„Kövessük az álmainkat!”

A Párizs–Honfleur–Le Havre vonalon biztos művész- és vevőbázist alakított ki magának az elmúlt években a jogászdiplomás művészeti menedzser, kiállításkurátor. Az Agnès Szaboova Gallery ma már ismert hely Le Havre Notre Dame negyedében, félúton a kikötő és a belváros között.

Mi vitte arra, hogy Franciaország művészeti körforgásból kieső városában éppen a Covid-járvány alatt vágjon bele egy merész vállalkozásba?

A Covidnak köszönhetem az ötletet, az inspirációt. Tavaly, az első karantén idején hoztam meg a döntést. Előtte művészeti menedzserként dolgoztam, vándorgalériaként működtem, kiállításokat szerveztem, művészeket képviseltem művészeti vásárokon és szalonokon. A járványhelyzet miatt fokozatosan lemondták a 2020-ra tervezett kiállításokat. Biztosabb pontnak éreztem, ha kialakítok egy fix helyet, ahol az általam képviselt művészeket kiállíthatom, és ahol az évek során kialakult gyűjtői kör is megtalál.

Mi szólt Le Havre mellett?

Korábban Normandia másik városában, Honfleur-ben éltem, 2015-ben ott töltöttem a szakmai gyakorlatomat egy galériában. Honfleur arculatához hozzátartoznak a műtárgyak, a galériák, de néhány éve túlságosan turisztikai jelleget öltött a város, így nem feltétlenül azt a közönséget szólítja meg, amelyik vásárlóerő lehet egy galériában. Valójában emiatt költöztem másfél évvel ezelőtt Le Havre-ba, az ipari jellegű kikötővárosba, ahol sokféle nemzetiség él, ezáltal rendkívül nyitott, befogadó. Koncerttermek, színházak terén élénk a kulturális élet, viszont galériákból hiány van, mindössze öt galéria működik.

Magyarországon nem látott perspektívát maga előtt, a hazai képzőművészeti piac túltelített?

Azt követően, hogy párhuzamosan diplomáztam az ELTE Jogi karán és elvégeztem a művészetimenedzser-képzést a Werk Akadémián, szerveztem egy nagy kiállítást tizenkét grafikusművésszel Budapesten. Nem hozta meg a várt eredményt, nagyon nehéz volt összetartani a csapatot, egyeztetni a helyszínekkel. Franciaországból is próbáltam hazaszervezni kiállításokat francia művészek részvételével az Art Marketen, de annak sem volt túl jó fogadtatása a szervezők részéről. Többszöri próbálkozás után elengedtem ezt a vonalat. Magyarországon talán zártabb a rendszer attól, hogy sokkal kisebb az ország, régi galériák vannak, amelyek ugyanazt a művészkört képviselik. Nagyon fontos volt számomra, hogy a saját képemre tudjam formálni a galériámat, ne kelljen alkalmazkodni a minek van éppen piaca jellegű elvárásokhoz. Határozott nyitottságot éreztem erre Franciaországban, főleg Normandiában. Itt a teljesítmény számít, senkit nem érdekel, honnan jöttél, hol dolgoztál, mit csináltál addig. A legtöbb galéria az elindulás után építi ki maga körül a művészkört, az én esetemben előnyt jelentett, hogy már megvoltak a művészek, akikkel az elmúlt négy évben dolgoztam.

A francia vonal hogyan jött képbe?

Az egyetem alatt kezdtem el franciául tanulni, 2011-ben hosszabb időt töltöttem egy párizsi nyelviskolában, utána kisebb megszakításokkal pár hónapot Normandiában, hogy tökéletesítsem a nyelvtudásomat. Akkor fedeztem fel Honfleurt, folyamatosan visszajártam galériákba, művészekkel ismerkedtem, építettem a kapcsolatokat. Egyedi megközelítést választottam azzal, hogy párhuzamosan végeztem a szakmai gyakorlatomat egy művészeti galériában és egy művész műtermében. Fél évig elvállaltam egy galéria asszisztensi pozíciót, de nem éreztem a magaménak, mert a tulajdonos nagyon klasszikus elveket képviselt, nem volt nyitott az újításokra. Akkor döntöttem úgy, hogy önállósítom magam, és elviszek kiállításokat az ország különböző pontjaira. Nagyon szerettem ezt az életvitelt, a folyamatos úton levést, de sajnos a Covid miatt ez lehetetlenné vált.

Hogyan határozná meg az Agnès Szaboova Gallery profilját?

Tizenegy francia és két magyar művész munkái láthatók a galériában. Üzleti okokból egy csoportos kiállítással nyitottam, hogy Le Havre közönsége rögtön képet kapjon az összes művészről. A nagyteremben egy absztrakt, expresszív kiállítórészben festmények vannak, a középső teremben zömében szobrok, klasszikusabb alkotások, egy másik teremben fekete-fehér grafikák. A szezont is csoportos kiállítással szeretném zárni, év közben pedig retrospektív jellegű egyéni kiállításokat tervezek. Kizárólag professzionális kortárs alkotókkal dolgozom, akik a művészet klasszikus alapértékeit képviselik. Minden irányban nyitott vagyok, de stílusban inkább az absztrakt áll hozzám közel, nagyon kevés figuratív alkotás van a kiállított festmények, szobrok, grafikák között.

A célkitűzései között szerepel fiatal magyar alkotók bemutatása, partneri kapcsolat kialakítása más intézményekkel?

Fábián Erika munkássága különleges helyet foglal el az életemben, először én állítottam ki a grafikáit Franciaországban. A Párizsban élő Stein Annával is rendszeresen dolgozom. Két évvel ezelőtt szerveztem neki egy nagy sikerű kiállítást a pozsonyi Magyar Intézetben. Természetesen örülnék annak, ha találnék olyan magyar vagy bármilyen más nemzetiségű művészt, aki be tud illeszkedni a galéria koncepciójába. A tendenciák követése helyett az egyéni stílust, munkamorált tartom szem előtt. És nagyon szeretném Magyarországon is bemutatni azt a fajta látásmódot, amire a Werk Akadémián megtanítottak: kövessük az álmainkat! Talán inspirációt adhatna pályakezdőknek.

Mennyire lehet üzleti alapon működtetni az Agnès Szaboova Galleryt? A város, az önkormányzat részéről is igénybe vehetett támogatást, vagy teljesen önerőből hozta létre a galériát?

Szerencsére beleestem a fiatal vállalkozói körbe, ennek köszönhetően a Vállalkozók Házától kaptam támogatást, a város turisztikai hivatalával pedig együttműködöm. A helyiséget bérelem, a teljes átalakítást banki hitelből sikerült tető alá hozni. Franciaországban lehetőség van arra, hogy a bankok mindenféle fedezet nélkül magának a projektnek adjanak bizalmat. A bizalom a művészeknek szólt, akik biztos helyet foglalnak el a képzőművészeti piacon, több művészeti vásár és verseny díjazottjai. Nyilván az a cél, hogy üzletileg is minél jobban menjen a galéria. Nagyjából fél év, nyolc hónap kell ahhoz, hogy egy fix hely befusson. Az induláskor közgazdászokkal úgy állítottam össze az üzleti tervet, hogy legyen meg az első hat hónap fedezete. Azzal együtt, hogy mindenki azt mondta, nem feltétlenül jó ötlet január végén nyitni egy galériát, az én esetem erre nagyon rácáfolt. Erősen indultunk, pont a leszűkített életvitel miatt sokan befektetések gyanánt vásároltak műtárgyakat.

Változik egy műtárgy értéke attól függően, hogy hol van kiállítva?

Franciaországban három tényező befolyásolja a kortárs műtárgyak árát. Az első és legfontosabb szempont, hogy bekerültek-e művészeti aukcióra, mi volt a legmagasabb leütési áruk. A másik szempont, hogy milyen gyűjteményekben szerepelnek az alkotások, mert az nagyon felnyomja az árat a komolyabb vásárlóknál. A harmadik szempont a vásárokon való részvétel. Franciaországban a kis vidéki vásároktól a legnagyobbakig, mint a FIAC, szélesebb a platform, mint Európa bármelyik országában. És ha egy adott alkotást kiállítanak a standon, az magasabbra pozicionál egy művészt.

Milyen vevőkörre lehet számítani Le Havre-ban?

Az Észak-Franciaországban és a párizsi régióban szervezett kiállítások révén már kialakult egy biztos vevőbázisom. A francia műgyűjtők amúgy elég hűségesek művészekhez, galériákhoz. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján is elmondhatom, hogy a társadalomnak nem ugyanaz a rétege vásárol műtárgyakat, mint Magyarországon vagy Kelet-Európában: orvosok, jogászok, üzletemberek. Előfordult, hogy egészségügyi dolgozó, tanár, újságíró vett tőlünk a galériából, akár több hónapos részletfizetésre. A művészet itt részét képezi az emberek mindennapjainak. Jó példa erre, hogy edukációs jelleggel az iskolákból magángalériákba éppúgy viszik a tanulókat, mint múzeumokba, kiállítóterekbe. Errefelé nincs az a fajta gát az emberekben, mint Budapesten, ahol sokan nem mernek bemenni egy magángalériába, mert azt hiszik, hogy az egy szűk csoport számára fenntartott hely.