by artisbusiness.hu 2021. jún 19.

Hommage à Széchényi

A Budapest Sound Collective koncertje – Dubóczky Gergely vezényletével

1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc a magyar nemzetnek ajándékozta tudományos gyűjteményét, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el az alapító tiszteletére azt az ünnepélyes koncertsorozatot, amelyre Dubóczky Gergelyt és a Budapest Sound Collective-et kérte fel.

Budapest Sound Collective (fotó: Nagy Attila)

A 2020. november 14-ére meghirdetett ünnepi hangverseny a Covid-19-világjárvány miatt elmaradt, azonban 2021. június 19-én este 7 órai kezdettel pótolják. Erre az estre kivételes programmal, gróf Széchenyi Ferenc korát idéző klasszikus művek – Haydn: 80. szimfónia, Mozart: D-moll zongoraverseny K 466 – előadásával készültek. Az est szólistája Fejérvári Zoltán zongoraművész.

A Budapest Sound Collective 2013 óta működik projektzenekarként. Az együttes művészeti vezetője és karmestere Dubóczky Gergely, aki a kísérletező, új formákat kereső, avantgárd formációt saját ötleteinek megvalósítására hozta létre. Többszörös fellépői a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak, a 2019-es Átlátszó Hang Fesztiválon pedig első magyar együttesként nagy sikerrel mutatták be Georg Friedrich Haas In vain című művét a Műpában.

Fotó: Felvégi Andrea

Dubóczky 2009 óta a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere is. Az együttes brandjének lényeges része, hogy jótékonysági koncerteket ad. „Mindig vannak olyan ügyek, amelyek megoldásához összefogás kell, és Magyarországon sajnos nem magától értetődő a társadalmi felelősségvállalás” − fogalmazott Gergely 2019-ben. „A hatalmas hiányokat nem tudjuk pótolni, de fontos az attitűd: ha akár csak egy kicsi, de kézzel fogható segítséget tudunk nyújtani, tegyük meg! És az is fontos, hogy a jótékonysági koncertek nem csak a pénzgyűjtésről szólnak, hanem az összetartozás erősítéséről is. Arról, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért. A Fesztiválzenekar is intenzív kapcsolatot tart a társadalommal, zsinagógákba, idősek otthonába jár, TérTánc-koncerteket, kakaó-, babzsákkoncerteket ad. Ezek segítenek közelebb vinni egymáshoz az előadókat és a befogadókat, és hatalmas sikereket aratnak.” Napjainkra Dubóczky Gergely maga is a világ számos táján megsüvegelt „brand”-dé vált.

A Medikus Zenekar és karmestere 2018-ban

A 2021. június 19-ei hangversenyt otthonaikban is megtekinthetik azok az érdeklődők, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen. Az online közvetítés ingyenesen elérhető a Magyar  Nemzeti Múzeum YouTube-csatornáján.

Nyitókép: balról Fejérvári Zoltán, jobbról Dubóczky Gergely

A cikk megjelenését a B. Braun támogatta.

Lásd még: Foglalkozása: Dubóczky Gergely | artisbusiness.hu