by Nyul Petra/Nordconn Kft. 2022. Oct 19.

Elsősorban emberek vagyunk, másodsorban munkavállalók

– A vezetés művészete 2023 küszöbén

Vendégszerzőnk a Nordconn HR-tanácsadó cég egyik vezetője. Interjúalanya vezetőtársa, a cég alapítója, Renfer Péter, aki a cikk címében szereplő elvet vallja és élvezi így a mindennapok kiszámíthatóságát. Bár ma a világban a kiszámíthatóság ritka, mint a fehér holló, de ha a csapatodról ezt elmondhatod, akkor mindened megvan.


Budapest, XI. kerületi, régi stílusú épület, csodálatosan felújítva. Szegélyig nyírt bokrok, makulátlan gyepszőnyeg, változatos színű kavicsos területek. Üveg struktúrák kapcsolódnak másfél méter vastag falakba. Az aula bátorítóan visszhangozza a cipő kopogását, így ünnepli a belépőt. Az aulát elhagyva egy tündérmesébe ér a látogató, ahol a kert, a tó és az épület körbeölelő monumentuma mered az égre. Ez a Dorottya udvar, az autópálya és a vonatsínek zajától egypercnyi sétára, védett kicsike kerület a kerületben. Itt van a Nordconn főhadiszállása, szereplőink munkahelye.

Péter, te miben hiszel?

Hiszek az erőben, a munkában, vérben, hiszem, hogy céljaim sikerül elérnem – ez amúgy egy dalszöveg. Az erő azt jelenti benne, hogy meg kell küzdeni a dolgokért. A könnyű siker nem siker.

Milyen célokat tartasz fontosnak?

Minőségi céljaim vannak. Korábban sok mennyiséggel küzdöttem. Bevétel, létszám, haszon, növekedés, forintok, dollárok. Pár évnyi cégvezetés hozott le erről a számháborúról, és ébresztett rá, hogy ezek a számszerű célok nem lehetnek elsődlegesek. Egyszerűen nincs értelmük önmagukban. Idén a bevételünk a tavalyi évhez képest 61%-kal nőtt. Jól hangzik, de mást is hozzá kell tenni, hogy értelme legyen. Mondok egy példát: az idén nőttünk 61%-ot, amivel további huszonegy nagyszerű kollégával tudtunk értékesebbek lenni. Akik velünk együtt és nálunk építik a karrierjüket. Ugye, hogy megfoghatóbb, érdekesebb? A cég egyik vezetőjeként az a teljesen világos célom, hogy az üzleti fejlődés mellett a velünk dolgozóknak értelmes szakmai éveket és örökké emlékezetes társaságot, munkakörnyezetet adhassunk.

Hogyan készíted fel a csapatodat a válságra? Illetve te hogyan készülsz rá?

A válság ott vág keményebben, ahol hagyják. Ahol elhiszik, hogy a válságot egy külső hatás és gazdaság, politika, energiahiány okozza. Megértem, erre a legkönnyebb hivatkozni. De én itt nem állok meg, és a csapatot sem hagyom, hogy ezt elhiggye. Az üzleti fennmaradást az biztosítja, hogy nélkülözhetetlen megoldásod van, amire másoknak szüksége van. Ha nincs ilyened, egyébként válság nélkül is nehéz a fennmaradás. A másik az, hogy tilos belesüppedni abba, hogy nekünk most nehéz. Előre kell menni és sugározni a reményt, a pozitív kimeneteleket, jókedvet. Ezt a másodikat sokan kihagyják. Együtt kimozgunk válságokat, ahogy azt két éve is megtettük.

Székely Vilté, Nyul Petra, Renfer Péter és Tóth Eszter

Neked ebben mi a vezetői szereped? Mit kell még tenned ezeken felül?

Be kell vallanom, megvannak a küzdelmeim nekem is. Felvállaltam olyan felelősséget, ami másnak nincs. Stabilitást kell mutatnom, és vezetőtársaimat is erre kértem meg. Ami nehezebb, hogy meg is kell teremteni. Kőkemény tervezés, végrehajtás zajlik, hogy a piacunk, megítélésünk, bevételeink stabilak legyenek. A panaszkodásnak nem engedek teret, a javaslatoknak viszont bármennyit. Magyar sajátság, a hogy rossz hírek után egyből a katasztrófát látjuk. A beletörődés maga a pusztulás lenne. Felemelő végignézni, hogy azok a kollégák, akik panaszkodással kezdik, milyen ügyesen átnavigálhatók megoldó üzemmódba. Ezt az átalakulást megélni vagy kívülről látni egy csapatot összetartó erő.

