„Ha azt érzem, hogy négyezer néző egyszerre rezdül, akkor jó munkát végeztünk”

Béres Attila azon kivételes rendezők közé tartozik, aki már sokadjára bizonyíthatja tehetségét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Idén a világ musicalirodalmának egyik legnépszerűbb darabját, a Chicagót állítja színpadra Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Czakó Julianna és Janza Kata főszereplésével. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának ez már a hatodik bemutatója az ország legnagyobb csillagtetős színpadán. John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse a jazzt, a revüt és az amerikai show businesst ötvöző darabját egy szürke panelrengetegben álmodta színpadra, melyben a szereplők vágyai egy nagyszabású, amerikai koncerteket is megidéző revüben csúcsosodnak ki. A musical és az operett elkötelezett rendezőjével a bemutató előtti napokban beszélgettünk.

Barnák László, Béres Attila (fotó: Éder Vera)

Ez a harmadik Chicago-rendezése. Miben lesz más ez a szegedi produkció, mint a miskolci vagy a kecskeméti előadás?

Mindenben. Egyrészt ez az ország egyik legnagyobb színpada, és ez a hatalmas tér egyszerre inspiráló és óriási kihívás is. Alkalmazkodva a szegedi hagyományokhoz nagyon látványos színpadi világot terveztünk. Másrészt elmúlt sok-sok év az első Chicago-rendezésem óta. A darabban ugye adott egy lány, aki mindent feláldoz azért, hogy tizenöt percre híres legyen. Ez tíz évvel ezelőtt még csak egy távoli, az amerikai filmekből ismerős sztori volt. Egy óriási felkiáltójel, hogy milyen a világ máshol. A celebség még csak egy borzasztó amerikai jelenségnek tűnt, és abban bíztunk, hogy talán hozzánk nem ér el. Ma már ez lett a mi valóságunk is. A celebek életéről sokkal többet tudunk, mint amennyit szeretnénk. A teljesítmény nélküli emberek kevésbé fontos és értékelhető dolgai több emberhez jutnak el, mint a hasznos tartalmak.

A felkészülés is mást igényel most? Más dolgok inspirálják?

Rengeteg bulvárlapot olvastam a Chicago kapcsán. Észrevettem, hogy a különböző valóságshow-k és reality-k szereplőiről még a magát komolynak nevező médiában is sokkal nagyobb terjedelemben írnak, mint a valós teljesítményt felmutató, hiteles művészekről, szakemberekről. A társadalom többet tud „VV valaki” életéről, mint mondjuk, Fischer Iván Hősök terei koncertjéről.

Ami még ezeken túl elborzaszt, az az influenszer lét. Az, hogy egy ember ül egy szobában, maga elé tesz egy kamerát, és bármilyen gagyi tartalmat kitesz a TikTokra vagy az Instagramra. Aztán ezt nyolcmillió ember követi és nézi. Nyilván ezért nem a TikToker vagy az Insta-sztár a felelős, hanem az a társadalom, amelyiknek ez elég. Az információkból könnyű, ragadós szirup terjed.

Tulajdonképpen arról szól a Chicago is, hogy egy senkiből a média által lesz valaki.

Igen. Billy Flinn, az ügyvéd, a sajtó segítségével celebet csinál egy gyilkosból, akinek aztán a nép megbocsát. Megsajnálják, mert úgy van tálalva. Közben meg gyilkos galóca van az aranytálcán. Sőt! Pont a gyilkos galócát kell úgy tálalni, mintha Michelin-csillagos sztárséfek prezentálták volna. Ez ma a tartalom nélküli celebség, devalválódott világunk nagy veszélye, és gyakran esszük ezt a gyilkos galócát!

Béres Attila, Barnák László (fotó: Éder Vera)

Egy ilyen hatalmas zenés produkciónál nyilván az átlagosnál nagyobb büdzsével számolhatnak a tervezésnél. Ez a nagyobb büdzsé nagyobb rendezői álmokat is jelent?

A rendező mindig annyit álmodik, mint amennyi a büdzsé. De nem a büdzsé miatt álmodik. A darab, a zene, a helyszín és a kollégák inspirálják. Ha aztán az derül ki, hogy a vízióit nem fedezi a költségvetés, akkor legfeljebb újra álmodik.

2022-ben milyen víziója van a Chicago musicalnek egy négyezer főt befogadó szabadtéri színpadon?

