Lelassulás és a létezés megélése
by Trencsényi Zoltán 2026. Feb 10.

Lelassulás és a létezés megélése

– Interjú Balogh Edina művészeti menedzserrel

Hogyan lesz a Naiv Művészeti Múzeum munkatársából nemzetközi művészeti menedzser? Milyen hidak épültek az olasz és a magyar művészet között a 2015-ös Milánói Világkiállítás után? Miért fontos, hogy egy művész ismerje a műgyűjtők és a közönség felé vezető ösvényeket? Többek között ezekről beszélgettünk Balogh Edina művészeti menedzserrel, aki nem mellesleg gazdasági szakember is.

Művészeti menedzserként ismert, elsőként mégis közgazdász lett.

Már középiskola után erősen hezitáltam, hogy hol tanuljak tovább: művészettörténet szakra menjek, vagy gazdasági ismereteket szerezzek, és a gazdaság területén helyezkedjek el.

Mi döntötte el a kérdést?

Az az egy év, amit egy múzeumnak dedikáltam, nem győzött meg arról, hogy nekem a múzeum falai között volna a helyem. Pedig érdekes helyen dolgoztam, a kecskeméti Naiv Művészeti Múzeumban.

Viszonylag kevesen ismerik.

Igen, így kevesen tudják róla, hogy ez Közép-Európa egyik legnagyobb naivművészeti gyűjteménye. Ez azonban hosszú történet, a lényeg, hogy ezt követően a Corvinuson tanultam, aztán a gazdaságban találtam munkát, ráadásul vezetőként. Jó tapasztalat volt ahhoz, hogy a gazdaság különböző rétegeit megismerjem. Eközben erős maradt a kapcsolatom a művészetekkel is.

Hogyan sikerült ezt fenntartania?

Naiv művészeti alkotások gyűjtőinek segítettem a kollekciójuk kialakításában, hozzáteszem, nemcsak Magyarországon, hanem Németországban és Angliában is. A művészeket pedig igyekeztem lehetőségekhez juttatni. Aukciókat szerveztem különféle galériákban, összehoztam őket a gyűjtőkkel. Egy idő után a művészeti tevékenységem és a gazdasági ismereteim összeértek, majd egészen a 2015-ös Milánói Világkiállításig, az EXPO 2015-ig sodortak. Ott elsősorban a gazdasági tudásomat kívánták hasznosítani, a magyar pavilon építészeti terveivel és az engedélyeztetésével kapcsolatos teendőkkel, a jogi folyamatok menedzselésével bíztak meg, de én azt éreztem, hogy a magyar kultúra ügyének nem csupán a jogi és a gazdasági területen tudok hasznára lenni, ezért azt kértem, hogy a pavilonhoz kapcsolódó események szervezésében is részt vehessek.

Az Art is Business Olaszország kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámának bemutatóján, az esemény kerekasztal-beszélgetésének résztvevőivel (balról jobbra): Szinai Ádám, CIB Bank marketingkommunikációs és PR-vezetője Bérczi Linda, a kerekasztal-beszélgetés vezetője, Holman Ágoston, a Loricatus Group Ltd térinformatikai cég társalapítója,Andreides Katalin, az Andreides Law alapító igazgatója, Balogh Edina és Balogh Máté András, az Art is Business ügyvezetője (fotó: Pixolar Photography)Az Art is Business Olaszország kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámának bemutatóján, az esemény kerekasztal-beszélgetésének résztvevőivel (balról jobbra): Szinai Ádám, CIB Bank marketingkommunikációs és PR-vezetője Bérczi Linda, a kerekasztal-beszélgetés vezetője, Holman Ágoston, a Loricatus Group Ltd térinformatikai cég társalapítója,Andreides Katalin, az Andreides Law alapító igazgatója, Balogh Edina és Balogh Máté András, az Art is Business ügyvezetője (fotó: Pixolar Photography)

Könnyen beleegyeztek?

