Családi örökségből innováció: drónokkal őrzik az épített örökséget
by H. J. 2026. Feb 25.

Családi örökségből innováció: drónokkal őrzik az épített örökséget

– Így dolgozik a Loricatus

Az épületek digitális feltérképezésében segít a magyar térinformatikai cég: a Loricatus innovatív, drónos, lézerszkenneres megoldásokat kínál és már Olaszországban és Szerbiában is segíti a helyiek munkáját.

A biztonságtudomány vonzotta, az építészet vált a hivatásává – ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük a családi „örökséget”: – Találni a felmenőim között ácsot, édesapám a kivitelezésben – főleg a műemlékvédelem területén – tevékenykedik – meséli Holman Ágoston, a Loricatus Kft. egyik alapítója és vezetője. – Engem a drónokkal való munka, az adatgyűjtés, az így nyert információkból lehetővé váló modellezés ragadott magával.

2019-ben Gyarmati Krisztiánnal megalapította a Loricatus Kft.-t. A cég munkája egyedülálló a magyar piacon – új épületek felhúzásánál és régiek állagmegóvásánál is fontos feladatot látnak el. Munkájuk sokféle, számos területen tudnak segítséget nyújtani, például azzal, hogy drónjaikkal úgynevezett 3D pontfelhőket hoznak létre. A szerkezetek előre megtervezett repülési útvonalakon rögzítik az épület környezetét és struktúráját, majd az így keletkezett pontfelhők alapján digitális 3D-modellek készülnek. A BIM-alapú (Building Information Modeling) építkezést, renoválást digitális, 3D-s terv alapján folyamatosan nyomon követik. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a kivitelezés alatt rendszeresen mérnek és rögzítenek, a munkafolyamatokat pedig összevetik a tervvel. A szkennelés, a háromdimenziós digitalizálás a lehető legpontosabb eredményt adja, ráadásul a hagyományos módszereknél sokkal gyorsabb a munka.

– A modellezést magasan képzett szakemberek végzik. Mivel rettentő gyorsan fejlődő iparágról beszélünk, gyakorlatilag versenyt futunk az idővel, így kollégáink képzése állandó: szerepel is a munkaköri leírásukban, hogy fejleszteniük kell magukat, elengedhetetlen a tanulás, a legfrissebb technológiák ismerete.

A lézerszkenneres felmérés eredményeként láthatóvá vált egy földfelszín alatt található beton konstrukció: egy közműhálózat egyik csomópontja (forrás: Loricatus)A lézerszkenneres felmérés eredményeként láthatóvá vált egy földfelszín alatt található beton konstrukció: egy közműhálózat egyik csomópontja (forrás: Loricatus)

Holman Ágostonék a térinformatikát összekötik az építészettel, a műemlékvédelemmel, a szobrászattal, a tájépítészettel, a geofizikával is. Az elkészült modellek ugyanis számos célra használhatók – a felújítási munkálatok után is. Például támpontot adhatnak támpontot a későbbi renováláshoz is. A szakember hozzáteszi, igen fontos értéket képvisel, ha az épület egy adott időpontban látható állapota megmarad az utókornak, vagyis az értékmegőrzést is szolgálja az egy-egy ilyen adathalmazból készült, messzemenőkig részletes 3D-modell.

A csapat jelenleg tíz főből áll, szakértőkkel együtt, de időnként külsős szakembereket is bevonnak. Például akkor, ha műemlékvédelmi munkát végeznek. Ilyen volt a Loricatus Kastélyprogram, amelyben ötven magyar kastélyt digitalizáltak lézerszkenneres és drónos módszerekkel. – Célunk a magyar kastélyörökség megőrzése – magyarázza Holman Ágoston –, és nemcsak technológiai, hanem kulturális-tudományos szempontból is komplex vállalkozás volt. Megmozgatta a csapatot: értékmentő küldetésként tekintettek a projektre.

Holman Ágoston (forrás: Holman Ágoston)Holman Ágoston (forrás: Holman Ágoston)

Mérnökeink, geoinformatikai szakembereink történészekkel és művészettörténészekkel dolgoztak együtt, a közös munka kifejezetten inspiráló volt mindannyiunk számára.

Az elkészült digitális anyagokat tudományos és kulturális célokra is lehet használni. A terv az, hogy múzeumokkal és kulturális intézményekkel együtt hozzunk létre interaktív kiállításokat és oktatási projekteket – mondja.

A Loricatus 2024 óta az olasz piacon is jelen van, feltérképezték már a Milánói dómot is: drónjaik a templom tornyai és homlokzata körül repülve rögzítettek nagy felbontású képeket. A belső terekben és a nehezen hozzáférhető területeken lézeres 3D-szkennelés történt: a katedrálisban – oszlopok, boltívek, szobordíszek mentén – milliméteres pontosságú adatokat gyűjtöttek.

– Az irodánk Milánóban van, de dolgozunk Triesztben és környékén is. A terepfelmérés természetesen helyszínhez kötött, de a „labor” Budapesten található, a szkennelés után Magyarországon dolgoznak a kollégák, innen küldjük vissza a feldolgozott adatokat, a 3D-modelleket. Tehát csak a saját szakembereinkkel dolgozunk ott is – ahogyan tesszük azt Délvidéken, Szabadkán is – meséli Holman.

A cikk először a 2025 decemberében kiadott, nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Munkában a Loricatus csapata (forrás: a Loricatus Facebook-oldala)

Lásd még:

Mecénások, vállalati támogatók és kulturális finanszírozás 2025-ben is – Hetedik alkalommal adtuk át az Art is Business Díjakat

Drónokkal a műemlékvédelemben (is) – Innovatív légi és térinformatikai megoldások az épített múlt feltérképezéséhez

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.

A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.

Megvásárolom a könyvet!