„Körülvesz a művészet”

Nem tekint magára mecénásként, számára a tehetségek támogatása természetes. A Münchenben élő zongoraművész az év egyik felében Németországban tanít, nyaranta pedig zenei tábort, koncerteket szervez, fesztiválnak ad otthont a család dörgicsei kúriájában. Reith Andreasszal beszélgettünk.

Reith Andreas nem sokáig tétovázott, amikor meglátta Tihanyban Érdi Tamás zongoraművészt és Érdiné Szabó Mártát. Odalépett a Klassz a pARTon! Fesztivál életre hívóihoz: „Bemutatkoztam, és elmondtam nekik, mennyire szeretem, amit csinálnak, hogy milyen jónak tartom a fesztiváljukat, mennyire fontos számomra is a komolyzene népszerűsítése. Megkérdeztem, lenne-e kedvük aznap este eljönni Dörgicsére, ahol az evangélikus templomban Bach-kantáta-koncertet adunk a táborozóinkkal.”

Reith Andreas (fotó: Böjtös Réka)

Reith Andreas ekkor már évek óta Dörgicsén töltötte a nyarait. A pár száz lelkes, festőien szép Balaton-felvidéki falu életében a Landhaus Dörgicse és Andreas családja fontos szerepet tölt be.
„Édenyám magyar, Budapesten nőtt fel, édesapám sváb, összeházasodva Németországban telepedtek le, ott élünk most is. Édesapám régóta dédelgetett álma vált valóra, amikor megvehettek Dörgicsén egy régi parasztkúriát.”

Az épület igencsak romos állapotban volt, ám a házaspár lelkesen vetette bele magát a felújítási munkálatokba. A cél az volt, hogy vendégház legyen belőle, de a végeredmény még annál is több lett. Zeneművész fiuk számára koncerttermet is kialakítottak: a régi istállóba került egy Bösendorfer zongora, végül a dolog úgy alakult, hogy Andreas mellett számos magyar és nemzetközi művész szólaltatta és szólaltatja meg a hangszert nyaranta.

„A müncheni Bach-kórus énekesei évek óta ott töltenek egy-egy hetet. Tanulunk, gyakorlunk. A hét végén pedig koncertet adunk a helyi templomban. Az évek során egyre több művész barátom jön ide külföldről, ahol találkozhat kivételes magyar tehetségekkel is. Mert a magyar együttesekkel is szoros barátságok alakulnak ki, vegyük például a veszprémi, régi zenét előadó Orlando ének együttest, akikkel évek óta együtt alkotunk, zenélünk.”

Fotó: Böjtös Réka

Érdi Tamás és Márta elfogadta a meghívást, a koncert után pedig részt vettek a Landhaus Dörgicse kertjében tartott kis fogadáson is. „Borozgattunk, pogácsáztunk, beszélgettünk. Mártának annyira megtetszett a helyszín, hogy felvetette: itt igazán jó helyszíne lehetne a Klassz a pARTon! Fesztiválnak is. Ennek már négy éve: Érdi Tamás azóta minden évben gyönyörű zongoraestet ad ott, a Klassz a pARTon! számos programjának ad helyt a Landhaus Dörgicse. A fesztivál mellett egyre-másra érdeklődnek külföldi és hazai művészek is, jöhetnek-e a táborunkba zenélni. Jönnek a müncheni barátaim, azok barátai – igazi nemzetközi művésztalálkozó van a kertben. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a fiatal magyar zenészelit megfordult már nálunk. Örülnek neki a falusiak is, alkalmanként száz ember hallgatja a diófák alatt, festőien szép környezetben a csodálatos muzsikát. Mindez közös projekt, én a művészeket hozom, a szüleim a helyszínt adják, az evangélikus lelkész a templomot, a kedves helyiek meg hol borral, hol pogácsával támogatják a koncertjeinket.”

Nem csupán zenélnek, de közösséget is építenek Dörgicsén. „Próbák, előadások között nagyokat kirándulunk, jókat eszünk-iszunk, ismerkedünk egymással. A Balatonnak egyébként is van egy nosztalgikus hangulata a németek számára, ők a nyolcvanas évekbeli találkozópontként emlékeznek rá. Szeretnek itt lenni, ahogyan én is: ha otthon szünet van, már utazom is Magyarországra, áprilistól szeptemberig pedig Dörgicse a család székhelye.”

