„Kedvenc brandem a demokrácia”

Alexander Brody (Bródy Sándor) a Bródy Sándor-díj alapítója, a Bolyai János alkotói díj egyik alapítója, mecénása. Nagyapja Bródy Sándor író, édesapja Bródy János, a magyar lóversenysport és gabonakereskedelem kiválósága, édesanyja Pollatschek Lilly festőművész, nagybátyja Hunyady Sándor író volt.

„Számos kötete jelent meg, a legismertebbek a Gondok és gondolatok című aforizmagyűjtemény, a Húszezeregy éjszaka – Álmok és mesék a valóságból, melyben naplóit tette közzé, több könyvet jelentetett meg Hunyady Sándor műveiből (Árnyék a napsütésben) és róla, egyet Hunyady Margitról (Egy mai történet a tizenkilencedik századból), karcolatai Hét évtized ízei és Hét évtized illatai címen láttak napvilágot, de írt neves barátairól is (Barátaim könyve), és nevéhez fűződik a több mint húszéves, huszonöt kötetes Alibi hat hónapra tematikus antológiasorozat megálmodása és megjelentetése is. Kalandos életéről Megtalálni Serendipityt címmel jelent meg Nagy Józseffel közös interjúkötet” – emlékezett a litera.hu.

2011-ben az Alibi Gyerekkor című számának megjelenése kapcsán Jánossy Lajos beszélgetett vele:

„Négy napja halt meg Alexander Brody. A rendszerváltás óta a magyar irodalom mecénása volt, irodalmi díjat alapított, könyveket és folyóiratot adott ki, és maga is írt könyveket. Csakhogy élete legnagyobb részében nem ez volt a hivatása. A reklámszakma egyik nemzetközi szupersztárja volt. Ehhez képest az ügynökségek, amelyeket évtizedeken át sikerre vitt, nem emlékeztek meg róla. Nem azért, mert nem szerették, hanem azért, mert azt sem tudják, ki volt” – írta 2022. február 17-ei Facebook-bejegyzésében Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész.

Fotó: Fiala de Gábor/Kreatív

„Mi, a könyvszakmában és az irodalmi életben dolgozók szeretjük azt gondolni magunkról, hogy a jelen ütőerén tartjuk a kezünket, pedig részben a múltban élünk. A reklámiparban dolgozók szeretik azt hirdetni magukról, hogy félig a jövőben élnek, pedig ki sem látnak a jelenből. A reklámszakma emlékezete bánatosan rövid, már arról sem tud, ami tavaly történt, nemhogy a saját hőseiről. Az ő kedvükért elmesélem, ki volt a reklámiparban Alexander Brody.

1953-ban, a reklám hőskorában kifutófiúként csatlakozott a Young & Rubicam ügynökséghez, amelynek kilenc évvel később vezérigazgatója, 1970-től pedig nemzetközi elnöke volt. (A reklámosok körében különösen népszerű Mad Men című filmsorozat egyik karakterét róla mintázták.) Az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a Ferrero olasz édesipari márka nemzetközi branddé építése, ehhez kitalált számukra egy németes és egy franciás csokoládét. Az egyiket Kindernek, a másikat Mercinek nevezte el.

A Magyar Reklámszövetség Tiszteletbeli örökös tagja, 2020 (forrás: infovililag.hu)

Szóval, kreatív szakemberként is bőven lenne ok emlékezni rá, de a legtöbbet mégis menedzserként érte el. Bebizonyította, hogy a reklámiparban is érdemes érvényesíteni morális szempontokat. Amikor a Ferrero, amelynek annyi sikert és pénzt köszönhetett, megalázóan bánt az ügynökség képviselőjével, Milánóba utazott, és kirúgta. Nem a munkatársát, hanem az ügyfelet. Azt mondta, gazdag megbízót bármikor találhat magának, de ilyen remek munkatársat nem. A világcég első embereként bevezette, hogy minden héten egyszer együtt ebédelt hat különböző alkalmazottjával, kreatív tervezőtől a kifutófiúig bárki ülhetett az asztalánál. Ezt azzal magyarázta, hogy ő akart tanulni tőlük. Nem véletlen, hogy a reklámipar legjobb menedzserének és legemberségesebb főnökének tartották.

