda, hogy az ország legjobb élelmiszer- és vegyiáru-kereskedői között tartottak számon. Később ingatlan- és pénzügyi befektetésekkel kezdtem foglalkozni, és sikerült olyan jövedelemre szert tennem, hogy a magánvagyonomból 2001. január 2-án létre tudtam hozni egy alapítványt a Szegedi Tudományegyetemen tanuló tehetséges diákok támogatására.

Közéleti Kávéház a szegedi Virág cukrászdában. Sófi József Iván Sára énekes-zeneszerző, Csákány Lóránt Sófi-ösztöndíjas orvostanhallgató, fotós, valamint Tóth Alisa, a szegedi Tehetségpont többszörös díjazottja, képzőművész, doktorandusz hallgató társaságában (forrás: mediaklikk.hu)

Nagyon ritka az olyan személyiség, aki sikeresen helyt áll a tudomány és a pénz világában is. Önt milyen tulajdonságok segítették ebben?

A tudományos területen dolgozókra tényleg nem jellemző az, hogy üzleti érzékük is lenne, bár eleinte engem is kizárólag a tudományos kutatások érdekeltek. Mátészalkán születtem, és azért jelentkeztem a szegedi egyetemre, mert ott olyan molekuláris biológiai, molekuláris genetikai képzés volt, amilyen akkor még nem volt sem Budapesten, sem Debrecenben. Kutató akartam lenni, mert az izgatott, hogy hogyan lehet a tudomány területén új dolgokat felfedezni. Ehhez azonban nem elég megtanulni az oktatott tárgyakat, hanem kreativitásra is szükség van. Én akkor – szeretném ezt a szerénytelenség látszata nélkül mondani – úgy éreztem, hogy kreatív vagyok, és képes vagyok tudományos problémákhoz ezzel a hozzáállással közelíteni. Aztán később kiderült, hogy a kreativitásra, megoldókészségre és tanulékonyságra az üzleti életben is szükség van. Számomra ezek a tulajdonságok kapcsolták össze a két világot.

Kezdetben az alapítvány még nem volt ennyire sokrétű. Eleinte a tudományos életben tehetséges hallgatókat támogatták, majd egyre több terület felé nyitott az alapítvány. Hogyan alakult ki fokozatosan a tevékenységi kör?

Először csak azt találtam ki, hogy ösztöndíjakat szeretnék biztosítani a tehetséges biológushallgatóknak. De aztán rájöttem, hogy a szegedi egyetemen nemcsak tehetséges biológusok, hanem tehetséges jogászok, vegyészek, bölcsész- és művészhallgatók is vannak, akik legalább annyira rászorulnak a támogatásra. Így a 2006/2007-es tanévtől már mindenki pályázhatott.

A nem biológiai területről érkező pályázókkal is könnyen megtalálta a közös hangot?

Igen. De elsősorban azért, mert mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy személyesen is megismerjem a jelentkezőket. Érdekelt, hogy mit szeretnének, mire vágynak, mire van igazán szükségük a kibontakozáshoz. A beszélgetések során vettem észre, hogy nemcsak az ösztöndíjak segítik őket, hanem igényük van figyelemre, szóbeli támogatásra, mentorálásra is. Próbálok mindenkivel személyre szabottan foglalkozni. Sosem éreztem magam mecénásnak, inkább egy ösztönző, motiváló támogatónak, aki szeret kommunikálni a hallgatókkal. Ezek a személyes beszélgetések kezdték el kiszélesíteni az alapítvány tevékenységét is. Ha arra volt szükségük, akkor a fiatal zenészeknek például segítettem fellépést vagy koncertet szervezni, a képzőművész-hallgatóknak pedig kiállítást biztosítani ahhoz, hogy a közönség megismerhesse az alkotásaikat itthon és külföldön is. 

Az is kiderült, hogy a különböző területről érkező hallgatók egymás társaságában is jól érzik magukat. Az alapítvány különböző rendezvényei, eseményei jó lehetőséget teremtettek számukra, hogy egymástól távol eső tudományok párbeszédbe kezdjenek. Előfordult, hogy interdiszciplináris együttműködések is kialakultak, és összeállt egy művészcsoport is, amely Művészbagázsnak hívta magát. Ezért egy idő után kifejezetten törekedtem arra, hogy a pályázók személyesen is találkozzanak egymással, és a közösségépítésre is figyeljen az alapítvány.

