Egy elfeledett magyar zseni: Éva Zeisel

„A magyar feminizmus egyik úttörőjének lányaként született Eva Zeisel, Magyarország első nő fazekasmestere túlélte Sztálin paranoiáját, az utolsó pillanatban kerülte el Hitler csapatait, forradalmasította a szovjet porcelánipart, majd teljesen átrajzolta a második világháború után frissességre és egyszerűségre vágyó amerikaiak otthonainak arcát. De ki volt a mostanra elfeledett zseni, akinek élettörténetével nem csak egy száraz tényeket sorba rendező kötetet, de egy fordulatokkal teli akciófilmet is meg lehetne tölteni? Ismeretlen magyarok sorozatunkban a Striker Éva Amáliaként született világhírű keramikus életpályáját mutatjuk be” – írja a 24.hu.

Eva Zeisel egy Budapesten készült fiatalkori műtermi portrén, illetve magyar népviseletben (forrás: 24.hu)

Az 1906. november 13-án született Eva nagyanyja Cecile Wohl Polacsek, másnéven Cecil mama irodalmi szalonja olyan baloldali értelmiségieknek adott helyet, mint Szabó Ervin és Lukács György. Édesanyja pedig Polányi Laura volt, az első nő, aki diplomát szerzett Magyarországon. Az általuk megnyitott haladó gondolkodású iskolában – ahol egyébként Czigány Dezső is tanított – tanult Eva is.

„Érdeklődése középpontjában azonban a festészet állt: 1923 őszén felvették az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Vaszary János tanítványaként három félévet töltött, ezzel párhuzamosan pedig a családi villa kertjében álló üvegházban Márffy Ödöntől és Derkovits Gyulától vett órákat.”

Az Eva Zeisel által tervezett díszlet Palasovszky Nyikolaj Jevreinov A lélek kulisszái című monodrámájában (forrás: criticailapok.hu)

Habár színházi díszlettervezőként is sikereket ért el, egyik művészeti ágban sem találta meg a saját hangját. Miután 1925-ben otthagyta a Főiskolát, Karapancsik Jakab mesterhez ment kitanulni a fazekasság fortélyait. Az itt szerzett tapasztalatok megedzették, 2008-ban egy TED-előadásban mesélt is erről a meghatározó időszakról.

Miután hivatalosan is a Budapesti Tetőfedő, Kályhás és Kútcsináló Mesterek Ipartestülete tagjává vált, egy rövid ideig „a Wiener Werkstätte ihlette kerámiáit egy férfi barátjával együtt egy budapesti piacon árusította.”

Már tizenkilenc évesen elismertségre tette szert, ugyanis „a magyar állam az ő egyik rajzát küldte ki az Egyesült Államok alapításának százötvenedik évfordulóján rendezett világkiállításra, ahol elismerő oklevéllel díjazták.” Ennek köszönhetően hamar ott tudta hagyni első munkahelyét, a Gránit gyárat, és a nehézségeket okozó hamburgi Hansa-Kust-Keramik műhelyet is, hogy aztán Schrambergbe költözzön, és megtervezze első étkészletét. A világválság miatt csak gyenge minőségű anyagokból tudták legyártani, így ezek a darabok kérészéletűnek bizonyultak. Ekkor határozta el, hogy a tömegek számára is elérhető, sorozatgyártású tárgyakat fog alkotni.

Szett a schrambergi gyárból, az 1928-1930 közti időszakból (forrás: 24.hu/Brent C. Brolin/Eva Zeisel archives)

Mivel nem szignálhatta munkáit, 1930-ban itt is felmondott és Berlinbe utazott, ahol házasságot kötött Alexander Weissberg-Cybulskit-val. Vonzónak találta az ötletet, hogy a Szovjetunióba költözzön, mert úgy tűnt Moszkvában és Leningrádban virágzik a kultúra és a művészet.

„Eleinte csak egy rövid harkivi látogatást tervezett, hamarosan azonban mégis munkát vállalt: a Központi Porcelán és Üvegtröszt munkatársa, majd a Szovjetunió két legnagyobb gyára, a Duljovói Porcelángyár, illetve a császári üzemből kinőtt Lomonoszov tervezője, később pedig művészeti igazgatója lett.”

A szovjet kerámiaipart új formák és stílusjegyek kialakításával reformálta meg, a sors viszont ismét közbeszólt. Igazgatói posztjából egy a Sztálin ellen tervezett merénylet vádjával mozdították el, és 1936-ban le is tartóztatták. Tizenhat hónapnyi börtönbüntetést követően szabadon engedték ugyan, de kiutasították az országból. Bécsbe ment, de onnan is menekülnie kellett az 1938-ban bekövetkezett Anschluss miatt. Londonban hozzáment ahhoz az ügyvédhez, akivel még Berlinben ismerkedett meg. Eva és Hans Zeisel minimális összeggel a zsebükben Amerikába hajóztak, ahol szerencséjükre sikerült Evának megbízásokra bukkannia. Nem sokkal ezután a tömeggyártású kerámiák tervezését kezdte el tanítani a Pratt Institue-on.

