by artisbusiness.hu 2022. May 01.

Jehan Chu – kriptobefektető és NFT-gyűjtő

A hongkongi műkereskedő, aki már az elmúlt évek hype-ját megelőzően is digitális művészettel foglalkozott.

2020 októberében a Christie’s aukciósház volt az első a „nagyok” közül, amelyik Robert Alice művész munkáját egy NFT-vel együtt adta el. Az esetet hatalmas hype követte, 2021-ben a kriptoalkotások 2,8 milliárd dolláros forgalmat generáltak. Jehan Chu az egyike azoknak a műkereskedőknek, akik már több mint egy évtizede foglalkoznak az NFT-k világával. A gyűjtő karrierjét az artsy.net mutatta be.

A legnagyobb galériák, aukciósházak és művészeti vásárok világszerte egyre jobban érintettek az NFT-kereskedelemben. Egyre szaporodnak a digitálisan gyűjthető „tárgyak”. A hagyományos és a kriptoművészvilág egyre szorosabban fonódik össze az NFT-ken, videójátékokon és a metaverzumon keresztül.

Jehan Chu a Sotheby’s aukciósház front-end fejlesztőjeként kezdte karrierjét. Éveken keresztül segítette az online aukciók digitális infrastruktúrájának kialakítását. 2006-ban – a kínai kortárs művészet fellendülésének idején – Hongkongba költözött, hogy segítse a vállalat terjeszkedését az ázsiai piacon.

Mindig is érdekelte a művészet, és Hongkongban jött rá, hogy olyan emberekkel dolgozik egy irodában, akik a lehető legjobb útmutatást tudják adni Ázsia művészeti piacán. Így logikussá vált számára, hogy műtárgyak gyűjtésébe kezdjen.

Chu gyűjteményének egyik korai darabja: Chris Huen, Where Have you Been (forrás: artsy.net)

2008-ban a Sotheby’s-t otthagyva kezdett önálló műkereskedésbe. Hamar bekerült a frissen induló hongkongi Para Site igazgatói tanácsába. Ebben a művészeti térben olyan emberekkel dolgozott együtt, mint Tobias Berger, aki jelenleg a hongkongi Tai Kwun – Centre for Heritage and Arts (örökségi és művészeti centrum) vezetője.

Chu pályája meredek emelkedésnek indult, amikor elkezdett a kriptovalutákkal foglalkozni. Az általa létrehozott Ethereum HK Meetup és a Hyperledger HK Meetup keretein belül, a blokklánc-technológia iránt érdeklődők tudatosságát tudta növelni. A kriptoközösség szervezésében komoly sikereket ért el, az Ethereum Meetup 2014 és 2015 között a blokklánc-kapcsolatok központja volt Ázsiában. Heti rendszerességgel tartott rendezvényein a szakma startup-vállalkozói, illetve a közösség hangadói tartottak előadásokat, beszélgetéseket.

Ebben az időszakban kezdett el a művészvilág is az NFT-kel foglalkozni. Chu cége az első befektetők között volt a Decentralandben. Ez egy blokkláncalapú virtuális világ, amely leginkább a metaverzumban szervezett digitális kiállításairól vált ismertté.

Robert Alice: Block 21, 2019 (forrás: christies.com)

2020 októberében Chu jelentős szerepet játszott abban, hogy a Christe’s aukcióján Robert Alice Block 21 című munkáját egy NFT-vel együtt árverezték el. A Bitcoin tematikájú művel az alkotó előzetesen felkereste Chut, aki azt javasolta neki, hogy az alkotáshoz csatoljanak egy NFT verziót is. Az eredetileg 12 és 18 ezer dollár közé becsült műalkotás 131 250 dollárért talált gazdára. A hatalmas sikert egy még nagyobb követte, és 2021 márciusában a Christie’s 69 millió dollárért árverezte el Beeple Everydays – The First 5000 Days című alkotását. Ezúttal már csak egy NFT-ről volt szó, fizikai műalkotás nélkül.

Chu saját NFT-gyűjteményét is folyamatosan bővíti. Kollekciójában többek között megtalálhatók Andy Warhol és Refik Anadol (török digitális művész, a gépi intelligencia esztétikájának úttörője) alkotásai.

Beeple, Everydays – The First 5000 Days (forrás: twitter.com/christies)

Saját magára a digitális és a hagyományos művészvilág közötti összekötőként tekint. Kriptobefektető társait fizikai művek gyűjtésére ösztönzi, a különböző művészeti szervezetek, vállalatok számára pedig előadásokat tart a digitális világ működéséről, hogy segítse őket a technológiával kapcsolatos döntéseikben.

Véleménye szerint az NFT-k máris átalakítják a kreatív élményt, legyen szó zenéről, játékról, művészetről vagy dizájnról, és jelentős szerepük lesz a művészvilág jövőjében.

Borítókép: Jehan Chu Refik Anatol Machine Hallucinations  Space: Metaverse című alkotása előtt (forrás: artsy.net)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!