Biztonságos műélvezet: szabadtéri galéria

A művészeti akcióktól nem idegen helyszín az utca, de a kültéri galéria létjogosultságára a pandémia erősített rá. A Standby/Behind... néven futó köztéri kiállítássorozat, Szilléry Éva kulturális újságíró projektje egy különleges outdoor kezdeményezés. A szabadtéri, velejéig kortárs, azaz az aktuális történésekre, közös élményeinkre reflektáló kiállításokat – az engedélyeztetéstől az installálásig – ő „tolta” végig. Két sorozat után a tapasztalatairól és a terveiről kérdeztük.

Hannawati Raden Pribadi és Szilléry Éva

Hogy kezdődött, honnan az ötlet? Láttál esetleg hasonlót?

A karanténba zártság idején jött egy szabadtéren is látható kiállítás ötlete, és beugrott, hogy sok évvel ezelőtt láttam egy fotókiállítást a Kodály köröndön, de most sokkal nagyobb léptékben és több műfajban valósítottuk meg. Emlékezzünk vissza, az első hullámot nem a kétségbeesés, hanem az ötletelés, a tevékenységek jellemezték! Arra gondoltam, sokáig nem lesznek nyitva a galériák, és valahogy segíteni kéne a képzőművészeknek is, hogy lehetőséghez jussanak bemutatni a munkáikat. Eredetileg molinókat képzeltem el, de aztán felhívták a figyelmemet a Dibond lemezre, viszonylag vastag, időjárásálló felületre, amire olyan finoman és részletgazdagon lehet képet nyomtatni, hogy messze felülmúlja a molinó tulajdonságait. Ez a lemez biztosítja, hogy hónapokig állhat a kiállításunk kerítéseken, vagy akár egy éven keresztül is vihetjük több helyszínre, vándorkiállításként, mert bírja a strapát.

Az első kiállítás a Kodály köröndön volt. Szeretem azt a helyet, és úgy látom, nincs ennél jobb helyszín kültéri galériának Budapesten, hiszen körülölel. Központi helyen van, a legfontosabb sugárút része, és mégis abszolút elhatárolt, valahogy intim. Külön univerzum az Andrássy úton, és a négyes osztat is kedvez a kiállításnak.

Fotósokat és festőket kerestem meg, és kértem tőlük lehetőleg friss képet. A Covid keltette reflexióikra épült a 2020-as kiállításunk 40 reprodukcióból álló anyaga, ami különböző válogatásokban azóta is mozgásban van. Időközben – a különböző állomásokon belépő szponzoroknak köszönhetően – a művek száma 52-re nőtt. Jelenleg Székesfehérváron látható belőle egy adag, de volt egy közbülső állomásunk a MOM-nál, majd a Károlyi-kertnél, ahol a kerületi önkormányzat beállt szponzornak, be tudtam vonni újabb művészeket, és még 12 lapot kinyomtattam.

Verebics Ágnes: Szőrmaszk

Az első széria, a Covid-sorozat, abból az ihletettségből született, hogy legyen egy szabadtéri galéria a Kodály köröndön, ha már minden bezárt. Ez egyszerre volt segítség a művészeknek és egyfajta kollektív feldolgozása annak, ami velünk történik, jelen időben. Aki látja, az átélheti: nincs egyedül, mindannyiunkat érte a baj, és együtt kell túllendülnünk rajta. Általában nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, egyetlen esetben állított meg egy hölgy a ház lakói közül, hogy nehezen viseli a Covidot, szeretne vidámabb dolgokra gondolni, lehangolódik a képek láttán. De sokan kerestek meg azzal, hogy szívesen nézik, sőt meg is vennék az alkotásokat. Most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, hogy a lemezeket szeretném értékesíteni irodáknak, közösségi tereknek – jelképes összegért, amivel a projektet is támogatja a képek megvásárlója. Közösségi élménynek indult, és valahogy jó lenne, ha ezt a minőségét meg tudná őrizni. Jó állapotban vannak a lemezek, kellemes meglepetés volt, hogy tisztelte őket az utca népe, nem firkálták össze, nem rongálták meg őket.

Verebics Ágnes a Köröndön, saját képe mellett

Most már második éve zajlik a projekt, meddig képzeled a folytatását?

Mindenképpen folytatjuk és fejlesztjük. Ez utóbbi kulcskérdés, szerintem addig lehet valamit vinni, amíg minden egyes alkalommal egy kicsit hozzáteszünk. Az outside galériának ideális Kodály köröndöt szeretném tovább fejleszteni. Az első tárlatnak a Standby címet adtuk, ami az akkori készenléti állapotot foglalta össze. Beivódott a köztudatba, úgyhogy brandként megtartottuk nevet és a logót, de az új kiállításnak új címet adtunk. A Behind.../Túl... címadással a kezdeti sokkállapoton való túllépést akartuk megmutatni, továbblépési utakat mutatni, kapaszkodókat láttatni a művészek segítségével. Az új tárlat szeptember óta áll a Köröndön, ehhez már nagynevű kurátorokat is bevontam, hogy a szakmaiság is kifogástalan legyen. A festészeti anyagot a Magyar Képzőművészeti Egyetem művészettörténeti tanszékének vezetője, Sturcz János válogatta, és nagyon jó festőket hozott. Az első évben inkább a fotósok munkái kerültek be a köztudatba, sok képünket hozta le a sajtó, bekerültek az év legemlékezetesebb sajtófotói közé, még díjazottunk is akadt, idén szerettem volna a festészeti részt erősíteni. Még akkor is, ha létező szakmai vita, hogy mennyit ér egy festmény reprodukciója, ahol az eredeti kép anyagszerűsége nem adható vissza teljes mélységében. Az egyik irányzat szerint a festményeket csak eredetiben lehet élvezni, ahol az ecsetkezelés, a textúra, a felület is teljes egészében megmutatkozik. Mi úgy fogtuk fel a kiállításunk reprodukcióit, mintha ez is egy képzőművészeti album lenne, amit kinyitottunk, csak épp az utcán látható és nem a dohányzóasztalunkon lapozgatjuk.

