Batarita: „Nem vagyok beskatulyázható”

A hazai művészeti élet sajátos színfoltja Batarita. Besorolhatatlanul sokoldalú: táncos, koreográfus, tanár, coach, producer, jelmez-, fény- és díszlettervező, operát és low budget filmet is rendezett már. Szobrászattal foglalkozott, énekelt, hangokkal kísérletezik. Előadó-művészeti pályaívét alapjaiban meghatározza az ázsiai kultúra, azon belül is a japán butoh filozófiája, a test, a lélek, a szellem változásainak követése. Dél-Koreában és Japánban fesztiváligazgatóként éppúgy nagyra értékelik a munkásságát, mint előadóként és koreográfusként. A BODY.RADICAL Nemzetközi Előadó-művészeti Biennálé alapító igazgatója és művészeti vezetője, az Érintéspont Művészeti Alapítvány nagykövete. Számos díjban, elismerésben részesült, többnyire az ázsiai kontinensen. A Dél-Korea–Japán–Kanári-szigetek–Bécs útvonalon mozog a következő hónapokban mint szólista, alkotóművész, zsűritag.

Batarita (forrás: bodyradical.com)

Az Érintéspont Művészeti Alapítványt azzal a céllal hívta életre, hogy elsősorban a Batarita Társulatnak, illetve hazai kortárs előadó-művészeti műhelyeknek biztosítson működési hátteret, támogatást?

2005-ben négy barátommal hoztuk létre az alapítványt, amelynek a nagykövete vagyok. Kuratóriumi tagoknak Piringer Patríciát, Elek Zsuzsannát és Kégli Balázst kértem fel. Azzal a céllal indultunk az alkotótársakkal, hogy lehetőséget teremtsünk az itthoni és a külföldi pályázatok benyújtására, esetleges támogatások, szponzorációk befogadására. Mivel már akkor is utaztam külföldre szólótáncosként és koreográfusként, a nemzetközi koprodukciók létrehozásának lehetőségét is szerettük volna megteremteni. Alapítványi működésen keresztül ugyanis mindig nagyobb bizalmat szavaznak a művészeknek, mint magánszemélyként. Induláskor az együttműködésben két zeneszerző, Kerek István és Xrc Kovács Balázs vett részt, továbbá vizuális oldalról Pettendi Szabó Péter, koreográfiai, színházi részről pedig jómagam – ezzel a felállással alkottuk meg a Batarita Társulatot, amely multidiszciplináris műhelyként működik mind a mai napig. Idővel, kicsi átrendeződés után néhány ifjabb művész is kapcsolódott hozzánk, akik felfrissítik az alkotó folyamatainkat.

Batarita (forrás: Érintéspont Művészeti Alalpítvány)

A nonverbális előadó-művészet van talán a legrosszabb helyzetben a hazai állami kulturális finanszírozás területén. Ahhoz túl kicsik, hogy ernyőszervezetként működjenek kortárs előadó-művészeti műhelyek számára?

Abban az esetben, ha találtunk volna megfelelő művészeti menedzsert, szívesen felvállaltuk volna ezt a funkciót is, de a jelen pályázati feltételek nem biztosítják a körülményeket ahhoz, hogy menedzsert is foglalkoztasson a társulat vagy az alapítvány. Akik eddig szóba kerültek erre a posztra, mind elvárták volna, hogy az alapítvány garantálja a fix bérüket, ahelyett, hogy kitermelték volna azt. Manapság a darabok létrehozására, egy lemez kiadására, egy film elkészítésére vagy egy kiállítás megszervezésére is alig jön össze pénz. Menedzser híján én viszem az alapítvány ügyeit, ami művészként nagyon megterhelő, mert így sokkal kevesebb idő jut az alkotásra. Igazán boldog lennék, ha a közeljövőben egy rátermett, agilis menedzser átvenné, segítené az alapítványunk és a társulat ügyeit.

Batarita – Sweet Rain (forrás: batarita.com)

Nyilván hosszú távon az a cél, hogy az alapítvány hozzájáruljon a szabad alkotómunka biztosításához, a fesztivál megrendezéséhez...

Valóban. 2009-ben egyfajta áttörést hozott az akkor még Butoh Fesztiválként indult, majd két évente megrendezett BODY.RADICAL Nemzetközi Előadó-művészeti Biennálé. Az évek során nemzetközi apparátus, támogató kör állt mögé, mert olyan színvonalas lett a fesztivál, hogy mára már az egész világon ismerik. Tokióban például a fesztivál producereként tartottam előadást arról, hogyan tud egy művész létrehozni, majd több mint tíz éven át folyamatosan működtetni egy fesztivált. Ezt egyfelől nagyon nagy dolognak tartom, másfelől viszont nem vagyok elégedett azzal, hogy változatlanul társadalmi munkában csinálom. Akkora támogatást nem sikerül szerezni, hogy bármilyen produceri fizetésem is legyen. Mégis megéri a fellépők, a darabok színvonala, a vidéki, a külföldi turnék miatt, mert ezzel más ázsiai kortárs előadó-művészetet bemutató fesztivál nem büszkélkedhet.