1987-ben ment nyugdíjba, de nem bírta a semmittevést, ezért öt évre elvállalta az Ogilvy and Mather elnöki tisztét. Ez olyasmi a reklámszakmában, mintha valaki az FC Barcelona éléről távozva levezetésképpen elvállalná a Liverpool vezetését. És közben ő volt a Reklám Világszövetség elnöke is. Ez meg olyan, mintha a Liverpool mellett a FIFA elnöke is lett volna.

Forrás: litera.hu

Szóval, rá nem emlékeznek most az általa vezetett egykori szervezetek. Sem a Young & Rubicam utódja, a VMLY&R, sem az Ogilvy nem emlékezett meg róla a társaságok nemzetközi felületein vagy a hazai leányvállalatok honlapján, közösségi oldalain. Az IAA (Reklám Világszövetség) sem, pedig azt nagyjából ő tette sóhivatalból fontos nemzetközi iparági ernyőszervezetté. Tisztelet a Magyar Reklámszövetségnek, amely saját halottjaként búcsúztatta.

Kedves reklámosok, van olyan, hogy múlt. Remek befektetés megismerni.” – olvasható Nyáry Krisztián Facebook-oldalán.

Nagy idők nagy tanúja:

2020 májusában a 24-hu Bródy Sándor: Megkaptam Esterházy Péter botját, rá támaszkodom címmel „karanténinterjút” közölt a reklámguru-mecénással.
„Esterházy Péteré volt, az özvegye, Gitta hozta el nekem – mondta a botról. – Ha ez nem állít lábra, hát, akkor semmi sem. Az utóbbi pár évtized úgy telt, hogy az év felét itthon, Magyarországon töltöttem, a másik felét otthon, Amerikában. Legutóbb februárban repültem volna haza, ám egy nappal az indulás előtt elestem, lábam törtem, s Honolulu helyett a Jánosban landoltam. Kétségtelen, hogy a kórteremből se volt rossz a kilátás. Csak az életkilátásaim romlottak némiképp.”

Esterházy mit mondana a vírusra?

Udvariasan visszautasítaná a kérdést, mondván, mikrobiológiában és járványtanban nem expert. Majd azért szerényen kifejtené vajszínű árnyalatokban bővelkedő véleményét, ami nem lenne érdektelen.

És ön mit mond erre a vírusra?

Nem félek tőle. Mit tehet velem? Legföljebb belém fojtja a szuszt. A koronára hamarosan lesz orvosság, majd vakcina, az emberiség megkönnyebbül. Átmenetileg. Félelmetesebb, hogy nem tudni, a százezer évek óta fagyott, s most a globális felmelegedés miatt olvadó területeken meg a mindenféle laboratóriumokból mi minden vírus szabadul majd el. (…) A lényeg, hogy nem kell kétségbe esni, én magam is túléltem a koronavírusnál súlyosabb vészeket.

Például a második világháborút.

Tizenegy-két évesen a világháború is kaland, már ha nem épp arra a házra hull bomba, ami alatt az ember gyereke meghúzza magát légitámadás idején – vesztette így életét egy ismerős kislány pár utcára tőlünk. Számomra az volt a legveszélyesebb, amikor 1945 februárjában átvonult fölöttünk a front, és lecsörtetett hozzánk a pincébe egy szovjet katona. Körülnézett, intett a húgomnak, hogy davaj, menjen vele, én meg ma sem tudom, honnan jött bátorsággal elé álltam, és nyújtottam felé szótlanul az apámtól kapott Patek Philippe órámat. Az óra ment, a húgom maradt: ez életem legjobb üzlete.

Nagy József és Bródy Sándor (alias Alexander Brody)

Mint kiderült, olyan „bombasztikus” személyiségeket is ismert, mint Szilárd Leó, Robert Oppenheimer és Neumann János. „A Princetonon tanított apám barátja, a Neumann Jancsi, és amikor megtudta, hogy odakerültem, rendszeresen hívott hétvégi étkezésekre, melyeken állandó vendég volt mások mellett Szilárd Leó, Robert Oppenheimer és Einstein. Állandóan politizáltak, untam, jobban érdekelt a menü. Kölök voltam és éhes” – mesélte.

