Karrierlökés a nemzetközi képzőművészeti életben

Számos kortárs magyar képzőművésznek segített a nemzetközi művészeti világba való betörésben az ír házaspár által tíz évvel ezelőtt alapított Leopold Bloom Képzőművészeti Díj. Kukla Krisztiánnal, a díj hátterében álló alapítvány művészeti vezetőjével a díj céljairól, erejéről és jövőjéről beszélgettünk.

Mary Mc Loughlin és John Ward indította útjára 2011-ben a Leopold Bloom Díjat. Hogyan jut el egy ír házaspár odáig, hogy magyarországi művészeti díjat hozzon létre?

Mary és John úgy kerültek Magyarországra, és Magyarország úgy került közel a szívükhöz, hogy szállítási vállalatuk, a Maurice Ward itt nyitotta meg új irodáját, ráadásul az írországi anyavállalat mellett egyedül itt volt még műtárgyszállító részlegük. Ha valaki frissen be akar ugrani a műtárgyszállító piacra egy országban, akkor kapcsolatba kell lépnie művészeti intézményekkel, művészekkel, hiszen ők az ügyfeleik. Ez gazdasági érdek és öröm is egyben. Az ír házaspár is elindult ezen az úton: galériákkal, műgyűjtőkkel, művészekkel ismerkedtek meg, és közben ők maguk is elkezdtek magyar műveket gyűjteni. Egy idő után már nem a műalkotások megvásárlása és birtoklása volt a fontos a számukra, hanem a magyar művészet kérdéseinek, problémáinak, dimenzióinak megismerése és átlátása. Ezekből a tényezőkből már mondhatni természetes, hogy a következő lépés számukra egy művészeti díj alapítása volt.

Miért Leopold Bloom nevét viseli a díj?

Nekem mindig is nagyon szimpatikus és különleges volt, hogy nem saját magukról nevezték el a díjat, tehát nem a Maurice Ward szállítási vállalat, és nem is az alapítók nevei kerültek be a díj nevébe, ehelyett inkább kerestek egy speciális ír–magyar kontextust. Ehhez nem kellett túlságosan messzire menniük: az Ulysses fiktív főhőse, Leopold Bloom tökéletes választás volt szombathelyi származása miatt. Ráadásul az Ulysses nem pusztán Írország kiemelkedő irodalmi exportja, hanem más vonásaiban is szimbolikusan köthető ehhez a díjhoz: a hétköznapiságban rejlő nagyszerűséget, a nemzetköziséget fejezi ki, és így a díj nemcsak a magyar–ír kapcsolatokat hordozza magán, hanem Joyce és az Ulysses szellemiségét is.

A Leopold Bloom Díjat tartják a legfontosabb hazai, magánalapítású kortárs képzőművészeti díjnak. Miért olyan ritka ez a kategória Magyarországon, és hogyan emelkedik ki a Leopold Bloom Díj ezek közül?

A Bloom Díj esetében nagyon fontos a függetlensége. Más díjakkal ellentétben nincs benne a magyar művészeti szcéna döntőbírósága, ítélőereje, hanem kifejezetten a nemzetközi szcénát szólítjuk meg. Kortárs magyar képzőművészek kerülnek egy háromtagú nemzetközi zsűri elé a portfóliójukkal és a kiállítástervükkel – így foglalható össze röviden a díj működése, és egyben ebben van minden titok is. Hogy miért lett meghatározó díj az elmúlt pár évben, azt nem tudom pontosan megmondani, de persze nagyon örülünk neki.

Minek alapján választják ki a három zsűritagot, akik a pályázatokat értékelik?

Egyetlen megkötése van az alapítóknak, hogy az egyik zsűritagnak legyen valamiféle ír kötődése, így a zsűri elnöke általában Írországban dolgozó vagy ír származású kurátorok közül szokott kikerülni. Olyan szakembereket választunk zsűritagnak, akik különböző régiókat és nyelvterületeket képviselnek, nincsenek túl közel a magyar képzőművészethez (vagyis nem ismerik bensőségesen), viszont érdeklődnek Magyarország iránt, és szívesen ismerkednek meg a magyar művészettel és művészekkel.

Milyen szempontok szerint választja ki a zsűri a döntősöket, majd a nyertest?

A szempontrendszereket nem mi adjuk, hanem a zsűritagok hozzák magukkal. A zsűrizésnek van egy munkamódszere, ami mindenütt a világon nagyjából egyforma: eszerint a művészi ízlés, a tájékozottság, a mondandó aktualitása sokat nyom a latban. Emellett a Leopold Bloom Díj esetében a nemzetközi horizont van még fókuszban. A mai képzőművészekkel szemben elvárás, hogy a munkájukat ezen a horizonton helyezzék el: tudjanak másokról, akik hasonló törekvésekkel dolgoznak, hasonló műveket hoznak létre, vagy ugyanabban a témában alkotnak.

A díj célja, hogy támogassa a kortárs képzőművészeket, erősítse jelenlétüket a nemzetközi művészeti világban. Ezt többek közt a tízezer euró jelenti, amely egy nemzetközi kiállítás létrejöttét támogatja.

Egy kortárs művésznek ilyen szintű támogatás nélkül milyen esélyei vannak a nemzetközi megjelenésre, külföldi kiállítás szervezésére?

Amikor elindult a díj, mindig hangsúlyoznunk kellett a nemzetköziségét, most azonban ez már szinte természetes, és ilyen díjakból kellene még minél több. A kortárs magyar képzőművészet helyzete nem rosszabb, mint más hasonló országok képzőművészetének helyzete a régióban. Lehet, hogy kommunikációs szempontból kicsit rosszabb helyről indulunk, másrészt viszont izgalmasabbnak tűnik az ország. A tízezer eurós díj nagy segítséget jelent a nyertesnek, de nem is a pénz a legfontosabb. Ha egy művész úgy lép kapcsolatba egy külföldi galériával vagy kiállítótérrel, hogy ezt a díjat neki ítélte egy rangos nemzetközi zsűri, és náluk szeretné megvalósítani a kiállítását, az nagyon jó ajánlólevél.

Visszatekintve az elmúlt évek Bloom-díjazottjaira, milyen eredményeket értek el a művészek, és mennyiben segítette őket karrierjükben a díj elnyerése?

Ha végignézzük a listát, a díjazottak most is részesei a művészeti életnek. Van, aki aktívabb, van, aki kevésbé, de ettől függetlenül legtöbbjük esetében érezhető volt a díj következtében egyfajta lökés a karrierjükben. És éppen ez a karrierlökés a díj célja. Mindenkinél saját magán és persze részben a szerencsén is múlik, hogy további felívelés vagy stagnálás, megtorpanás követi ezt a lökést. A legfontosabb mégis az, hogy tehetséges képzőművészek kapják a díjat, akik megérdemlik ezt az elismerést, valamint az, hogy egy kiváló kiállítással vigyék külföldre, gyarapítsák a magyar képzőművészet hírét.

Idén lesz tízéves a díj. Milyen változásokat terveztek a 2021-es pályázat kapcsán a korábbi évekhez képest?

A díjátadó a kezdeti évekhez hasonlóan – többek közt a járványhelyzet miatt – átkerült őszre, valamint új helyszínt is kerestünk. A kiírás, a zsűritagok felkérése is folyamatban van. A pályázat online része mindenképpen megoldható, de a műterem-látogatásokat és a díjátadót semmiképpen sem szeretnénk online térbe költöztetni, hiszen itt fontos a személyes jelenlét, és hogy egy izgalmas társasági eseménnyel záruljon a pályázat. A díj jubileuma kapcsán nem egy hatalmas díjátadót rendeznénk, inkább több kísérőprogrammal, hosszabb kiállítással, művészbeszélgetésekkel szeretnénk feldolgozni a Leopold Bloom Díj múltját. Az új döntősök és a győztes mellé meghívjuk a korábbi résztvevőket és díjazottakat is, és abban bízom, hogy a régi zsűritagok közül többen el tudnak majd jönni. Természetesen sok múlik a járvány alakulásán és a vakcináció helyzetén, hiszen ettől függ, hogy tudunk-e rendezvényt szervezni, valamint megoldhatóak lesznek-e a nemzetközi utazások. Optimisták vagyunk, és nagy lelkesedéssel készülünk az idei pályázatra és programokra.

Mit gondol, a beérkező pályamunkák mennyiben reflektálnak majd a járványhelyzet témájára?

Remélem, nem csúsznak majd át aktualitásba a pályázók. A művészek ebben az időszakban sokkal inkább általános értelemben dolgozzák fel a sebezhetőséget, a bizonytalanságot – ezek mindig is a kortárs művészet kiemelt, általános érvényű témái voltak. Nem hiszem, hogy olyan szintű változás bekövetkezne, hogy kizárólag karanténművek vagy a karanténhelyzetre direkt módon reflektáló alkotások érkeznének hozzánk. Ha valaki csak ilyeneket adna le, akkor könnyen unalmassá válna a portfóliója. Azt szeretném, hogy normál rendszerben fusson a 2021-es Leopold Bloom Díj pályáztatása, nyugodt díjátadóval, sok programmal, és jó lenne, ha egyben arról is szólna ez az őszi időszak, hogy az intézményrendszer ismét talpra áll, és a kultúra a virtuális terekbe szorult másfél év után újfent személyes jelenléttel is élvezhető.