„Legyen víziója a zenekarnak!”

A menedzsernek az a dolga, hogy a legjobb tudása szerint segítse a zenekart álmai megvalósításában.

Jól ismeri a zeneipar valamennyi szegletét: tíz éve alapította zenekarát, a Run Over Dogst, programszervező az Akváriumban, a Bánkitó zenei kurátora, mindemellett menedzseli a Platon Karataev, a Middlemist Red és a Galaxisok zenekarokat. Czeglédi Szabolcs Szaszával beszélgettünk.

A Kolorádó Fesztiválon egymást érték a zenekarok, amelyeket vagy menedzsel, vagy játszik bennük. Hogyan lehet jelen az ember ennyi szerepben egyszerre?

A szerencsém az, hogy eléggé talpraesettek, önjáróak a srácok. Külföldi, nagy zenekaroknál is láttam – ami nálunk is előfordul időnként –, hogy a gitáros, vagy éppen a hangmérnök vezeti a kisbuszt, a helyszínen pedig a zenekar pakol fel a színpadra. Ez viszont nem feltétlen jelenti azt, hogy a koncert előtt nincs szükség a menedzserre, hiszen nem szerencsés, ha bármilyen felmerülő problémát ilyenkor a zenésznek kell intéznie. Nincs ijedtség, ha nincs jelen a teljes csapat a koncerten, de a legjobb, ha minden feladatkörre jut egy ember.

Szasza

Nem csak a menedzseri feladatok folynak össze: talán nincs is olyan ember a négy zenekarban, aki csak egy produkcióban venne részt.

Akadnak összefonódások bőven, aminek persze megvannak a nehézségei, de összességében inkább építi a közösséget. A Platon Karataevnek és a Galaxisoknak például 50 százalékban megegyezik a zenekari összetétele; Nóvé Soma, a Middlemist Red énekese a Run Over Dogs legutóbbi albumának producere; ez utóbbi zenekar basszusgitárosa, Gál Máté a hangtechnikai ügyeket, olykor lemezfelvételt intéz a produkcióknak; Juhász Tamás dobosunk pedig a pályázatokért felel. Az egész bő tíz éve kezdődött, amikor megalapítottuk a Run Over Dogst. Azóta kiderült, ki mihez ért, ki miben a legjobb. Máté és testvére, Gál Bence, a zenekar tiszteletbeli ötödik tagja tavaly például megnyitották az ország egyik legszínvonalasabb klubját, az kecskeméti Ápoló Klubot.

Az induláskor ki volt a zenekar menedzsere?

Az első pár évben nem volt mellettünk senki. Nem is volt rá szükség, intéztük a dolgainkat magunk. Aztán csatlakozott Stalmayer Robi, aki nem a zenei, hanem az üzleti szférából érkezett. Ő nem is a Magyarországon megszokott, klasszikus értelemben vett menedzseri feladatokat látja el, de mint a művészetet szerető és támogató ember, rengeteget segít. Biztosítja a háttérországot a zenekaroknak, részt vesz a stratégiai meetingeken, fontos dolgokban a legtöbbször együtt döntünk, a mindennapi kisebb feladatokat azonban inkább én és a zenészek osztjuk fel egymás között.

Már menedzselt két zenekart, amikor elvállalta a Platon Karataevet is.

Pedig emlékszem, ekkor nem terveztem újabb zenekarral dolgozni. 2017-2018 volt az első év, amikor a Bánkitónál kezdtem programszervezőként, ekkor kerestek meg a Platonos srácok. Hallottam őket korábban a Keret Kikeltetőn, sőt később a Galaxisok vendégzenekaraként turnéztunk együtt. Mikor először felmerült, hogy dolgozzunk együtt, abban maradtunk, hogy bármiben nagyon szívesen segítek a zenekarnak, viszont nem fér bele az időmbe full time menedzselni őket. Pár hónappal később mégis elvállaltam a képviseletüket.

A Galaxisok és Szasza

Mivel győzték meg?

Egyrészt természetesen a zenéjükkel és a benne rejlő óriási lehetőségekkel, másrészt pedig lenyűgözött az az elhivatottság, ahogy Balla Gergő a zenekar jövőjéről beszélt. Láttam, mekkora szenvedéllyel csinál mindent, ami a Platonnal kapcsolatos, inspiráló volt, ahogyan konkrét tervekkel állt elő a következő öt évre. Jó alapról indultunk, hiszen zenekartagok kemény munkájának köszönhetően ők már akkor is a külföldről legtöbbet streamelt magyar zenekarok közé tartoztak.

Szerintem kétféle iskola létezik. Az egyik, ahol a menedzser lerakja az asztalra a stratégiát és megmondja a zenekarnak, hogy merre indulnak, mit kell tenniük ahhoz, hogy ez és ez megvalósuljon. Ebben a képletben – amennyire én látom – a menedzser hozza az ötleteket, döntéseket, a csapat meg „csak” zenél. Ez is egy abszolút működő vonal, sőt, azonban én nem ezt az iskolát követem.