Sokkal több ez mint ösztöndíj vagy mecenatúra.

Célom volt, hogy több legyen annál, mert a pénzbeli támogatás sokat számít, de szerintem a jó szó és odafigyelés, legalább akkora értékkel bír. Engem pedig tényleg mindig érdekelt, hogy kik a pályázó tehetségek és milyen álmaik vannak. Az is nagy örömmel tölt el, hogy még házasságok is születtek ezeknek a közös eseményeknek köszönhetően: valószínűleg az a vegyészhallgató és kommunikáció szakos hallgató nem találkozott volna egyébként, akik azóta összekötötték az életüket, mint ahogy az a pár sem, ahol egy geográfus hallgató egy ütőhangszeres zenésszel házasodott össze, és azóta már közös gyerekeik vannak.

2015-ben Makk Károly filmrendező (középütt) adta át a díjakat (forrás: stoma.u-szeged.hu)

Hogy van annyi energiája az üzleti feladatai mellett, hogy a hallgatókkal is személyes kapcsolatot ápol, és még az ösztöndíj átadójához is olyan Kossuth-díjas művészeket nyer meg, mint Jancsó Miklós és Szabó István?

Valóban sok idő és energia, de mégis feladatomnak érzem, hogy minél több embert megnyerjek az ügyünknek. Amikor ezeket a kiváló művészeket megkerestem, és elmondtam nekik a saját történetemet, szinte egytől egyig megragadta őket, és senki nem utasított vissza, szívesen adták hozzá a nevüket.

Az ösztöndíjon, a személyes ösztönzéseken, a bemutatkozási lehetőségeken, a közösségi eseményeken túl vannak még további tervei az alapítvánnyal?

Kerek egésznek érzem azt, ahogyan most működik. De azért van még egy vágyam, amit tényleg szeretnék megvalósítani: ez egy életpálya-ösztöndíj lenne. A Sófi-ösztöndíjat a pályázók egyetemi éveik alatt érhetik el, ezután pedig általában nyomon követem a pályájukat. Az életpálya-ösztöndíjjal az a célom, hogy ez ne csak nyomon követést, hanem további anyagi támogatást is jelentsen. Azok pályázhatnák meg ezt a nagyobb összegű támogatást, akik korábban a Sófi-pályázaton már sikeresen szerepeltek, és a diploma megszerzését követően negyvenkilenc éves korukig komoly eredményeket értek el a tudomány vagy a művészet területén. Ehhez a terveim már készen állnak, még a pénzt kellene előteremtenem hozzá, de hiszem, hogy ez is sikerülni fog.

Kikre a legbüszkébb a Sófi-ösztöndíjasok közül?

Nagyon sokan vannak, akikre büszke vagyok, és ők is sokszor visszajönnek köszönetet mondani. Kiemelném Janáky Csaba vegyészt, akinek már komoly tudományos csoportja van, Lipinszki Zoltán és Nagy László biológusokat, Szives Márton ütőhangszerművészt, Vinkó Leó festőművészt, Szalai Tamás csillagászt – közülük többen Junior Prima díjasok is. Örülök, hogy ha csak nagyon kicsit is, de hozzájárulhattam a sikereikhez.

Önnek is voltak olyan ösztönző, motiváló emberek a szeme előtt, mint amilyen most ön lehet a Sófi-ösztöndíjasok számára?

Szeged történetében volt két olyan nagy formátumú ember, akik erősen hatottak arra a szellemiségre, amit képviselek. Az egyik Szent-Györgyi Albert, aki Hollandiából hazatérve nem a megszokott, tekintélyelvű, poroszos oktatást képviselte, hanem nagyon nyitott volt, és egyenrangú partnereknek tekintette a fiatalokat. Erre én is mindig törekedtem a hozzám forduló hallgatókkal. A másik példa Klebelsberg Kunó, aki sokat tett Szeged fejlődéséért, és hitt abban, hogy a tudományra, kultúrára és oktatásra szánt pénz sokszorosan megtérül a gazdaságban is, és előreviszi a társadalmat. Jó volna, ha ez a fontos gondolat a politikai döntéshozókhoz és a sikeres vállalkozókhoz is eljutna. Azért is értékelem sokra ezt a díjat, amit most kapok, mert az Art is Business is hasonló elveket képvisel a kultúraterjesztésnek ebben a missziójában.

Lásd még:

Egyetemi tehetséggondozás másképp

Nyitókép: Sófi József (fotó: Sófi József)