Exkluzív koncertfelvételekkel és podcastekkel frissülnek nyáron a Müpa médiafelületei
by artisbusiness.hu 2023. Jul 20.

Exkluzív koncertfelvételekkel és podcastekkel frissülnek nyáron a Müpa médiafelületei

A közönség csaknem harminc, korábban nem hallott, nem látott felvételhez férhet hozzá.

A médiafelületeken már elérhető a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltánnak emléket állító hangversenye, ahol a zongoraművész és karmester zenei világához közel álló zeneszerzők művei hangzanak el.

Újra meghallgatható a párizsi Notre-Dame orgonistájának, Olivier Latrynak a Bach és Liszt Ferenc előtt tisztelgő előadása is. Érdekesség, hogy a produkció során elhangzó két Bach-mű egyike, valamint a Liszt-darab francia orgonaművészek átiratában hallható, így a kortárs francia orgonamuzsikába is betekintést nyerhet a közönség.

Bobby McFerrin (fotó: Carol Friedman)Bobby McFerrin (fotó: Carol Friedman)

A könnyedebb műfajok kedvelői teljes hosszában megnézhetik Bobby McFerrin 2018-as koncertjét, ahol az afrikai és közel-keleti hagyományokon alapuló meditációs Circlesongs című lemez anyagának újraértelmezését adta elő a művész, de Avishai Cohen és triójának 2017-es dzsesszkoncertje is elérhetővé vált a médiatárban. Az egyik legmeghatározóbb hazai alterzenekar, az Eric Sumo Band addigi történetének tizenhárom évét megkoronázó 2018-as fellépése is újranézhető, valamint a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet 2019-es koncertje is.

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet (fotó: Hegyi Júlia)Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet (fotó: Hegyi Júlia)

Mintegy húsz epizóddal frissül a Müpa Spotify-, valamint Apple Podcast-oldala is. Újabb epizódok érhetők el a 2016-ban indult Jazzrajongók sorozatból, ahol Náray Erika beszélgetőpartnerei, mások mellett Fullajtár Andrea, Boldizsár Ildikó és Háy János nemcsak a műfaj iránti szenvedélyükről vallanak, de mindennapi életükbe is betekintést engednek. Visszahallgathatók továbbá a Müpa kortárs írókat bemutató sorozata, a Literárium 2022/23-as évad előadásai is, köztük Bartis Attila és Szijj Ferenc estje, valamint a Bereményi Gézával és Grecsó Krisztiánnal folytatott beszélgetés, továbbá a Balaton együttes Ady-verskoncertje.

A Müpa digitális médiatára szeptember 4-ig regisztráció nélkül is nyitva áll a közönség előtt, de a Müpa+ hűségprogram tagjai számára ezt követően is elérhetők maradnak a felvételek.

További információ ITT

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Avishai Cohen (fotó: Andreas Terlaak)

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