by artisbusiness.hu 2022. jan 05.

Godot Katalizátor-díj

Pályázati felhívás

A Godot Kortárs Művészeti Intézet (GICA) által alapított Godot Katalizátor-díj célja, hogy a pályájuk derekán lévő, hazai színtéren alkotó képzőművészek számára támogatást nyújtson, lendületet adjon. A pályázat és a kiállítás költségvetése tízmillió forint.

A kétévente elnyerhető díjra 35 év feletti művészek és minimum 5 éve működő művészcsoportok pályázhatnak, akik közül szakmai zsűri választja ki a finalistákat és végül közülük a fődíjast. A fődíj egy önálló kiállítás a budapesti Godot Kortárs Művészeti Intézetben, valamint egymillió forint honorárium. A finalisták szűk köre csoportos kiállításon mutatja be pályaműveit. Közülük, helyszíni szavazással, a közönség választ egy nyertest, aki  ötszázezer forint honoráriumban részesül.

A Godot Kortárs Művészeti Intézet a pályakezdő, fiatal művészek mellett, a pályájuk csúcsán lévő és a képzőművészeti szcénában jól ismert alkotók számára is motorként funkcionál. A frissen alapított díj az anyagi támogatás mellett kiállítási lehetőséget teremt a nyertesek számára az intézet impozáns tereiben. A GICA biztosítja a kurátort, a helyszínen az építőcsapatot, a lejátszóberendezéseket, a fénytechnikát, a szállítást a műterem  és a GICA között, az alkotások biztosítási költségeit, a megnyitó cateringjét, továbbá átvállalja a megnyitó személy honoráriumát, a keretprogramok költségeit. A nyertes művész bevonásával megalkotja a kiállítás grafikai és kommunikációs tervezését, elvégzi a PR- és sajtómunkát.

A díjátadó időpontja: 2022. május 5. Helyszíne: Godot Kortárs Művészeti Intézet, Budapest 1036. Fényes Adolf utca 21.

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:

– Magyar nyelvű szakmai önéletrajzot.

– Lényegre törő, magyar nyelvű, szakmai, digitális portfóliót (a benne szereplő művek adataival: cím, év, technika, méret, egyéb szükséges információk).

– A leendő kiállítás címét.

– Legfeljebb kétoldalas magyar nyelvű, a pályázó alkotásait bemutató szöveges koncepciót arról, hogy alkotásai miként forrnának össze egy tárlattá a GICA tereiben. (Ezt nem kötelező a művésznek megfogalmaznia, ajánlott művészettörténész, kurátor bevonása).

– Látványtervet a kiállítás-koncepcióról. A kiállítás koncepciójához nem kötelező az összes teret kihasználni. Az alaprajzot az alábbi linken lehet letölteni: https://www.gica.hu/floorplans

– A látványtervhez csatolni kell legalább hat alkotásnak reprodukcióját/tervrajzát/ forgatókönyvét (cím, év, technika, méret, egyéb információk), melyet a pályázó beválogatása esetén a kiállításon bemutatásra szán. A művek fő adatait kérik a fájlnévben feltüntetni. A szükséges technikai eszközöket is kérik jelezni.

–  Költségvetést a tervezett kiállításhoz. (Új alkotások esetén anyagköltségek, csomagolás költsége, asszisztens bérköltsége, látványtervező bérköltsége, szövegírók bére stb). Maximum kétmillió forint.

–  Angol nyelven a művész munkáit és a konkrét koncepciót röviden bemutató összefoglaló szöveget. Legfeljebb 1 A/4-es oldal.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. február 10. éjfél.

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, regisztrációt követően a godotpalyazat@gmail.com címen lehet benyújtani az alább részletezett módon. A határidő után beérkezett pályázatokat az intézet nem fogadja el. Az alkotások a leadás pillanatában nem lehetnek öt évnél régebbiek és a művész tulajdonát kell képezniük.

Hogyan lehet pályázni?

Regisztráció: Kérik, hogy a pályázó küldjön egy e-mailt a godotpalyazat@gmail.com címre, benne a teljes nevével és elérhetőségeivel. A tárgyban kérik megjelölni: REGISZTRÁCIÓ 22. A regisztráció végső időpontja:  2022. január 30 éjfél.

A pályázati anyagok feltöltése: A beérkezett e-mailre visszaigazolásként egy Google Drive mappa linkjét fogja megkapni a pályázó, ahová a pályázathoz szükséges dokumentumokat, fájlokat töltheti fel. Reprodukciók, videóművek esetében a fájlnév tartalmazza a mű adatait (cím, évszám, technika, méret)!

Lezárás: A pályázati határidőt követően a pályázó már nem férhet hozzá mappájához, és nem szerkesztheti azt. A hiányos és/vagy a határidő után beérkezett pályázatokat az intézetnek nem módjában elfogadni.

Kapcsolat:

Laczkovich Borbála

Godot Kortárs Művészti Intézet

művészeti vezető

e-mail: icagodot@gmail.com

A zsűrizés menete:

A zsűri a portfoliók és a beadott dokumentumok alapján online módon választja ki azokat a művészeket, akiket személyesen is szeretne meghallgatni. A személyes prezentációk időpontja: 2022. 03. 01. (kedd), melynek lebonyolítása után a zsűri meghozza döntését. Az eredményekről legkésőbb 2022. 03. 04-éig értesíti a pályázókat.

A szakmai zsűri választja ki a pályaműveket. Az elbírálást követően  a Godot Kortárs Művészeti Intézet felveszi a kapcsolatot az alkotókkal. A finalisták személyes prezentációinak meghallgatását követően a zsűri és a GICA munkatársai megkezdik a csoportos tárlat szervezését.

---------------------------------

Határidők:

Regisztráció határideje: 2022. január 30 éjfél (vasárnap)

A pályázat beadási határideje: 2022. február 10 éjfél (csütörtök)

Az első körös zsűrizés: 2022. február 15, amiről értesítést küldünk az érintetteknek.

Nyertes pályázók prezentációs meghallgatása: 2022. március 1. (kedd)

Eredményhirdetés: 2022. március 4. (péntek).

Finalisták kiállításmegnyitója: 2022. március 24. (csütörtök) 18 óra, Godot Kortárs Művészeti Intézet.

Finalisták kiállítása: 2022. március 24-étől  április 10-éig.

Ünnepélyes díjátadó és a Godot Nagydíj nyertes pályázójának kiállítása: 2022. május 5-étől augusztus 7-éig.

---------------------------------

Díjak:

Godot Katalizátor-díj: egymillió forint honorárium és önálló kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. Az építési és marketingköltséget, a műalkotások biztosítási költségeit a kiállítás idejére a Godot Kortárs Művészeti Intézet fedezi.

Finalisták: a Godot Kortárs Művészeti Intézet csoportos tárlatán mutatják be műveiket.

Közönségdíj: A finalisták közül közönségszavazással kerül ki egy nyertes, akit ötszázezer forint honorárium illet meg.

A pályázatokat független szakmai zsűri bírálja el.

Zsűritagok:

Sebastian Baden kurátor, a frankfurti Shirn Kunsthalle igazgatója,

German Kinga művészettörténész, egyetemi docens, MOME Budapest,

Nemes Csaba képzőművész, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem,

Lobenwein Norbert fesztiválszervező, műgyűjtő,

Laczkovich Borbála művészettörténész, a Godot Kortárs Művészeti Intézet vezetője.