„Jobb irányba terelhetjük tévúton járó kortársainkat”

Különleges alkotással gazdagodott a Bródy János-életmű: megjelent a Melody Produkció és a GrundRekords Vallomások című exkluzív kiadványa, amely egy Bródy-portréfilm DVD-jét, két, összesen harmincnégy dalt tartalmazó CD-t, valamint egy hozzájuk tartozó képes szövegfüzetet foglal magában. Kiss Richárddal, a film operatőrével és vágójával arról beszélgettünk, miért vált szívügyévé ez a portré, mit tanulhatunk Bródytól, de az is kiderült, hogyan kapcsolódik a fiatal alkotó a KuglerArt Szalonhoz és mi a személyes ars poeticája.

Hogyan került a Bródy-projektbe?

A rendezővel, Surányi Andrással nagyjából öt-hat éve dolgozom együtt. A Budapesti Gazdasági Egyetemen volt az egyik tanárom, onnan ismerjük egymást. Andrást először 2019-ben, még a Covid előtt kereste meg a filmötlettel Mentler Krisztina, Bródy János menedzsere. Három-négy alkalommal találkoztunk, és János mesélt az életéről. Ez csak afféle bizalommegalapozó ismerkedési folyamat volt. A beszélgetések egy részét rögzítettük, de abban a formában elvetettük, és mivel közbejött a Covid, félre is tettük a projektet.

János egyébként először elzárkózott a filmtől, mondván, amire hivatott, azt a dalokban már közzétette, de végül is sikerült meggyőzni, és idén nyáron a Kongresszusi Központban felvettünk vele hat-hét órányi interjúanyagot. Akkor már az volt a koncepció, hogy a számain, harmincnégy dalon keresztül ismertessük meg a munkásságát. Mesélje el a nóták keletkezéstörténetét, azt, hogy milyen körülmények között, milyen érzések, tapasztalatok, gondolatok alapján írta őket. Ez a tartózkodóbb, visszafogott forma sokkal jobban megfelelt neki, mint egy szabályos életútinterjú. A dalok kerültek előtérbe, a személyes szálak inkább csak a számok hátteréül szolgáltak.

Kiss Richárd, Mentler Krisztina, Bródy János és Surányi András a forgatáson (fotó: Surányi Ádám)

Amikor belekezdtek a filmbe, mennyit tudott Bródy János munkásságáról?

Csekély fogalmam volt róla. Néhány számát ismertem a szüleim révén (bár már ők sem kimondottan ebben a zenei világban voltak fiatalok), például a Ha én rózsa volnék, a Személyi igazolvány, a Maszkabál megvolt, de bővebben már csak a koromból kifolyólag sem követtem a pályáját. Két napig forgattuk vele azt a hosszú interjút, és akkor nagyon elkapott néhány mondata. Mondhatni akkor fedeztem fel magamnak, és onnantól kezdve már nagyon érdekelt, hogy ki is ő. Azt éreztem, hogy a filozófiája, a gondolatai korosztálytól függetlenül elképesztően aktuálisak; az az eszmeiség, amit képvisel, érték. Oda kell rá figyelni, meg kell érteni, meg kell őrizni és tovább kell adni. Szívügyemmé vált ez portré.

Az utómunka első mozzanataként Andrással megnéztük a teljes nyersanyagot, hogy lássuk, melyek azok a mondatok, amiket ki lehet emelni, mi az, ami képernyő-kompatibilis, aztán elküldtük Krisztinának és Jánosnak, hogy ők mit szólnak hozzá. Folyamatosan egyeztettünk. Számomra akkor kezdődött a munka legnehezebb, de egyben legélvezetesebb része, amikor a dalokat is elkezdtük az elhangzott interjú részei közé szerkeszteni. Attól a ponttól napi rutinommá vált, hogy amikor elindultam otthonról, rákerestem a Spotify-on Bródy albumaira, és sorra hallgattam a számokat. Meg akartam találni az egyes nótáknak azt a versszakát vagy akár csak egy-egy mondatát, ami az interjú adott gondolatsorát továbbgörgeti, és koherens, egységes egésszé fejlődik a történet. A dalok és János érzékeny, empatikus lénye, így együtt, nagyon megfogtak. Katartikus élmény volt. Van mit tanulni tőle és Krisztinától is.

Mi ragadta meg különösen az interjúban? Felidézne egy-egy kulcsmondatot?

Sok ilyen volt, az egyik akkor hangzott el, amikor 1956-ról beszélt. Tízévesen a tömegben a kezébe nyomtak egy fáklyát, hogy világítson. Azt mondta: úgy érzi, neki azóta is az a feladata, hogy tartsa azt a fáklyát, és utána hozzátette: „csak legyenek körülöttem mások is”. Az is nagyon megragadt bennem, hogy ha igazán végiggondolja valaki a XX. századi magyar történelmet, akkor egyformán fáj neki a holokauszt és Trianon. De mondhatom az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is, amelyből idézte az első cikkelyt: „Minden emberi lény szabadnak születik, és azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.” És persze a klasszikus „A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma” is rögzült.

A film vágója is ön volt. Gondolom, amennyire megkönnyítette a dolgát, hogy szerelemprojektté vált a munka, annyira meg is nehezítette, hiszen a szívéhez nőhetett minden snitt. Sok fejtörést okozott, hogy mit hagyjanak ki?

Két hónapos intenzív munkafolyamat volt. Volt, amikor otthonról dolgoztam, volt, hogy Andrással ketten vagy Jánosékkal együtt ötleteltünk, hogy mit tartsunk meg és mit hagyjunk ki. Legalább százszor néztem meg az anyagot. Már eleve az nehéz, ha az ember ennyire benne van valamiben, mert ilyenkor lehet, hogy észre sem veszi a hibákat. Mindig aggodalommal engedek el egy filmet, mert sosem látom igazán jónak, akárhányszor újranézem, találok benne valami apróságot, amin lehetne változtatni, javítani. De általában valamilyen szinten határidőhöz vagyunk kötve, és most is ez történt: egyszer csak késznek kellett nyilvánítanunk a Vallomásokat.

Volt külső kontrollja? Egy „szűz szem” sokat segíthet.

Most már bevallhatom, amikor otthon dolgoztam, édesanyám bele-belenézett az anyagba, és rögtön kiszúrta, hogy hopp, itt rosszul van bevágva egy képkocka – ami az én szememnek már fel sem tűnt. Nagyon jólesett, hálás vagyok érte.

Eljött az a pillanat, amikor János már nem pusztán beletörődött abba, hogy portréfilm készül róla, hanem lelkessé vált?

Szerintem az elején, főleg miután Krisztinával megnézték a sok-sok órányi vágatlan interjút, kétségbe volt esve, hogy mi lesz ebből. (Olyannyira, hogy nem is várt addig, amíg elküldjük az első vágott verziónkat, hanem ő is elkezdett dolgozni az anyagon: az első forgatási nap felvételeiből összerakott egy változatot az általa elviselhetőnek tartott mondatai alapján.) Aztán amikor már nagyjából megvolt a szerkezet, és a nóták hetven-nyolcvan százaléka a helyére került, azt láttam, hogy hátradőlve nézi, és Krisztinával együtt mosolyog. Akkor azt éreztük, hogy a maga szemérmes módján lelkes, szóval, jó lesz ez.

A dalok filmfelvételei honnan származnak?

János, illetve Krisztina archívumából, többségük ilyen formában először kerül a nagy nyilvánosság elé. Nem olyan kifogástalan minőségűek, mint a stúdiófelvételek, de abszolút élvezhetőek és nem utolsósorban dokumentumértékűek. Egyébként a filmben szereplő összes dal külön is megtalálható a kiadvány CD-mellékleteiben.