A reprodukció validitásáról való vitát meg úgy akartuk kikerülni, hogy elkezdtünk keresni lehetőségeket, hogy az utcai kiállítással párhuzamosan az eredeti műveket is bemutassuk a közelben, galériában vagy kiállítótérben. Jelenleg, november végéig, az Eötvös10-ben ezt sikerült is megvalósítanunk.

Az a terv, hogy minden év szeptemberében új őszi kiállítással jelentkezünk a Köröndön a és a nyomatok eredetijét valahol járótávolságra egy kiállítótérben is feltesszük, vagy ami még jobb lenne, valamelyik Köröndön lévő házban találunk egy teret erre. Azt is meg szeretném tartani, hogy vándoroltatjuk az országban és utána értékesítjük a kinyomtatott lemezeket.

Ha már itt tartunk, van-e a projektnek forprofit része, és végeztek-e művészetmenedzselést?

Bár nem vagyunk galéria, a művészekkel szerződést kötöttünk: ha az eredeti munka a projekt ideje alatt elkel, akkor jutalékot kapunk, hiszen sok energiát fektettünk a reklámozásukba. Egyszerre végzünk edukációs munkát, miszerint művészetre, műélvezetre irányítjuk a köztéri járókelők figyelmét, és létrehozunk egy közösségi élményt. Szem előtt tartjuk, hogy minden általunk beválogatott munka erős reflexió legyen a jelenünkre, el is döntöttük, hogy a jövőben nem engedjük meg, hogy régebben készült képeket adjanak be a művészek. Ezek mellett felvállaltuk a művészetmenedzselési vonalat is. Reméljük, hogy felfigyelnek az általunk mutatott művészekre, vagy az utcán, vagy a sajtómegjelenésekben, de vittünk egy válogatást az Art Market Budapestre is, ahol a műgyűjtők nagy számban megfordulnak, és vannak socialmedia-oldalak is. Sőt nyáron a Balatonnál, Alsóörsön, egy hangulatos műemlékházban rendeztem egy párnapos pop-up kiállítást tárlatvezetésekkel, a tónál nyaralók elérésére. Büszke vagyok arra, hogy több általunk bemutatott fotóra felfigyeltek, beválogatták a sajtófotó kiállításra, és díjat is kaptak.

Most Székesfehérváron, a Szent István Király múzeum kerítésére raktunk ki egy szűkített anyagot, és ahogy kitettük, a helyiek máris reagáltak. Odajött hozzánk egy asszony és gratulált ahhoz, hogy mennyire visszaadják a képek az akkori érzéseit, megéléseit, milyen megrázóan szól arról, amibe akkor belekerültünk. Naomi Devil klasszikus műveket ültet át kortárs helyzetbe, s ahogy megfestette Jan Vermeer van Delft Lány gyöngy fülbevalóval című XVII. századi portréját maszkkal és vakcinával, az mindent kifejezett.

Nehéz volt megszerezni a közterület-használati engedélyeket?

A legelső nekifutás volt a legnehezebb, fogalmam sem volt, merre kell indulni, hogyan kezdjek bele. A Körönd esetében ráadásul nem a fővárost, hanem az örökségvédelmet kellett megkeresnem, a Budapest Kormányhivatal Műemlékvédelmi osztályát, mert a kerítés hozzájuk tartozik. Le kellett írnom a projekttervet, mit, miért, hova, milyen módon installálunk, és hogyan fogjuk megvédeni a kerítést. Szerencsére a végén kiderült, hogy bár nem volt precedens hasonlóra, nincsenek tiltó rendelkezések. Innentől kezdve csak ki kellett tartanom, át kellett tolnom a projektet az elakadásokon, megtorpanásokon. Társam a szervezésben Hannawati Raden Pribadi grafikus, az arculattervezésben, művészekkel való kapcsolattartásban nagyon aktív, a hivatallal való harcot pedig én vittem végig. Kitartó vagyok, és idén már egyszerűbb volt, én is rutinosabb voltam.

Hogyan állt össze a szponzoráció?

A Béres Alapítvány a kezdet kezdetétől szponzorál, és nagyra értékeljük, hogy nemcsak egyszer adtak, hanem velünk maradtak a folytatásra is, mert nagyon gyakori, hogy első évben támogatnak egy projektet, aztán elengedik a kezét. A Béres Alapítványnak az egészségvédelem mellett a művészet támogatása különösen fontos, és ahhoz, hogy a művészet közterületre vigyük, teljes szívvel oda tudtak állni. Idén a magánszektorból Béresék maradtak, de kaptunk pénzt a Nemzeti Kulturális Alaptól és Terézváros Önkormányzatától. A Károlyi-kertnél lévő kiállítást az V. Kerületi Önkormányzat segítette, a köröndihez tavaly hozzájárult a Westend, a gyártásban és nyomtatásban pedig a környék házait felújító Körönd Koncepció Kft. segített. Folyamatosan újul a Körönd, remélem sokáig része lesz a mi projektünk is.

A nyitókép forrása: Facebook/Standby