Nagy József 24.hu-s interjújában szóba került az is, hogy milyen volt a régi reklámipar. „Léteztek profi reklámcégek tele zseniális kreatívokkal, szervezőkkel, és léteztek a termékeket előállító vállalatok, melyek szerették volna ismertté tenni a brandjüket, vagyis a márkájukat szerették volna eladni. Az utóbbiak bekopogtattak az előbbiekhez, és sorra születtek a szellemes, hatékony, olykor művészi színvonalú hirdetések, melyek megjelentek televíziókban, rádiókban és a nyomtatott világban a napilapoktól a reklámlevelekig. A mostani reklámcégek lényegében csupán terítenek, zömmel a digitális térben, a kreatív átkerült a hirdetőcégekhez. Ezzel az egész dolog lelke veszett el. Nincsenek ötletek, nem arról szól a reklám, hogy keltsük fel az emberek figyelmét, hanem arról, hogy borítsuk be őket az üzenetünkkel. Játékosság helyett erő, minőség helyett mennyiség. Szimpla matematika és logisztika. A targetálás az isten: az internet adottságait kihasználva hajszálpontos célzás, csak a potenciális vevő kapja a hirdetést. Számomra túl direkt ez a világ” – fogalmazott Alexander Brody (nekünk, magyaroknak Bródy Sándor).

Válságban, amikor milliók szegényednek el, csökken a reklám szerepe?

Ellenkezőleg. Attól, hogy a kevésbé szükséges, netán fölösleges termékek helyett egyre inkább a szükségeseket keresik a vevők, nő a hirdetés szerepe. Válságban az emberek egyszerűsítik az életüket, ezért eztán nyilván nem gránátalmát kell mutatni a hipermarket hirdetésében, hanem almát. A válság a márkaépítésre is lehetőség. Minden háztartásban kennek valamit a kenyérre, és annál több nem kell, mint amikor a feleség nem azt írja föl a bevásárlólistára a férjnek, hogy „margarin”, hanem azt, hogy „Rama”. És annál sem kell több, hogy a férj fejben nem azt teszi hozzá ahhoz a bevásárlólistához, hogy „sör” és „gyomorkeserű”, hanem azt, hogy „Dreher” és „Unicum”. Ha egyetlen tanácsom lehet a mostani kollégáknak: tessék márkát építeni, erősíteni!

Forrás: obudaianziksz.hu

Ön nem csupán termékként, hanem hús-vér emberként is ismeri a Drehereket meg az „Unicumokat”.

Nyaraltam sokszor a sörgyáros Dreherek martonvásári kastélyában, hiszen Dreher Jenő volt a Magyar Lovaregylet elnöke abban az időben, amikor apám töltötte be az alelnöki posztot. Jenő bácsi igazi úr volt, egy alkalommal kivitt bennünket az unokájával, Hardy-Dreher Bélával az ügetőre. Nyitották előtte a sorompót, tisztelgett a portás, az elnök úr pedig leparkolt a pénztárnál, és jegyet vásárolt a két gyereknek. Semmi potyázás. Ma el tud ilyet képzelni? Bélával felnőtt korunkban is ápoltuk a barátságot. Brüsszelben élt, egy időben én is, sokat lóversenyeztünk együtt, voltak saját lovaink. Én vissza-visszajártam Magyarországra, ő nem akart, mígnem elintéztem, hogy a Kincsem Park rendezzen versenyt az öreg tiszteletére. És az első Dreher Jenő Emlékversenyen ott ült mellettem Béla, csoda.

Az „Unicum” is a barátja volt.

Zwack Péterhez is gyerekkorunktól barátság fűzött egészen Péter halálig. Ifjan ugyanannak a lánynak csaptuk a szelet, de nem volt esélyem, ugyanis Péter hat évvel korábban született, mint én. Jóval később, 1990-ben ő is kikerült Amerikába, Magyarország washingtoni nagyköveteként, és ismét sűrűn láttuk egymást, ott ülhettem azon a vacsorán is, amit Antall József miniszterelnöknek adott. A Zwack név tökéletes példa a brandre: ha azt mondom, hogy Zwack, azt feleled, hogy Unicum.

Zwack Péterrel 2010-ben. (fotó: Rózsa Erika)

A Bródy név is brand.

