Lendvai György mindig nagyban gondolkodik, mert másképp nem is érdemes

Izgalmas időszak előtt áll a MÁV Szimfonikus Zenekar. Életükben újabb költözés következik, miközben ugyanúgy folytatják szerteágazó munkájukat, mint a korábbi, nyugalmasabb években. A 2023/2024-es évadban öt bérletes, valamint két gyermekeknek szóló tematikus koncertsorozatot és számos egyedi hangversenyt hirdettek meg, kiváló vendégművészek közreműködésével. Továbbra is az a jelszavuk: „Zenében utazunk”. A MÁV Szimfonikusok ügyvezető igazgatóját, Lendvai Györgyöt terveiről, illetve a zenekar jövőjéről kérdeztük.

A költözés már zajlik. Biztos nehéz itt hagyni az ideiglenes Stefánia úti próbatermet, ami három éven át volt az otthonuk.

Nem annyira nehéz. Az ezt megelőző helyünkről, a Múzeum utcából nehezebb szívvel jöttünk el, hiszen ott több mint hetven évet töltött a zenekar. Komolyzenei szempontból fantasztikus volt a Palotanegyed. A székházunk környékén gyakran lehetett zeneszót hallani: Szabó Ervin Könyvtár, a Rádió Márványterme, az Építészkamara udvara, és ha tovább megyünk az Andrássy Egyetem felé, ott próbált a Rádiózenekar és Énekkar. De gyakran voltak koncertek az Olasz Kultúrintézetben is, ahol évtizedeken keresztül hangversenysorozatunk volt, ahogy a Nemzeti Múzeum dísztermében is. Ezek miatt is szerettünk ott lenni és nagy ívű terveink voltak. Készültünk átalakítani az épületet úgy, hogy az első két szint lett volna a zenekaré, az udvar befedésével egy 300-400 fős auditóriumot, próbatermet alakítottunk volna ki, a felső részén pedig egy hotel működött volna.  Konkrét építészeti tervek születtek erre.  Már ott volt az anyag a miniszterelnökségen, amikor megjelent a közlönyben, hogy a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa kapja meg az épületet. A nagy tervek füstbe mentek. Volt egy nyár, amikor már lehetett látni, hogy nekünk onnan heteken belül ki kell költöznünk, de nem tudtuk hová. Na, az izgalmas időszak volt, és akkor találtuk a Stefánia úti villát…

A MÁV Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémlán (forrás: a zenekar Facebook-oldala)

Önöknek kellett keresniük?

Nem volt más választásunk, de szerencsére fenntartónk, a MÁV Zrt. segített. Irodát bérelni nem nehéz, de próbatermet! Amikor elmentünk megnézni egy-egy épületet, maximum egy hatalmas raktárt találtunk, gyenge fűtéssel. A Stefánia úti épületről kezdettől fogva tudtuk, hogy ideiglenes lesz, mert nem arra volt kitalálva, hogy egy zenekar állandó otthona legyen. Szerződésünk a villa tulajdonosával most lejár, de időközben sikerült megtalálni a megoldást, a Ferencvárosi Vasutas Művelődési Ház és Könyvtárat. Ez egy stabil, jól megkonstruált épület, de felújításra szorult, és a zenekari működéshez szükséges tereket is ki kellett alakítani. Hálásak vagyunk, hogy a kulturális kormányzat 300 millió forintot, a MÁV Zrt. pedig 200 milliót adott a felújításra, és ugyan az óriási építőanyag-hiány és -drágulás miatt nem tudtuk úgy befejezni a munkálatokat, ahogy elterveztük, de beköltözhető állapotban van az épület. Már ott próbál a zenekar, sőt lemezfelvételt is készítettünk júniusban. A tervek szerint négy funkciót fog ellátni: próbaterem, stúdió, amit bérbe is tudunk adni, koncertterem és közösségi tér. Szeretném kulturális színtérré fejleszteni, nemcsak a zenekar tagjai, hanem mindenki számára. Például ifjúsági és kamarazenei koncertekre, zenés gyermekfoglalkozásokra és családi eseményekre is alkalmas az épület, valamint a kert. Hosszabb távon más zenei műfajoknak – például a jazz, a népzene – és egyéb művészeti ágaknak – irodalom,  tánc – is szeretnénk teret adni.  

