„Én sem hagytam, hogy beleszóljanak az életembe”

Impulzív, szertelen, szenvedélyes személyiségjegyein mit sem változtatott a kora. Nagyon tud lelkesedni, nem feltétlenül csak szerepekért, magáért az életért – utazásokkal, ízekkel, kulturális zarándoklatokkal. Megjelenése, stílusa az „egy úr a pokolban is úr” értékrendet sugallja. Nem véletlenül példaképe a hazai színjátszás utolsó úriemberének tartott Darvas Iván, akinek Lábjegyzetek című életrajzi kötetét A Darvas címmel színpadi monológgá sűrítette. A Moz.go filmfesztivál idei életműdíjasa mögött színes filmes pályafutás is áll: a közönségfilmektől a szerzői művészfilmeken át a kosztümös nagyjátékfilmekig.

Tud úgy tekinteni a filmjeire, mint kerek életműre?

Amikor felhívott Káel Csaba a jó hírrel, az első gondolatom az volt, megtiszteltetés, hogy gondolnak rám. A második gondolatom meg az, hogy „kikérem magamnak” az életműdíjat, hiszen most kezdtem el a sokadik virágzásomat. Négy év alatt három filmet – ide sorolva a sorozatot is – forgattam, a Semmelweiset, a Hunyadit, a Futni mentem gonoszát. Kicsit beindult megint a filmezés.

Főszerepet már régen játszott…

Most más korosztályok, más embertípusok kellenek. Nagyon sok hétköznapi hős szerepel a filmekben. Nyilván ritkább az olyan karakter, mint amilyen én vagyok. Sok intellektuális, klasszikus szerep fűződik hozzám, ami ellen nem lázadok. Miért is tenném? 

Kialakult az évek során személyes toplistája filmekről, rendezőkről, amelyek vagy akik mélyebb nyomot hagytak önben a tehetségük, az emberségük révén?

A TV-ben Esztergályos Károlynak, a filmezésben Zsombolyai Jánosnak köszönhetem az indulásomat. Idén ötvenéves az első filmem, A kenguru. Veszprémben, a Moz.go filmfesztiválon kétszer is vetítették. Pár hete két sofőr vitt, egyikük a fesztiválról hozott Pestre. Hirtelen megállt. és közölte, hogy miattam, A kenguru-béli szerepem miatt lett sofőr. Két napra rá jöttek hozzám a II. Richárdban viselt palástomért – kölcsönkérték egy kiállításra. A sofőr ezzel fogadott: „tudja, művész úr, maga miatt lettem sofőr”. Minden szerepemnek megvolt a maga helye. A Philemon és Baucisban, Makk Károly filmjében Páger Antallal és Bulla Elmával pici szerepet játszottam. A Két történet a félmúltbólban szintén. Sajnálom, hogy nem forgattam többet Makk Károllyal. Nagy hatással volt rám a forgatás légköre. Két olyan színésszel dolgozhattam együtt, akikkel pályakezdőként a Vígszínházban is játszhattam. Színészileg a Requiemet is szép feladatnak tartom Fábry Zoltánnal. Jancsónál a forgatás egészen más volt, egy nagy dzsembori, játék. Zomborácz Virág Utóélet című filmjét meg azért is szerettem, mert nagyon élveztem halott apaként kísérteni. 

Hogyan érinti a kortünet, hogy manapság  a művészekről, a kultúráról a celebekre, a megmondóemberekre, a politikusokra tolódott a hangsúly? Kisebbségbe kerültek a gondolkodó emberek, a bunkóság számít menőnek.

Itt tart a világ, az elbutulásnál, a középszernél, bokszbajnokból lesz miniszter vagy kormányzó. Amatőrök mindenütt. Hol van már az az idő, amikor franciául beszéltek egymással a diplomaták, kulturáltan viselkedtek, öltözködtek, tárgyaltak?! A mai politikusok mindent lesüllyesztettek a saját szintjükre, azon a szinten bármit csinálhatnak egyetemekkel, akadémiával, emberekkel. A cél, hogy legyen mindenki buta, és akkor bármit meg lehet tenni. Beszélő majmokat látni, akik megkérdőjelezhetetlennek hiszik magukat. És ez világjelenség Oroszországtól Amerikáig. Lénárd Sándornak még lehetősége volt 1952–ben elmenni Brazíliába, mert ott nemigen volt háború, az atombomba hatása sem ért el odáig. Ma már nincs a Földnek olyan része, ahová el lehet menekülni. [Lénard Sándor (1910–1972) orvos, művelődéstörténész, költő, író, műfordító, klasszika-filológus, gasztrotörténész. A Láthatatlan ház címmel 2001-ben dokumentumfilmet forgatott róla Gálffi László. Az alkotásnak nem csak rendezője, de operatőre és szereplője is volt – Sz. R.]

A színház a sziget ebben az értékvesztettségben?