Fotó: Böjtös Réka

Amikor a művészeti mecenatúráról faggatom, Andreas erősen tiltakozik: „Nem vagyok mecénás. Zongoratanár vagyok, aki szeretné minél többeknek átadni a zene, a zenélés örömét. Fantasztikusan képzett fiatalokkal találkozom Magyarországon, ami Kodály országában egyáltalán nem meglepő. Ők kicsi koruk óta szívják magukba a zenét, rendkívül tehetségesek. Persze a helyzetük nem könnyű, ahogy sehol máshol a világon nem egyszerű egy feltörekvő tehetség dolga. Én a lehetőséggel segítek, hogy megmutathassák magukat a világnak. A pódiumot adom nekik: akár a Landhaus Dörgicsében, akár Németországban. A magyar tehetségek útját kinn, a német diákjaimét itt igyekszem egyengetni, van például egy tanítványom Münchenben, ő magyar származású, vágya, hogy itt, a Zeneakadémián tanulhasson. Próbálom összekötni a megfelelő emberekkel, segíteni a kapcsolatépítésben, hogy a tehetségét itt csiszolhassa tovább.”

Németországban, meséli Andreas, a polgári mecenatúra fontos részei a kapcsolatépítésre szolgáló házi koncertek: jómódú mecénások örömmel adják az otthonukat, hogy ott fiatal tehetségek mutassák meg, mit tudnak. Ezek az események fontos találkozások helyszínei, és pénzt is hoznak a házhoz, hiszen a fellépéseket anyagiakkal is honorálják. „Magyarországon sok az ingyenes koncert, ami azért jó, mert szélesebb közönségréteghez is elér így a zene. Olyanok is hallanak minőségi muzsikát, akik például nem engedhetnek meg maguknak egy drágább jegyet valamelyik nagyobb koncerttermekbe. Ez örömteli. Azonban hátránya ennek a rendszernek, hogy így a zenészek sok esetben nincsenek megfizetve, vagy csak nagyon alacsony bért kapnak.”

Apropó: nincs budapesti látogatás anélkül, hogy Andreas ne jelenne meg legalább egy koncerten. „A Zeneakadémia a kedvencem, számos kedves emlék köt oda. Amikor gyerekkoromban a nyarakat itt, a nagymamámnál töltöttem, rendszeresen elvitt oda vagy az Operaházba. Nagyon szeretem a Műpát is, de az Akadémia hangulata egészen más. Amikor csak tehetem, jegyet váltok, kíváncsi vagyok a magyar és nemzetközi komolyzene szereplőire.”

Fotó: Böjtös Réka

És hogy milyen a fiatal zenészgeneráció? „A zenetanulás Németországban mára az elit privilégiumává vált. A hangszer, a zongoraórák, a zeneiskolák sokba kerülnek, amit nem mindenki engedhet meg magának. A mostani fiatalok ezerféle dologgal foglalkoznak, de már az is nagy öröm, ha két más különóra közé be tudják zsúfolni azt a fél órát, amit a zenére tudnak szánni. Persze számos ragyogó tehetséggel dolgozom együtt, fantasztikus látni, ahogy kinyílnak a gyerekek, ahogyan egyre ügyesebbek, ahogyan Chopin-keringőt játszanak és még élvezik is, megmutatják a barátaiknak, ahogyan a szüleikkel koncertekre járnak… A zene az életük része, ennek örülök, akkor is, ha csak napi harminc percre, de akkor is, ha ez lesz a hivatásuk.”

Andreas hivatása a zene, hobbija a műgyűjtés – persze csak legyint, nem olyan komoly hobbi ez, pedig Ari Kurpsus finn műgyűjtő Art Collectors klubjában évek óta oszlopos tag. „Minden érdekel, ha képzőművészetről van szó: van egy nagyobb néprajzi gyűjteményem, de szeretem a kortárs magyar alkotókat is. Szerencsés vagyok, Ari Kupsus mellett minden évben portfóliót kapunk húsz-huszonöt fiatal művésztől, akik fejlődése végigkövethető a műveiken keresztül. Izgalmas alkotókra bukkanok, minden évben kiválasztok valakit, akinek a művével bővítem kis házi galériámat. Legutóbb Székely Beáta-, Orr Máté-művet vettem – ezeknek minden nap örülök, ha rájuk nézek. A nagymamámtól is örököltem jó pár alkotást, és Magyarországon is járok aukciókra, illetve Németországban a galerista barátaimtól tudom mindig, kire érdemes figyelni. Jó néhány évvel ezelőtt például egy Michael Wesely-fényinstallációt vásároltam, nagyon jó áron, ma pedig már a New York-i MOMA gyűjteményének részét képezik alkotásai. De ne értsék félre, nem azért veszem ezeket az alkotásokat, mert azt számolgatom, mennyit érnek majd valamikor. A művészet egészen egyszerűen feltölt.”

A nyitóképet Érdi-Harmos Réka készítette