Igen, mert a projekt vezetője Szőcs Géza volt, egy nagyszerű költő, gondolkodó és kultúrdiplomata. A számos kulturális esemény, a képzőművészek, előadóművészek bemutatkozása során Olaszország és Magyarország között újabb hidak épültek, felfrissült, pezsgő lett a kulturális élet, ennek nyomán beindult néhány egyéb kulturális tevékenység is, amelynek részese lehettem.

Melyek voltak ezek?

Például a Magyar PEN Club 2012-ben alapított nemzetközi Janus Pannonius Költészeti Nagydíja eseményeinek megszervezése, Ez egy ötvenezer eurós díjazással járó elismerés, nevezhetnénk költői nagydíjnak vagy műfordítói Oscar-díjnak is. Az ezzel kapcsolatos programok ugyancsak összekötik a két országot, ahogy Janus Pannonius élete is. Sok feladatot adott a Nemzetközi PEN Club különféle programjainak, díjátadásainak megszervezése is. Ehhez a szervezethez tartozik az összes újságíró, szakújságíró, író, költő.

A harmadik a balatonfüredi önkormányzat és az olasz nagykövetség 1992-ben, közösen alapított Salvatore Quasimodo-emlékdíja, amelyet a Salvatore Quasimodo Alapítvány kuratóriuma ítél oda a Quasimodo Nemzetközi Költőverseny és Költőtalálkozó legjobbnak ítélt verséért. Az eseménysorozathoz különféle szatellit rendezvények, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások tartoznak, ezek megszervezéséért is én feleltem. Mindezek nagy lehetőséget adtak arra, hogy megtanuljam, mit jelent a kultúrdiplomácia.

Bizonyára rengeteg tapasztalattal járt mindez.

Rengeteg tapasztalattal és ismeretséggel, amit később nagyon jól lehetett hasznosítani a privát kultúramenedzselésben és a mecenatúrában is. De az elmondottakon kívül születtek magyar és olasz nyelvű kiadványok is. A milánói EXPO 2015 kapcsán elkészült A Dunától az Etnáig címmel egy varázslatos forrásmunka, amelyben megjelenik az összes magyar alkotó, aki valaha Itáliában alkotott vagy bármilyen módon onnan inspirálódott. Ez a könyv három művészettörténész segítségével, két nyelven íródott, természetesen olaszul és magyarul. Született néhány életrajzi kötet is, amely olyan alkotókhoz, előadókhoz kapcsolódik, akiknek mindkét országhoz erős közük volt. Ilyen például Eva Mairovitz Massarani Finis Transilvaniae (Erdély Vége) című kötete. Massarani egy Erdélyből származó képzőművész, aki Olaszországba ment férjhez, az ő kalandos önéletrajzi munkája ez. Említhetném Az igazi Berlusconi című kötetet is, amelyben Dario Rivolta egészen más arcát mutatja be az olasz politikusnak, mint ami általánosan ismert. És mondhatom Roberto Barbolini Vámpír ismerőseim című novelláskötetét is.

Forrás: Libri Forrás: Libri

Mindeközben a kultúra területén is végzett további tanulmányokat?

Először elvégeztem egy kulturális menedzsment szakot, amitől azt vártam, hogy rendezze a tudást, amit addig szereztem a művészet területén, valamint segítsen abban is, hogy világos legyen, miképpen léphet piacra egy művész. Világossá tegye, hogyan végezze a munkáját, hogy alkotni tudjon, a művei eljussanak a közönséghez, az emberek pedig megismerjék, végül legyen valaki, aki felépíti közöttük a hidakat. De akkoriban az volt a tapasztalatom, hogy a felsőoktatásban elképesztő hiány mutatkozik az ilyen jellegű elméleti ismeretekből.

