
Kulturális összefogás Ukrajnáért
– Focus on Ukraine programsorozat Budapesten
Az orosz–ukrán háború ötödik évébe lépésével idén februárban a Focus on Ukraine programsorozat a napi híreken túlmutató nézőpontokat kínál: a személyes megéléseket és a közös felelősséget állítja a középpontba filmeken, kiállításokon és szakértői beszélgetéseken keresztül. A 2026. február 24. és március 6. között Budapesten megrendezett esemény második alkalommal, tizenhárom európai kulturális intézet és nagykövetség nagyszabású együttműködésében jött létre. A nyitóesten az Oscar-díjas Msztiszlav Csernov ukrán rendező 2000 méter Andriivkáig című dokumentumfilmjét vetítik.
„A legfontosabb célunk, hogy a magyar közönség ne csak a híreken keresztül találkozzon a háborúval, hanem emberi történeteken, művészeti alkotásokon és személyes megszólalásokon keresztül is” – mondja Adéla Gálová, a Cseh Centrum igazgatója, a program kezdeményezője és koordinátora. „Programjaink olyan összefüggéseket mutatnak meg, amelyeket a napi hírek nem képesek.”
A Focus on Ukraine több műfajt felölelő kulturális nagyító. A film, a képzőművészet és a tematikus beszélgetések segítségével reflektál a válság, a veszteség és az ellenálló képesség témáira, egyértelművé teszi az agresszor és az áldozat közötti különbséget, empátiára ösztönöz, és segíti az igazságos és fenntartható béke megértését.
Nyitóest a frontvonalról
A programsorozat nyitóeseményén, február 24-én Msztiszlav Csernov Pulitzer- és Oscar-díjas ukrán rendező 2000 méter Andriivkáig című dokumentumfilmjét vetítik.
A dokumentumfilmes válogatásban kiemelt helyet kap Oksana Karpovych Lehallgatva című filmje (február 25., Francia Intézet), amely a lerombolt ukrán tájak képeihez lehallgatott orosz katonai telefonbeszélgetéseket társít.
A Holland Nagykövetség filmes programjai középpontjában az emberi helytállás áll. A Lifeline az ukrán vasúti dolgozók életmentő munkáját követi nyomon, akik a folyamatos támadások ellenére civileket menekítenek ki a háborús zónákból.
A British Council programjában látható a Love+War című film, amely a Pulitzer-díjas fotóriporter, Lynsey Addario munkásságán keresztül vizsgálja a konfliktusövezetekben dolgozó újságírók felelősségét, személyes áldozatait és a hiteles tudósítás tétjét.
A Cseh Centrum február 25-én vetíti a Rooted című dokumentumfilmet, amely négy ukrajnai etnikai közösség – krími tatárok, bolgárok, zsidók és magyarok – történetein keresztül beszél emlékezetről, identitásról és sokszínűségről a háború sújtotta társadalomban. A vetítést nemzetközi panelbeszélgetés követi.
Az igazságos béke megteremtése és a dezinformáció elleni küzdelem
A Focus on Ukraine egyik legfontosabb eseménye az Erős Ukrajna – Erős Európa: közös erőfeszítések az igazságos béke megteremtéséért és a dezinformáció elleni küzdelemért címmel megrendezett nemzetközi szakértői panelbeszélgetés lesz március 4-én. Az esemény európai és ukrajnai döntéshozókat, kutatókat, újságírókat és civil szakértőket hoz össze annak érdekében, hogy feltárják a fenntartható békéhez vezető lehetséges utakat, miközben rávilágítanak az orosz dezinformáció és propaganda szerepére a háború alakításában és Ukrajna nemzetközi támogatásának aláásásában.
A kortárs művészet válaszai
Az Osztrák Kulturális Fórum elsewhereland című kiállításán fiatal ukrán művészek vizsgálják a reziliencia témáját. A tárlat tíz, többségében emigrációban élő ukrán művész munkáin keresztül mutatja be a kortárs ukrán művészeti szcénát, és erőteljes szolidaritási üzenetet közvetít. A március 6-ig látogatható kiállítás Budapestről indul világ körüli útjára. A kiállítás finisszázsát március 6-án az osztrák-ukrán Duo Edlbauer Kuzo koncertje kíséri.
Az Ukrán Nagykövetség Ukrajna: a túlélésért folytatott küzdelem – emlékek testen és lelken című fotókiállítása Serhii Melnychenko ukrán fotográfus munkáit mutatja be. A Lengyel Intézet szervezésében megvalósuló Pasztellvilág című kiállításon Nastia Sleptsova ukrán illusztrátor alkotásait láthatjuk. A Dystopian Reflections csoportos fotókiállítás három fiatal ukrán konceptuális fotográfus vizsgálja az alkalmazkodást és a mindennapi életet egy háború sújtotta valóságban – az alkotások nem pusztán dokumentumok, hanem önálló művészi reflexiók egy szélsőséges történelmi helyzetre.
A programsorozat további eseményei között szerepel Az embert látni – a kultúra erejével című, Goethe Intézet-beli könyvbemutató és beszélgetés. A vendég Lutz Klevemann német író, újságíró, a Lemberg – Európa elfelejtett központja című könyv szerzője, valamint Lebovics Viktória műfordító, az ukrán irodalom kutatója.
A programsorozat az EUNIC (European Union National Institutes for Culture) támogatásával valósul meg, mivel a szervezet elkötelezett a kulturális párbeszéd és az Ukrajnával vállalt szolidaritás erősítése iránt. Részt vevő intézmények az EUNIC szervezeti keretében: British Council, Budapesti Román Kulturális Intézet, Cseh Centrum, Észt Köztársaság Nagykövetsége, Finnagora – Finn Kulturális Intézet, Flamand Képviselet, Francia Intézet, Goethe Intézet, Holland Királyság Nagykövetsége, Lengyel Intézet, Litván Köztársaság Nagykövetsége, Osztrák Kulturális Fórum, Ukrajna Nagykövetsége A részt vevő intézmények mellett a fesztivál helyszínei a CEU Nádor utcai épülete, a Toldi és a KINO mozi. Minden program ingyenes. Teljes program ITT. |
Nyitókép: Jelenet Oksana Karpovych Lehallgatva című filmjéből (fotó: Christopher Nunn)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.
A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.




Lucy Ivanova: #4 a Hogyan magyarázzam el ezt a világot egy újszülöttnek (fogalmam sincs) sorozatból, 2023 (fotó: Lucy Ivanova)