A Museum elnevezésű készlete (forrás: en.wikipedia.org)

„A korábban lefektetett elveit átadó művész és diákjainak tárgyai jókora visszhangot keltettek, így a Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) dizájngyűjteményét korábban irányító építész-formatervező, Eliot Noyes ajánlására ő tervezhette meg a Castleton China Company Museum néven ismertté vált fehér készletét (1942), ami végül csak a háború után 1946-ban, az első, női művész által rendezett önálló kiállítás keretein belül mutatkozhatott be a MoMa falai közt, gyártását pedig csak 1949-ben kezdhették meg – olvasható Karen Kettering 2004-es tanulmányában.”

A Town and Country asztali készlet darabjai (forrás: britishmuseum.org)

A New York-i Modern Művészeti Múzeum korábban soha nem szentelt egy teljes tárlatot nő alkotónak. Az általa tervezett só- és borsszórója ihlette az Al Capp Shmoo képregényfigurát és a Tomorrow’s Classic az Egyesült Államok második legnagyobb példányszámban eladott készletévé vált.

Tomorrow’s Classic (forrás: nytimes.com)

„A következő másfél évtizedben főleg nemzetközi szinten is jelentős cégekkel együttműködő – így született meg a nyugatnémet Rosenthal Eva-szettje (1958) – Zeisel rövid időre a bútortervezés, illetve a tervezőgrafika világába is belekóstolt: 1961-ben elkészítette az amerikai teafogyasztás népszerűsítésére született Tea Council arculatát, három évvel később pedig a Milánói Triennálén mutatta be az akkor már rég létező Resilient Chairt(1949-1950), azaz rugalmas széket, aminek szerkezetére egy saját szabadalmat is bejegyeztetett.”

Az ipari formatervező megnevezést mindig elutasította, mert tárgyai készítésével nem az innováció, hanem a szépség játékos módon való keresése a célja.

Resilient Chair (forrás: moma.org)

A nyolcvanas években újra nagy lendülettel vette magát bele a munkába, miután hosszabb időt a vietnámi háború elleni aktivizmusnak szentelt.

„Először 1983-ban, nagy életmű-kiállítására készülve (ez végül négy évvel később nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban) látogatott el Budapestre, ahol a Gránitnál az UFO-sorozatot hívta életre, a pécsi Zsolnay-gyárban pedig egy sor egyszerű, de mégis csodás eozinmázas váza tervezését végezte el. A használhatóságot mindig szem előtt tartó, ihletforrásként sokszor az emberi test vonalait vagy a magyar népművészet mintáit használó művész hat évtizeddel bebörtönzése után Oroszországba is visszatért: a Szovjetunió összeomlása után, 1995-ben az orosz kormány által rehabilitált tervezőt az akkor még az amerikai állam egy befektetési alapja, illetve a szintén amerikai KKR többségi tulajdonában lévő Lomonoszov-gyár 2000-ben hívta meg Szentpétervárra, ahol egy új teakészlettel állt elő.”

Számtalan kitüntetés mellett a MOME (akkor még Iparművészeti Egyetem) címzetes egyetemi tanárává is kinevezték. „2005-ben a Cooper-Hewitt National Design Museum életműdíját kapta, több brit, illetve amerikai egyetem pedig tiszteletbeli diplomát nyújtott át neki.

Eva Zeisel a Lomonosov nevű teáskészletével 2005-ben (forrás: telegraph.co.uk)

Striker Éva némi túlzással élete utolsó pillanatáig bútor-, kerámia- és üvegtervezéssel töltötte az idejét: a kilencvenes években otthoni és irodai fa-, illetve üvegbútorokon dolgozott (1993-1997), elvállalta számos New York-i üzlet belsőépítészi feladatait, majd az ezredforduló után többek közt kristály- és fém ajándéktárgyakat, lámpákat és tálakat tervezett.”

Százötödik születésnapja után, 2011-ben hunyt el kilenc évtizedes karriert hagyva maga mögött. Munkái a MoMA, a British Museum, a Cooper-Hewitt Design Museum és az Iparművészeti Múzeum – ahol 1988-ban kiállítást is rendeztek belőlük – gyűjteményében is megtalálhatók.

A teljes cikket ITT olvashatják.
A művész hivatalos honlapját a linken találják.

Nyitókép: Eva Zeisel (forrás: musingaboutmud.com)