A családi magángyűjtemények továbbörökítése

Az egyiknek szenvedély, a másiknak púp lehet a hátán. Míg valakinek örömet okoz, más a lemondást éli meg a vásárlással kapcsolatban. A magángyűjtemények továbbörökítése igen fontos, ám sok érintett által közel sem kellően átgondolt kérdés. Vajon több generáción átívelően maradhat egyben egy-egy kollekció? Kinél lesznek a legjobb kezekben a műtárgyak? Miféle jogi, adózási előírásoknak kell megfelelni, ha továbbadnánk a gyűjteményünket? Milyen rendszer szerint dolgoznak a külföldi szakemberek és művészetkedvelő magánszemélyek? És egyáltalán: mi tesz egyes gyűjteményeket igazán naggyá? Többek között e kérdésekről osztották meg tapasztalatukat, véleményüket az Apollo Gallery-ben május végén megrendezett Connections eseményünk kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. A diskurzust Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő, a GalleryTool alapítója vezette.

– Legyen bátor! Vegyen egy nagy levegőt, adjon időt a gyásznak és gondolja át, miért gyűjtött az, akitől az örökséget kapta. Mert nem csak fizikai, de szellemi és lelki hagyatékról is beszélünk. Nem mindegy, milyen az utód viszonya a gyűjteményhez – ez alapján szabhatja a kapott kollekció a saját ízlésére – osztotta meg gyűjtők utódainak szánt tanácsát Rechnitzer Zsófia, a Rechnitzer Galéria tulajdonosa, aki testvéreivel örökölte édesapja gazdag kollekcióját. – Édesapám, Rechnitzer János  az 1990-es évektől gyűjtött édesanyámmal közösen. Nem óriási családi vagyonból vásárolt, megvoltak a maga korlátai, a nagypapámtól örökölt pénz egyik feléből Trabantot vett, a maradékot műtárgyra költötte a pécsi vásáron. A kétezres években „érkezett meg” a geometria világába, onnantól a gyűjtése főleg a geometriai absztrakció körül mozgott. Sohasem befektetési alapként gondolt a képeire, nagyon nyitott, érzelmes ember volt, tipikusan olyan gyűjtő, aki beleszeretett az alkotásokba ­– szívvel, lélekkel gyűjtött – mesélte Zsófia, aki szakmájául is a műtárgypiacot választotta, hiszen mindig is a piaci mechanizmusok érdekelték – természetesen a képek művészettörténeti aspektusa mellett. 

Tóth Pál Sándor, dr. Andreides Katalin, dr. B. Szabó Gábor, Fertőszögi Péter, Szőllősi-Nagy András és Rechnitzer Zsófia

Szőllősi-Nagy András hidrológus, egyetemi tanár feleségével, Nemes Judit festőművésszel a hatvanas évek végén vágott bele képzőművészeti gyűjteményük felépítésébe Budapesten; a kollekciót a kilencvenes évek közepétől francia, majd svájci, holland, német, svéd, észak- és latin-amerikai, illetve japán geometrikus művészek munkáival egészítették ki. Több külföldi és hazai kiállítás után a gyűjtemény köré intézmény is épült: a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében létrehozott balatonfüredi Modern Műtár (MoMű). – Fiatalon mindketten művészek szerettünk volna lenni, Judit beteljesítette álmát, én a tudomány felé mozdultam. Frusztrált persze, hogy így alakult, talán ezért is kezdtem gyűjteni másét, ha én már nem alkotok – mesélte a kezdetekről Szőllősi-Nagy András. – A gyűjtés olyan, mint a kábítószer: nem lehet „lejönni” róla. a hatvanas években kerültünk be egy izgalmas pesti underground közegbe, ahová a hatalom által tiltott és éppen csak tűrt művészek jártak – rengeteget tanultunk tőlük. Máig vallom, ez talán a gyűjtő legfontosabb feladata: tanulni, tanulni, tanulni. Hacsak nem nagyon gazdag az ember, mert akkor alkalmazhat mindenféle művészettörténészeket meg galeristákat. De a viccet félretéve: a gyűjtés rettentő nehéz dolog. Amikor a nyolcvanas évek végén Franciaországba költöztünk, az eredeti tervünk az volt, hogy összegyűjtjük és hazahozzuk a XX. században Párizsban élő magyar művészek munkáit. Két évre terveztünk, harminc lett belőle. És négy évnek kellett eltelnie, mire rájöttünk, hogy az, hogy valaki magyar, az nem műfaj, amelyre gyűjteményt építhetünk. Meghoztunk egy nagyon fontos, ám borzasztó nehéz döntést: szelektáltunk. Mert gyűjteni csak így lehet. 1992-ben jutottunk el a geometrikus, minimalista művekhez, amelyeket szisztematikusan gyűjtöttünk akkortól. És bár egyre bővült a képek sora, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy azokból valaha múzeum jön létre. A dolog akkor kezdett gyanús lenni, amikor már a párizsi házunk plafonjáról is képek lógtak... Amikor harminc évvel később hazajöttünk, felmerült a magánmúzeum ötlete, amit Balatonfüreden hoztunk létre – mondta.