Közben tagja lettem a magyarországi Soroptimist Klubnak, amiről azt érdemes tudni, hogy 1921-ben az Egyesült Államokban hozták létre olyan asszonyok, akik – nők lévén – akkor még nem lehettek tagjai a Rotarynak és a többi hasonló jószolgálati civil szervezetnek. A klub egyik célja az oktatás, a kultúra segítése, így finanszíroztuk néhány tehetséges fiatal művészeti tanulmányait. Ez pedig egy mentorprogramot hívott életre, amely már szélesebb körben segíti a művészfiatalokat.

Ma már igyekeznek megtanítani a művészeti képzésben résztvevőket arra is, miképpen menedzseljék önmagukat, de a gyakorlat nyilván bonyolultabb, mint az elmélet.

Márpedig ennek a tudásnak a megszerzése nagyon fontos. Mint ahogyan az is, hogy tisztázzuk, mi a kurátor feladata egészen pontosan.

Adódik a kérdés…

Az, hogy egy vagy több területen, egy vagy több művész munkái közül kiválassza a műtárgyakat, és egy új gondolatsort, ha tetszik: egy új „műtárgyat” hozzon létre. A munkájában egy gyakorlati szemléletnek is meg kell jelennie, mégpedig annak, hogy a közönséggel minél jobban megismertesse, és a műkereskedői közegbe integrálja a művészt. Érthetőbbé, energiadúsabbá, izgalmasabbá válhat mindez például a különféle művészeti ágak együttműködésével.

A kultúra éppen efelé megy. De ez ugyanakkor vékony jég, mert össze is zavarhatja a nézőt.

Az a fontos, hogy ebben az őrületes zajban nagyon óvatosan és okosan kell adagolni a hatásokat, hogy a közönség megnyugodjon, letisztuljon, és valóban megélje az eseményt.  A legutolsó művészeti programom, amit évek óta érleltem, az EXXISTERE című projekt volt, amely Silvio Monti nemzetközileg elismert kortárs olasz képzőművésznek állított emléket. Silvio Monti kiállítása mindössze hat műtárgyból állt: két papír fejszobra és négy portréja került közönség elé. Az ITL Group által szervezett Budapest Business Partyn a River Diva rendezvényhajón, ahol egyedi performanszt láthattunk Lang Szonja textilkutató és a SLANG SLANG márka életre hívója, valamint Szives Márton zeneszerző és ütőhangszeres művész tolmácsolásában.

Silvio Monti papír fejszobra (forrás: Balogh Edina)Silvio Monti papír fejszobra (forrás: Balogh Edina)

Szonja olyan extravagáns ruhakollekciót hozott az eseményre, amelyet a BMW és a Mercedes autógyárak visszahívott légzsákjaiból és biztonsági öveiből készített. Szives Márton pedig a hat kiállított alkotás mindegyikére írt egy zenedarabot. A műtárgyakat, azaz Silvio Monti munkáit a különleges ruhákba öltözött modellek mutatták meg a közönségnek. Az esemény lényege a lelassulás és a létezés megélése volt. Az rendezvényt támogató, éppen harmincéves ITL Group megújulásának első programja volt ez, és azt gondolom, így kell együtt dolgozniuk a művészeknek a művészekkel, illetve a művészeknek a mecenatúrával.

A cikk először a 2025 szeptemberében kiadott, Olaszország kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg.

Nyitókép: Balogh Edina (fotó: Markovszki)

Lásd még:

Itália – a művészet otthona – Bemutattuk olasz lapszámunkat

EXXISTERE: a létezés kérdései – Összművészeti projekt Silvio Monti munkásságáról

„A felelős vállalati működés minden érintett csoport számára értéket teremt” – Interjú Szinai Ádámmal, a CIB Bank marketingkommunikációs és PR-vezetőjével

„Rengeteget tanultam a művészektől” – Beszélgetés Andreides Katalin jogásszal

Drónokkal a műemlékvédelemben (is) – Innovatív légi és térinformatikai megoldások az épített múlt feltérképezéséhez

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.

A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.

Megvásárolom a könyvet!