Faültetés, Charels Dutoit és Lendvai György (fotó: Felvégi Andrea)

Jazz? Népzene? Ez újdonság!

Igen, hiszen eddig ilyen típusú programokat nem szerveztünk. De itt van egy mobil színpadunk, van nagy nézőterünk, amit sokféleképpen ki lehet használni, és a társművészetekkel való kapcsolatteremtéssel, együttműködéssel az érdeklődő közönség köre is bővíthető. Egyébként az új székházunk egy sportközpont közepén helyezkedik el. Körülöttünk kézilabdapálya, teniszpályák, pingpongterem, sportcsarnok, teniszpályák is vannak. Szeretnék majd közös családi napokat szervezni a sportegyesülettel is.

Mindebből érződik, hogy hosszabb távra tervez.

Tervezünk egy kis parkot is, ahová a nálunk fellépő hírességek ültethetnek egy-egy emlékfát. Az első már meg is van, egy gingko biloba, amit a világhírű karmester, Charles Dutoit ültetett el a májusi koncertünk emlékére. Ez neki is örömet szerzett, és mesélte, hogy már Japánban is van egy fája. A gingko biloba azért tűnt a legjobb választásnak, mert szimbolikus: azon kívül, hogy szép, rendkívül hosszú életű és minden viszontagságot túlél. Szerintem a MÁV Zenekar is ilyen.

Eddig is arra törekedett, hogy kulturális központot teremtsen, hiszen rendeztek koncerteket a korábbi helyszíneken is. De hogy fog ez megvalósulni itt, gyakorlatilag a semmi közepén?

A semmi közepe csak első látásra igaz, hiszen például a Müpától légvonalban csak egy-két kilométerre vagyunk. A jövőbeni közlekedésfejlesztésekkel pedig sokkal könnyebben megközelíthető lesz majd a székházunk, mint jelenleg. Ez nyilván nem az én életemben valósul meg, de ennél hosszabb távra tervezek. Most még kicsit vidéken érzem magam, amikor ott vagyok, de a legjobb értelemben. Csicseregnek a madarak, csend van, kertvárosias a környezet. De a legfontosabb mindenképpen az, hogy a zenekar tud dolgozni. Viszont a kertet rendbe kellene még tennünk, mert jelenleg elhanyagolt állapotban van. Magunk miatt és a vendégművészeink miatt is. Nem kerülne túl sok pénzbe, de sajnos most másra kell költeni.

Érződik a pénz hiánya a zenekar működésében?

Komoly nehézségekkel kell megküzdenünk. Érthetetlen, hogy milyen hatalmas különbségek vannak a zenekari támogatások között, ami mindenféle szakmai alapot nélkülöz.

A kultúra más területein is ez a helyzet…

Pontosan. És ez nagyon szomorú. Egyébként a kormány nagyon tisztességesen támogatta az elmúlt években a klasszikus zenét. Mégis, mire eljutott az adott zenekarokhoz, valahogy néhány csatornán elfolyt a nagy összeg, bizonyos zenekaroknak hatalmas pénz jutott, a többieknek pedig lényegesen kevesebb. Ez nagyon meglátszik az egész szezonunk tervezésén. Ez is az oka annak, hogy most többségében a hazai vendégművészek meghívását részesítettük előnyben, a külföldi sztárokat nem tudjuk megfizetni.  Kivételes alkalmakra sikerül támogatót találnunk, például az Olasz Kultúrintézetre számíthatunk ilyen ügyekben. És lesz egy brazil estünk is, ami a Brazil Nagykövetség támogatásával valósulhat meg. A vendégművészek a közönség számára is vonzóak, de nagyon jó hatással vannak a zenekar játékának színvonalára is. Működésünk csúcsának tartom a svájci karmester, Charles Dutoit fellépését. Az ő mesterségbeli tudását mindenki elismeri. De említhetem Maxim Vengerovot ésnTakács-Nagy Gábort is. Velük együtt dolgozni felér egy mesterkurzussal. Akkora élményt tudunk nyújtani a koncertteremben a hallgatóságunknak, mint a legnagyobb zenekarok. És szerintem ez a zenélés lényege.