Rendkívül szerencsés vagyok, hogy az Örkény Színház alapító tagja lehetek. Mácsai Pál igazgatóként végigvitt egy szellemiséget. És nem csak tartalmilag, művészi szempontból, hanem az épületet is felújítva, próbatermeket kialakítva. Nagyon izgalmas volt az új színház alakulása, érdemes volt belevágni. Barátsággal váltam el a Vígszínháztól huszonöt év után, valami újba akartam kezdeni. Rögtön utána jöttek a lehetőségek, a Butley, a Kean, leforgattam a Lénárd-filmet Brazíliában. Minden úgy alakult, hogy feloldódtam a színészi szabadságban. Na, és akkor alakult a megújult Madách Kamara. Pali rögtön hívott, én pedig „dehogy szerződöm le”, feleltem a hívására, közben „ezt csináld meg, azt csináld meg” – kaptam sorra a feladatokat, végül ott maradtam. 

Mácsai Pállal

Volt önben kétely, hogy lesz-e helye a koncepcióban, repertoárban megújult, megfiatalodott társulatban Gáspár Máté igazgatása alatt?

Persze, hogy felmerül az emberben, hogy van-e még rá szükség, de az Örkény szellemisége erre rácáfol. Az értékrendemet nem kell elmagyarázni se Gáspár Máténak, se Polgár Csaba kollégámnak, aki a társulat művészeti vezetője. Máté látta az Equust annak idején, onnantól ismer, nem kell magyarázkodnom. Nincs szó nagy fiatalításról, mert fiatalon maradt a színház. Oly’ sok szerepet játszottam, hogy magam is elszédülök tőle. Klasszikusokat, moderneket Goethétől kezdve Sartre-on, Becketten át, Csehovig, Shakespeare-ig. Kijátszottam magam. Kimondottan érdekel, hogy merre nyit az Örkény Színház. Ladányi Andrea rendezésében kapok fontos szerepet a következő évadban. Tánc, képzőművészet, próza, mozgás furcsa egyvelegére lehet majd számítani. Kíváncsian várom.

A korosabb színészek közül a társulatban ketten is felhagynak egy időre a színészettel, Pogány Judit és Csuja Imre. Megfordult hasonló elhatározás a fejében?

Csuja Imre magától döntött úgy, hogy egy időre leáll. Teljesen igaza van, embertelenül sokat dolgozott. Pogány Jutka nehezen bírja a közlekedést, a járást, a szeme is romlik. De a színpadon, a Haneke-előadásban például csodálatos partner, tűpontos. Boldogság vele játszani. Én magam egy évre elvonultam tavalyelőtt – van egy pillanat, amikor meg kell állni. Hetvenéves lettem, ez olyan évszám, amikor már az utolsó köröket futod. Ötvenévesen még mindent lehet csinálni, hatvanévesen felmegy az ember a hegyre és megnézi, mi van még, amin korrigálni kell. Hetvenévesen már nem tud felmenni a hegyre, de azért még történhetnek csodák.

Pogány Judittal Michael Haneke filmjének színházi adaptációjában, a Szerelem című darabban

Nagy utazó hírében áll. Tervez a jövőben is egyszemélyes kulturális zarándoklatokat?

Rengeteget utaztam, tematikus kulturális zarándokutakat szerveztem magamnak. Az volt a legemlékezetesebb, amikor bejártam szinte az összes helyet, ahol Rimbaud megfordult. Terveztem, hogy kiutazom az etiópiai Hararba, ahol az utolsó éveit töltötte. A házából múzeum lett, a városnak egyeteme van, az UNESCO-világörökség része. Többen is lebeszéltek erről a kalandról, Harar éppen Dzsibuti, Szomália és Szudán között fekszik, átjáróház, fegyveres konfliktusokkal. A Szentföld szintén kimaradt. Az ismerőseimre hallgatva 2023 októberére szerveztem le, akkor ugyanis nincs olyan hőség és kevesebb a turista is. Majd október 7-én megtörtént a terrortámadás.

Ma már elképzelhetetlen az a szerelmes rajongás, sztárolás, amiben részesült az Equus, az Amadeus, a Rimbaud-est idején. Van önben vágy a visszatekintésre, összegzésre? Akár könyvet is írhatna személyes korlenyomatként….

Amíg a színészettel van mondanivalóm – lásd A Darvas című egyszemélyes estemet –, nem látom értelmét bármiféle összegzésnek. Kortársa voltam Ivánnak, a kollégák egy részét magam is ismertem. Horvai István, a Madách Színház, majd a Vígszínház egykori igazgatója, főrendezője a mesterem volt. Hosszú legendákat tudnék mesélni róla. Színészileg sokkal többet lehet közölni egy-egy mondattal, mintha könyvet írnék.

A Darvas című darabban

Pályája kezdetén szinte rögtön „kifogta” partnernek Darvast az Equusban. Kialakult önök között egyfajta mester–tanítvány viszony?

A köztünk lévő korkülönbség ellenére odáig eljutottam, amennyire egy kezdő színész és egy ilyen nagy művész közel kerülhet egymáshoz. De az igazi barátság most történt meg. Nagyjából két éve jutott eszembe, hogy a Lábjegyzetekből kellene valamit csinálni, aztán kiderült, hogy Darvas születésének centenáriuma lesz, majd az is, hogy a család hozzájárul, hogy feldolgozzam és előadjam a szövegét. A bemutatón ott volt a fia, a családja, a nyolcéves Darvas Ivánka is. Ezzel bezárult a kör. Ki gondolta volna, hogy valaha eljutok oda, hogy Iván unokájának mesélhetek a saját nagyapjáról?

„Ebben a szennyes, véres, pitiáner évszázadban, itt van dolgod.” – írja Darvas Iván a Lábjegyzetekben a disszidálás gondolata kapcsán. Az ön életében a nemzetközi karrier aproóján merülhetett volna fel a disszidálás az 1980-as évek elején. Mi tartotta vissza?

Ki a fene gondolta, miközben néztem A makrancos hölgyet vagy az Antonius és Cleopatrát, hogy Richard Burton-nel fogok játszani? Ki a fene hitte volna, hogy kétszer is eljátszom az Oroszlán télent színházban, amiért rajongtam Peter O' Toole-lal a moziban? Együtt dolgozhattam a gyerekkori mozisztárjaimmal, amiről korábban csak ábrándoztam. Ahogy Darvas is írja, engem sem az értelem vezérelt a maradásban, hanem valami ösztön. A ’80-as években topon voltam Magyarországon. Egyszerre játszottam a Rimbaud-estet, a II. Richárdot, az Equust, és készültem a Hamlet tévéfilmre. Nem láttam magam előtt, hogy más nyelven dolgozzak és eljussak arra a szintre, ahol akkor itthon voltam.

A Darvas című darabban

Miben ismer magára Darvas Iván személyiségéből?

Sok közös pont van vele mind emberileg, mind színészileg. Én sem hagytam, hogy beleszóljanak az életembe. A családom segített mindenben, öten voltunk testvérek. Kijelöltem magamnak az utat, végigcsináltam, amit elképzeltem. De benne volt a pakliban, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás, és félresiklik az életem. Ez részben a külföldi karrierlehetőségeket is megpecsételte. Máig nem tudom, hogy egyáltalán alkalmas lettem volna-e az állandó megfelelésre, ami ezt az életvitelt jellemzi. Itthon megtehetem, hogy egy bankettről lelépjek vagy lemondjak újságírókat. Kint nem tehettem volna meg. A siker még itt, Magyarországon is többször veszélyessé vált, amikor nagyon felkapott voltam. Áteshettem volna a ló túloldalára, de hála Istennek semmi olyat nem tettem, amiből nem tudtam volna visszakapaszkodni.

Kegyetlen és megrendítő az Örkényben a Haneke-filmből készült Szerelem, ami az ön ajánlatára került a színház műsorára. A Pogány Judittal közös játék lehetősége inspirálta, vagy inkább a személyes szembenézés a kiszolgáltatottsággal, az elmúlással?

Így, hetvenkét évesen erről tudok beszélni hitelesen, nem pedig arról, hogy karriert akarok építeni vagy családot alapítani. Ennek van itt az ideje, ha megtalálom azokat a pontokat, amikért érdemes színésznek lenni, még tudok mit mondani. Ruszt József mondta, hogy időben kell elkezdeni idős szerepeket játszani. Én már a főiskolán játszottam a kilencven éves Firszet a Cseresznyéskertből. A Szerelemben elvileg egy nyolcvanas férfi vagyok.

Pogány Judittal Michael Haneke filmjének színházi adaptációjában, a Szerelem című darabban

Baráti, összeszokott párosuk miatt Pogány Judittal sikerült megvalósítani a lehetetlent: a színpadi nagy totálban játszódó leépüléstörténetet premier plánba hozzák a nézőknek…

Emlékszem, kamaszkoromban bérletünk volt a Vígszínházba, bejött a színpadra Darvas Iván, a karizmatikus személyiségétől premier plánba került az arca, holott hátul ültem a nézőtéren. Picasso tussal rajzolt képein az egész arénát kitölti a bika. Sevillában megnéztem egy bikaviadalt szinte az utolsó sorból, és amikor bejött az első bika, hirtelen felnagyítódott, egész közel éreztem magamhoz. A Szerelemben is valami ilyesmi történik: koncentrálunk Jutkával és nem engedjük el egy pillanatra sem egymást – ekkor jön létre a néző számára is premier plán, a szuperközeli.

Nyitókép: Gálffi László (a nyitóképet és a cikkben szereplő fotókat Horváth Judit készítette)

Lásd még:

Kockázatos zsilipévad korszakváltással és kérdőjelekkel – Beszélgetés az Örkény István Színház ügyvezető igazgatójával, Gáspár Mátéval és művészeti vezetőjével, Polgár Csabával

Mácsai: „Ha én lennék a kultuszminiszter, bevezetném a színjátszást mint iskolai tárgyat” – Az Örkény Színház igazgatójával a forbes.hu készített interjút

Örkény örök, a vállalati projekt győztes, és az egypercesek is tovább élnek

Nyílt lapokkal – a házigazda Polgár Csaba – Szerelem, színház és politika viszonya, feminizmus és halál a téma a harmadik epizódban.

„A világszínvonalú dolgok érdekelnek” – Interjú Ladányi Andrea táncművésszel