by Sándor Zsuzsa 2021. márc 17.

Fiúk, éljetek! – Dr. Székely György a Semmelweis Vonósnégyesről és a zeneterápiáról

„Az orvoslás és a zene jól kiegyensúlyozza egymást: a gyógyító munkával járó rengeteg stresszt levezeti a közös zenélés.”

Dr. Székely György az Új Szent János Kórház I. Belgyógyászati-Gasztroenterológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. Emellett hegedül, gitározik. A muzsika valódi hangja címmel könyvet írt a Salzburgi Ünnepi Játékokról. Egyik alapító tagja a lassan negyvenéves Semmelweis Vonósnégyesnek. De vajon hogyan függ össze a zene és a gyógyítás? Az aktív muzsikálás miként befolyásolja az orvosi látásmódot? Ezt is megkérdeztük az orvos–zenész főorvostól.

A koronavírus-járvány súlyos terheket ró az egészségügyi dolgozókra, de a muzsikusokra is, hiszen nincsenek fellépések. Orvosként vagy zenészként viseli nehezebben ezt a helyzetet?

Életem jelentős részét jelenleg a kórházi osztályvezetés foglalja le. Most az az egyik legfontosabb dolgom, hogy a kollégáimban tartsam a lelket, buzdítsam őket, hogy a vészhelyzetben is helyt tudjunk állni. A zenélés a hobbim, és bár fellépések egyelőre nincsenek, a zene most sem hiányzik az életemből. Mivel hegedűsként egy kvartettben játszom, és egy ideje a próbáink kényszerűen szünetelnek, inkább gitározom vagy szonátázom egy kedves orvos-zongorista kórházi kollégámmal, Kopniczky Zsolt idegsebész főorvossal. A járvány időszaka arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire alapvető szükségletünk a kultúra, amely segít lelkileg építkezni, feltöltődni. A kulturális élet dimenziót váltott, sok minden átkerült az online térbe: az operától a színházi előadásokig hatalmas választék érhető el az interneten.

Menjünk vissza az időben: gyerekkorában muzsikusnak készült vagy orvosnak?

Mindig is az utóbbinak, hiszen szüleim is példát mutattak: édesapám orvos-orvostörténész volt, édesanyám műtősnőként kezdte, majd népszerű egészségügyi újságíró lett. Édesapám zongorázott, édesanyámnak fiatalkorában nagyon szép alt énekhangja volt. Nálunk otthon állandóan szólt a zene, és gyerekkoromban én is énekeltem. Hatéves voltam, amikor édesapám elvitt a zeneiskolába, ahol a tanárok javaslatára hegedülni kezdtem, ami jó választásnak bizonyult.

Felvetődött később, hogy mégis művészi pályára lépjen?

Már kisgyerekként apám orvosi könyveit bújtam, például izgatott az összenőtt sziámi ikrek esete. Hatéves koromban kijelentettem, hogy orvos leszek, és ebben soha semmi nem tudott megingatni. De nagy örömmel hegedültem szabadidőmben, később belefogtam a klasszikus gitározásba is, és lelkesen gyűjtöm azóta is a hanglemezeket. Gimnazistaként legtöbb estémet a Zeneakadémián töltöttem. Édesanyám tréfálkozva meg is jegyezte: „Nem akarsz jegyszedőnek menni? Akkor állandóan a Zeneakadémián lehetnél.”

Jegyszedő ugyan nem lett, de felvették az orvosegyetemre, és doktori diplomát szerzett. Fiatal belgyógyász volt már, amikor 1983-ban megalakították a Semmelweis Vonósnégyest. Mi ennek a története?

A már több mint ötvenéves Semmelweis Egyetem Orvoszenekarából „nőttünk ki” mi is: a zenekar koncertmestere, Dr. Kelemen László lett a mi első hegedűsünk: ő belgyógyász-háziorvos. Dr. Ostoros Gyula a brácsásunk, tüdőgyógyász-onkológus, a csellistánk pedig Dr. Asbót Richard, kardiológus. Én második hegedűs, és ha lehet mondani: az együttes menedzsere lettem. Az első próbánkat egyik barátunknál vendégségben tartottuk. Annyira megtetszett a házigazdának a játékunk, hogy beajánlott minket egy fellépésre, a tolnai zeneiskolába. Haydn egyik vicces darabját, a Szamár-kvartettet aduk elő ott fergeteges sikerrel. Majd egyik fellépés hozta a másikat, és immáron majdnem negyven éve együtt vagyunk.

Dr. Ostoros Gyula, Dr. Székely György, Dr. Kelemen László és Dr. Asbót Richard 

Nem mindennapi, hogy egy amatőr együttest az ország, sőt Európa legjobb koncerttermeibe is meghívják. Önök felléphettek a Zeneakadémia Nagytermében, de Rómában, Berlinben és a Salzburgi Mozarteumban is. Minek köszönhették ezt?

Ahhoz, hogy pódiumra kerülhessünk, profi zenészek támogatása is kellett. Nekünk ebben is óriási szerencsénk volt. Rolla János az egyik leglelkesebb támogatónk, mentorunk. Az első két nagyszerű művész, akikkel játszhattunk, és akik korrepetáltak is minket, Nagy Enikő brácsa- és Varga Csilla zongoraművésznő volt. Önbizalmat adtak, lelkesítettek minket. Varga Csilla egyszer azt mondta nekünk: „Fiúk, éljetek!” És ez valahogy nagyon eltalált minket. Rájöttünk, hogy mi akkor játszunk jól, ha megőrizzük a civil lazaságunkat, egyszerűen csak élünk a zenében, és nem görcsölünk rá a feladatokra.

Nemzetközi hírű muzsikusaink vállaltak közös szereplést önökkel, ami elképesztő szakmai megmérettetés lehetett.

Csodálatos művészekkel találkozhattunk, és ezek számunkra igazi mesterkurzusokkal értek fel. Devich Sándorral például, a Bartók Vonósnégyes tagjával Mozart G-moll vonósötösét játszhattuk a Kongresszusi Központban, A zongoristák közül olyan kiválóságok léptek fel velünk, mint Frankl Péter, Vásáry Tamás, Várjon Dénes. Granik Anna, Prunyi Ilona, Simon Izabella, Szentpéteri Gabriella a női zongorista vonalat erősítették. Többször is koncerteztünk Konrád György brácsaművésszel, az egykori legendás Tátrai Vonósnégyes tagjával, aki kilencvenhat évesen még mindig aktívan zenél. Csodás fúvósokkal muzsikáltunk, a fuvolát Horgas Eszter, Kaczander Orsolya, Mucza Gabriella, míg a klarinétot Berkes Kálmán, Käfer György, Devich Gábor, a kürtöt Seeman László képviselte sok emlékezetes produkcióban. Amikor a kvartettünk harmincéves lett, Orvosnégyes címmel készült rólunk egy portréfilm. Megnézte ezt Schiff András is, akivel szintén jó barátságban vagyunk, és azt mondta: olyan odaadás és szellemiség árad a zenélésünkből, ami szerinte különleges.

Nem gondoltak arra, hogy mint a profik, lemezt adjanak ki?

Nem, mert a felvételnél tényleg kitűnnek a hibák is. Ahhoz, hogy technikailag tökéletes minőségben szóljon valami, rengeteget kell gyakorolni, de mi csak a munka melletti szabadidőnkben tudunk próbálni. Mindig demokratikusan döntünk arról, hogy milyen új művet tanuljunk meg, és ez attól is függött, hogy technikailag mit tudunk biztonságosan bevállalni. Bartók vonósnégyeseit épp ezért nem játsszuk. Viszont játszottunk sok barokk zenét például Pergolesi Stabat Materét Sümegi Eszter és Rajk Judit csodás szólóénekével.

Ugyan amatőrök, mégis profi partnerünk volt két zongorista hölgy: Kolbe Ilona gyógyszer-kutató, és Molnár Edit doktornő, aki Kadosa Pálnál végzett a Zeneakadémián. Egy fiatal orvos–zenész ikerpár is csatlakozott hozzánk: Tóth-Vajna Zsombor csembalón, Gergely karmesterként és billentyűsként is brillírozott. Nekik zenei és orvosi diplomájuk is van.

Magyarországon nincs még egy olyan vonósnégyes, amelyik majdnem negyven éve változatlan tagokkal együtt maradt. Köztudott, hogy a régóta együtt muzsikáló kvartettek tagjai között nem egyszer kifejezetten megromlik a kapcsolat.

Minket nem csak a zene és az orvosi hivatásunk köt össze, hanem barátok is vagyunk. Mindent meg tudunk beszélni egymással, holott sok mindenben nagyon is különbözőek vagyunk. Olykor talán előfordultak köztünk nézeteltérések, de komolyra egyre sem emlékszem, s mindig megoldottuk valahogy. Soha nem veszekedtünk. Általában hétvégén próbálunk, tehát nem vagyunk úgy összekényszerítve, mint azok, akik hónapokig turnéznak, és nem látják közben a családjukat. A mi esetünkben a családok is jóban vannak, a próbáinkat a családtagokkal kibővített nagy közös ebédek vagy vacsorák követik.

Léteznek más orvoskvartettek is a világon? Vagy a Semmelweis Vonósnégyes hungarikum?

Tudomásunk szerint nincs több kizárólag orvosokból álló és folyamatosan koncertező vonósnégyes a világon. Nálunk az orvoslás és a zene jól kiegyensúlyozza egymást: a gyógyító munkával járó rengeteg stresszt levezeti a közös zenélés. Ráadásul mindannyian több hangszeren is játszunk. Hozzám az írás is közel áll. Az orvosi, szakmai cikkek mellett, zenei ismeretterjesztő cikkeket is publikáltam. Könyvet szerkesztettem Fischer Annie-ról, 1993 óta pedig akkreditált újságíróként tudósítok a Salzburgi Ünnepi Játékokról. A fesztivál elmúlt harminc évéről készített riportjaimat és beszámolóimat gyűjtöttem össze egy nemrég megjelent könyvemben, melyhez a csodás fotókat két kiváló magyar fotóművész és az Ünnepi Játékok elnök asszonya bocsátotta rendelkezésemre.

A borítót Sebastian Stachowski tervezte 

Más módon is összekapcsolják a zenélést a gyógyítással: például jótékonysági koncerteket is adtak.

Hosszú időn át minden évben jótékonysági esteket tartottunk a Zeneakadémián. A zenész barátokon kívül más műfajokból is meghívtunk vendégeket, például Törőcsik Marit és Makk Károlyt is. Az estek bevételét a Szent János Kórház alapítványa számára ajánlottuk fel. A kórházi osztályunk ebből új orvosi műszereket tudott venni, illetve a kollégák képzéseit finanszíroztuk. A Zeneakadémia vezetésétől egy értékes kitüntetést is kaptunk: a Musica Dilecta-díjat amatőr együttesek számára hozták létre, és elsőként nekünk ítélték oda.

Miként hatott a zenélés az orvosi szemléletére? Változott ettől a betegekkel való kapcsolata?

Erre akkor tudnék válaszolni, ha lett volna olyan időszak az életemben, amikor gyógyítottam, de nem zenéltem. Mivel ilyen nem volt, nincs összehasonlítási alapom. Az biztos, hogy a zene és általában a művészetek jóval nyitottabbá és érzékenyebbé teszik az embereket. Ha van valami közös a muzsikusok és az orvosok között, hát éppen az érzékenységük az. A zeneterápia a gyógyító tudományoknak speciális területe, amit külföldön már egyetemeken oktatnak. Bizonyítható, hogy a zene oldja a feszültségeket és többféle agyi funkcióra is pozitívan hat. Az aktív zenélés például a memóriától a finommotorikáig sok mindent fejleszt. A zeneterápiát főleg a pszichiátriában alkalmazzák, de bármelyik orvosi területen hasznos lehet.

Kezdeményezte, hogy például az ön kórházi osztályán is szóljon a zene?

Magyarországon a zeneterápiát elsősorban a különböző pszichés és pszichoszomatikus betegségek kezelésére használják, főleg a magánszférában. Az állami kórházakban és rendelőintézetekben ennek még nincs kidolgozva az alkalmazási lehetősége. E téren elmaradtunk a nyugati országoktól, de azért már nálunk is létrejött a Magyar Zeneterápiás Egyesület, és képeznek ilyen szakembereket. Egyébként az én szakterületemen, a gasztroenterológiában is lehetne ennek jelentősége, hiszen az emésztőszervi megbetegedések egy része pszichoszomatikus. A munkámhoz tartozik az is, hogy kiderítsem a beteg tüneteinek okait, esetleges pszichés hátterét is.

Ha kell, „receptre” is felír nekik zenét?

Ha valaki kéri, javasolok neki muzsikákat meghallgatásra. A zene gyakran szóba kerül a rendelőmben, mivel sokan tudják rólam, hogy a Semmelweis Vonósnégyesben játszom, esetleg a zenei könyveimet is ismerik. De én magam nem foglalkozom zeneterápiával.

Az orvosi énje miként hat a zenélésre? Orvosi szemmel is vizsgálja a zeneműveket?

Előfordul, hogy neves muzsikusok betegségeiről is beszélgetünk a próbák során, vagy, hogy a szerző milyen testi, lelki állapotban komponálhatta a művét. Sokszor jól nyomon követhető egy-egy darabban az alkotó fizikai, mentális állapota. Például Schubert zenéjében is tetten érhetők a kétségbeesés, a depresszió és mániás fázisok váltakozásai. Ugyanakkor az ilyen „diagnosztizálásoktól” minden műalkotás estében el kell vonatkoztatni. A zene művészi értékét ezek nem befolyásolják.

Hogyan látja a saját, illetve a Semmelweis Vonósnégyes jövőjét?

A pandémia miatt most annyira a gyógyító munkánkra koncentrálunk, hogy a „muzsikusjövőről”pillanatnyilag nemigen esik szó köztünk. De vannak még beteljesületlen vágyak.

Például?

Azt hiszem, mindenki, aki muzsikál, megpróbálkozik zeneszerzéssel is. Egyik kedvenc Haydn zongoraversenyemnek elkészítettem az átiratát hegedűre és gitárra. Házilag gyakoroltuk is, pódiumig azonban még nem jutottunk el vele. Talán egyszer erre is sor kerül. De a legfontosabb az, hogy a szó jó értelmében vett dilettáns muzsikálást folytassuk. A dilettare eredetileg azt jelenti: gyönyörködtetni. És ez a mi legfőbb célunk a zenével.

 

Borítókép: EUROSON fotó

Lásd még: A művészet nyereség

A cikk a B. Braun támogatásával valósulhatott meg.