Ez a titka annak, hogy Közép-Kelet-Európa legjelentősebb ázsiai nonverbális művészeteket bemutató fesztiváljává lett a BODY.RADICAL, bővítve immár európai országok részvételével?

2008-ban még Japánban éltem. A Kazuo Ohno Dance Stúdióban tanultam, dolgoztam, és ott találkoztam Yoshito Ohnóval, aki a butoh egyik atyjának, Kazuónak a fia. Elhatároztuk, hogy készítünk egy teljes estés duót, csakhogy Yoshito menedzsere közbeszólt, hogy őt nem egy előadás, hanem egy fesztivál létrehozása érdekli. Így indult a Butoh Fesztivál, a menedzselésben Pintér Gábor volt segítségemre. Akkorát durrant az esemény, hogy a folytatás mellett döntöttem, Gábor oldalán pedig az első négy fesztivál alatt beletanultam a produceri munkába. Mivel nemzetközileg elismert előadó voltam, szívesen jöttek el az előadásaimra diplomaták, Japán nagykövete, a Japán Alapítvány elnöke, a dél-koreai nagykövet, a Koreai Kulturális Központ vezetői. Aztán a nemzetközi szcénában kialakult személyes, művészi kapcsolatok a támogató szerveket is meggyőzték, hogy figyeljenek fel a fesztiválra is, ami ritka módon kifejezetten Ázsiára fókuszál. Koreográfusversenyek zsűrizésére is a fesztiválunk színvonala miatt kaptam felkérést Ázsiában és Európában is. Tavaly például a Jeruzsálemi Nemzetközi Koreográfus Verseny zsűrielnöke voltam.

Az Érintéspont Művészeti Alapítvány és azon belül a fesztivál milyen pénzügyi modell alapján működik? A szakmai tekintélye behozott az évek során szponzorokat európai, magyar részről is?

Pályázati pénzek, szponzoráció, támogatás adják össze az alapítványunk és a fesztivál forrásait. Eddig a saját működési pályázatomból is tudtam elkülöníteni pénzt a fesztiválra, idén azonban már nem tehetem, ugyanis súlyosan megnyirbálták a pályázati pénzeket. A külföldi szponzoroktól milliós nagyságrendű támogatásokat kap a fesztivál, az itthoni intézmények, önkormányzatok, egyházi vagy egyéb közösségek maximum egy-két százezres vagy jóval az alatti összegekkel járultak hozzá. Hosszú évek alkotói eredményének köszönhetően állandó támogatónk a Japán Alapítvány, az Eu-Japán Fest, a Koreai Kulturális Központ. Az idei fesztivál kizárólag külföldi támogatók segítségével valósult meg, ami szégyen, ugyanis Magyarország profitál belőle. Budapest, Pécs, Ceglédbercel, Balatonboglár is bekapcsolódott fesztiválhelyszínként, az ottani befogadóhelyektől azért érkezett némi támogatás, de sajnos itthoni mecénásokkal nem találkoztunk.

A külföldön szerzett honoráriumaiból is visszapörget a fesztiválba?

Ez pontosan így van. Missziónak tekintem a fesztivált. Manapság, amikor annyi értéktelenséget látni, örömmel, szeretettel hozok ebbe az országba értéket. Idén négy magyar és egy külföldi társulat lépett fel. A koprodukciós lehetőségeknek köszönhetően az utóbbi pár évben fiatal kortárs zenészeket, zeneszerzőket is bevonunk a fesztiválba, például legutóbb a Pécsi Egyetem művészeti karáról három zenészt.

A BODY.RADICAL révén hosszú távú koprodukciós együttműködések kialakítására is van mód?

Alapvetően fordítva működik, ha nagyon jónak találok egy kész darabot, meghívom a fesztiválra. De többször megtörtént, hogy a biennálé ösztönözte a koprodukció megalkotását. Például még a Covid előtt egy szólóelőadással lépett fel Okuyama Barabbas japán előadó, aki annyira lenyűgözött, hogy felkértem egy koprodukcióra, ami meg is valósult Kristály címmel. Visszamenve az időben, legfőbb mesteremmel, Ko Murobushival úgy ismerkedtem meg, hogy több évig tanítványa voltam Bécsben ösztöndíjasként. Az utolsó évben született meg a koprodukciónk ötlete, de ezt megelőzően már meghívtam őt a szólójával Budapestre. Az Otthagyott árnyék című duónk Párizsban, Krakkóban, Pozsonyban, Budapesten volt látható. A barátságunkat a fesztiválnak és a közös munkának is köszönhetem. Olyannyira barátok lettünk, hogy amikor Tokióban dolgoztam, nála laktam, amikor ő Magyarországon tartózkodott, nálam lakott.