Hanem?

Közösen gondolkodunk a jövőről. Mindhárommal kicsit másképp dolgozunk, de a lényeg egy: ne én mondjam meg nekik, hogy mit kell csinálni. Szerintem az az egészséges, ha a zenekarnak konkrét víziója van. A menedzsernek pedig véleményem szerint az a dolga, hogy legjobb tudása szerint segítse a zenekart az álmai megvalósításában. Nem baj, ha ez az álom elsőre túl nagynak tűnik, sőt! Gergő például 2018-ban elmondta: öt év múlva szeretné, ha a Platon Karataev a Glastonbury-n játszana. Van, aki szerint röhejes, hogy ilyet gondol egy induló magyar zenekar. Nekem viszont kifejezetten tetszett, hogy magasra lövi be a céljait. Útközben persze lehet finomhangolni a terveket, lehet, hogy amit elképzeltünk, nem, vagy nem pont úgy jön össze, de szerintem, ha egy zenekarban benne van a potenciál, hogy külföldön is tudjon érvényesülni, érdemes inkább Glastonbury-ről beszélgetni az elején, mintsem sold-out magyar klubturnéról, amiért szintén keményen kell dolgozni, de könnyebben megvalósítható cél. Mert ha elértük, hogyan tovább? Jobb néha nagyot álmodni.

Nem csak kollégák, de barátok is – külön kell/lehet választani a szerepeket?

Ahhoz hogy jól tudjunk együtt dolgozni, ismerni kell egymást. És jól érezni magunkat együtt: akár két hétig a turnébuszban, akár húsz évig a pályán. Kölcsönös bizalom nélkül nem megy. Persze néha nehéz keményebben odaszólni a másiknak, hiszen a barátod. De ha szükség van rá, természetesen megfogalmazunk kritikát stratégiában, üzletben.

És hangzásban?

Abban nem. Szívesen adok tanácsot művészeti kérdésekben, de csak akkor, ha a srácok kérik. Én abból a zenéből próbálom kihozni a maximumot, amit kapok tőlük, nem mondok olyat, hogy más legyen a setlist egy koncerten, ne használjanak a lemezfelvételkor egy bizonyos torzítást, vagy egy dal ne kerüljön fel az albumra.

A Hiperkarma és Szasza

Kitől tanulta a menedzseri szakmát?

Sokaktól. Kecskeméti vagyok, otthon kezdtem el zenélni 14 évesen, játszottam bandákban, amiknek koncerteket szerveztem. Ösztönösen jött az egész. Még Budapestről is kerestem zenekarokat, hogy játsszanak a városban. Mail címet is azért csináltam, hogy meghívhassam a Hiperkarmát.

Elfogadták a meghívást?

Nagyon kedvesen válaszoltak és megírták, hogy oké, jönnek, ennyiért zenélnek, plusz ennyi a kilométerdíj. Akkoriban annyi pénzt nem is láttam még egyben, szóval végül nem lett koncert. Eljött viszont a Csá, Misi, akikkel össze is barátkoztunk.

Huszonöt évesen épp kinn voltam a Szigeten, amikor felhívott Dan Panaitescu (a Nagyszínpad 2016-ban elhunyt bookere – HJ), hogy szüksége lenne egy beugróra promoter representative munkakörbe. Holnap kéne kezdeni, mondta, kimenni a The Ting Tingsért a reptérre, másnap meg a Limp Bizkittel dolgozni, vállalom-e. Örömmel vállaltam, hiszen amellett, hogy szakmailag ez egy nagy előrelépés, a Sziget gyerekkorom óta az egyik legmeghatározóbb tényező az életemben: tíz éves koromtól minden évben eljött értem a nagybátyám Kecskemétre és kivitt néhány napra a Szigetre. Talán ezeket a napokat vártam a legjobban egész évben, tisztán emlékszem szagokra, random arcokra, zenekari felkonfokra, az utakra, ahogy megközelítjük a fesztivált, külföldi látogatókra. Ezek után egészen meseszerű volt ez a lehetőség. A 2015 utáni években is dolgoztam a Szigeten, és látni ezt a hatalmas gépezetet működni… Nagy hatással volt rám, a szakma legjobbjaitól tanulhattam, láthattam munka közben a világhírű zenekarokkal dolgozó embereket. Dan bácsi bizalma nélkül nem lennék tartanék ott, ahol.

