Kell valami bekattanás – interjú Háy Jánossal

Háy János az utóbbi időben egyik könyvet a másik után ontja magából a legkülönbözőbb, a személyes mellett fontos társadalmi problémákkal foglalkozó kérdésekkel. Drámái pedig nemsokára Angliában is megjelennek, Spiró Györggyel és Tóth Krisztinával egy kötetben. A közelmúltban mutatták be Házasságon innen és túl című drámáját, ahol nem lehetett jelen, mert épp Indiában népszerűsítette Petőfi költészetét. Interjú a viszont.hu-n.

Háy János (forrás: Háy János Facebook-oldala)

Mit értenek Indiában Petőfiből, abból, hogy „Mit nekem te zordon Kárpátoknak” vagy hogy „Ott, hol a kis Túr siet beléje”?

Petőfiből annyit értenek meg Indiában, amennyit elmagyarázunk nekik. Amikor az előadást összeállítottam, arra törekedtem, hogy olyan általános emberi és költői vonatkozásokat sűrítsen, melyek minden emberi életben és minden költői attitűdben tetten érhetők. Azzal könnyítettünk, hogy vittünk ki zenéket, Petőfi verseire Rozs Tamás írt dallamokat. India nagyon melegszívű ország, az emberekben nincs az a fajta birodalmi gőg, mint mondjuk az amerikaiakban vagy az oroszokban, hogy vagyunk mi, és aztán kész. Hihetetlenül nyitottak, pedig 1,4 milliárdan vannak. Népdalokat, bordalokat, szerelmes verseket tettem be a programba, természetesen a forradalmárt, a szabadságért harcoló közéleti figura működését sem kerülhettük el, de kihagyhatatlan volt a János vitéz is. Amúgy a szerelem és a szabadság gondolata mindenki számára fontos, érthető, s nem utolsósorban élményszerű.

Háy János (forrás: konyvesmagazin.hu)

Az ön művei eddig nem nagyon jutottak el máshová Európában, most viszont bemutatták A halottember című drámáját Manchesterben a Salfordi Egyetemen, több írása is megjelent angol nyelven irodalmi folyóiratokban, illetve hamarosan megjelenik egy drámaantológia három magyar szerző, Spiró György, az ön és Tóth Krisztina drámáival. A Bloomsbury kiadó adja ki, ami nagyon nagy dolog, különösen egy olyan országban, ahol a kiadásoknak mindössze egy-két százaléka külföldi. Eljött az áttörés?

Nem törekszem semmiféle áttörésre, számomra az elsődleges, hogy megírjak dolgokat, hogy ez miképpen működik itthon vagy épp külföldön, nem az én kompetenciám. Amúgy is túl sok a marketing a világban, s immáron letarolta az irodalmat is. Pedig egy írónak nem az a dolga, hogy aranyoskodjon a magazinokban, hanem, hogy jót írjon.

Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek (forrás: Pécsi Nemzeti színház YouTube)

Dráma és regény között mindig is volt átjárás a műveinél, a nemrég botrányt kavart Mamikámból jelenleg színdarabot ír. Követőit tájékoztatta a közösségi portálokon, hogy kihagyja a roma beszélőre jellemző, korábban bizonyos értelmiségiek által erősen kritizált, stigmatizálónak ítélt beszédmodort. Elég volt a botrányból?

Pontosítsunk. Én nem tudom, a magyarországi cigányság hogy beszél. Az a beszédmód, ami a regényben megjelenik, egy általam ismert falusi nyelv. És ebben nincs jelentősége annak, hogy a beszélő cigány vagy nem cigány. Ezt a beszédmódot jól ismerem, soha nem beszéltem így, de a szomszédaink vagy épp az anyám igen.

Ahhoz, hogy meg tudjam szólaltatni azt a történetet, ami alapjaiban inkább egy görög drámához kötődik, mint egy lokális eseménysorhoz, ez a nyelv kellett. Bár minden irodalmi nyelv teremtett nyelv, de előhozza azt a nyelvet, amiből ki lett keverve. Ettől tud hiteles lenni. S a hitelesség az alapszerződés mű és olvasó között.

De amikor a felolvasóestjeimen meghallottam a saját előadásomban, úgy éreztem, ezt az én hangomon nem lehet elhinni. Ha benne hagyom a színdarabban és arra kényszerítem a színészeket, hogy ezzel küszködjenek, akkor nem egy autentikus valóságot tapasztalunk meg, hanem egy küzdelmet a nyelvvel. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen küzdelem könnyen parodisztikussá teheti az ábrázolást, s ezáltal a megjelenített sorsok nevetség tárgyává válhatnak.

Háy János: A PC irodalmilag nem értelmezhető (forrás: literaTV)

Óriási siker volt a korábbi regénye, A cégvezető. Olyan szenvedéllyel, logikával és vehemenciával ír a bukott, illetve elbukni készülő címszereplőről, mintha egyfajta személyes érintettség, leszámolási vágy is lenne az egyébként komoly társadalom- és közelmúltképet vázoló történet mögött.

Minden könyvnek van személyes érintettsége, nem tudok olyan gondról vagy problémáról beszélni, ami engem nem érint vagy nem érdekel. Ami a cégvezetővel történik, az a fajta megtorpanás, hogy most hogyan tovább, minden ötven fölé jutott ember gondja, így az enyém is. Érzelmi viszonyulás nélkül az élet nem valósul meg, és erre túl késő a halálunk pillanatában rájönni. Hideg szívvel tudsz pénzt keresni, de nem tudsz a saját életedhez és a számodra fontos emberekhez közel kerülni. A cégvezetőt mint ennek a hatalmas tőkeerőnek a kicsiny képviselőjét akartam megmutatni.

Ha tízévesen nem szeret bele a magyartanárnőbe, talán nem is lesz író?

Szerintem de. Annyi ellenszéllel szemben lettem író, s valószínű ez a legtöbbünkkel így van, hogy az a meggyőződésem, és így neveltem a gyerekeimet is, hogy ha van benned bármi késztetés arra, hogy bármilyen művészeti ágban valamit létrehozz, akkor az egy olyan erős imperatívusz, aminek mindenképpen elő kell jönni. Ezt a belső akaratot sok-sok év elutasítottsága sem tudja megtörni.

A művészi pályáknak nincs mérhetősége, és a megítélésük iszonyatosan függ az épp aktuális társadalmi közegtől. Mégis azt gondolom, ha gyomron vágnak, és utána nem tudsz kiegyenesedni, az nem a gyomron vágó hibája, hanem a te gyomrodé. Ha te az elbukási erőket hallod meg jobban, s nem a benned lévő létrehozni akarásra figyelsz, akkor máris elbuktál.

Most éppen mit táplál a felhajtóerő?

A régi magyar irodalom verseiből írok újakat, a XV. századtól Csokonaiig. Szerelmes, istenes, okosos. Ez a címe.

A teljes interjú a viszont.hu-n olvasható.

Nyitókép: Háy János (forrás: viszont.hu)