by artisbusiness.hu 2022. szept 23.

Hommage–message à Kurtág György

Yorgos Tzortzoglou kiállítása Szentendrén

A zenész-képzőművész Yorgos 1952-ben Miskolcon született, görög menekültek gyermekeként. Később a dégi kastélyban, Fehér László festőművész édesapja, Fehér József vezette azt a görög menekültgyerekekből álló kórust, ahol énekelni kezdett.  1974-ben szerzett diplomát az akkori Iparművészeti Főiskolán, de ezzel egyidőben már játszott a legendás Kolindában és a Vízöntőben. Egy évvel később ő alapította a folkrock úttörő Gépfolklórt, majd a nyolcvanas években a Barbarót – ezek a magyar könnyűzene csúcsai. Később a Rolls Frakció tagjaként vált ismertté, majd a Balkán Fanatikénak, melynek sikere máig tart.

Yorgos Tzortzoglou: Polimorfia (Mikonos), 2002, karton, olaj, monotípia, grafit (forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)

1994 óta lakik Szentendrén, azt azonban kevesebben tudják róla, hogy festőként is jelentős. Korábban a görög szigetek galambdúcépítményeit keresztezte kották mintáival, majd sajátos fotó–festmény hibrideket készített. Ember és tárgyak nélküli képein is a zene a főszereplő: kortárs zeneszerzők dedikált kottáit dolgozza át vagy fejleszti képpé kísérletező technikákkal. Penderecki, Stockhausen, Eötvös Péter, Kurtág György – utóbbi egyik művének, a Kafka-töredékeknek a kottarészlete például a krakkói zsidó temető sírkőmotívumaival vált önálló alkotássá.

Yorgos a szentendrei művészet összetett személyisége – fest, fotózik, mindemellett a Vízöntő, a Kolinda, a Gépfolklór, a Barbaro, most pedig a Balkán Fanatik együttes meghatározó tagja.

Yorgos – mondhatnánk kissé patetikusan – lényegében a beavatott odüsszeuszi ember, aki a technikai csábítás szirénjei közt hajózott ki a kreativitás tengerére. A zene/képi lejegyzés konvenciói régóta lehetővé teszik a tér-zene-(meg)tapasztalás kvázi poétikai lehetőségeinek kiaknázását: ez hagyományosan is megtörténhet, mégpedig a notáción, a konvencionális jelrendszeren belül. 

A kvázi notáció(szerű) megközelítést és a zenei grafikát építi be Yorgos az alkotásaiba, mert nem hagyhatjuk figyelmen kívül a zene keletkezését és fejlődését, az emberi beszéd, festői gesztus stb. és írás kialakulását, mint az emberi gondolatok közvetítésére, maradandó megőrzésére irányuló törekvést. Kurtág és Yorgos együtt harmonikusan hajózik ezen a kiállításon.

Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum

A KIÁLLÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

Szeptember 24. (szombat) 19.00

Kiállításmegnyitó
Köszöntőt mond a kiállítás kurátora, Prosek Zoltán.
A megnyitón Rajk Judit énekművész és Zétényi Tamás csellóművész előadásában részletek hangzanak el Kurtág György Jelek, játékok, üzenetek, valamint a Tandori Dezső szövegeire írt AB-Játékok énekhangra című sorozataiból, majd az AMADINDA Ütőegyüttes ad koncertet.

Az esemény részletei ITT.

Október 6. (csütörtök) 18.00

Petőcz András tárlatvezetése

Október 28. (péntek) 18.00

Rácz Zoltán tárlatvezetése

November 12. (szombat) 17:00

Kurátori tárlatvezetés

A programok helyszíne
IKON – Szentendrei Képtár, Szentendre, Fő tér 2-5.

A programok belépőjeggyel látogathatók.

A kiállítás 2022. szeptember 25-étől november 20-áig tart nyitva,
csütörtöktől vasárnapig, 10 és 18 óra között.

Nyitókép: Georgios Tzortzoglou (forrás: a Ferenczy Múzeumi Centrum Facebook-oldala)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!