Elektromoseszköz-fóbiásból szenvedélyes hegesztő

Demcsák Dóra Vanda szobrászművész számára a gyűrés mint gesztus izgalmas, teremtő és inspiráló. Alkotásaiban a mozgás, a dinamizmus kap hangsúlyos szerepet. Különösen az agarak és a lovak nyűgözik le, így szobrai többségében ez a két állatalak elevenedik meg. Talán ez az oka annak, hogy ha nem szobrász lenne, akkor az etológusi pályát választaná. Idén januárban első helyezést ért el az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat” alkotópályázatán.

Vanda a Teleki Blanka Gimnázium és a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kapuit elhagyva a Magyar Képzőművészeti Egyetemre felvételizett, ahova először szoborrestaurátor szakra vették fel (egyébiránt elsőre, ami csak keveseknek sikerül). Néhány félév elvégzését követően átjelentkezett szobrász szakra, Karmó Zoltán osztályába, azzal a céllal, hogy a kreativitását jobban ki tudja élni. Erről az időszakról így mesélt a Kultúra.hu-n: „A küzdelmek a szakváltással kezdődtek. Rengeteget kellett dolgoznom, mintáznom, bizonyítanom, hogy valóban ezt akarom. Fél év alatt kétévnyi szobrászfeladatot kellett prezentálnom, bizonyítva, hogy érdemes vagyok arra, hogy átvegyenek. Végül sikerült. Semmiért nem adnám azt a fél évet. Nagyon sokat tanultam magamról, az akaratomról, az elszántságomról.” Mesterei között tartja számon Karmó Zoltán mellett Szabó Gábort, Franko B-t és Sallai Gézát. Alkotásai leginkább emocionális indíttatásúak: egy-egy érzést, vívódást vagy lelki folyamatot jelenítenek meg, sokszor afféle munkaterápiaként. Olykor pedig a játékosság dominál bennük.

A közönség 2008-tól láthatta a kiállított munkáit, eleinte csoportos tárlatok résztvevőjeként. Első egyéni bemutatkozása 2012-ben volt, amelyet több egyéni kiállítás is követett. Csoportos kiállításokon láthattuk alkotásait többek között a Stefánia Palotában, a Műcsarnokban, a K Galériában és a Latarka Galériában. Budapest mellett vendégül látta Csobánka, Szentendre, Kecskemét, országhatárainkon túl pedig Macerata, Sant’Ippolito és Somorja.

Egyes alkotásai köztéren is megcsodálhatók. A Wagner Társaság megrendelésére készült domborműves emléktáblán az általa megmunkált Wagner-portré látható a Hotel Marriott falán. Emellett a Semmelweis Egyetem Dr. Kovács Ferenc-emléktáblája, Dr. Romics László-emléktáblája és a Corvinus Egyetem Bosnyák János-emléktáblája is tőle származik. Elvétve magánszemélyek is megkeresik egy-egy munka kapcsán.

Egy szobrászművész számára nélkülözhetetlen egy olyan műhely, ahol megfelelő körülmények állnak rendelkezésre az – akár zajos – alkotáshoz. Mint ahogyan a legtöbb művész, így Vanda számára is sokáig hiánycikk volt ez, mára azonban már saját bérleménnyel rendelkezik, ahol jótékony alkotói magány veszi körül. A nyugodt alkotásban óriási és hiánypótló szerep jut az alkotótáboroknak is, ahol kellő terep kínálkozik az időközben összegyűlt ötletek megvalósítására. Vanda megfordult a Tihanyi Művésztelepen, a Sümegi Művésztelepen, a XII., XIII. és XV. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozionon, továbbá külföldön a Marokkói Művésztelepen.

Saját művei közül személyes kedvence a diplomamunkája, a Harcoló, amelyet személyiségfejlődése fontos mérföldköveként tart számon. Egyfelől az volt az első nagyobb méretű alkotása, másfelől az volt az első mű, amelyet vasból készített, hegesztéssel. A munkát így foglalja össze: „Rengetegszer kellett legyőznöm és meggyőznöm önmagam, kitolni a határaimat. Benne, úgy érzem, sikerült megfogalmaznom azt az örökös vívódást, kételyt, önmeghaladást, ami mindig is kísért és kísér az életem során.”

Fotó: Újvári Sándor

Vanda azért szeret fémmel dolgozni, mert ez az anyag jól formázható, sokféleképpen feldolgozható, és nagyobb méretű alkotások létrehozására is alkalmas. Mindemellett költséghatékony is, ami nem elhanyagolható szempont a kivitelezéskor. Megjelenik benne továbbá a „szemétből” történő alkotás motívuma is, amit szintén fontosnak tart. A fém mint alapanyag egyáltalán nem volt evidencia számára, hiszen irtózott az árammal működő eszközöktől. „Sose gondoltam volna, hogy valaha fémmel fogok dolgozni. Aztán mégis csak dolgunk lett egymással. Szeretem a tulajdonságait, ahogyan alakítható, hogy teret enged a munkáimnak, és szabadságot ad nekem.” – mesélte a kultura.hu-nak adott interjújában.

Demcsák lényegesnek tartja, hogy több lábon álljon, mert „Ahhoz, hogy az ember ne gyártson, hanem alkosson, úgy gondolom, elengedhetetlen, hogy valamilyen más tevékenységből éljen. Csak így tud alapot teremteni ahhoz, hogy ne külső elvárásoknak kelljen megfelelnie, hanem szabadon művészkedjen.” – mondta a librarius.hu-nak adott interjújában. Ezért – afféle „megélhetési bűnözésként” – mindenféle mást is csinál, illetve csinált: marcipánfigurákat és formatortákat alkotott, dizájnbetonból készült játékot gyártott, gyerekekre vigyázott. Az újabb időkben nemzetközi filmes produkcióknak készít díszleteket.

Fotó: Bakó Mihály

Mivel Vanda megteremtette magának a szabad és kötetlen alkotáshoz szükséges – elsősorban anyagi – feltételeket, főleg saját maga ihletettségéből és saját elvárásai szerint alkot. Mint ahogyan mondja, ha művei másnak is tetszenek, és meg is vásárolják, az számára nettó öröm.

A pandémia Demcsák művészi lehetőségeire is hatással volt, így a felszabadult idejében új honlapon is dolgozik, ami egy kiforrottabb arculat részét képezi majd, valamint figyelemmel kíséri a különféle művészeti pályázatokat. Közben hegesztett kisplasztikákat és állatszobrokat is készített, közülük néhány a K Galériában látható. Jelenleg gyapjúval és macramé technikával kísérletezik, melyeket az új művészeti projektjében, a Panel Póni Projektben szeretne alkalmazni, és amiből reményei szerint tavasz végére, nyár elejére gyűlik össze kiállítási anyag.

További információk Demcsák Dóra Vanda honlapján.

Fejléckép: Sin Olivér

Fekete-fehér kép Vandáról: Pawel Karnowski 

Szoborképek: Demcsák Dóra Vanda