by HJ 2022. júl 19.

„Ez nem munka, ez szenvedély!”

– Beszélgetés Dobos Mátéval, az Optinvest Zrt. alapító részvényesével

Április 6-án jótékonysági aukciót szerveztek a hazai kreatív ügynökségek: az ukrajnai menekültek megsegítésére tizenötmillió forintot gyűjtöttek. Az esemény ötletgazdája Dobos Máté, az Optinvest Zrt. alapító részvényese volt, az aukció pedig a cég által tulajdonolt Irányi Palota báltermében zajlott. Az ingatlanbefektetéssel foglalkozó cég műemlékvédett belvárosi palotákat vásárol és újít fel, övék többek között a már említett, tavaly Az Év Irodája versenyen Az Év Irodaháza kategória nyertese, az Irányi Palota, továbbá az Almásy, a Dréher, a Kincsem, a Wagner Palota és a Palazzo Hunyadi is. Dobos Mátéval beszélgettünk a műgyűjtésről, a kortárs képzőművészet támogatásáról és arról, miként lehet igazán XXI. századi irodát kialakítani egy századfordulós épületben.

Vásárolt a jótékonysági aukción?

Három tételt, az egyik az esemény borítóján is szereplő festmény, Sebestyén Sára munkája, amelyet úgy éreztem, nekem kell hazavinnem. De nem csak vásároltam, a saját gyűjteményemből is felajánlottam két tételt, Mácsai István egyik csendéletét, illetve egy Bukta Imre-alkotást – mindkettő jó áron ment el, nagyon büszke vagyok rá.

Műgyűjtő?

Igen, de nem ez az elsődleges befektetési formám. Van otthon klasszikus és kortárs festmény, szobor is, antik könyv, bizonyos szint felett viszont a gyűjtés olyan elmélyülést, szakmai hozzáértést és utánajárást igényel, amit nem engedhetek meg magamnak.

Impulzusvásárló?

Abszolút! Régóta gyűjtöm az antik könyveket, ősnyomtatványokat, amelyekből igen kevés maradt fenn épen. Tíz-húsz darab ilyen ősnyomtatványra tettem szert korábban, magyar, angol, francia árveréseken, ám az utóbbi években kissé elhanyagoltam ezt a szenvedélyemet. Mígnem tavaly novemberben megláttam a Központi Antikváriumban egy 1488-as jogi kiadványt, hihetetlenül szép miniatúrákkal – nem csak az eszmei, de művészeti értéke is megfogott. Az árverésen végül annyit adtam érte, amennyit magam sem gondoltam volna.

Néhány hónappal ezelőtt Nagy Géza egyik szobrába szerettem bele egy galériában. Szeretem, ahogyan a rozsdás vassal, fémmel dolgozik, van benne egy bizonyos ipari jelleg, érződik a „munka szaga” az alkotáson. Muszáj volt megvennem. Most az Irányi Palotába került. Ott egyébként több más műtárgyam is helyet kapott, festmények, szobrok, eredeti Belmondo-plakátok, amelyek otthon már nem fértek el… De félreértés ne essék, nem lerakóhelyként tekintek az épületre, minden alkotásról külön megkérdezem a bérlőket, akik örömmel fogadják ezeket, sőt ők maguk is gyűjtenek. Visszakanyarodva a kérdésre: igen, ekkora mértékben is tudok impulzusvásárló lenni.

Az ingatlanvásárlás azért már más lépték, főleg, ha az ember palotákban gondolkodik….

Azok az épületek, amiket megvásárolunk, általában nem eladóak. Pont a múlt héten sikerült megállapodnom egy ikonikus épület előző tulajdonosával, de nem akarom még elkiabálni, hogy melyikről is van szó. Nos, erre a két-három ezer négyzetméteres épületre is annyi volt mindössze kiírva, hogy „irodák kiadók”. Addig-addig telefonálgattam, e-maileztem, kerülgettük egymást a tulajdonossal, míg egymás tenyerébe csaptunk. Legtöbbször a lehetőséget látom meg az épületekben: milyen lehetne, ha megfelelő kezekbe kerülve újítanák fel. 

A megfelelő kéz ez esetben nem csak az Optinvestet jelenti: régóta együtt dolgoznak a Pyxis Nautica építészirodával.

Mi a beruházók vagyunk, ők az építészek, de alapvetően közös gondolkodás eredménye, ami az épületekből születik. Nyitott szemmel járok a világban: Budapesten, Londonban, Párizsban, Rómában, New Yorkban. Szeretek eltévedni és csak róni az utcákat, figyelni, hogyan változik a városkép évről évre. Minden nagy budapesti szállodát és kis butikhotelt is kipróbálok, ott töltök egy éjszakát: megfigyelek, fotózok, anyaghasználatot, stílust… Hajnali kettőkor zsanérokat fotózni munka? Nálam ez megszállottság. Ötleteket gyűjtök, inspirálódom, azon gondolkodom, hogyan lehetne még jobb, még tökéletesebb a következő projektünk. És képes vagyok felhívni az építészeket vasárnap délben, hogy ez és ez az ötletem támadt, beszéljünk róla. Szerencsére ők is legalább ennyire elhivatottak. Hat-nyolc éve kölcsönösen inspiráljuk egymást. A közös munka nálunk nem úgy néz ki, hogy lerakunk eléjük egy épületet: tessék, itt a torzó, hozzatok ki belőle valamit! Közösen gondolkodunk és dolgozunk, szó szerint is: ma még nem voltam „rendesen” felöltözve, hiszen épp egy építkezésről jövök, ahol tornacipőben, rövidnadrágban intézkedek, döntést hozok, ha kell. Ott vagyok, ott vagyunk mindannyian a porondon.

Mintha csak a saját házát újítaná fel.

Valóban. Korábban egy nagyobb projektünket kiszerveztük fővállalkozónak, aki az első hat hónap után jelezte, hogy ez így nem megy, úgy nem lehet ekkora beruházást csinálni, hogy magaménak érzem a projektet és mindenbe beleszólok. Pedig de, ezt csak így lehet csinálni! Így valósult meg az Irányi Palota, amelyet idén tavasszal két kategóriában is díjaztak,  Az Év Irodája versenyben: Az Év Irodaháza, Az Év Irodája kategóriában pedig ezüstérmes lett.

Ilyen lelkesedéssel nyilván az is véges, hogy az ember egyszerre mennyi projektet tud vinni.

Már bővült a csapat, a „keménymag” hat fő. Évente kétezer-háromezer négyzetméternyi kivitelezést vállalunk. Ezt lehetne növelni, de nem szeretnénk. Minden egyes projekttel nagyon személyes a kapcsolatunk: a kivitelezőkkel, az építészekkel, a belsőépítészekkel és a bérlőkkel is. Persze egyszerre több projekt is fut, de különböző stációkban. A kézműves jelleget, a műhelymunkát nem szeretnénk ipari szintre emelni.

A bérlők már azelőtt leszerződnek, mielőtt elkészül az épület?

Így van. Megmutatjuk nekik a koncepciónkat: így és így nézne ki, ilyen arányban alakítunk ki egyedi munkaállomásokat, közösségi tereket, kertet, ennyi helyet foglal el a pince, a lépcsőház és így tovább. Ebbe a koncepcióba általában bele lehet szeretni. Onnantól kezdődik a finomítás, a közös gondolkodás, hogy pontosan mit szeretnének.

Előfordult, hogy az egyik megrendelőnk a költözéskor olyan bútorokat, képeket hozott magával, amil egyáltalán nem illettek az enteriőrbe. Akkor jött először az ötlet: mi lenne, ha kölcsönöznénk a számukra műtárgyakat, festményeket? Próbáljuk megkönnyíteni a bérlő dolgát annyival, hogy nem csak műtárgyakat kölcsönzünk, de akár bútorozásról is gondoskodunk. Építészeti és belsőépítészeti megoldásokat nyújtunk, olyan épületet adunk át, amely nem csak jól funkcionáló iroda, de művészeti értékkel is bír, emellett élményt is adunk, hiszen ezekben a terekbe lehet kiállításmegnyitókat, aukciókat és számos egyéb társas összejövetelt is tartani. A lényeg, hogy ahogy az építészeink sem végeznek munkájukkal a tervek elkészültével, úgy mi sem engedjük el a bérlőink kezét beköltözés után. 

Fontos a művészet támogatása?

Abszolút! Az Irányi Palotában például nemrég Ördög Noémi műveit mutattuk be, jó párat megvettem én is és a bérlő Publicis Groupe is, így támogatva a művészt. Ez a többi épületünkre is igaz, nem csak felületet biztosítunk a kortárs alkotóknak a megjelenésre, de akár jótékonysági árverést is szervezünk. A IX. kerületben található Gizella Malom épületét hét éve vásároltuk meg, a lakásokat értékesítettük, a földszinten úgy kétezer négyzetméternyi loftirodát adunk ki négy-öt bérlőnek. Az épület udvara mára igazi látványossággá vált: a társasház minden negyedévben felkér egy graffitiművészt, aki befesti az udvari, nyolcszor három méteres kazettákat, közülük évente egyet-kettőt mi finanszírozunk. Ezeket az alkotásokat hétvégente a Hosszúlépés! Járunk? sétáinak keretein belül meg is lehet nézni.

Miközben az épületeket is megmentik a romlástól. Hogyan lehet műemlék épületben úgy érvényesíteni a kortárs építészeti elemeket, hogy annak a patinája, hangulata ne sérüljön?

Nem csak mentésről, de új köntösbe csomagolásról, használhatóságról van szó. Meg kell találni a megfelelő arányokat. A homlokzat, a tetősík, a nyílászárók, az utcai traktus – mindaz, ami megmaradt, ami látszik, azt meg kell védeni. De úgy gondolom, hogy ami elveszett, például a különböző stukkók, tapéták, falburkolatok, azokat nem kell újra kreálni ugyanúgy, ahogyan anno megépítették vagy megálmodták. Tótszabó Tamással, a Pyxis Nautica vezető építészével sokat beszélgetünk erről. Ahol a tér megsemmisült, ott nem kell műszázadfordulós, ódon hangulatú megoldásokat alkalmazni. Mi nem múzeumnak szánt kastélyokat újítunk fel, ahol fontos, hogy a látogató lássa, milyen volt az épület több száz éve. Vállaljuk be a XXI. századot a Gizella Palotában, az Almásy Palotában is! És ne feledjük, mi alapvetően irodafejlesztéssel foglalkozunk, használható tereket kell alkotnunk, ahol kényelmesen és hatékonyan lehet dolgozni.

Nyitókép: Dobos Máté (fotó: Végh László)
Az épületekről készült fotókat Jaksa Bálint készítette.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!