Egy szürke, deprimáló panelrengetegben játszódik az előadás. A szereplők vágyai és a saját magukról elképzelt gondolataik azonban óriási revüként jelennek meg a színpadon. Egy-egy szám olyan lesz, mintha egy Justin Bieber- vagy egy David Guetta-koncerten lennénk.

Miért pont panelrengeteg?

Kálmán Eszter díszlettervezővel továbbértelmeztük a börtönt, és arra jutottunk, hogy a panelrengeteg is börtön valahol.

A Szegedi Szabadtérin jóval több zenés produkciót mutatnak be, mint prózai előadást. Ez azért van, mert egy musical jobban eladható?

Én ezt nem tartom problémának – ha hiteles és jó zenés előadásokat mutatnak be. Nagyon erősen operett- és musicalpárti vagyok, imádom ezt a műfajt. Lehet, hogy bizonyos művészkörökben ez lenézendő része a színháznak. Pedig pokolian nehéz játszani. Egyszerre kell színésznek, zenésznek, énekesnek, táncosnak lenni. Hatványozottan nehezebb, mint egy prózai előadás. Talán azért gondolják kevésbé értékesnek, mert hatásvadász és nagyon látványos. Aki azt hiszi, hogy a zenei szövettől egy előadás könnyed, az még nem látott igazán jó musicalt vagy operettet. A koncepció nem zenétől zenéig terjed, hanem megpróbál elmesélni egy kőkemény történetet.

Béres Attila, Nagy Ervin (fotó: Éder Vera)

Vegyünk például egy olyan történetet, ahol egy nagyon gazdag magas rangú fiatal politikus beleszeret egy könnyűvérű lányba. Azonban ez a szerelem a társadalmi elvárások miatt nem tud beteljesedni. Igen ám, de ekkor kiderül, hogy a fiatal politikus édesanyja is könnyűvérű lány volt valamikor, és onnan küzdötte fel magát a most nagyon híres politikus apja mellé. És ebből óriási tragédia, óriási konfliktus lesz. Na, ez a jó sztori a Csárdáskirálynő. Nem az számít, hogy „jaj cica eszem azt a csöpp kis szád”, hanem az, hogy van egy iszonyatosan éles társadalmi kérdésekkel foglalkozó történet, amit el kell mesélni. A Chicagóban is szól persze az All That Jazz, óriási koreográfiák lesznek a színpadon, de az mind csak hab a tortán. Alapvetően itt is a történetmesélés a lényeg.

Moszkvában és Romániában is díjakkal ismerték el a zenés rendezéseit. Itthon azonban nem nagyon jut díj zenés produkciónak.

A díjakat adják, és nem kapják. Azonban arra nagyon büszke vagyok, hogy amíg volt POSzT, addig három zenés rendezésemet is beválasztották a versenyprogramba.

A darab szereposztásáról egyedül dönt a rendező?

Amikor az ember felkért rendező, akkor természetesen kompromisszumokat kell kötnie. Itt azonban egyértelmű volt a szereposztás. Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Czakó Julianna, Janza Kata és Lakatos Márk neve sem volt kompromisszum kérdése. Ők a legalkalmasabbak erre a feladatra.

Janza Kata, Lakatos Márk, Czakó Julianna, Ónodi Eszter, Mészáros Máté, Béres Attila, Nagy Ervin (fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/Szabó Luca)

Ez már a hatodik rendezése a Szegedi Szabadtérin. A mostani tapasztalataival milyen tanácsot adna az első rendezésére készülő Béres Attilának?

Azt, hogy türelem, a végén össze fog állni! Óriási feladat több mint kétszáz embert egy ízlés mentén, egy gondolati mederbe terelni. A premier előtti napok teljesen kilátástalannak tűnnek, és az ember hajlamos arra, hogy emiatt indulatokat szüljön önmagával szemben.

Mikor tud elégedetten hátradőlni a premieren?

Sosem tudok hátradőlni, nem az a típus vagyok. Mindig látom, hogy mit csinálnék másként. De ez nem baj. Ha ez a történet célt ér, megérinti az embereket, és azt érzem, hogy a négyezer néző egyszerre rezdül, egyszerre nevet és egyszerre szuszog, akkor jó munkát végeztünk.

Jegyvásárlás a linkre kattintva.

Nyitókép: Béres Attila (fotó: Gálos Mihály Samu/Miskolci Nemzeti Színház)