Mert úgy érzik, „egy húron pendülnek”?

Így van. Egymásra hangolódunk. Rendkívül sokat jelent az együttesnek, ha olyan művészekkel zenélhet, akik már az életükben legendákká váltak. Ilyenkor talán még azt is elfelejtik, hogy gyalázatosan rossz a fizetésük. Nem azért mondom, de ilyen koncerteket összehozni, ugyancsak művészet!

A MÁV Szimfonikus Zenekar és Kobayashi Ken-Ichiro (fotó: Steirer Máté)

Jövőre lesz húsz éve, hogy a MÁV Szimfonikusokat igazgatja. Soknak vagy kevésnek érzi ezt az időt?

Kevésnek, egyértelműen. Azért érzem kevésnek, mert annyi tervem lenne még, amit meg szeretnék valósítani! Hosszú listám van azokról a művészekről, akikkel jó lenne még együttműködni és azokról a művekről is, amiket el szeretnénk játszani. Az idei költözésünkkel egy új korszak kezdődik, azon dolgozom, hogy sok szép feladata legyen a zenekarnak.

Ön menedzser típusú vezető, ráadásul Amerikában tanulta ki ezt a szakmát.  

Az túlzás, hogy kitanultam, de tanultam. A rendszerváltás első éveiben ott jártam egyetemre, akkor kezdtem el ezzel a szakterülettel megismerkedni; abban az időben itthon még ilyesmiről nem volt szó.

És aztán megszerette…

Ez alatt a húsz év alatt soha nem jöttem úgy dolgozni, hogy tehernek éreztem volna a munkámat. Nehézségek mindig vannak, sokszor mintha csatába indulnék, fel kell vérteznem magam, de szeretem a kihívásokat, és a remek koncertjeink megerősítenek abban, hogy érdemes küzdeni. A minap jártam a MÁV Zrt. elnökénél, és ő is megállapította, milyen szerencsém van, hogy azzal foglalkozhatok nap mint nap, amit szeretek.

Kobayashi Ken-Ichiro, Zarina Altynbayeva és Lendvai György (fotó: Felvégi Andrea)

Lesz egy különleges eseményük a jövő évben: Kobayashi Ken-Ichiro fellépése a zenekarral.

Igen, különleges, mert a nyolcvanhárom éves Maestro egyszer már visszavonult, most mégis úgy döntött, hogy 2024-ben újra eljön. Ebbe nyilván belejátszik az is, hogy ötvenéves évfordulója lesz annak, hogy megnyerte a Magyar Televízió karmesterversenyét, melynek során zenekarunkat is vezényelte. A barátságunk azóta is tart, sok szép közös koncert él az emlékezetünkben. Kobayashi mesternek hihetetlenül nagy a kisugárzása, és szerintem ez tesz egy karmestert igazi karmesterré.  A szeme villanásával irányít, miközben a közönséget is magával ragadja. Ritka az ilyen művész.  Budapesti vendégszereplésével nem ér véget a közös munkánk, ugyanis a 2023/24-es évad végén, júniusban háromhetes japán turnéra indulunk vele, ami meg fogja koronázni az öt évtizedes együttműködésünket.

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Lendvai György (fotó: Steirer Máté)