A Budapest Promoter csapatával csak keveset dolgoztam, de tőlük is rengeteget tanultam. Szűk két hét alatt négy arénás koncertet valósítottunk meg (Arcade Fire, Nick Cave & The Bad Seeds, The Offspring, Massivel Attack). Pont az a Medgyesi Ferenc „Pite”, a Hiperkarma menedzsere ajánlott be Szombathelyi Jánosnak, a Budapest Promoter ügyvezetőjének, akinek 15 évesen email-t írtam a lehetséges kecskeméti koncert kapcsán. És persze itt szeretném megemlíteni Csiszár Virágot, a Szigetes fesztiválok bookerét, akivel Akváriumos koncert kapcsán dolgozom sokat, őt bármikor felhívhatom, ha kérdésem van.

Csiszár Virág és Szasza

Szóval, az elmúlt bő tíz évben megismertem a zeneipar valamennyi szegmensét. Szervezőként tudom, hogy mire van szüksége a zenésznek, menedzserként könnyebben tárgyalok a helyszínekkel. Igaz, a szervező, a zenekar és a menedzser elképzelései időnként szöges ellentétben állnak egymással. Még akkor is, ha a cél közös: legyen jó a koncert.

A koncerteken túl miből tud megélni a zenekar?

A jogdíjakból most kevesebb folyik be, hiszen a koncertek után is jár ez a pénz – koncert meg kevesebb volt. A hozzám tartozó zenekarok nem szerepelnek gyakran a médiában – bár a Petőfi Rádió részéről érzékelünk most egy kis nyitást –, viszont jó pénzt hozhatnak a nemzetközi filmekbe, sorozatokba eladott zenék. Utóbbi esetben egy amerikai ügynökkel dolgozunk, ő intézi ezeket az ügyeket. Nagyon sokat segítenek egyébként a rajongók is, a Platon és a Middlemist Red új lemeze is közösségi finanszírozással születhetett meg, amiért nem tudunk elég hálásak lenni.

Mennyiben írta át a Covid a játékszabályokat?

Például a jegyvásárlásban. Júniusban azt tapasztaltam, hogy kiugró volt vásárlási kedv, de azóta talán óvatosabbak az emberek. Ennek valószínűleg az egyik oka az, hogy idén a nemzetközi előadók kiesésével szinte ugyanazok a hazai előadók szerepeltek minden fesztivál line-upjában, mindenhol belefuthatott az ember a kedvenc együttesébe.

2019-ben akár 3-4 hónappal a koncert előtt is elindíthattuk a jegyértékesítést. Most könnyen előfordulhat, hogy csak az esemény előtti napokban kelnek el a jegyek. Frusztráló, hogy sokszor csak az esemény előtt kezd el látszani, vajon rentábilis lesz-e az adott rendezvény. Ha viszont ilyenkor az előadó vagy a helyszín bepánikol és inkább lemondja a koncertet, azzal az amúgy sem acélos jegyvásárlói bizalmat csökkentjük. Persze megértem, az ínséges másfél év után még nehezebben fér bele egy mínuszos koncert, mint korábban, de szerintem időnként be kell vállalni a kockázatot, hiszen nincs minta a jelenlegi helyzetre, simán előfordulhat, hogy a helyszínen fogynak el a jegyek.

Érthető módon már a szervezési fázisban is kevésbé bátrak az együttesek. Régebben a biztosan telt házas helyszínek, városok mellett bevállaltak olyan helyeket is, ahol korábban nem játszottak vagy nem annyira ismerik őket. Most kétszer is meggondolják, hogy utazzanak-e a bizonytalanért. Ez pedig tovább mélyítheti majd az amúgy is széles kulturális szakadékot az ország különböző régiói között. És nehezített a pálya a külföldi turnék esetében is: míg régebben egy német klub például simán bevállalta, hogy kedden fellép nála egy ismeretlen magyar zenekar, hiszen a biztos bevétele megvolt a hétvégén, addig most ők is óvatosabban költenek. A Platon Karataev esetében a sok befektetett munkával elértük, hogy továbbra is tényező tud maradni a zenekar az eddig felépített fókuszországokban, ősszel megyünk Németországba, Franciaországba, Hollandiába.

A magyar klubhelyszínek maradtak?

A csodával határos módon, de többen túlélték, mint amire számítottam. De szerintem az igazi válság most jön. Bár lehet koncertezni, turnézni, közel sincsenek akkora jegybevételek, mint 2019-ben. És látni kell azt is, mennyire megdrágultak a szolgáltatások díjai. Nagyon sok a zenekarok, klubok kiadása, ezzel párhuzamosan pedig sok, korábbi jegyvásárló anyagi helyzete ingott meg. És ha kevés a pénzed, miről mondasz le először? A kultúráról, a zenéről. Nehéz időszak következik, amire nincs korábbról minta, így frissnek kell maradni, alkalmazkodni az új adottságokhoz.

Nyitókép: Czeglédi Szabolcs, Szasza (forrás: tripart.hu)

A cikk megjelenését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatta.