„Ez a szektor mindig kihúzza magát a vízből”

Megénekeltek már mindent, sok újat mutatni nem lehet, ám akad néhány zseni, akiknek a dalszövegei, dallamai még évtizedek múlva is ütnek. Podlovics Péter több mint három évtizede dolgozik az ország legnépszerűbb zenekaraival, jelenleg többek közt az Ivan & The Parazol, az Európa Kiadó, Ripoff Raskolnikov, a Braindogs menedzseri feladatairól gondoskodik, ügyvezető igazgatója az XLNT Booking & Records-nak, az NKA Hangfoglaló Program kollégiumi tagja. Vele beszélgettünk előadói egyéniségről, a koncertvilág változásairól és a zenei platformok igazságosságáról.

Hol hallgat zenét?

Legtöbbször a Spotify-on, időnként az AllMusicon keresgélek vagy YouTube-on.

A platform ajánlataira kattint, vagy céltudatosan keres?

Hagyom, hadd analizáljon és ajánljon a korábban és sokszor hallgatott zenéim alapján listákat. Ugyanakkor muszáj lépést tartani azzal, ami itthon és nemzetközi vizeken zajlik, szóval hallgatok aktuális toplistákat is, próbálok nyitott maradni. De hazudnék, ha azt mondanám, órákra behúznak a „buborékomon” kívüli zenék, más drogokon szocializálódtam. Persze előfordul, hogy váratlan helyeken találok ígéretes, izgalmas új előadókat, például fesztiválközvetítéseken.

Nincsenek könnyű helyzetben az előadók, nagy tömegből kell kitűnniük ezeken a platformokon. De legalább nem kell feltétlenül kiszolgálni a kereskedelmi vagy közszolgálati rádiót.

Egyrészt könnyebbség, hogy akkor is megmutathatod a zenédet, ha nem akarsz megfelelni vélt vagy valós elvárásoknak, de valóban nagyon nehéz kihallatszódni a zajból. De ha sarkosat, nagyon mást és újat mutatsz, sikerülni fog. Ahogyan a Bowie-nak tulajdonított örökzöld mondja: a divatot nem követni, hanem csinálni kell. Sikerült is pár éve Krúbinak.

Ivan & The Parazol (forrás: Facebook)

Zenehallgatás közben is az új együttműködési lehetőségeket keresi?

Nagyon sok munkám van, nem vállalok sok új feladatot, de ha látok valamit a produkcióban, amibe bele tudok szeretni, akkor előfordulhat az együttműködés. Sokan kopogtatnak is az ajtómon, de én is nyitott szemmel járok. Igyekszem tágítani a határaimat, bár ahogy öregszem, az ingerküszöböm már feljebb van, kevesebb dologra kapom fel a fejem, nyilván változik az ízlésem, talán kezd lassan régimódi lenni. És bár igyekszem figyelni, mi zajlik a világban, az ember a saját árnyékát nehezen lépi át.

Kire kapja fel a fejét?

Arra, aki egyedit mutat, olyat, ami rezonál a korszellemre, ami izgalmas, ötletes, szellemes, karizmatikus. Régóta együtt dolgozom az Európa Kiadóval, ők a nyolcvanas évek elején nagyon betaláltak azzal, amit csináltak. Eltelt majdnem negyven év, de a dalaik ma legalább annyira aktuálisak, mint akkor. Sőt aktuálisabbak, mint sok mai popsláger.

 Csaknekedkislány (forrás: Facebook)

Persze értéket építeni és teremteni ma is lehet. Mostanában is lehet izgalmas produkciókat találni, tetszik pl. Hegyi Dóri személyes, bátor dalszerzői attitűdje az OHNODY-ban, de bírtam a Freakin' Disco szellemességét, ami az elektronikus, tánczenés koncepciót ötvözi jazzes elemekkel. Old school vonalon a Terra Profonda jön be, folk hangszereken játszanak a kicsit Tom Waits-es, Nick Cave-es zenét. Izgalmas, amit a Platon Karataev csinál, de emlékszem arra az agyament és kretén szöveg- és színpadképre is, amit a Csaknekedkislány csinált, amikor első alkalommal zsűriztem a Hangfoglalóban. Bírom a Carson Coma fiatalos lendületét és vagány gátlástalanságát, ahogy mennek előre és kiröhögik magukat és a világot. Ha valakiben van önirónia, az levesz a lábamról.

Másfél év bizonytalanság után nyár elején inkább a biztos stream vagy a bizonytalanabb élő koncertek szervezése mellett tették le a voksukat?

Az online koncerteknek azt hiszem, leáldozott, egy picit mindenki belefásult, inkább a közösségi élményre vágyunk, nem pedig arra, hogy tévézzünk otthon. Persze jó, hogy volt lehetőségünk tartalmat készíteni, jók lesznek ezek még később is, de azt látom, hogy azok az emberek, akik egy évvel ezelőtt mindig ott voltak, amikor valamit közvetítettünk, most már mással foglalják el magukat. Muszáj előremenekülni és akár nyolcvanhatodszorra is beírni az új időpontokat a naptárakba. Egy zenésznek, aki arra teszi fel az életét, hogy dalokat írjon és azt előadja a közönségnek, annak nehéz volt mentálisan feldolgozni ezt a másfél évet. Ebben eleinte a stream segített, aztán csomóan egészen más formában érték ki a kreativitásukat, egy kedves jó barátom Örkény-szintű meséket kezdett írni, kiderült, hogy olyan rejtett képességei vannak, amiről eddig nem tudott más. Volt, aki majdnem minden napot a stúdióban töltött, dalokat írt, klipeket rendezett, dolgozott, megint más pedig őszre teljesen belefásult a helyzetbe, nem vett hangszert a kezébe. Mindenki másképp próbált túlélni.

Podlovics Péter

A rajongói lojalitás segíthetett ebben.

Persze, alapvetően jó tapasztalataink vannak, sokan váltottak jegyet az online eseményeinkre. De azt látom, hogy a zenész szakmában egy adag keserűség és jogos sértettség is kialakult. Ez a 30-40 ezer főt foglalkoztató ipar földbe állt tavaly márciusban. Mi ekkor már két hónapja gyakorlatilag fizetés nélküli szabadságon voltunk, hiszen a január és a február kevés munkát ad. Nem kaptunk kárpótlást, állami segítséget. De az a fajta társadalmai szolidaritás, amit az ember morálisan elvárna, és ami egyébként más katasztrófák esetén, például földrengés vagy árvíz idején megjelenik, most elmaradt. Helyette mondták, menjetek el kapálni. Szerencsére ez a szektor olyan, hogy Münchhausen báróként mindig kihúzza magát a vízből, nem is a panasz órája ez, csak ténymegállapítás.

A könnyűzenében létezik a mecénás gondolkodás?

Nem jellemző, biztos van, de én ritkán találkozom vele, az utóbbi években még ritkábban. Előfordult már, hogy tehetősebb ismerősünk segített egy-két zenekar életében, de nem domináns ez a fajta mecenatúra. Szociológiai szempontból vizsgálva a helyzetet, ez tulajdonképpen nem meglepő, hiszen a klasszikus értelemben vett polgári középosztály vékony réteg, az új arisztokrácia, elit életében pedig az Európa-szerte szokásos kultúrát pártoló, mecénás gondolkodás nem természetes.

Mi a helyzet a vállalati szféra támogatásával?

Létezik a szponzoráció, hogy piaci szempontok alapján, nagyobb cégek odaállnak a legnépszerűbb produkciók mellé, de ez esetben is azt tapasztalom, a kultúrát, könnyűzenét hosszútávon támogató mecénási attitűd ritka. Annyira mélyen nyúlnak a zsebükbe, amennyire az adott produkcióval történő együttműködésben látnak potenciált. Persze vannak kivételek, például a Tankcsapda és a MOL évtizedes múltra visszatekintő, gyümölcsöző együttműködésére gondolni. De ha egy kisebb vagy viszonylag ismeretlen zenekar próbál összekalapozni fél-egymillió forintot például egy lemez megjelenésére, akkor nehéz helyzetben van.

Fotó: Fülöp Máté/hvg.hu

Marad a közönség támogatása meg a pályázatok?

Igen, a pályázatok domináns részét jelentik a túlélésnek és a tervezésnek. Viszont nagyon sok adót, járulékot fizet ez a szektor. A PWC tavaly készített egy tanulmányt – ezt finanszírozta a többek között Music Hungary Szövetség, a Sziget Zrt., a Magyar Fesztiválszövetség –, amelyből kiderült, ha a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsát 27 százalékról egységesen 5 százalékra csökkentenék, az legalább akkora segítséget jelentene a szektornak, mint az állami pályázatok. Így a szektor minden szereplőjét segítenék. Ez – a 2019-es számokat tekintve – maximum 5 milliárd forintnyi kiesést jelentene a költségvetésben, miközben a járulékos haszon több mint a duplája lenne, ez nettó nyereség.

Értő fülekre talált a tanulmány?

Demeter Szilárd, könnyűzenéért felelős miniszteri biztos többször deklarálta, hogy teljes mellszélességgel támogatja. Hozzátéve, hogy a partvonalon kívülről nagyon szurkol, merthogy a döntéshez nincs sok köze. Amennyire most tudjuk, a 2022-es költségvetésben ez még nem szerepel, de továbbra is bizakodunk, a remény hal meg utoljára.

Itthon mi a jellemző a zenekarok életében: a 360 fokos modell szerint minden feladatot a csapaton belül végeznek, vagy inkább kiszervezik a munkát alvállalkozóknak, és a menedzsmentnek csak a tervezés, koordinálás marad?

Zenekar és helyzetfüggő, de a világ a 360 fokos modell felé mozdul. Sok évvel ezelőtt, amikor belekezdtem ebbe a szakmába, a domináns felállás az volt, hogy leszerződsz egy jó lemezkiadóhoz, ami finanszírozza az életed jelentős részét, cserébe a lemezeladásból jelentős összeg landol nála. Aztán, mikor a fizikai eladások a béka feneke alá estek, maradt a koncertezés, mint bevételi forrás, radikálisan emelkedtek a jegyárak. Aztán nyolc-tíz éve a stream kezdett felfelé menetelni, a zeneipar meg ment utána, azon dolgoztunk, hogyan lehetne nagyobb szeletet kihasítani a digitális univerzumból. Állandóan változik, mi jelenti a fő bevételi forrást, ezért az egy lábon állás fenntarthatatlan. Az ember próbál több irányból bevételhez jutni, dolgozni és fejleszteni a kvalitásait. Nem lehet hátradőlni. A menedzser is többféle feladatkörben dolgozik, persze ember nincs, aki mindenben jó. Ezért kell a jó csapat, meg a széles kapcsolati háló. A menedzser fogja össze az egészet, picit mindenhez is kell értenie, de ha nincs megfelelő segítsége, ha nem tudja, kit hívjon, ha baj van, akkor meg van lőve az egész.

Ripoff Raskolnikov (forrás: Facebook)

Júniusban változik a szerzői jog, átláthatóbbá és igazságosabbá teszi az előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást például a streaming felületeken. Mindez inkább morális kérdés, vagy valóban szabad szemmel látható pluszösszeget jelent a művészeknek?

Nagyon fontos elvi kérdés volt, hogy ezen a területen a jog rendet tegyen. Ezeknek a platformoknak kötelességük, hogy transzparensen működjenek. Pont ma volt egy hosszú Zoom beszélgetésem a holland kollégákkal, akik olyan szoftverek fejlesztésén dolgoznak, amelyek segítenek lekövetni egy dal sorsát: hol játsszák, mikor és kik használják fel. De valamit kezdeni kell az adatkezelés problémájával is. Rengeteg érzékeny információt megadunk magunkról jegyvásárláskor, zenehallgatáskor, ám ezekből az adatokból csak a tech óriások profitálnak, az előadók nem. A szakma pár éve kezd magához térni és szimbolikusan az asztalra csapni, hogy ezek az adatok a miénk és nem a social media platformoké. Hiszen nagyon fontosak lehetnek a zenekarnak is, aktívabban tarthatnák a kapcsolatot a hardcore és a potenciális rajongókkal egyaránt.

Változik minden, egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodom a fejem. Nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő, hogyan alkot majd a művész, és az hogyan jut el a közönséghez. Nem látom magam előtt, hogy lelkesen csápolok egy sötét teremben VR szemüvegben egy több ezer kilométerre lévő előadó koncertjén, de nem kizárt, hogy ez a jövő. Bár azt gondolom, a személyes találkozásokat, közös koncertélményeket nem múlja felül semmi.

A nyitókép forrása: hotmusic.hu

A cikk megjelenését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatta.