Be kell nézni a színfalak mögé is

Az Art is Business tavaly májusi konfrenciájának egyik előadójával, Szántó András kulturális stratégiai szaktanácsadóval beszélgetett a prae.hu újságírója. A szakember olyan intézményekkel és piaci szereplőkkel dolgozott együtt, mint a New York-i Metropolitan Museum, az Art Basel művészeti vásár és a BMW autóipari cég. Szerzőként a pandémia időszakában megjelent The Museum of the Future című könyve váltott ki óriási nemzetközi érdeklődést.

PRAE.HU: Nemzetközi szinten hogyan ítélik meg a kortárs magyar művészetet, mennyire ismert?

Egyrészt, akik ismerik a magyar művészetet, tisztelik és szeretik. A probléma az, hogy nagyon kevesen tudnak róla. Engem is mindig lenyűgöz, milyen fantasztikusan kreatív emberek alkotnak itt, de lássuk be, mindebből nagyon kevés látható. Sajnos néha még azok sem maradnak benne a nemzetközi fókuszban, akik megkapják a lehetőséget. Felemelkednek egy Documenta vagy egy Velencei Biennálé erejéig, de aztán kicsúsznak a képből megint. Ez részben azért van, mert nincsenek meg azok a belső mozgatóerők az országban, amelyek föl tudják hozni, majd képben tartani ezeket a művészeket. Az a gyűjtőkör, amely egy német festőt föl tud hozni egy bizonyos szintre, itt még nagyon új. Az, hogy harminc éve kezdett kifejlődni valamilyen piaci struktúra, nem olyan, mint ami már háromszáz éves. Ezáltal nincs kellő kezdő sebessége egy magyar művésznek.

PRAE.HU: A '60-as, '70-es évek generációjának kanonizációja ugyanakkor szép úton halad, bekerült a csúcsmúzeumok látókörébe is. Úgy tudom, ebben közreműködött, például a New York-i Elizabeth Dee Galleryben és a londoni Frieze-kísérőeseményként rendezett kiállítások kurátora volt.

A Bookmarks esetében meg kell hagyni, hogy nagyon fontos szerepet vállaltak az acb, a Kisterem és a Vintage galériák. Ez érdekes együttműködést is jelentett a galériák között, ami egyébként nem jellemző. A magyar művészettől akkor várhatjuk el, hogy a világban megjelenjen, ha az országon belül van egy jól működő intézményi apparátus. Azért is tartom nagyon szomorúnak, hogy például jelenleg akadály gördült a Nemzeti Galéria megépülése elé, mert hiszen hova jönnének megismerni az alkotókat? Hogyha nem tud ide jönni a szakma, és méltó körülmények között a magyar képzőművészet legfontosabb történelmi és élő képviselőivel találkozni, akkor mégis, hogy várhatjuk el a világtól? Nagyon inspiráló és fontos lenne a múzeumok erősödése, beleértve a magánmúzeumokat is.

Itt van még egy aláhúzandó szempont: el kell fogadnunk azt, hogy a világ ránk nem mint egy kis országra tekint, hanem mint egy régióra. El kellene kezdenünk részben közösen kommunikálni, egy térségnek a narratíváját közösen építve fel.

PRAE.HU: Akkor Magyarországon meglátása szerint nincs jelen a kulturális, stratégiai gondolkodás?

Nem hiszem, hogy eleget tudok arról, hogyan működnek a mai magyar kulturális intézmények, kevéssel állok közvetlen kapcsolatban. Viszont jelenleg együtt dolgozunk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, amelynek névadójához családi szálak is fűznek. Ott maximális professzionalizmust látok, és valódi érdeklődésből fakadó szándékot arra, hogy stratégiai megfontolások által vezérelt logikával lépjen az intézmény előre, nemcsak országon belül, hanem a nemzetközi porondon is.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Kép: Szántó András (fotó: Patrice Casanov)