Fertőszögi Péter, Szőllősi-Nagy András és Rechnitzer Zsófia

A MoMű kiállítási koncepcióját a házaspár, az épületeket a település adja.  – A városvezetést egyetlen dolog érdekli: a minőség. Ebből nem engedünk mi sem, de ugyanilyen fontos az intézményben az edukáció is, több oktatási programot működtetünk. A legfontosabb célunk az volt, hogy élő kulturális helyszínt hozzunk létre Balatonfüreden, így nyitott meg a múzeum három évvel ezelőtt, amelyben a gyűjteményünk nyolcvan százaléka helyet kap. Szerettük volna a nemzetközi és a hazai művészeket is bemutatni, nyitókiállításunk címe is ez: Európa összeköt. 

Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV ART művészeti igazgatója, mint mondta, a gyűjtés „bemeneti” és „kimeneti” pontján szerepel. – Rengeteg gyűjtővel, gyűjteménnyel találkoztam az elmúlt harminc évben rengeteg – ezáltal sok boldogsággal és problémával is, hiszen a kollekció mindig öröm annak, aki keresi a következő darabot, de gyakran okoz gondot az utódnak, aki túladna a kollekción és keresi a különböző műtárgyak lehető legjobb helyét – magyarázta a szakember. Hozzátette: fontos szétválasztani a gyűjtő, a befektető és a felhalmozó személyét – közülük legtöbbre a művészet területén értéket képviselő gyűjtőt tartja, a befektető ugyanis gyakran tekint a műtárgyra részvényként, a felhalmozó pedig – mivel a pénz nem akadály számára – megvesz mindent szelekció nélkül, a gyűjteménye tehát nem koherens.

Dr. Andreides Katalin, dr. B. Szabó Gábor, Fertőszögi Péter, Szöllősi-Nagy András és Rechnitzer Zsófia

– Gyűjteménynek azt tartom, ha a műtárgyak kapcsolódnak egymáshoz: a tulajdonos bizonyos elv mentén gyűjt és amellett szigorúan kitart. Nem azért vesz meg valamit, mert jó üzletnek tartja, hanem mert illik a koncepciójába – magyarázta. A szakember szerint a legtöbb műgyűjtő szerelmes abba, amit csinál, örömét leli benne, kutat, olvas, a legmagasabb tudományossággal teszi, amit tesz. A kérdés persze, hogy az utódok is ugyanígy viszonyulnak-e a műtárgyakhoz – a tapasztalat szerint gyakran nem. Sőt inkább keserűséget okoztak, hiszen a tulajdonos számára sokszor prioritást élvezett a gyűjtés. – Nem csak arról van szó, hogy a család lemarad a nyaralásról, mert az árából épp’ új darab került a gyűjteménybe. Az egyik legjelentősebb XX. századi magyar kollekció, a Kolozsváry-gyűjtemény tulajdonosa, Kolozsváry Marianna kiváló művészettörténész többször mesélte, milyen mérges volt tizenhat évesen, amikor a matematika tanár édesapja, Kolozsváry Ernő nem a megígért farmert vette meg neki az összespórolt pénzből, hanem helyette egy Bálint Endre-képet vásárolt – mesélte Fertőszögi Péter.

A Kolozsváry-gyűjtemény végül egyben maradt, hiszen az utód művészettörténészként továbbvitte, megbecsülte azt. – Hallani efféle szerencsés öröklésekről, de azzal minden gyűjtőnek számolnia kell – hívta fel a figyelmet a BÁV ART művészeti igazgatója –, hogy az örököse talán nem ugyanazzal az elkötelezettséggel, szenvedéllyel viszonyul a gyűjteményéhez, mint ő. Érdemes tehát addig dönteni a tárgyak sorsáról, amíg a tulajdonos megteheti.

Az örökösödés kérdésében – amennyiben az utód nem kíván foglalkozni a kapott kollekcióval – sokat segíthet a bizalmi vagyonkezelő. Dr. B. Szabó Gábor mögött több évtizednyi ügyvédi tapasztalat áll, specializációja a bizalmi vagyonkezelés – ugyanezen címmel könyvet is írt a témában. Az ország piacvezető társasága, a Primus Wealth ügyvezető partnere. – Közel harmincöt éve vagyok ügyvéd, és már pályám kezdetén közel kerültem a vagyonkezelés témájához, igaz, akkor még a magyar infrastruktúra hiányában szükségszerűen külföldi, jellemzően angolszász struktúrákat használtunk,  amely gyökerei a XI–XII. századig, a keresztes háborúkig nyúlnak vissza. Az angol nemesek, lovagok, mielőtt elindultak volna a Szentföldre, vagyonuk tulajdonjogát a vagyonkezelőre bízták, aki rendelet alapján tett ígéretet: a kedvezményezett javára adja át a vagyont, ha a tulajdonos nem tér vissza a háborúból. Néhány száz év alatt kialakult a vagyon megfelelő jogi védelme is, ettől fogva pedig a polgári, később az ipari fejlődés egyik pillérévé vált – e megoldással ugyanis ki lehetett kerülni a hosszadalmas hagyatéki eljárásokat – magyarázta dr. B. Szabó Gábor. Magyarországon 2014-ben vezették be a bizalmi vagyonkezelést, a trust kontinentális megfelelőjét. Számos európai ország dolgozik hasonló jogszabállyal. 

Dr. Andreides Katalin, dr. B. Szabó Gábor, Fertőszögi Péter és Szőllősi-Nagy András

– Mostanra tízéves tapasztalat áll mögöttünk. Az alapstruktúra nem változott, a vagyon tulajdonjogát jogkezelőre ruházzák át, amelyet a vagyonkezelő a kedvezményezettek javára gyakorol.  A vagyonkezelés több változat szerint működik, a magyar jogalkotásban öt évvel ezelőtt jött létre a vagyonkezelő alapítvány intézménye, sok-sok évtizedes alapítványi törvénykezés kiegészítéseképp.  Az alapítóktól független szervezetek ­– jelen esetben az alapítvány kuratóriumának döntése szerint – az alapítvány kedvezményezettjei javára dönt. 

Dr. Andreides Katalin, az Andreides Law alapító igazgatója több mint tizenöt éve dolgozik művészeti szakjogászként: specializációja a műtárgyakkal, kulturális tárgyakkal és gyűjteményekkel kapcsolatos ügyek. Számos publikációja jelent meg a művészeti piacot és a kulturális örökséget érintő kérdésekről, illetve közreműködött az Art Basel & UBS Art Market Report című kiadványban is. A 2024-es Budapest Contemporary szervezésében létrejött Art Law – A művészeti jog konferencia kerekasztal-beszélgetéseit moderátorként vezette. A Rómában működő cég vezetője Tóth Pál Sándor kérdésére válaszolva mesélt a külföldi jó példákról, hiszen bár Olaszországban található a székhelyük, általában a nemzetközi művészeti szektor szereplőit képviselik, gyűjtőket, családokat, alapítványokat, vagyonkezelőket, de akár intézményeket is. – Tapasztalom szerint vannak gyűjtők, akik aktívan építik a kollekciójukat, mások kizárólag örökölt vagy korábbi generációk által felépített gyűjtemények hosszú távú fenntartására koncentrálnak. Az európai gyűjtőkre – szemben a tengeren túliakkal – jellemző az erős kulturális háttértudás. Ezt leginkább az olaszoknál vesszük észre:  rendkívül tájékozottan mozognak a gyűjteményekben, amelyeket akár ők, akár korábbi generációk állítottak össze és törekszenek azok integritásának és egységének a fenntartására. De azt is látjuk, hogy egyre többen vannak azok, akik már az öröklés pillanatában szinte túl is adnak a műtárgyakon. E döntéseket mindig gyakorlati szempontok, adózási megfontolások vezérlik. Ez különösen a magas öröklési illetéket felszámoló országokban releváns. Olaszországban nagyon kedvező az adózási környezet: ha az örökös házastárs vagy leszármazott, egymillió euróig nincs illetékvonzat. Más kérdés az is, hogy az egyes országok mennyire ösztönzik adókedvezményekkel vagy -mentességekkel, hogy a gyűjtők, tulajdonosok a kulturális örökség részét képező vagyontárgyakat az államnak adományozzak. Élen jár ebben Olaszország és az  Egyesült Királyság.

