Fotográfus, művészettörténész és múzeumalapító: Simon Wintermans

Az egyetlen Magyar Cementlap Múzeum egy százéves restaurált parasztház padlásán, a Mecsekben, Pécs mellett, Erzsébet községben található. Alapítója Simon Wintermans holland művészettörténész, aki az idelátogatóknak saját maga mutatja be a múzeum gyűjteményét. De hogy kerül egy holland művészettörténész Baranyába? Simont hallgatva egy Rejtő Jenő-i történet bontakozik ki, de mint minden ilyen életmesében, itt is felsejlenek olyan pontok, ahol nagyon mélyre áshatnánk, ha lenne rá idő és tér.

Simon Wintermans huszonkét éves korában részt vett az ELTE akkori földrajztudománnyal foglalkozó hallgatóinak kezdeményezésére megvalósuló első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíción. (Úgy tűnik, az „első magyar...” címke visszatérő elem lesz egy holland férfi bemutatásában.) Az emlékexpedíciót hosszas szervezőmunka előzte meg, 1985-től egy józsefvárosi panellakás és annak egyetlen telefonvonala volt a Szervező Bizottság főhadiszállása, de az Afrikába készülő diákok azért élték hétköznapi életüket. Mindeközben Simon, aki Rotterdamban közgazdaságtant tanult, úgy döntött, a kötelező féléves business-gyakorlatát nem egy multinál fogja eltölteni, hanem a saját maga által készített fotográfiák termékértékesítési tapasztalataiból referál majd a vizsgán. Mindezt összekötötte a francia nyelv elsajátításával, így hát Franciaországba utazott, városról városra utazgatva fotókiállításokat rendezett, és képei eladásából tartotta fenn magát. Az egyik francia kisvárosban találkozott két magyar diákkal, akik meghívták az egri Művelődési Házba fotókiállítást tartani. Innen már tényleg csak egy lépésre volt a felismerés, hogy a hamarosan induló Teleki expedíciónak még nincsen fotósa, és elhangzott a a kérdés is: „Simon, nincs kedved velünk tartani?”

Simon igent mondott, de arra is rá kellett jönnie, nem a francia a legnehezebben elsajátítható nyelv – ahogy azt addig gondolta. Magyarul megtanulni még lehetetlenebb vállalkozás. „Felmértem, hogy muszáj nekem ezt a nehéz és egzotikus nyelvet elsajátítanom, mert az expedíció nyolc tagja nem fog a kedvemért másik nyelvre váltani” – meséli Simon, alátámasztva, hogy mennyire elszánt volt a csapatba való beilleszkedés terén. – Rendkívüli lehetőségnek gondoltam, hogy négy hónapig velük összezárva magyarul tanulhatok. Akkor még nem tudtam, hogy lesz erre bőven időm – huszonöt éve élek Magyarországon.”

Végül ketten (Simon Wintermans és Bezdán Sándor) mentek végig Teleki útján a Turkana-tóig 1987-ben. Simon az expedíció végeztével hazament Amszterdamba, ahol művészettörténetet kezdett tanulni. Ám 1990-ben a pécsi egyetemről érkezett hozzájuk egy küldöttség, diákcsereprogram-ajánlattal, és elhangzott a sorsdöntő kérdés: „Kinek lenne kedve Magyarországon tanulni?” A nagy előadóban egyetlen diák emelte fel a kezét. Simon Wintermans örült, hogy tökéletesítheti kicsit megkopott magyarnyelv-tudását, a pécsiek örültek, hogy van egy holland cserediák is a sok magyar jelentkező mellett, elindulhat a program. Az már csak Pécsett derült ki, hogy nincs tanszék, ahol Simon tanulhatna, de az egyetem ragaszkodott az „aranytyúkhoz”, ahogy Wintermans fogalmaz, így felajánlották neki: indítson holland nyelvi kurzust. Diák helyett így aztán tanár lett a csereprogramban, tökéletesen megtanult magyarul, és két lánya született Magyarországon.

Világossá vált, hogy nem fog innen elszakadni, ezért vásárolt egy házat Erdősmárokon. A ház két betonozott helyiségbe – a többihez hasonlóan – bontott cementlapokat szeretett volna letenni. Kicsit többet gyűjtött össze, mint amennyire szüksége volt, a maradékot egy amszterdami antik kereskedőnek adta tovább. Még visszament Amszterdamba befejezni a művészettörténet szakot, 1992 és 1996 között a Van Gogh Múzeumban dolgozott, aztán egyszer csak újra Magyarországon találta magát, és Pécsvárad alatt, Erzsébeten megvette második parasztházát, ez lett később a múzeum. A ház restaurálása után, 2003-ban egy nagy bulival megnyitott az MCM, a Magyar Cementlap Múzeum. Simon időközben újranősült, 2010-ben kisfia született, és az új házasságban két múzeumigazgató él, hiszen felesége az orfűi vízimalomban lévő Malommúzeum igazgatója. Az erzsébeti múzeum – ahogy Simon Wintermans fogalmaz – jelenleg egy luxusproblémával küszködik: túl nagy az anyag, kevés a hely.

A cementlapok aranykora a nagy építkezések idején, 1867 és 1914 közt volt, de ma reneszánszukat élik. Volt néhány fontos gyár az országban, Budapesten Walla József és Melocco Péter, Pápán Kohn József nevével fémjelezve. A falvakban pedig családi vállalkozások, manufaktúrák látták el a környező településeket. Simon Wintermans a múzeumában mutatja be az általa megmentett mintákat, és azt állítja: ez friss, rendkívül sok érdekes felfedezni valóval kecsegtető kutatási terület lehet a művészettörténészek számára. Nemrégiben ismerkedett meg egy belga szakértővel, aki a cementlap-sablongyárak mintakönyveire hívta fel a figyelmét.

Simon az antik cementlapok megmentése kapcsán az esztétikai értékek mellett a recycling lehetőségét is hangsúlyozza. Fontos számára a környezetvédelem, Pécsett gyakran hívja fel a közösség figyelmét a kerékpár használatára. Ő maga is sokat biciklizik, nagy nemzetközi túrákat is tesz. Következő, szervezés alatt álló projektje: 2023-ban Veszprémből indulva összekötni az Európai Kulturális Fővárosokat  egy biciklitúrával, ahol az ökológia lesz a téma. Az út során több nemzeti parkban, természetvédelmi területen megállnak majd, fotóznak, videókat forgatnak, szakemberekkel beszélgetnek.

A végén egy kérdés: kinek van van kedve közelebbről is megismerni Simon Wintermanst és a Magyar Cementlap Múzeumot?

További információk ITT.