Chrystal (forrás: batarita.com)

Európai, magyar, vidéki lányként semmi nem predesztinálná arra, hogy a butoh váljék a legtermészetesebb kifejezési formájává. Mi a magyarázat arra, hogy a mesterei is született butoh táncosnak tartják?

Erre talán nincs magyarázat. Amikor 2002-ben megnyertem a Szóló-Duó Fesztivált, Carlotta Ikeda személyesen gratulált, mondván: „ Te butoh táncos vagy!” Előtte soha nem láttam még butoh előadást. Majd tanulni kezdtem nála, később Ko Murobushinál, és azt éreztem, hogy amit tanulok, az már bennem van. Japánba először kortárs koreográfusként hívtak meg, a Point to point című műhöz tizenhárom nemzetközi koreográfust kértek fel, köztük engem is. Ahogy leszállt a repülőgép Tokióban, azt éreztem, hazaértem. Mindez megismétlődött Dél-Koreában is, ott is otthon érzem magam. Egy tokiói premierem után a Tatsumi Hijikata Archívum igazgatója azt mondta „Te a butoh forradalmára vagy!” Úgy érzem, élhettem ezekben az országokban valamelyik előző életemben.

Mit tart fontosnak közvetíteni a mai ázsiai, kortárs kultúrából, hatásokból?

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem a butoh közvetítőjének vallom magam. A butoh filozófiája által inspirált kortárs előadó vagyok, ezt a fajta előadó-művészetet szeretném képviselni és fesztiváligazgatóként Magyarországra hozni. Nem tudok azonosulni a felszínességgel, azzal, amit ma butohnak neveznek. Azért is lett BODY.RADICAL a fesztivál elnevezése, mert radikális módon szeretném megmutatni a test kifejezőerejét, határainak feszegetését. Az előadások magas színvonala mellett fontos, hogy az előadók képesek legyenek teljesen kiüresedni, csatornává válni, mindenné átalakulni, mindezt alázattal, tisztán. Örök érvényű és fantasztikus dolog a művészetben, hogy az értéke, katartikus élménye nem a divathoz, a különböző trendi vonulatokhoz kapcsolódik, hanem egyszerűen a mélységet, az alázatot, az átalakulást, a mostban való létet fejezi ki. Ezen értékek legmagasabb színvonalon megvalósult előadásait szeretném közvetíteni a biennáléval és a koprodukciós alkotásokkal is.

A különféle művészeti ágak iránti affinitását – opera- és filmrendezés, szobrászat, látványtervezés – a tapasztalatok érlelték ki, vagy egyszerűen csak szeret egymást kiegészítő területekre „tévedni”?

Valaha alt szólista voltam egy énekkarban, mellette szobrászkodtam és imádtam táncolni. A Képzőművészeti szobrász szakára jelentkeztem és közel háromszáz jelentkező közül bejutottam a tízbe, ahonnan már csak hat növendéket vettek fel. Ismeretség híján lehetetlen volt felvételt nyerni, ezért a Mozdulatművész Képzőn, később a Táncművészeti Egyetem koreográfus szakán próbálkoztam, ahová fel is vettek. Így maradtam végül a táncnál. Az előadásaimban erősen használom a hangomat is. A Zeneakadémián kidolgoztam operaénekeseknek egy tantárgyat a saját tapasztalataimra építve, ami segít nekik mozgás közben a legmagasabb szinten hallatni a hangjukat. Ennek köszönhetően kerültem a budapesti Operaházba több évre vendégrendezőnek. A szobrászattal felhagytam egy időben, de képeket, kisplasztikákat a mai napig készítek. Hamarosan újra Dél-Koreában turnézom, ahol a szólóestjeim mellett vizuális művek megalkotásával is foglalkozom majd. Az alkotás, úgy általában, mindenféle megnyilvánulásával együtt jelenti számomra az életet.

Batarita – As soon As You Grab It (forrás: batarita.com)

Kívülről úgy tűnik, hogy nemzetközi szinten jobban elismerik, mint itthon. Fájlalja, hogy hazai pályán kevésbé ismert, mint külföldön?

Valóban, egy-két előadóhelyet és a Mediawave Fesztivált leszámítva hazai fesztiválokra nem szoktak meghívni. De nem sok magyar alkotó van, akinek Berlintől Tokióig a világon annyi helyen lett volna premierje, mint nekem. Büszke vagyok erre. Univerzális témákat dolgozok fel, amit bárhol magukénak éreznek az emberek, de közben nem kapcsolódom semmilyen áramlathoz és senkihez, nem vagyok semmilyen szempontból beskatulyázható. Külföldön a letett érték az elsődleges, idehaza nem feltétlenül.

Batarita honlapja ITT található, további információk a biennáléról: ITT. 

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Batarita (forrás: Érintéspont Művészeti Alalpítvány)