Tóth Pál Sándor és dr. Andreides Katalin

A külföldi módszertant jól ismeri Rechnitzer Zsófia is. A mesterszakot Londonban végző galerista ezidő alatt egy kis, többgenerációs galériában dolgozott. – Láttam, hogy a gyerekek követik a családi tradíciót: dolgoznak a galériában, átveszik a kollekciót, emellett saját, kisebb gyűjteményeket alakítanak ki és teszik a nagyobb anyag részévé. Számomra ez akkor nagy inspirációt jelentett, szép, piaci szempontból is életképes modellnek tartottam. Mellettük több fiatallal megismerkedtem, akik szülei szintén gyűjtöttek, az utódok pedig integránsan vettek részt a munkában, vásárokra jártak, tanultak – többen közülük tudásuk bővítése érdekében kötöttek ki az angol fővárosban, mert például a Sotheby’s-ben vagy a Christie’s aukciósházakban dolgoztak, művészettörténetet tanultak – tehát az örökösök „nevelése” már a gyűjtemény átadása előtt zajlott – ha érdekelte őket a terület.

Szőllősi-Nagy András szerint magángyűjtemények legjobb darabjai előbb vagy utóbb, de közgyűjteményekbe kerülnek. Fontosnak tartja, hogy a gyűjtemény egyben maradjon, nem jó, ha a legjobb darabokat kivesszük belőle, mert a művek párbeszédet folytatnak egymással, kiegészítik egymást. – Füredi kiállításunk, a KÉPEK JÁTÉKTERE: A képzőművészeti gyűjtemény is e jelenséget járja körbe, hiszen a műtárgyak, akárcsak az emberek, reagálnak egymásra – magyarázta. 

Tóth Pál Sándor, dr. Andreides Katalin, dr. B. Szabó Gábor, Fertőszögi Péter, Szőllősi-Nagy András és Rechnitzer Zsófia

Mit javasolna Fertőszögi Péter annak, aki eladná a gyűjteményét? – A gyakorlat azt mutatja, hogy egyben eladni egy egész gyűjteményt szinte lehetetlen – nem csak Magyarországon, de a világon máshol sem jellemző. Inkább apránként csepegtetve, a piaci realitásokhoz alkalmazkodva kerülhet új tulajdonoshoz egy-egy alkotás. Nemrég árvereztük el Pécsi Sándor színművész gyűjteményét, vagyis a kollekció megmaradt darabjait. A műveknek önálló fejezetet szenteltünk a katalógusban, megírtuk a történetét, kitértünk arra is, hogy az egyes darabok miként kapcsolódtak a színész életéhez, milyen attitűddel gyűjtött. A művekben látszólag nem volt semmi közös – csak Pécsi Sándor személye. A dokumentáció tehát fontosabb kérdés, mert bár misztifikálhatjuk a történetet, előbb vagy utóbb minden gyűjtemény szétmegy. Ez a világ és a történelem rendje. Nyilván egyes darabok tovább élhetnek a nagyobb múzeumokban, de teljes anyagok nem. Rengeteg kollekciót – tele remekművekkel – láttam már pincék mélyén tönkremenni. Mert ha a tulajdonos el is ajándékozza kedvenceit  egy-egy múzeumnak, tudomásul kell venni, hogy vezetőváltás esetén változhat a koncepció, háttérbe szorítva bizonyos alkotásokat. Ezért fontos a dokumentáció, az államnak pedig kötelessége lenne ebben segíteni, hiszen ez a folyamat rengeteg költséggel és energiával jár – mondta.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy a mindenkori országvezetés részéről nagyon fontos lenne a gyűjtő segítése akár adókedvezményekkel, akár az átláthatóbb piaci struktúrákkal. A bizalmi vagyonkezelést és az abban résztvevő szakemberek munkáját is megkönnyíti, ha a gyűjtemény szakszerűen feldolgozott, digitalizált, annak minden darabjáról pontos információ áll a rendelkezésre. Katalógusok, könnyű keresést segítő adatbázisok tehetnék mindezt lehetővé. – A magánemberek többsége örömmel segít egy-egy kiállítás összeállításában, nélkülük sehol a világon nem jöhetnének létre a legnagyobb tárlatok sem – hívta fel a figyelmet Fertőszögi Péter. – Ha pedig a gyűjtő segít és közkinccsé teszi a legértékesebb, legizgalmasabb darabjait, amelyekre pénzt, időt, energiát áldozott, hiszen összegyűjtött sok értékes alkotást – amire így nem az államnak kellett költenie –, akkor igenis lehetne őt támogatni a feldolgozásban, a védett műtárgyak vásárlásakor adókedvezménnyel.

