
Egy éjszakára színpaddá változik a Margit-negyed
– A Dráma Éjszakája kortárs színművekkel és felolvasószínházi estekkel várja a közönséget a magyar dráma napján.
Rövid színművek a Margit-negyed legfelkapottabb helyein: izgalmas programokkal várja az érdeklődőket 2026. szeptember 21-én, a magyar dráma napján a független, önkéntesmunkával működő produkciós műhely, a Fiatal Drámaírók Háza. A szervezet második önálló kulturális fesztiváljára invitál kicsiket és nagyokat.
A részt vevő helyszínek között kulturális terek és vendéglátóhelyek mellett helytörténeti gyűjtemény és lakásszínház is szerepel, hiszen – ahogyan azt a szervezők is vallják – egy izgalmas történetet bárhol el lehet mesélni, a hagyományos színházi tereken kívül is. A párhuzamosan zajló felolvasószínházi estekből álló program 18–22 óra között valósul meg, az eseményeknek a DANTE, a Dugattyús, a Fény-Lő Ház, Gül Baba Türbéje, a Helyóvó, a Kollab, a MANYI és a Szerkesztőség ad otthont. A záróbulira a DANTE-ban kerül sor.
A közreműködő színtársulatok olyan kortárs drámákat adnak elő, amelyeket korábban már sikerrel színpadra állítottak, és a Fiatal Drámaírók Háza Okuláré Projekt tehetséggondozó programjának nyílt, névtelen pályázatain az elmúlt öt évben elődöntőbe vagy döntőbe jutottak. A szerzők között olyan alkotókat is találunk, akik azóta jelentős pályaívet jártak be, például Holczer Dávidot, Nagy Tímeát és Rédei Rolandot.
Az este folyamán minden helyszínen egy-egy nagyjából húszperces dráma hangzik el, amelyet az előadók óránként újra felolvasnak. A négyszer ismétlődő programnak köszönhetően a nézők a Margit körút mentén haladva maguk állíthatják össze, milyen sorrendben hallgatják meg az egyes darabokat.
Felolvasás a 2024-es Irodalom Éjszakáján a Szerkesztőségben (forrás: Szerkesztőség))
„Rengeteg figyelemre méltó és aktuális drámaszöveg születik ma Magyarországon, gyakran pályakezdők tollából is. Katalizátorként szeretnénk segíteni azt, hogy a színházkedvelő közönséggel és a szakmával egyaránt találkozhassanak a szövegek és szerzőik, minél többféle kontextusban” – emeli ki Szűcs Virág Natália kommunikációs vezető.
A szervezet előző hasonló volumenű eseménye a Fiatal Dráma Fóruma volt, amely az Art Is Business Díj Innovatív Művészeti Kezdeményezés kategóriájának rövid listájára is felkerült 2023-ban.
Az esemény ingyenes, a programról további részletek a Facebookon olvashatók.
Nyitókép: A Fiatal Drámaírók felolvasóestje a MANYI – Kulturális Műhelyben (fotó: Várkonyi Olivér)
Lásd még:
Üzleti gondolkodás, művészi látásmód – Az Art is Business Perspektíva Mentorprogram 2025 résztvevőinek tapasztalatai – II. rész
Art is Business Díj 2023: az Innovatív művészeti projekt kategória legjobbjai – A díjat a Magyar Telekom támogatásával adjuk át
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.
A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.


Forrás: Fiatal Drámaírók Háza


