Ha követjük Verdit és Fischert, szebb hely lesz a világ

2006-ban a – sokak szerint – bayreuthiaknál is jobb Parsifal-előadásokkal kezdődött a Budapesti Wagner-napok sora, és azóta Wagner-kultuszhellyé vált a Műpa kiváló akusztikájú, különleges színpadi és szellemi dimenziójú Bartók Hangversenyterme. A Wagner-rajongók nemzetközi tábora számára nincs június Műpa és Fischer Ádám, a budapesti fesztivál megálmodója, művészeti vezetője nélkül.

Ki gondolná, hogy alighanem a világhírű karmester inspirálta a Bartók Hangversenyterem építészeti megoldásait is? „Zoboki Gábor, a Műpa építésze, az egyik legnagyobb wagneriánus évente eljött az előadásaimra Bayreuthba. 2004-ben megmutatta a Műpa készülő terveit, akkor kezdtünk arról beszélgetni, hogy Wagnert is kellene majd játszani az új épületben. Wagner a Parsifal első felvonása második jelenetében előírja a partitúrában, hogy a kórusoknak különböző szinteken, a legfelső, a közepes magasságokban és lent kell énekelniük. Zoboki belelkesedett, és azt mondta, erre majd egyszer visszatérünk. Aztán amikor épült a Műpa, védősisakban kivitt az építési területre, és láttam, hogy a tervek szerint egymás fölött lesznek az erkélyek. Mondtam, hogy ez olyasmi, mint ahogyan Wagner kigondolta, és elmeséltem, szerintem pontosan milyennek kell lennie. Hogy bevette-e azokat az ötleteket a tervezésébe, vagy akkor már készen volt vele, nem tudom, de így kezdődött. És végre van egy hely, ahol úgy mutathatjuk be Wagnert, ahogyan elképzelte” – emlékezett Fischer Ádám egy 2016-os interjúban.

Forrás: kitervezte.hu

Azt is elmondta, hogy bár szeretünk magunkra zenei nagyhatalomként tekinteni, ez száz-százötven éve azt jelenti, hogy elmennek tőlünk Berlinbe, Milánóba, New Yorkba és más világvárosokba. Pedig nem ez a nagyhatalom ismérve, hanem az, amikor mi vonzunk külföldieket. Mert itt olyasmi történik, ami máshol nem. Az énekesek azért is szeretnek a Bartók Hangversenyterembe jönni, mert az első nézősor a szokásosnál sokkal közelebb van a színpadhoz, és a világítástechnika révén láthatóbb a szereplők mimikája, tehát nem kell túlozniuk. Sokkal jobban tud az intim pillanatokra fókuszálni az előadás, illetve a néző. Ez más embert, más egyéniséget hoz ki a művészekből.

Giuseppe Verdi (Zeno Fotografie)

Fischer Ádám közéleti aktivitásáról, társadalmi szerepvállalásáról is híres. „Verditől tanultam, aki azt írta a végrendeletében: segíteni akar azoknak, akik semmivel sem tehetségtelenebbek nála, csak kevesebb szerencse jutott nekik. Ha mindenki magáévá tenné ezt az ideológiát, sokkal szebb hely lenne a világ – vallja. – Annál több szerencsét, mint ami nekem jutott, nehéz elképzelni. Soha nem pénzért dolgoztam, hanem azt csináltam, amit szerettem, de mindig több pénzt kerestem, mint amennyire szükségem volt. Ezt az emberiség kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc század százaléka nem mondhatja el magáról. Tehát nekem feladatom, hogy segítsek a kevésbé szerencséseknek.”

A Casa Verdi a megnyitása évében,1902-ben

Fischer Ádám 2018-ban elnyerte a Wolf-díjat, amely az egyik legrangosabb nemzetközi művészeti és tudományos elismerés. A zsűri az ihletett zeneművészi életműve mellett emberi jogi tevékenységét is nagyra értékelte. Abban az évben két zenészt díjaztak – a másik Paul McCarthney, a legendás Beatles-tag volt –, és ötven-ötven ezer dolláros pénzjutalmat is kaptak. Fischer a díjjal járó pénzt felajánlotta a Magyar Helsinki Bizottságnak. „Giuseppe Verdi élete végén vagyona nagy részét arra fordította, hogy az idős művészek számára teremtsen egy öregek otthonát. Ez volt a Casa Verdi. Amikor megkérdezték, mit tart élete fő művének, nem azt mondta, hogy a Traviatát vagy az Aidát, hanem azt, hogy a Casa Verdit. Verdit példaképnek tekintem, és szeretném, ha azt mondhatnám, hogy a Helsinki Bizottság-i tagságomra vagyok büszke. Nem csak a Scalára és a Metropolitanre” – nyilatkozta a díjazott karmester.

Nyitókép: Fischer Ádám (forrás: helsinkifigyelo.blog.hu)