„Egész életem a zene, de őrülten érdekel a világ is”

Csaba Péter hegedűművész, karmester, számtalan finn, svéd, magyar, francia zenekar zeneigazgatója, a Lyoni Zeneművészeti Főiskola professzora, a Francia Becsületrend Lovagja. Címeinek, díjainak, eredményeinek felsorolása oldalakat tenne ki. Sikeres pályáján nemcsak a saját karrierje építését tekinti fontosnak, hanem ifjú tehetségek felfedezését, szerepeltetését, támogatását is. Rendszeresen fellép Budapesten a MÁV Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestereként.

Csaba Péter (fotó: Rózsa Zsuzsanna)

Ígéretes koncertre készül: május 12-én a Zeneakadémián láthatjuk majd vezényelni. Ön ugyan Lyonban él, de már évtizedek óta járja a világot, úgy tartják számon, mint igazi világpolgárt. Vajon annak is vallja magát? Hol van otthon?

Erre a kérdésre nincs jó válasz. Igen, valamennyire tényleg világpolgár vagyok. Bár nem számolom, legalább hatvan-hetven országban jártam hegedűsként, karmesterként. Utazásaim során nemcsak a hangversenytermekben tartózkodtam, mindenhol nagyon vonzott az ott élők zenéje, kultúrája, gondolkodása. Szeretek emberekkel találkozni, engem mindenki érdekel. A zenének köszönhetem, hogy lenyűgöző karakterekkel kerülhettem kapcsolatba akár a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, akár Amerikában, Európában, Ázsiában és Kanadában. Több országban dolgoztam mint karmester, zeneigazgató, fesztiválokat rendeztem, rendezek még ma is, így részese lehettem a nemzetközi kulturális életnek. Nagyon érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. Egészen más Svédországban zeneigazgatónak lenni, mint Finnországban, miközben a két ország ott van egymás mellett! Más Angliában, mint Franciaországban, Magyarországon vagy Japánban. Miközben világszerte gyűjtögettem a tudást és az élményeket, mindig az vezérelt, hogy a legjobbat, a legszebbet, a legérthetőbbet találjam meg, és a legegyszerűbb módon adjam át a közönségnek. Világpolgár vagyok, de azért vannak erős kötődéseim.

Csaba Péter és Gulyás Márta (fotó: Steirer Máté)

Beszélne róluk?

Nagyon is erdélyi embernek érzem magam. Az egész családom onnan származik. Kolozsváron születtem. Ennek a városnak a légköre határozta meg a gyerekkoromat, a fiatal koromat, és később is nagy hatással volt rám. A gyökerek örökre szólnak, nem lehet őket elfelejteni. Az érzések rendszere már ekkor mélyen a lelkünkbe ivódik. Amit tudok a pályámról, annak a nagy részét ott szívtam magamba. Több olyan tanártól, csodálatos emberektől tanultam, akik erdélyiek voltak, mint Terényi Ede zeneszerző (akitől a zenetudásom származik), vagy Magyarországról jöttek hegedűt tanítani, mint Zsurka Péter. Amit kaptam tőlük, magyar kultúra volt, nagyon erős erdélyi gyökerekkel. Ahogy eszmélni kezdtem, mindig magyarnak éreztem magam. Gyerekkoromban Magyarország volt a távoli csoda, ámulva hallgattuk a híreket Budapestről. Anyám és nagymamám is sokat mesélt. Ha ritkán át tudtunk menni, az mindig káprázatos élmény volt, és hihetetlenül megmaradt az emlékezetemben.

Fotó: Steirer Máté

Később aztán Budapestre jött.

Olyan volt, mint egy álom beteljesülése. Sok nagy művésszel kerültem baráti kapcsolatba. Kocsis Zoltán az életem egyik legnagyobb barátja lett. Barátságunk több mint negyven évig tartott. De említhetném Ránki Dezsőt, Perényi Miklóst, Jandó Jenőt és Gulyás Mártát, Szabadi Vilmost, Frankl Pétert – sajnos nem tudok minden nevet felsorolni. Talán jellemző erre a korszakra, hogy a Zeneakadémiára belépni nekem máig a legnagyobb ünnep. Ez az érzés még a gyerekkoromból maradt meg, és semmit sem változott. Itt csodálhattam a távolból az akkori nagy művészeket, Kurtág Györgyöt, a Tátrai- és a Bartók-vonósnégyest. A magyar zeneművészet, zenekultúra nagyon erős alapokat adott. Éppen ezért próbálok tenni érte, amennyit csak tudok, amikor fesztiválokat szervezek, rendezek, ahol a magyar zene a téma, de sokszor hívok is meg magyar művészeket. A spanyolországi Santanderi Zenei Találkozókra huszonhárom éve viszek magyar fiatalokat. Előbb a Zeneakadémián meghallgatom őket, a jelentkezőkből válogatok. Nem azért teszem, hogy az Akadémia megköszönje nekem, hanem a tehetséges fiatalokért, akiknek ez a részvétel sokat segít a pályájukon. Amit tudok, az a magyar gyökereknek köszönhető. Gyakran járok Budapesten, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején többször felléptem Kocsis Zolival, Ránki Dezsővel, pályám emlékezetes állomásai ezek.1983 óta Franciaországban, harmincöt éve Lyonban lakom. Talán úgy mondhatnám, hogy Kolozsvár és Lyon között Pest a középpont. Vagy a központ.

Fotó: Steirer Máté

Negyven év Franciaországban, ebből harmincöt Lyonban. Szép kerek számok.

Párizs csodálatos város, de élni nehéz benne. Lyon sokkal nyugodtabb, és nekem fontos a nyugalom azon a kevés napon, amit otthon töltök. Bár nem számoltam, de előfordult, hogy egy-egy évben háromszáz napot is távol voltam.

Hogyan jött a képbe Finnország és Svédország, ahol ugyancsak zenekarokat alapított, fesztiválokat szervezett, mesterkurzusokat vezetett?

Sok esetben véletleneken múlt. Találkoztam művészekkel, zenei rendezőkkel, menedzserekkel, akik felfigyeltek rám, felfedeztek, meghívtak, mert tetszett nekik a munkám, aztán a történet folytatódott. Rengeteget jártam Svédországba, még Lappföldön is irányítottam fesztivált tizenöt évig. Finnországban szintúgy. Oda is „véletlenül” keveredtem, aztán láttam, milyen aktív a zenei élet, hát alapítottam egy zenekart, ami csodálatosan, nívósan és nagyszerűen működött. Fesztiválok vezetésére is felkértek. Én pedig szeretek műsorokat összeállítani, kitalálni, zenészeket összehozni. Főleg, ha hagynak szabadon dolgozni. Huszonkilenc évig jártam Finnországba, gyakorlatilag hozzájárultam a finn zenei élet fellendítéséhez. Finnország 2017-ben ünnepelte függetlenségének századik évfordulóját, ez alkalomból megkaptam tőlük a legnagyobb állami kitüntetést, a Finn Fehér Rózsa Lovagrendet. Amikor pedig a svédországi munkák után visszatértem Franciaországba, pár hónap múlva nagy boríték érkezett tőlük. Meglepetésemre a Svéd Királyi Akadémia díszes levélben értesített, hogy a tagjává választott! Nem miközben ott dolgoztam, hanem utána! Amíg náluk voltam, hagytak szabadon működni, de közben figyeltek, és értékelték a tevékenységemet.

Csaba Péter és Guyás Márta (fotó: Steirer Máté

Nem is beszélve a Francia Becsületrendről, amit a francia kultúra és zeneművészet szolgálatáért kapott...

Hát igen! Szinte hihetetlen, egyben rendkívül megtisztelő. A sornak pedig nincs vége, idén júniusban Zsófia spanyol királynőtől vehetem majd át a Reina Sofia Zeneakadémia kitüntetését.

És Magyarországon?

Érdekes módon itt sosem kaptam semmit. Tréfából mondom, mert nem is vártam el, de a legkülönbözőbb helyeken sokszor felteszik nekem a kérdést, hogy miért van ez? Nem tudom. Talán rosszul menedzselem magam.

Pedig rengeteget tett, például a MÁV Szimfonikus Zenekarért. 2012 és 2019 között művészeti vezetője és vezető karmestere volt.

Már a kilencvenes években vezényeltem őket néhányszor, sikerünk volt, szerettük egymást, és egyszer csak felkértek, vállaljam el a művészeti vezetést. Nem mondtam nemet, bár át kellett programoznom az egész életemet, átszervezni a már lekötött fellépéseket, de végül beleegyeztem. Hét évet töltöttünk együtt, a Covid szakította meg a szorosabb együttműködést, ma állandó és örökös vendégkarmester vagyok, mint a mostani koncerten is.

Marc Bouchkov (fotó: Nikolaj Lund)

Aminek Hegedűparádé a címe, és nagyon „parádés” a programja.

Többek között azért parádés, mert a szólista Marc Bouchkov belga hegedűst gyerekkora óta ismerem, és nagyon tehetségesnek tartom. Sokat segítettem őt, Santanderbe is elvittem kétszer, sokat lendített rajta. Nagyszerűen kinőtte magát, kitűnő művész, nemzetközi karrier vár rá.

A programban szerepel Eugène-Auguste Ysaÿe belga hegedűvirtuóz műve, aki 1858 és 1931 között élt. Lehet őt példaképnek tekinteni, miután minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze volt? Így akkor a példaképtől az örökösig járhatjuk be a pályaívet…

Talán van benne valami, ráadásul ez a fiú rengeteg Ysaÿe-művet játszik, és az is érdekes, hogy a koncert programjában szereplő E-moll hegedűversenyre csak pár évvel ezelőtt találtak rá, úgyhogy eddig elég ritkán hangzott el. De Saint-Saëns Bevezető és Rondo Capricciosója is virtuóz hegedűdarab. Valamint a nyitó zenemű, a Haláltánc, ahol a zenekar koncertmestere játssza majd a nagy szólókat. Az est a közismert Bizet-mű, Az arles-i lány első és második szvitjével zárul.

Csaba Péter (fotó: Rózsa Zsuzsanna)

Meddig telt be a következő évek naptára?

2026 tavaszáig, de nem teljesen, mert mindig kell hagyni helyet a váratlan felkéréseknek, és nem is fogadok el mindent. Próbálok szüneteket beiktatni, már nem akarok annyit utazni, mint régen. Megtörtént, hogy egyszer frakkban repültem Párizstól Tokióig, mert még átöltözni sem volt időm két koncert között. Akkor majdnem negyvennyolc órát töltöttem ébren. Ilyet most már nem vállalok. De a MÁV Szimfonikus Zenekarral sok varázslatos estét zenéltünk és sok pillanatot éltünk át együtt. Nagy örömmel dirigálom őket, a koncertekre mindig a legjobb formánkat hozzuk, és biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Csaba Péter (fotó: Rózsa Zsuzsanna)