Nem szereted, ha azt mondják, hogy a céged egy család. Miért?

Nem család vagyunk, hanem munkahely. Erős sztorik, közös élmények kötnek bennünket össze. A siker érzését sokszor éltük át együtt, és azt az adrenalinfröccsöt, ami ehhez tartozik, senki nem felejti el. Mindennap megküzdünk azért, hogy bízzunk egymásban. Igényesek vagyunk csapaton belül. Tartjuk a határidőket, nem késünk, nem adunk egymásnak fércmunkát. Becsületesen vállaljuk fel, amikor hiba történik. Korrektek és gerincesek vagyunk, és ilyen embereket gyűjtünk magunk köré. Ettől vagyunk mi.

Ébren töltött időnk nagyjából fele a munkára megy el. Ezt az időt kell egyedien pozitívvá varázsolni. A családi időt mindenkinek a saját dolga megoldani. Részemről a work-life balance témája inkább fogalom, mint valóság. A mentális nyugodtságot tudjuk munkahelyként biztosítani, ami a munkahelyen túl is kifejti a hatását.

Kik a példaképeid? Kitől tanulsz, honnan merítesz?

Nincs példaképem, túl sablonos. Mondjuk James Hetfield lennék, de ő már foglalt. (Nevet.) Arra nézek fel, aki olyat tud, amit én nem. Fiamra, aki tizenöt évesen tudja, milyen vitákba nem érdemes belemenni. Gábor barátomra, aki harminchét éve tart egyben egy top magyar zenekart. Dani kollégámra, akinek megmutattam a szövegírás lényegét, és többszörösen túllépett rajtam. Költőkből gyakorlatilag bárkire, akitől éppen olvasok valamit, amiben megfogja egy gondolat, egy érzés lényegét. Gyulára, volt főnökömre, aki hét évig kőkeményen tanított, és végül megköszönte, hogy foglalkozhatott velem. Ezek az igazán lényeges dolgok. Egy-egy cserébe nem mennék bele senkivel.

Számodra a cégvezetés és a művészet hogyan fonódik egybe?

Mi üzleti vállalkozás vagyunk. A művészetünk a megjelenésünk. Nem a tartalomra gondolok, hanem a stílusra. Hét éve keressük, most kezd alakulni. Michelangelo Dávidja persze más műfaj, ne keverjük össze. (Ismét nevet.)

A fiatal, aki nálunk meg akar nyilvánulni, felelősséget és teret kap. „Mikrofont kap”, így mondjuk. Vezetői figyelmet és pénzt is egyben, hogy írjon, alkosson. Jár neki a támogatás, és kötelességem időt szakítani arra, hogy a tehetsége napvilágra kerüljön. Ez a recept csodálatosan bevált, kizárólag jó tapasztalatokról tudok beszámolni. Három kollégánk folyamatosan cikkezik, megtanulták a storytelling lényegét. Ketten olyan videókat készítenek, hogy ismeretlenek jönnek, mondván: nálunk szeretnének dolgozni. Bár HR-tanácsadó cég vagyunk, sokan fordítunk energiát hatásos beszéd, retorika, történetmesélés megtanulására. Szerintem kevés konzulens cég mondhatja el magáról, hogy kedvenc irodalmi műve például a szinonimaszótár.

Hiszem, hogy a fiatalok, akik mernek szabadok lenni, teljesen át fogják alakítani a bizniszt. Ahogy a cégektől egyre inkább elvárják a nyíltságot és átláthatóságot, úgy alakul át a munkaerőpiac is. A pályára lépő fiatalok egyre inkább átlátható és igaz történetekre, megbízható vezetőkre kíváncsiak, és így választanak munkahelyet is. Szeniorként ezt támogatom.

Nyitókép: Renfer Péter

Fotók: Nordconn

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!