„Ha nincs a járvány, ez a könyv sincs”

Dr. Szalai Zsuzsanna a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház pulmonológiai osztályának vezető főorvosa, PhD fokozattal. Több szakvizsgája van, többek között tüdőgyógyász, allergológus, onkológus és az alvásmedicina szakorvosa is. Harmincöt éve van az orvosi pályán. És nemrég jelent meg első regénye, a Nincs Hold, ha nem nézed címmel. A könyv vezette a Bookline megrendelési listáját, és hat héttel a megjelenése után a Kalligram Könyvkiadónál már megjelent a második kiadás is.

A történet a koronavírus-járvány idején játszódik Magyarországon, főszereplője egy orvosnő. Ez mégsem egy Covid-regény, a főhős családi és szerelmi drámái teszik szinte letehetetlenné a kötetet. S noha a regény fikció, egy nem létező kórházban játszódik, a gyógyítók élet-halál küzdelme a vírus ellen, a hazai egészségügy megjelenítése nagyon is valóságos.

Dr. Szalai Zsuzsanna hatvanévesen lett elsőkötetes szerző, s ezzel régi álma valósult meg. Gyerekkorában ugyanis gyakran mondogatta: egyszer majd író lesz. A doktornő Erdélyben, Székelyudvarhelyen született, később a családjával Csíkszeredára költöztek. A szülei irodában dolgoztak, művelt, olvasott emberek voltak. Fizetés után első útjuk a könyvesboltba vezetett. Zsuzsa is imádott olvasni, gimnazistaként elindult egy irodalmi versenyen is, ahol országos harmadik lett. A többi díjazott diák később a bölcsészpályát választotta.
– A csíkszeredai gimnáziumban nagyon erős volt a reálképzés, a fizikát például Barabási Albert László fizikatanára tanította nekünk is. Az én osztályomból szinte mindenki az orvosi egyetemre jelentkezett, köztük én is – meséli.

Elsőre felvették 1980-ban a marosvásárhelyi orvosi karra. Úgy emlékszik, mintha burokban élt volna azokban az években, csupa magyar egyetemista között. A tanulás jól ment, szerette Marosvásárhely pezsgő szellemi életét, tagja volt az egyetemi színjátszó körnek. A Ceaușescu-rendszer terheiből e védett közegben alig érzékelt valamit. Ám egycsapásra megváltozott minden, amikor 1986-ban megszerezte az orvosi diplomáját: egy akkori rendelet ugyanis előírta, hogy a magyar egyetemen végzetteknek román településen kell elhelyezkedniük. A törvény sok erdélyi értelmiségi család életét megkeserítette, gyakran a szülők kénytelenek voltak román területre költözni, a gyereket meg otthon hagyták a nagyszülőkkel. Zsuzsa egy román város kórházába került rezidensnek, s bár a magyar orvosokkal mindenki nagyon kedvesen bánt, az idegen moldvai városban otthontalanul érezte magát.

Mégsem ezért döntött úgy, hogy elhagyja a Romániát: 1986-ban férjhez ment egykori gimnáziumi osztálytársához, aki már előzőleg átköltözött Magyarországra. Zsuzsának nem okozott gondot az országváltás, ő olyan ember, aki mindenütt feltalálja magát. Szemorvos akart lenni, csakhogy a mosonmagyaróvári kórház pulmonológiai osztályán nagy volt az orvoshiány, ezért elvállalta, hogy hat hétig ott dolgozzon. Végül olyan izgalmasnak találta ezt a szakterületet, annyira jó szakmai csapatba került, hogy amikor az osztályvezető főorvos megkérdezte tőle, maradna-e továbbra is a tüdőosztályon, igent mondott.

A tüdőgyógyászat sikerágazatnak számított az elmúlt évtizedekben. Amikor a doktornő a pályáját kezdte, az asztmába még sokan belehaltak. Ma már a korszerű gyógyszereknek köszönhetően az asztmások teljes életet élhetnek. Az idült hörghuruttal járó COPD a kétezres évekig kezelhetetlen és halálos betegségnek számított, ma kezelhető és megelőzhető betegséggé vált. Ráadásul a tüdőrákkal operált vagy gyógyszeresen kezelt betegek túlélési esélyei is egyre jobbak hazánkban. Zsuzsát inspirálták az új kihívások, folyamatosan képezte magát a napi orvosi munka mellett. Közben elvált, újra férjhez ment, két gyereke született. Fiatalkorában a kórházban hetente kétszer kellett ügyelnie, előfordult, hogy pénteken bement, és csak hétfő délután mehetett haza. Olyankor a férje hétvégén bevitte a gyerekeket a kórházba, hogy legalább lássák az anyjukat.

Ebben a hajszában telt el harminc év. A munka, a tanulás és a család mellett másra nem jutott idő. Az írásra végképp nem. Aztán 2019-ben Dr. Szalai Zsuzsanna beiratkozott Péterfy Gergely kreatív írói kurzusára.
– A gyerekeim akkora már felnőttek, elköltöztek otthonról, szakmailag is elértem az orvoslásban, amit lehetett – folytatja. – Több időm jutott magamra, s úgy gondoltam, megpróbálom megvalósítani a vágyaimat. Kreatív írói kurzusokat kerestem, ám csak külföldieket találtam a neten. Jelentkeztem is az egyikre, de hamar rájöttem, angolul sosem fogok tudni úgy írni, mint az anyanyelvemen. Szerencsére ráakadtam a Péterfy Íróakadémiára.

Zsuzsa a nagynevű író kurzusainak egyik első hallgatója lett. És az online órák látogatását akkor sem hagyta abba, amikor kitört a koronavírus-járvány. Utólag úgy látja, ha nincs a járvány, valószínűleg a könyve sem készül el, vagy egy teljesen más regény születik. Eredetileg annyi elképzelése volt, hogy egy orvosnő szerelmi életéről ír, kórházi háttérrel. A Covid viszont minden átírt, és új mélységet adott a regényének. A könyvét 2020. márciusban kezdte írni, és 2021 novemberében már le is adta a Kalligram Kiadónak. A járványügyi korlátozások is segítették az írást: nem lehetett sehová sem menni, és a bezártságban még inkább az alkotásra fókuszálhatott.

Akkor már több éve a győri kórházban dolgozott, és tüdőgyógyászként rögtön tudta, hogy az új vírus rendkívül veszélyes.
– Heroikus érzés töltött el, hogy megküzdünk majd ezzel is – emlékezik. – Az első hullámban azonban még alig voltak betegek, senki nem halt meg a kórházukban. Az őrület a második hullámban tört ki. Hirtelen nagyon sok beteg lett, és sorra haltak meg. Soha nem láttunk előtte ennyi halottat. A már félig öntudatlan állapotban lévő betegek sírtak félelmükben, amikor átvittük őket az intenzív osztályra, a lélegeztetőgépekre. Tudták, hogy onnan szinte senki nem jön vissza.

Zsuzsa is rettegett, hogy elkapja a vírust, és akkor még oltás sem volt ellene. Hallották a híreket, hogy orvosok, mentősök, ápolók halnak meg. Ráadásul kezdetben még nem volt elég maszk és védőfelszerelés. A reggeli műszakot azzal kezdték, hogy végignézték a betegek névsorát, és kihúzták róla azokat, akik meghaltak.
– Az elején még a harmincas-negyvenes években született betegeket veszítettük el, de azután már a hetvenes-nyolcvanas években születetteket is. Nálam jóval fiatalabbak is meghaltak. Nehéz volt az is, hogy elárasztották a közösségi médiát az olyan kommentek, hogy nincs is járvány, az egészet csak kitaláljuk. Rengeteg orvos- és tudományellenes vélemény terjedt a világhálón. Megdöbbentett, hogy mennyi a tudatlan ember. Arról, hogy vannak oltásellenesek, korábban is tudtunk, de hogy ennyien, arra nem számítottunk.

A Covid-osztály orvosai és nővérei úgy érezték, mintha háborúban lennének, frontszolgálaton. A halálzónában. Dr. Szalai Zsuzsannának a regényírás segített abban, hogy kibírja az őrületet, a hosszú kórházi műszakokat. A rettenetes valóság mellett fölépített magában egy fantáziavilágot, ahová mindig visszatérhetett, ahol biztonságban érezte magát. Folyamatosan a regényt írta a fejében. A járvány kezdetén még Mosonmagyaróvárról utazott be a győri kórházba, a negyven kilométeres autóúton, vezetés közben is szereplőinek történetei pörögtek benne, s alig várta, hogy hazaérjen, és leírja az újabb részeket. Beiratkozott egy orvosi tanfolyamra, hogy megtanulja a lélegeztetőgép kezelését. Nemcsak a járvány miatt volt erre szüksége, hanem, hogy hitelesen ábrázolja regényének főhősét, az intenzív osztályos orvosnőt.

Mészáros Sándorral, a Kalligram igazgatójával

Zsuzsa eleinte úgy gondolta, titokban tartja kollégái előtt a készülő regényét, de ez persze nem ment. Viszont írói álnevet választott magának, hogy megkülönböztesse Havas Julit, a szerzőt Dr. Szalai Zsuzsannától, aki szakorvosi témákban publikál. A Kalligram igazgatója, Mészáros Sándor azonnal igent mondott a regény kiadására. Azóta a doktornőt sorra hívják itthon és Erdélyben is író–olvasó találkozókra.
– A kollégáim is nagyon jól fogadták a könyvet, sok pozitív visszajelzést kapok tőlük – teszi hozzá –, de a laikusok is nagyon szeretik. Már tervezem a következő könyvemet, amelynek szintén egy orvosnő lesz a főszereplője. Magyarországon a nők helyzete eleve nehéz, az egészségügyben dolgozóké pedig még nehezebb. Nagyon sokan joggal kritizálják a kórházi ellátások színvonalát, de én azt is szeretném megmutatni, amit mi, orvosok és nővérek élünk át a másik oldalon.

A Csíkszeredai Könyvvásáron

A következő erdélyi találkozó

Az írás a gyógyító munkájában is segítette Zsuzsát. Úgy érzi, jóval empatikusabb lett a betegekkel, türelmesebb a hozzátartozóikkal. A regényében arról is írt, mennyire aggódtak azok az emberek, akik nem látogathatták szeretteiket a kórházakban, információjuk sem volt róluk. De a doktornő leginkább annak örül, hogy az írással nagyon sok új barátot is kapott. Ma is tartja a kapcsolatot az írói kurzuson megismert társaival. Az irodalom egy új világot nyitott meg számára.

A könyv nagy visszhangot váltott ki, sok a visszajelzés. Akad olyan orvoskolléga, aki örül, hogy valaki kimondta helyette is, amit átélt a Covid-járvány alatt, és amit legszívesebben örökre elfelejtene. Gyógyult betegek, hozzátartozók pedig szembesülhetnek azzal: az elmúlt két év nemcsak nekik volt szörnyű és félelmetes, hanem azoknak is, akik az életüket kockáztatták értük nap mint nap.

S vajon szolgálhat-e fontosabb célt egy könyv, mint hogy felismerjük, mennyire törékenyek vagyunk és milyen szerencsések mi, túlélők?

A bortókép forrása: Havas Juli író Facebook-oldala

---------------

Az interjú létrejöttét a B. Braun támogatta.