Egy hónapon át kortárs művészettel telnek meg Budapest közterei

Kortárs alkotásokkal, programokkal és közösségi élményekkel telnek meg Budapest közterei, amelyeken legtöbbször csak átsuhanunk, ahelyett, hogy megtöltenénk tartalommal és valóban használnánk. 

A több mint tíz helyszínen zajló eseménysorozat köztéri műalkotásokat, performanszokat, eseményeket, találkozásokat hoz létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet Budapest elfeledett történeteire, új lehetőséget adjon az emlékezésre, a város más szempontú megtapasztalására, a láthatatlan közösségek bemutatására és új kapcsolatok teremtésére. A köztér közösségi jellege ma vágyak és elvárások ütközője: sokszor azt érezzük, hogy pont a „köz” szorul leginkább ki a köztérről. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, sokféle módon kell használatba vennünk a várost, kapcsolódni múltjához és alakítani jelenét. A kortárs művészek ehhez fűznek javaslatokat. 

1989. november 28-án azoknak az embereknek a hangja is hallatszott Budapesten, akik ritkán válnak hallhatóvá a főváros történetében: az addig a pályaudvarok félreeső vonatkocsijaiban meghúzódó embereket egy új rendelet az utcára kényszerítette. A Blaha Lujza téri aluljáróban tartott sztrájkjuknak és az azt támogatóknak köszönhetően kezdődött meg a lakhatási válság tudatosításának folyamata és különféle megoldások keresése. Kelemen Kristóf és Török Tímea Életvitelszerű címmel hajléktalan emberekkel együtt valósít meg performatív emlékművet a Blaha Lujza téri aluljáróban, az egykori sztrájk helyszínén. A produkció műfajilag a közösségi színház, a dokumentumszínház és a happening határán mozog. Mindeközben a Blaha csomópontjában Sugár János Elnézést című projektje ukrán-magyar nyelven hívja fel a figyelmet a bocsánatkérés, napjainkban egyre ritkábban gyakorolt gesztusára. 

A Blaha Lujza tér (forrás: FLASZTER)

A Common Jam projekt tíz éve foglalkozik a köztéren termő és hozzáférhető gyümölcsök leszedésével és feldolgozásával. A FLASZTER keretén belül a művészek arra vállalkoznak, hogy a városlakók bevonásával elkészítik Budapest Gyümölcstérképét, emellett köztéri gyümölcsszedést és befőzést terveznek. A helyi gimnáziumok tanulóinak bevonásával a 9. kerület köztereire és lakóira fókuszál Borsos Luca és Bartha Márk Mozgásban a környék című projektje. A négy állomásos munkafolyamatot közösségi táncperformanszok zárják le. Ennek során lehetőség lesz arra, hogy ne csak használói, hanem szabad befogadói és alakítói legyenek a városlakók a nap mint nap használt tereknek. 

Az Elvis Presley parkban jelenik meg Horváth Gideon munkája, az Emlék, ami lehetett volna. A művész az elrejtett szökőkútba tervezett méhviasz szobrokkal és kapcsolódó eseményekkel a be nem teljesült kapcsolatoknak, a fel nem vállalt és elhallgattatott nem-normatív szerelmeknek állít emlékművet egy olyan helyen, amely évtizedek óta fontos találkozási pontja az LMBTQIA+ szubkultúrának. 

Borsos Luca és Bartha Márk Mozgásban a környék (forrás: eventbrite.com)

Az emlékek addig tartanak, amíg valaki beszél róluk, de hogyan állíthatunk emléket akkor, ha alig tudunk valamit egy tragikus eseménysorozat áldozatairól? A DePART társulat köztéri utazó installációja, a Ha mindenki meghallaná személyes levelek hangfelvételeit teszi hallhatóvá egy, a Porajmos, a roma holokauszt helyi történetében releváns helyszínen, a gyűjtőtáborként szolgáló Óbudai téglagyár egykori területén. A projekt célja, hogy megjelölje és visszaszerezze azokat a helyeket, amelyek elvesztették történelmi jelentőségüket, ahonnan kiszorultak az ott élő kisebbségek,  ahol az elnyomás és az erőszak eseményeit homály fedi.

Petrányi Luca projektje a Margitsziget névadójának elfeledett történetét dolgozza fel kortárs megközelítésből: Árpád-házi Szent Margit domonkos apácáknál töltött aszkétikus életének főbb állomásai elevenednek meg a sziget futóköre mentén, tizenegy textil zászló tolmácsolásában. A vele való kollektív azonosulás egy, a megnyitó napokban megvalósuló közös futás, valamint az eközben meghallgatható narratíva során válik teljessé. 

A fauszodák Budapesten az 1810-es és 20-as évektől egészen a második világháborúig biztonságosan elérhetővé tették a szabadvízi fürdőzést a Dunán. Ezek történetét dolgozza fel a Város és Folyó Egyesület (Valyo). A budai és a pesti rakpartokon az egykori fauszodák helyét jelölve két installációt, valamint az egyesület által kifejlesztett kukucskáló dobozokat, úgynevezett SKUBI-kat helyeznek ki, és több, a témához kapcsolódó programot is rendeznek. 

A DePART társulat (forrás: FLASZTER)

Az 1950-es években a játszóutcák különleges helyszínei voltak a fővárosnak. Az állandó jelleggel vagy időszakosan az autóforgalom elől lezárt területek a gyerekközösségek számára teremtettek biztonságos helyszínt a közös játékra. Bogyó Virág és Madácsi Flóra Játszóutca?! című projektje során a VII. kerületi Barát utcát, amely Budapest egyik első játszóutcája volt és a VIII. kerületi Bauer Sándor utca Mátyás téri szakaszát zárják le az autóforgalom elől. A többnapos akció legfőbb célja a játszóutcák hagyományának újrateremtése, valamint a köztérhasználati és a gyerekek játéktevékenységére vonatkozó elképzelések megkérdőjelezése. 

Budapest számos közintézményén, társasházán, villaépületén találhatunk – általában üresen álló szoborfülkéket – néhány ezek közül művészhallgatók jóvoltából helyspecifikus képzőművészeti alkotásokkal telnek meg a FLASZTER idején, Antal Balázs képzőművész kezdeményezésére. A Fülke-projekt arról is szól, hogy figyeljük meg azokat az épületeket, amelyek mellett esetleg naponta elhaladunk, mégis ismeretlenek, és lássuk meg a szoborfülkékben – akárcsak a közterek „holtágaiban” – az újrafelfedezés lehetőségét.

A FLASZTER-t a Budapest 150, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő programsorozat részeként rendezik meg a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria koordinálásában. Az eseménysorozat hátterét, előkészületeit és projektjeit az érdeklődők heti rendszerességgel frissülő blogban is követhetik. 

További információ: ITT.

Lásd még:

• Irodalmi pikniket rendeznek augusztus 12-én a pesti rakparton 

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Horváth Gideon: az Emlék, ami lehetett volna (forrás: FLASZTER)