by Szentgyörgyi Rita 2022. márc 06.

Büki Dóra: „A legnagyobb fegyvertény, hogy vagyunk”

Egyre kevesebb a lehetőség a független színházi produkciók játszására.

Nemzetközi viszonylatban a legismertebb, legtöbbet turnézó hazai független társulat a 2009-ben Mundruczó Kornél és Büki Dóra által alapított Proton Színház. Történetük a Bárka Színház produkciójaként létrejött Frankenstein-tervvel kezdődött, amelynek nemzetközi kapcsolatait Dóra intézte, és amelyet a 2008/2009-es évad után önállóan kívántak továbbvinni. Az első „vegytisztán” Proton Színház produkció a Nehéz istennek lenni volt, amelynek a megvalósítására a brüsszeli Kunstenfestivaldesarts igazgatójától kaptak megbízást.

Annak idején Mundruczó Kornél független előadásai köré szervezett virtuális társulatnak indult a Proton Színház. Hogyan alakult, változott a koncepció az évek során?

Az volt a célkitűzés, hogy Kornél független előadásainak struktúrát, bázist biztosítsunk, illetve, hogy olyan produkciókat mutassunk be, amelyek szabadon, megkötések nélkül készülnek. Legtöbbször szakaszosan próbálunk, egy-másfél hónapot, majd tartunk néhány hónap szünetet. Kevés struktúrában megengedhető, hogy a professzionális bemutatókat megelőzi egy kísérletezési szakasz, amikor még van idő változtatni akár a díszleten, akár a darab rendezői koncepcióján. Kezdetben partizánként indultunk, a Frankenstein-terv című előadáson még mindenesként dolgoztam, a színházzal kapcsolatos összes folyóügyet én intéztem. Eleinte csak Kornél rendezéseire fókuszáltunk, majd a virtuális társulati tagok ötleteinek is teret adtunk, ugyanazt a szabadságot, hátteret biztosítva számukra, mint a Mundruczó-előadásoknak. Legutóbb pedig ismét egy filmrendező, Reisz Gábor dolgozott a Proton Színháznál, aki a Komolyan röhejes vagyokkal debütált színpadi rendezőként. Az előadás tavasszal a Tranzitban és a Trafikban lesz műsoron.

Miből teremtik meg az anyagi hátteret a professzionális működéshez, a produkciók költségvetésének biztosításához?

Több pillére van ennek. Minden esetben nemzetközi koprodukcióban készülnek a Mundruczó-előadások, amelyek költsége hozzávetőlegesen harminc-negyven millió forint. Magyarországról ekkora összegeket nem tudnánk előteremteni. A próbahelyiségtől a technikáig mindent bérlünk, a szállítás, a díszletek felépítése, lebontása, pláne, ha szakaszosan próbálunk, mind-mind növeli a költségeket. Nagyjából másfél évig tart egy nemzetközi koprodukció finanszírozása, amelyhez én szerzem a partnereket. Vannak bejáratott külföldi partnereink, mint például a Bécsi Ünnepi Hetek. Magyarországi állandó partnerünk, játszóhelyünk a Trafó. A második pillér a turnézás. Fennállásunk óta 110 vendégjátékunk volt. A koronavírussal ez a pillér kissé megingott, hiszen közel két évig nem tudtunk utazni. Adott esetben tíz, húsz, akár harminc helyre is meghívnak egy protonos előadást. A koprodukciós partnereinknél csökkentett áron játszunk, mivel ők támogatták a produkció létrejöttét. A további vendégjátékok már nyereségesek, az ott keresett pénzt visszaforgatjuk arra, hogy más művészek is rendezhessenek nálunk, vagy éppen arra, hogy Magyarországon műsoron tarthassuk az előadásainkat. Tulajdonképpen itthon mindig veszteséggel játszunk. Világviszonylatban a hazai színházjegyek olcsónak számítanak, a kőszínházi léptékű előadásaink függetlenként viszont költségesnek: nagyok a díszleteink, hosszabb idő felépíteni őket, több technikust igényelnek, sok esetben nagy számú szereplőgárda játszik. A harmadik pillér az EMMI-től kapott éves működési támogatás, ami évek óta tíz-tizenöt millió forint között mozog, illetve a többlettámogatás, ami régen a tao volt.

Péterfy Bori (A jég) Fotó: Erdély Mátyás

Törekszenek arra, hogy a forprofit szférát is bevonják a támogatók körébe?

A Szégyen kapcsán a Mastercard támogatását kértük, végül a Mastercard egyik vezetője, Gauder Milán támogatott minket a feleségével. A Nehéz istennek lenni esetében két kamiont szerettünk volna kapni a Waberer’s-től, sajnos nem adtak. Illetve volt több kisebb támogatónk, a Szentkirályi Ásványvíz például az egyik próbaidőszakunk alatt vizet biztosított. Jelentős támogatást nem sikerült szerezni a forprofit szférából.

Kik tartoznak a Proton virtuális társulatához művészi és műszaki oldalról?