Azt mondta, Bródy filozófiája, gondolatai korosztálytól függetlenül aktuálisak és értékesek. Mit tanulhat tőle az ön nemzedéke, illetve a még fiatalabbak?

Mindenekelőtt látásmódot – amit a dalai is tükröznek: küzdjünk saját magunkért, a szabadságunkért, az egyenjogúságért, egy békés világért. Ne hagyjuk eluralkodni a sötétséget, a hatalommániát, a gyűlölködést, mert annak mindig tragédia a vége. „Apám azt hitte a háború végén/A sötét gonoszság végleg kimúlt/Az Egyesült Nemzetek békére vágynak/A sorstalan üldözött felszabadult/És itt állok én most a fiam előtt/És úgy érzem tudnia kell/Hogy voltak már rohadtul nehéz idők/Vagy inkább ezt felejtsük el?” – ezt a Tábori fénykép című dalából idézem.

Amelynek egy másik versszaka így szól: „... arra tanít a történelem/Hogy hiába világos minden tanulság/Nem tanul belőle senki sem/És itt állok én most a fiam előtt/És úgy érzem tudnia kell/ Hogy lesznek még rohadtul nehéz idők...”

Igen, sajnos. Pedig ugyanazzal az erővel, amivel gyűlöljük egymást, szerethetnénk is. Vagy legalább megérthetnénk és elfogadhatnánk egymást. Ezzel sokkal jobb világot teremthetnénk.

A porténak sincs pozitív végkicsengése, János elmondja, ahogy az utóbbi időkben adott interjúiban is tette, hogy rossz előérzet gyötri. A film egésze szemérmes vallomás, de a végén felkiáltójel van. Egyetértettek a stáb tagjai abban, hogy ne legyen egy parányi feloldás sem?

Igen, mert így hiteles. János tényleg önazonos és következetes, vállalja akár dalban, akár interjúban hogy azt mondja, amit gondol, akkor is, ha borús, ha keserű. Egyáltalán nem néz bizakodva a jövőbe, mert analógiát vél felfedezni a jelen helyzet és a második világháborút megelőző időszak között. Úgy gondolom, jogosan. Érdemes meghallani.

Surányi András oldalán milyen produkciókban dolgozik?

Emlékszem, első közös munkánk idején még egyetemre jártam, egy osztálykirándulás révén Erdélybe látogattunk, és a székely–magyar identitást vizsgáltuk, amiből filmet is készítettünk. Azóta számos produkcióban dolgoztunk együtt, hangjátékokban, interjúkban (több mint százötven holokauszttúlélővel beszélgettünk), portréanyagokban. Például Eötvös Péter hetvenötödik születésnapja alkalmából készítettünk egy portrét, de ide sorolhatnám a Bruck Edith író-költőről szóló produkciót is, amelyet részben Zoomon keresztül, részben Rómában vettünk fel, ahol élőben tudtunk vele beszélgetni. Ő maga a csoda. Elképesztő, megrendítő volt, amiket mondott. Nemrég pedig Csernus Tibor festőművész életútját vettük lencsevégre, illetve az OMIKE művészakció történetéről és működéséről Harsányi László A fényből a sötétbe című könyve alapján készítettünk egy kópiát Goldmark-terem címmel.

KuglerArt Szalon és Galéria (fotó: Hartyányi Norbert)

A filmes tevékenységeken kívül a Kőszegi Edit által vezetett KuglerArt Szalon és Galériaban is dolgozom mint technikai munkatárs, és az előadások szervezésében, lebonyolításában segédkezem. Edit sok filmet forgatott romákról, rengeteg roma alkotót ismert meg, és támogatta őket, felvásárolta a műveiket, így jött létre a magángaléria. Kifejezetten az a célja, hogy bemutassa és támogassa a kortárs cigány képzőművészetet, népművészetet és iparművészetet. Gyűjti az autentikus népi tárgyakat, a tradíció és modernitás jegyében készült iparművészeti alkotásokat is, amelyek egy részét meg is lehet vásárolni. Zenei, néprajzi könyvek, albumok, filmek is vannak a galéria anyagában.

Fotó: Hartyányi Norbert

Szalonként először filmvetítések voltak ott havi két-három alkalommal. Majd később, mivel a hely alkalmas rá, elindítottuk a lakásszínházat. Ennek már több mint öt éve. A Trojka Színházi Társulás Anna Kareninája és Cseresznyéskertje jelenleg csak nálunk megy, Pokorny Lia és Bárnai Péter játssza a Héjanászt, ami egy Ady–Léda-történet,  és ha már az irodalomnál és költészetnél járunk, az Andaxínház Suttogók című József Attila-estje és az Én cellám Bukowski-estje is említésre méltó. Az aktualitásokat tekintve nemrég volt a G című monodráma jubileumi előadása, ami Peter Hacks Beszélgetés a Stein-házban a távollevő von Goethe úrról című darabja alapján készült, és Györgyi Anna adja elő Charlotte von Steinként. Vannak érzékenyítő előadásaink is, mint például az Egressy Zoltán könyvéből készült Nem, nem, köszönöm, amely Gubik Ági monodrámája, és egy gyerekkori zaklatás, bántalmazás története. De akár a Láthatáron Csoport Hagyaték című előadása is ide tartozik, ami Alice és Martin Miller írásai alapján készült, Feuer Yvette és Rába Roland szereplésével – hogy csak néhány előadást említsek. Széles a repertoárunk.

Rögzítik és mások számára is láthatóvá teszik az előadásokat?

Természetesen, a többségét dokumentáljuk. Van, amit csak magunknak rögzítünk, de amennyiben a szereplők részéről igény van rá, más platformon is hozzáférhetővé tesszük, például Gubik Ági előadását kifejezetten azért vettük fel, hogy iskoláknak, tanároknak ajánljuk.

Kizárólag kulturális projektekre vállalkozik?

Igen. Nagyon szeretem a munkámat, legyen az hangjáték vagy színház, de főleg, ha film. Ez az életem. Már nagyon fiatalon hatással voltak rám Scorsese, Sergio Leone, Tarkovszkij, Kubrick, Tarantino, magyar viszonylatban pedig Tarr Béla művei.

Munka közben – interjú a televízió történetéről (fotó: Takács Vera)

Ha mondjuk arra kapna felkérést, hogy forgasson filmet egy disznóölésről vagy egy kolbásztöltő fesztiválról, nem vállalná el?

Nem. Nem azért, mert idegenkedem a realitástól és a dokumentarista jellegtől, hanem azért, mert olyan dolgot mutatnának be, amire nem vagyok kíváncsi. Számomra nincs érték egy állat megölésében, még ha ez bizonyos tekintetben a kultúránk része is. Jobban foglalkoztat az emberi psziché. Mindig érzékenyen érintettek az emberi viszonyulások – amelyek alakulásában nagy felelőssége van a médiának. A filmet különösen jó eszköznek tartom az üzenetek közvetítésére, egy-egy művészi produkció, színházi előadás, illetve egy-egy következetes művészi-emberi magatartás bemutatása igenis hozzájárulhat ahhoz, hogy a hatalom szándéka ellenére értőbben, több empátiával forduljunk egymás felé. Igenis meg lehet fogalmazni, át lehet adni valódi emberi értékeket, amelyek jobb irányba terelik a sokszor ijesztő tévúton járó kortársainkat. Nekem nagyon fontos, hogy olyan munkát végezzek, amivel ezt segítem.

Nyitókép: Kiss Richárd

------------------------------

A Tábori kép című dal klipje itt tekinthető meg.

Bródy János 2022. november 12-én koncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában.