„Kezdettől fogva az emberek érdekeltek”

Filmes családban nevelkedett: édesapja Jancsó Zoltán forgatókönyvíró, nagyszülei Mészáros Márta és Jancsó Miklós. Szerepet kapott a rendező házaspár több alkotásában, például a Kisvilmában és az Aurora Borealisban, valamint az Oda az igazság! című filmben. Ilyen háttérrel sima lehetett volna az útja a színművészet felé, de ő jó ideig másfelé keresgélt. Végül mégis a filmnél kötött ki, ám nem színész, hanem rendező lett: 2022-es munkája, Az elveszíthető dolgok szeretete elnyerte a Legjobb Rövidfilm díját a 10. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. Az Élő kövek című alkotása pedig bekerült a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) hivatalos rövidfilmes versenyprogramjába.

Szombaton beszélgetünk, mert egész héten elfoglalt volt. Fáradtnak látszik.

Ruben Östlund készülő filmjében dolgozom, ami nagyon intenzív munka. Emellett egy rövidfilm utómunkáját is be kell fejeznem, és egy nagyjátékfilm-tervet is fejlesztek.

Az Élő kövek forgatásán Schilling Árpáddal és Kizlinger Lillával (fotó: Filmsquad)

A hírekben azt olvastam, castingmunkatársként dolgozik az Östlund-filmben.

A szereplőválogatás vezetője, Fátyol Hermina – akivel korábban dolgoztam már együtt – kért fel, legyek castingmunkatárs. A bő féléves folyamatot januárban lezártuk, elkezdődött a forgatás, amiben szintén dolgozom. Nagyon izgalmas és tanulságos munka, örülök, hogy a részese lehetek. 

Eddigi életútja nem mondható egyhangúnak, sok szállal kötődik például Németországhoz, kezdve azzal, hogy Hamburgban született.

A szüleim az akkori Nyugat-Németországba emigráltak az 1970-es években. A fal leomlásának évében születtem meg, és a szüleim hazaköltöztek. Így Magyarországon nőttem fel, de egyetemre visszamentem Berlinbe, hogy pszichológiát tanuljak.

Ezt követően 2019-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, és bár a modellváltás miatt a diplomámat már a Bécsi Filmakadémiától kaptam, budapesti tanáraink mindvégig velünk voltak. Nagy szerencsém volt, mert Schwechtje Mihály és Nagy Zoltán mellett Hajdú Szabolcs, Pálfi György, Gigor Attila tanítottak, aztán jött Tarr Béla a Free SZFE-re workshopot tartani. Nála csináltam az egyik rövidfilmemet, azóta több workshopján is részt vettem, később az asszisztense lettem, ő pedig mentorként és executive producerként van jelen a munkáimban. Az Élő köveknél is ott volt mint executive producer és konzulens.

Sok, a családja különböző tagjai által készített filmben játszott, legtöbbször Mészáros Mártánál. Ezek a munkák nem keltették fel az érdeklődését a színészet iránt? 

De, és nagyon szeretem csinálni. Felvételiztem is Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályába, de nem vettek fel, amiért utólag hálás vagyok. A felvételire Törőcsik Mari készített fel, akivel az Aurora Borealisnál ismerkedtem meg, és akitől nagyon sokat tanultam. Ő mondta például: a színész egyik legfontosabb képessége, hogy tudjon autentikusan létezni a térben, miközben figyelik. A közös munka során máig egy egyszerű helyzetgyakorlattal kezdek és ezt kérem legelőször egy szereplőtől: jöjjön be a szobába, üljön le, majd menjen ki – ebből sok mindent megtudok róla. Örülök, hogy végül nem ez lett a szakmám, de rendezőként a színészi tapasztalatok elképesztően fontosak. 

A pszichológia felé mi vonzotta?

Sokat olvastam Erich Frommot, Jungot, Feldmárt. Érettségi után nem nagyon tudtam, mit csináljak. Aztán jelentkeztem Berlinbe pszichológiára, publicisztikára, kulturális antropológiára. Olyan szakok érdekeltek, amelyek az emberi természettel, társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Később aztán rájöttem, hogy sem a kutatómunka, sem a klinikai pszichológia nem nekem való. Ezután kezdett érdekelni a dokumentumfilm műfaja, jelentkeztem is dokumentumfilm szakra, de nem vettek fel. A játékfilmesre viszont igen.

Kizlinger Lillával az Élő kövek forgatásán (fotó: Filmsquad)

Miért választotta volna a dokumentumfilmet?

Pszichológiát is azért tanultam, mert kezdettől fogva az emberek érdekeltek, és azt éreztem, hogy ez a műfaj közvetlenebb módon foglalkozik az emberrel és a társadalommal. Bár valójában a fikció is ezt teszi. Ezen kívül izgalmasnak tartottam a kutatómunkát, azt a fajta elmélyülést, ami ezzel a folyamattal jár.

A pszichológiai tanulmányok mennyire hagytak nyomot a filmjeiben?

Valószínűleg többféleképpen is. A diplomamunkám például a rendező–színész együttműködésről szólt, és sokat foglalkoztam azzal is, hogy a terapeuta–páciens viszony vagy a hipnoterápia milyen analógiákat mutat a színészvezetéssel, azzal az úgynevezett „indirekt” színészvezetéssel, ami engem érdekel, és amit használok. De talán abban is befolyásolt, hogy hogyan kommunikálok a stábbal, miként próbálok segíteni a színészeknek a szerepükben való elmélyülésben  és a kapcsolódásban személyiségük azon részével, amely rímel a történetre. Kizlinger Lillával, az Élő kövek főszereplőjével nagyon intenzív volt a közös munka. Egy önpusztító, érzékeny és fájdalommal teli karakterben kellett elmélyülnie, ez rendkívül nehéz folyamat volt.

Kérem, meséljen az Élő kövek című alkotásáról!

A film a Freeszfe és a Wiener Filmakademie támogatásával, a Filmsquad gyártásában készült. Hosszú folyamat eredményeképp nyerte el végső formáját, folyamatosan, organikusan fejlődött. De ez így volt az Az elveszíthető dolgok szeretete című, előző filmemnél, meg talán így lesz a következőnél is. Valójában ez minden filmre igaz, de itt a a végső vágatban a forgatókönyv már csak néhány elemében jelent meg. Sok improvizációval dolgoztunk, aztán a vágásnál teljesen újragondoltuk az egész szerkezetet. Eredetileg több karakter volt a történetben. Például Kukovecz Ákos is szerepelt benne, csodálatosan játszott, nagyon nehéz volt kivágni a jelenetét, de végül úgy döntöttünk, hogy csak Lilla és Árpád karakterére szabad fókuszálnia a történetnek. 

A film megrendítően erős, sokáig velünk marad a hatása. Miért ezt a címet választotta?

A cím egy bibliai utalás: minden élő ember ugyanolyan, ugyanabból az isteni anyagból lett. Egyszerre van ebben valami szép és rettenetesen ellentmondásos. 

Nyitókép: Ladányi Jancsó Jákob (fotó: Soós Géza)