Nagyjából harminc színészt foglalkoztatunk, persze változó, hogy éppen ki hány előadásban játszik. Monori Lili az egyetlen társulati tagunk, elsőbbségi szerződéssel. Nagy megtiszteltetés, hogy a Proton Színházhoz tartozik. Szinte minden produkcióban játszik Láng Annamária, Rába Roland, de például Bánki Gergely, Katona László, Szemenyei János, Tóth Orsi szintén oszlopos tagok. Tizenkét és fél éve nagyjából ugyanazokkal az emberekkel dolgozunk. A szűk műszaki stábot egy világosító, egy hangosító, egy kellékes és egy díszítő alkotja. Minden munkatársunk kreatív alkotótárs egyben, ennyi idő után és ebben a struktúrában nem is lehetne másképp. Emellett még az elkötelezettséget említeném, senkinek nem ott ér véget a feladatköre, ahol az megszokott.

Mundruczó Kornél (fotó: Bárka Színház)

Milyen a munkamegosztás Kornéllal? Mennyire választódik külön az ügyvezetés, a szervezés a művészi résztől?

Főállásban dolgozom a Proton Színházban mint ügyvezető igazgató. Alapvetően én intézem a színház ügyeit, van mellettem egy produkciós menedzser, illetve „bedolgozik” egy irodavezető, egy művészeti titkár meg egy műszaki vezető. Tavaly nyárig a kommunikáció is hozzám tartozott, nemrég lett egy kommunikációs munkatárs is. Kornél nagyon nagy szabadságot ad, megbízik bennem. Rám hagyja, hogy mit játszunk, hova megyünk vendégjátékra. Nagy gazdasági döntéseket, művészi, emberi kérdéseket, illetve minden vészhelyzetet, mint például egy előre nem látott beugrás, természetesen megbeszélünk egymással. Kikérjük egymás véleményét, ő művészeti, én operatív kérdésekben.

Milyen visszatérő nehézségekkel kell megküzdeni a működés folytonosságának a fenntartásához?

A bizonytalanság folyamatos. Soha nem lehetett túlságosan előre tervezni, maximum másfél évre. Adna egyfajta biztonságot, ha látnánk előre mondjuk tíz vendégjátékot. Tavaszra Nápolyba és Barcelonába szól a meghívásunk a Látszatélettel, de érzem a másik partneren, hogy még kivár. Ebbe az előadásba a saját pénzünket is beleraktuk a koprodukciós partnerek hozzájárulása felett. A bemutató után fél év alatt lement az összes koprodukciós vendégjáték, semmilyen nyereségünk nem volt, sem vendégjátékunk a következő fél évre. A másik folyamatos nehézséget az egyeztetések jelentik, mikor, hol, tudunk játszani, ráérnek-e a színészek. Állandó zsonglőrködés folyik ez ügyben is.

Mi segítene a financiális patthelyzetek megoldásában?

Harmincmillió forintnyi stabil állami támogatás lefedné a létezésünkhöz szükséges alapot. Az éves raktárbérleti díjunk négy-öt millió forint. Az elmúlt három évben tizenkét-tizenhárom millió forint működési támogatást kaptunk, abból lejön a raktárbérlet, és még semmit nem csináltunk. Ha bejelentünk valakit teljes állásban, az járulékokkal együtt még plusz 4 millió, összesen 4 millió marad egy évre.

Monori Lili (Frankenstein-terv) Fotó: Erdély Mátyás

Az eddig megtett úton mit tart kiemelkedő eredménynek?

A legnagyobb fegyvertény, hogy vagyunk. Az elején azt gondoltam, két-három évig dolgozom majd Kornéllal egy-két független produkción, aztán vége. Annyira irreálisnak tűnt Kornél vágya, hogy szeretne egy társulatot! Ülve valahol egy laptoppal, iroda, próbaterem nélkül, nehezen elképzelhetőnek tűnt, hogy meg lehet csinálni. Hónapokig dolgozunk azon, hogy egy-egy előadásblokkot le tudjunk játszani. A jegyárusításra végképp nincs kapacitásunk. Öröm és egyben segítség volt, amikor a Katona Sufniban játszottuk az 1 linket Vajdai Vilmossal vagy a Madách Stúdióban a Vackort. A Nehéz istennek lenni előadásunkat a 2021-es Velencei Biennálé vendégjátéka után a saját raktárunkban búcsúztattuk. A Trafó nem ért rá, az Örkény Színház bevállalta a jegyek árusítását.

A hazai színházi struktúrában kakukktojásnak számítanak. Hová helyezik magukat az itthoni és a nemzetközi színházi szcénában?

Nemzetközileg sikerült nagyon magasan elhelyezni magunkat, a világ legnagyobb fesztiváljain szerepeltünk Avignontól Zürichig, Szingapúrtól Ausztrálián át Chiléig. Európa topszínházaiban is rengeteg vendégjátékunk volt a párizsi Bobigny-től Berlinig. Magasan jegyzettek vagyunk, úgy tekintenek ránk, mint egy komoly színházra. A legjelentősebb fesztiválok vezetői személyesen ismernek, kollégának tekintenek. Ezzel szemben itthon sajnos nem tudunk akkora nyomot hagyni, mint amekkorát szerettünk volna, mint például anno a Krétakör. Egyre kevesebb a lehetőség a független színházi produkciók játszására. Egyrészt pénz függvénye, másrészt a nyitottság hiányából fakad.