Tóth Pál Sándor, dr. Andreides Katalin, Fertőszögi Péter, Rechnitzer Zsófia, dr. B. Szabó Gábor, Szőllősi-Nagy András és Balogh Máté András

És hogy mit javasolnak a gyűjtőknek? Rechnitzer Zsófia szerint érdemes kritikusnak lenni önmagunkkal, időről időre átnézni a szeretett gyűjteményt, átgondolni, miről szól, hova tart. – A gyűjtő még életében szánjon időt erre, szelektáljon, terelje egy irányba a kollekciót. És törekedjen a lehető legjobb művek vásárlására, mert egy jó alkotás mindig jó lesz, a közepes minőségből akár lehet jó, de rosszból sohasem. 

Fertőszögi Péter tanácsa ez: már gyűjtés közben időt hagyni a feldolgozásra és a lezárásra. – Ne adjunk feladatot az utókornak! Hagyjon lezárt kollekciót maga után a tulajdonos, döntsön arról még életében. Ha lezárta, megnevezheti az örökösét, eladományozhatja, bizalmi vagyonkezelőre is bízhatja – teljesen mindegy, de döntsön! Amennyiben valamilyen okból ezt nem teheti meg, azt tanácsolom, még életében adja el a műveit, mert azokat ő tudja a legjobban értékesíteni – a mi segítségünkkel.

Dr. B. Szabó Gábor javaslata: ne bízzunk semmit a hagyatéki eljárásra! – A gyűjtő próbálja megtalálni  a számára a legegyszerűbb vagyonkezelési módozatot. A működtetéssel kapcsolatos fejfájás és költség így sem úszható meg, de legalább egyben marad a gyűjtemény, mindig lesz gazdája, akkor is, ha a vagyonrendelkezővel megtörténik a legrosszabb – tanácsolta. Dr. Andreides Katalin a fentiek mellett a legapróbb részletekbe menő archiválást javasolja és a tudatos tervezést –a gyűjtemény összeállításakor és az exit esetében is.

Weiler Péter és Kocsis Katica

A kerekasztal-beszélgetés után Weiler Péter művész és Kocsis Katica, a kiállítás kurátora avatta be a közönséget az Apollo Gallery-ben látható, Mit adtak nekünk a magyarok? című tárlat részleteibe, az alkotási folyamatok kulisszatitkaiba.

Az eseményen készült további képeket a cikk alatti galériában talál.

A nyitóképen a kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Tóth Pál Sándor, dr. Andreides Katalin, dr. B. Szabó Gábor, Fertőszögi Péter, Szőllősi-Nagy András és Rechnitzer Zsófia (a cikkben szereplő képek forrása: Pixolar Photography)

Lásd még:

„A gyűjtés sokak számára misztikus világ” – Beszélgetés Fertőszögi Péterrel, a BÁV művészeti igazgatójával

A forma nyelve – Albert Rubens retrospektívje a balatonfüredi MOMŰ-ben

A fehér falak elfedésénél jóval többre hivatott: belépő a művészet világába – A Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásáron nemzetközi és hazai példákon keresztül jártuk körbe a vállalati gyűjtemények helyzetét