Utcanévbrand. Nagyapám, akinek a nevét bitorlom, mentségemre szóljon, erről nem én tehetek, hanem a szüleim, szóval, Bródy Sándor a századforduló körüli évtizedek fontos magyar írója, drámaszerzője, publicistája, nagy hatással volt a kortársaira, ma azt mondanák rá, hogy influenszer, csak őt a tudása és a teljesítménye tette naggyá. Ezzel együtt már csak az irodalom szakos bölcsészek emlékeznének rá, ha a kilencszázhúszas években induló Magyar Rádió annak idején nem a nagyapáról elnevezett utcában talál magának székhelyet. Onnantól fogva kismilliószor elhangzott az éterben, és bevésődött minden magyar agyába, hogy „címünk: Bródy Sándor utca öt-hét”. Vicces, hogy amikor idehaza bemutatkozom, látom a tiszteletet a tekintetekben, meg azt is, hogy a többségnek, jogosan, fogalma sincs, ki vagyok. Az a legmókásabb, amikor, látva koromat, azt mondják, szeretik az írásaimat, miközben nyilván a lassan száz éve halott nagyapa írásaira gondolnak, már ha.

Forrás: 24.hu

Ön is írt tizensok könyvet, és szerkesztett sokkal többet.

Próbálkozom rendületlenül. Most, félig összeforrt combnyakkal belefogtam egy új kötetbe, egyelőre jegyzetelgetek hozzá, nem nagyobb a cél, mint megírni, mi kell az emberi boldogsághoz. Boldogságot jelentene számomra, ha kapnék hozzá időt a Jóistentől. Sajnos nagyapának és az én igazi példaképemnek, nagybátyámnak, Hunyady Sándornak az árnyéka sem vagyok, fáj ez nekem, de hát egyetlen életben minden nem jöhet össze. Lényegében csak élvezem az irodalmi brandet. Pláne, hogy most, elesettségemben egy olyan másik irodalmi márkára támaszkodhatom, mint Esterházy.

A beszélgetésben kitértek arra is, hogy egy jó vezető hogyan viselkedik válságban. „Pont úgy, ahogy békeidőben. Csak még koncentráltabban. A jó vezető előrelátó, mindig számít a válságra, ugyanis mindig jön új válság. Válságban vigyázz a cégedre, a piacodra, s leginkább: vigyázz az embereidre, hogy a válság után még nagyobbá tegyék a vállalatot, amit vezetsz! A válság közösségépítési erő lehet. Sőt a válság arra is lehetőség, hogy megszerezd a legjobb embereket, azokat, akiket a válságban másutt nem becsülnek kellőképpen. A jó vezető nem engedi el az embereit, pláne nem a legjobbakat. A jó vezető nem ködösít, nem akarja becsapni se a munkatársait, se az üzletfeleit. A jó vezető tisztességes. És ez nemcsak a cégek, hanem az országok vezetőire is igaz. A világszerte terjedő populizmus rossz válasz a válságokra” – mondta 2020-ban, nyolcvanhét évesen Bródy Sándor.

Hozzátette: „Kedvenc brandem a demokrácia, rendíthetetlenül hiszek benne. Volt nekem egy kiváló kollégám a Young and Rubicamnél, Jan Solderstrom, remek sportember, olimpikon, édes srác, a norvégiai irodánkban dolgozott. Tán 1966-ban fölmentünk a holmenkolleni sánchoz, belenézni a síugró világbajnokságba. Gyönyörű építmény, körötte ötvenezer főt befogadó stadion, a sport temploma, rendeztek ott téli olimpiát is. Szóval fönt vagyunk a Holmenkollenen, amikor váratlanul bekúszik a köd, a sáncról nem látni a pályát, lefújják az aznapi versenyt. A nézők többsége gyalog érkezett, egyszerre indulnak le a hegyről. Mi beülünk Jan autójába, de nem haladunk, mert lecövekel előttünk egy másik kocsi. Megszólal Jan: »Te, Alexander, tudod ki ez itt? A norvég király.« Nézem, egy Volvo, elöl sofőr, hátul egy úr, testőrség sehol. Jan kiszáll megkérdezni, mire vár a király. Kisvártatva visszaül mellém azzal, hogy »A király azt mondta kedvesen, hogy először a nép, aztán mi«. Vártunk bő fél órát, mire elindult a király, mi utána. A könnyem csorgott, ahogy láttuk, hogy az összes, de az összes gyalogos mosolyogva integetett a királynak. Akkor a fejembe véstem: »Előbb a nép!« Ez nekem felettébb bejön. Az ilyen előreengedések miatt brand, méghozzá a legkiválóbbak közé való az is, hogy a »norvég király«.”

A mester elmesélt egy gyilkos brandes sztorit is. Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Nyitókép: Komka Péter/MTI